Szakmai megújulást eredményez az ellenőrzés

Ön mindhárom területen végzett ellenőrzést. Melyiket érezte a legnehezebb feladatnak?

A pedagógusok ellenőrzését. Nehéz volt megtalálni azt a határt, amely még nem jelentette a pedagógus minősítését, hanem csupán az objektív szakmai értékelését. Nehézséget okozott továbbá, hogy külön kellett elvégezni az intézmény és az intézményvezető ellenőrzését. Ez időben és adminisztrációban is megterhelő volt. Egymás nélkül nem értelmezhetőek, így talán célszerűbb lenne a jövőben ezt a két ellenőrzést nem szétválasztani egymástól.

Milyen intézményekben járt?

Ellenőrzést végeztem Tárkányban egy nyolcosztályos általános iskolában, ahol a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya nagyon magas. A pedagógusok speciális egyéni bánásmóddal és az integrált pedagógiai rendszer alkalmazásával valósítják meg a felzárkóztatást és az eredményes továbbtanulás biztosítását. Pilisborosjenőn egy nemzetiségi általános iskolában végeztünk ellenőrzést. Itt az érdekességet az agglomeráció által gerjesztett új kihívások jelentették. A harmadik intézmény belvárosi, két tanítási nyelvű általános iskola volt, 24 tanulócsoporttal, ahol sokszoros túljelentkezés mellett veszik fel az elsős diákokat. Ebbe az intézménybe kifejezetten középosztálybeli gyerekek járnak.

Hogyan zajlott az ellenőrzés folyamata?

Az ellenőrzések mindhárom területen egy előre meghatározott és pontosan betartandó protokoll alapján történtek. A vezető tanfelügyelő felvette a kapcsolatot az intézmény vezetőjével, a munkacsoportjával együtt elkészítette a rendkívül szoros időbeosztást, a vizsgálat keretén belül az óralátogatáson túl megtörténtek a tanórák értékelő megbeszélései, interjúk az iskolahasználókkal, illetve a szükséges adminisztráció elvégzése. Majd következett a záró értékelés megtartása.

Hogyan fogadták az értékelést az érintettek?

Érdeklődéssel és némi szorongással vegyített kíváncsisággal. Az elmúlt évtizedekben, a rendszerváltáskor megszűnt szakfelügyelet óta legfeljebb intézményi belső ellenőrzésen, illetve kincstári, vagy számvevőszéki vizsgálatokon estek túl. Szakmai, pedagógiai értékelésre ritkán kerülhetett sor. A pedagógusok összességében pozitívan élték meg az értékelést. Kértük őket, hogy ne bemutató órát tartsanak, hanem a tanulási, tanítási folyamat aktuális feladatát végezzék. Így reális képet kaphattunk a pedagógiai munka időbeliségéről és minőségéről is.

Milyen tapasztalatokat gyűjtött?

A pedagógusok és az intézményvezetők értékelése meglepően jó eredményeket hozott. A legtöbb pedagógus kiválóan végezte a munkáját. Gondot az okozott, hogy az esetlegesen jó minősítést kapó kollégák ezt kifejezetten kudarcnak élték meg. Számukra igazi elismerést kizárólag a kiváló minősítés adott volna.

Hosszú távon valóban támogatja az ellenőrzési rendszer a nevelési-oktatási intézmények fejlődését? Kialakulhat egy egységes, magas színvonalú támogatási rendszer?

Biztos vagyok benne, hogy az ellenőrzési rendszer hosszú távon is támogatja a nevelési, oktatási intézmények fejlődését. Véleményem szerint az intézmény és az intézményvezető esetében megköveteli, hogy az intézményi stratégia és az ezt alátámasztó dokumentumok, a mindennapi munkavégzés összhangban legyen, ezek éves értékelése megtörténjen és az ebből levont tapasztalatok visszacsatolásként beépüljenek a következő tanév tervezett feladatai közé. A pedagógusok tekintetében hatása lehet a folyamatos magas színvonalú, nem rutinszerű munkavégzés, hiszen az ellenőrzések jegyzőkönyvei részét képezik majd az egyéni portfóliónak, illetve a pedagógusminősítő eljárásban is fontos szerepet játszanak majd.

Miben más az új ellenőrző rendszer a korábbihoz képest?

Annyiban új, hogy kifejezetten a pedagóguspraxis szakmaiságát vizsgálja, nem törvényességi és nem tanügy-igazgatási ellenőrzés. Jellegénél fogva innovatív, így közép- és hosszú távon szakmai megújulásra készteti a pedagógusokat.

Változtatna-e valamit az ellenőrzések folyamatán, rend­szerén?

A pedagógusok ellenőrzésével kapcsolatban én két változtatást javasolnék. Az egyik, hogy a tanfelügyelők közül egy legalább szakos legyen, hiszen az általános pedagógiai, és a tantárgy-pedagógiai elvárások nehezen szétválaszthatóak. Segítséget jelentene a szakértői csoport számára, ha a csoport egyik tagja szakmódszertanilag is tudna segítséget nyújtani. Illetve kevésnek tartom a pedagógusonkénti két tanóra látogatását. Megfontolandó ennek a számnak a növelése. Már említettem, hogy az intézményvezető és az intézmény vizsgálata nem szétválasztható, hiszen egymás nélkül értelmezhetetlenek. Egy ésszerű összevonás, egyszerűsítés, az átfedések csökkentése mind időben, mind az adminisztratív feladatok tekintetében csökkentené a terhelést. Szerencsésnek tartom magam, hogy három, méretében, adottságaiban, az iskolahasználók igényeiben teljesen eltérő intézményben végezhettem el a tanfelügyeleti rendszer kipróbálását. Világossá vált számomra, hogy az intézmények egymással való összehasonlítása felesleges és értelmezhetetlen. Olyannyira nagy a magyarországi intézmények közötti különbség, hogy az iskolák csak és kizárólag önmagukhoz képest értékelhetők.

 

Pánik helyett felkészültség

A tanfelügyelői ellenőrzések okozta kezdeti feszültségeket Molnárné Varga Katalin közoktatási‑köznevelési szakértő szerint úgy lehet elkerülni, ha a pedagógusok és az intézményvezetők a pánikhangulatot félretéve felkészülnek, vagyis előzetesen megismerik az ellenőrzési standardokat, s időben hozzálátnak portfóliójuk elkészítéséhez.

Milyen kihívásokkal kellett szembenéznie a szakmai ellenőrzések során?

Mindhárom ellenőrzési terület felelősségteljes, empatikus, tárgyilagos hozzáállást, kiváló kommunikációs készségeket kívánt a próbafolyamatban. Munkámhoz elengedhetetlen volt a szakértői gyakorlat, valamint a törvényi háttérnek, a tanfelügyeleti rendszernek és annak a szakmai fejlesztő struktúrának az ismerete, amelynek ez a vizsgálat a része. Nevezhető mindhárom terület nehéznek, hiszen új helyzet volt a pedagógus, az intézményvezető és az ellenőrzést végző szakértő számára egyaránt. A tanfelügyelőket támogató konzultációs felületen a kérdéseinket, felvetéseinket szinte azonnal megválaszolták. Az Oktatási Hivatal projektigazgatóságának munkatársai szintén készségesek voltak.

Hogyan fogadták Önöket?

Az önkéntesség ellenére változó volt a kezdeti fogadtatás, hiszen az ellenőrzés új típusú és nem tét nélküli. Előfeltétele a minősítésnek, és egyfajta tükör a pedagógus munkájáról szakmai standardok és nem szubjektív benyomások alapján, több aspektusból. A tanfelügyelő szakértőnek ki kellett alakítani egy korrekt bizalmi légkört, diszkréten megmutatni a saját kompetenciáit, alkalmasságát. Nem volt elég a ráruházott státusz-
tekintély.

Találkozott tipikus hibákkal, vagy az esetlegesen felmerülő problémák, gyengeségek egyediek voltak?

Az alapos előzetes tájékoztatások ellenére folyamatosan kellett ismertetni a munkamenetet, naponta, ellenőrzésekként,  oldani a feszültséget. Ahol „vezetőként” dolgoztam, kialakítottam az ellenőrzést végző kollégáimmal és az intézmény munkatársaival egyeztetve a napi munkarendet, munkamenetet, ami egyfajta biztonságot adó, kiszámítható, rugalmas működési keretrendszert jelentett időben és feladatokban. A kezdeti feszültségek elkerülése végett javaslom, hogy a pánikhangulatot félretéve készüljenek fel az ellenőrzésre: ismerjék meg előzetesen az akkor már nyilvános dokumentumokat, ellenőrzési standardokat, s kezdjék el összeállítani a portfóliójukat. A portfólió elkészítése időigényes, hiszen a pedagógus pályájának
megjelenítése, munkáinak, innovációinak, eredményeinek, képzéseinek összegzése. Ennek alapja, elsődleges eleme az aktualizált europass-önéletrajz. Előfordult, hogy problémát jelentett az önéletrajz megfelelő színvonalú elkészítése is.

Milyen pozitív változásokat remélhetünk az új tanfelügyelői rendszertől?

A tanfelügyelet funkciója az ellenőrzés, területenként hitelesített, pontos mérőeszközökkel, standardokkal, ami felvázolhatja a nevelési-oktatási intézmények fejlesztésének alapját. Ha a standardok intézmény-specifikusak, jól mérnek, pontos az ellenőrzés során felállított diagnózis, összevethetők az eredmények, és kialakul egy finanszírozott, tudatosan tervezett szaktanácsadói rendszer, valamint az intézményvezetők képzése ezzel párhuzamos, akkor kialakulhat egy magas színvonalú támogatási rendszer. A fejlesztéshez a vezetőket fel kellene készíteni a szakmai menedzselési folyamatokra.

Tett bármiféle javaslatot a döntéshozóknak az ellenőrzések során szerzett tapasztalatai alapján?

Próbaellenőrzés volt a feladatunk, a rendszer tesztelése. Természetesen tettem, tettünk javaslatokat. Például a pedagógusok ellenőrzése két tanóra vagy foglalkozás látogatásával zajlott, ezt kevésnek találtam. A pilot programban magas presztízst, felkészültséget kértek tőlünk, az ellenőrzésben részt vevő tanfelügyelőktől. Professzionalizálnám a tanfelügyeleti és a támogató tevékenységet, nem popularizálnám. Tapasztalatom szerint szükség van „vezető” tanfelügyelőre, aki az intézményi munkafolyamatot irányítja, koordinálja, problémákat kezel.

Ön szerint milyen egy jó tanfelügyelő?

Az ellenőrzések során alapelvünk volt a korrekt szakmai együttműködés a megállapodások, előzetes közlések alapján. Ezt minden tanfelügyelőnek szem előtt kell tartania. Fontos még a szakmai hitelesség és a partnerség az ellenőrzésben, a tiszta, világos kommunikáció, a korrekt és időben való tájékoztatás, valamint a tisztelet az adott személy és az eredményei iránt. De elengedhetetlen az őszinteség és a következetesség is a visszajelzésekben.