Folyóiratunk mostani lapszámával kezdi meg történetének nyolcvanadik évfolyamát, s tessenek látni, mivé ért e lap?
Amikor 2013-ban az Új Köznevelés valóban megújult, még csupán első, apró gyökereit engedte bele földjébe. Megannyi lapszám, számtalan szerző, a frontvonal tanárai, a háttérben munkálkodó kollégák, emberek mind, akiknek – ahogy Móricz Zsigmond fogalmaz – egy a célja: „magvat termelni a jövőnek.” Mire az Új Köznevelés felcseperedett, vele együtt felnőtt egy korosztály is. S ez a korosztály a magamé.
Balga történelem tagozatos gimnazista voltam, amikor lapunk megszületett – vagy átalakult. Ha odahaza hagytam a tankönyveimet, rohantam a könyvtárba, hogy kikölcsönözzem némelyiket, nehogy rosszul essen a tanáromnak, hogy lébecolok. Alig figyeltem holmi magazinokra, még azt sem tudtam, mi legyek, ha nagy leszek, sőt a kötelezők sem voltak rám olyan nagy hatással. Pedig manapság évente újraolvasom az Édes Annát vagy Az ember tragédiáját. És hogy mindezt miért teszem?
Mert tanár lettem.
Jó nevű iskolába jártam, kiváló pedagógusok között nevelkedtem. Sokunknak olyan képességei voltak – s vannak is –, hogy bármivé válhattunk volna. Nem nagyzolás azt gondolni, hogy jók vagyunk valamiben. Elvégre mi célja egy pedagógusnak, ha nem az, hogy megértesse tanítványaival, hogy mindenre képesek? Persze lényeges az önkritika is, ami éppen ahhoz segít hozzá bennünket, hogy még jobbak legyünk.
Lapunk tehát e kerek évforduló okán a Különleges szakmákat választotta tematikájának, ahol interjút olvashatnak Fegyverneki Máté címzetes tűzoltó főtörzsőrmesterrel és Fülöpné Dr. Csákó Ibolya rendőr alezredessel, az ORFK Bűnügyi Főosztály munkatársával. E kettőhöz kapcsolódóan ajánlom figyelmükbe Lélekbúvár rovatunk alanyát: Kovács Péter tűzoltó alezredest, pszichológust.
A természettudományok kedvelői sem maradnak olvasnivaló nélkül, hiszen interjú készült Ősi Attila paleontológussal és Mészáros Róbert meteorológussal, a zene imádóinak pedig ajánlom Szarka Tamás Kossuth-díjas énekessel készült beszélgetésünket.
Ugyanakkor beszélgettünk dr. Balatoni Katalin köznevelésért felelős helyettes államtitkárral újdonsült feladatairól. Csapodi Zoltán igazgató úrral az Állampolgári ismeretek tankönyvről váltottunk szót. Olvasóink némi projektmenedzsmenttel is találkozhatnak a Fodor Andrea cégalapítóval és dr. Pálvölgyi Lajos elnökkel készült interjúnkban, valamint szó esik az erdőpedagógiáról is, amiről Kövecsesné dr. Gősi Viktória egyetemi docens és dr. Lampert Bálint egyetemi adjunktus számol be.
Innovatív pedagógia rovatunk ezúttal a tiszafüredi Bán Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában tartott íjászszakkörről ad hírt; Spori! című rovatunkban Keceli-Mészáros Renáta kézilabdázóval készült riportunkat olvashatják. Évfordulók rovatunk Kempelen Farkasról szóló emlékcikke pedig egy igazán színes és izgalmas olvasmány.
Bízom benne, hogy idén is velünk tartanak! Kellemes időtöltést és jó olvasást kívánok!