Szakma, szakképzés, hiány

A Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíj és névadója

A szakképzésben részt vevő tanulókat tanulmányi eredményük alapján Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíj illeti meg, ha a hiány-szakképesítések körébe tartozó, államilag támogatott nappali, iskolai rendszerű képzésben vesznek részt.

Az ösztöndíj névadójáról, Szabóky Adolf piarista szerzetesről a következőképpen emlékeztek meg halálakor, 1880-ban: „…életében idejét és tehetségét s rendkívüli munkásságát önfeláldozó buzgósággal a közügyeknek szentelte, mint a kegyesrend tagja és tanár, a nevelésügy terén szép eredménnyel működött, s mint a főváros polgára s a Törvényhatósági Bizottság tagja a közoktatási ügyekben és a szegények ellátása és segélyezése ügyében fáradhatatlan erőt és hasznos tevékenységet fejtett ki, s mindent fölülmúló buzgósággal fáradozott és igen sokat tett a hazai ipar emelése és az iparosok erkölcsi és anyagi érdekeinek előmozdítása ügyében, kitűnő és jeles érdemei őt általános tisztelet és szeretet tárgyává tették, sőt, azokért a legmagasabb Trón is elismerésében részesítette.”

Munkássága szoros kapcsolatban állt Adolf Kolping tevékenységével. Utóbbi német katolikus lelkész (eredetileg cipészsegéd) ugyanis 1845–46 telén az iparostanoncok és -segédek művelődése, erkölcsnemesítése céljából megszervezte az első katolikus legényegyletet, amely mozgalom a későbbiekben világszerte elterjedt. Magyarországon az első egyletet Szabóky hozta létre Kolping személyes támogatásával 1856-ban.

Hiány-szakképesítések

A hiány-szakképesítések köréről évente dönt a kormány. A 2019/2020-as tanévre a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 81. §-ában meghatározott fővárosi, megyei fejlesztési és képzési bizottság javaslata alapján készítenek tervezetet. Az aktuális listából megtudható például, hogy Pest megyében a következők számítanak hiány-szakképesítésnek: gépi forgácsoló, ács, szerszámkészítő, asztalos, ipari gépész, festő, mázoló, tapétázó, szociális gondozó és ápoló, gyakorló mentőápoló, gyakorló ápoló, szoftverfejlesztő, hegesztő, épület- és szerkezetlakatos, elektronikai műszerész, központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő, logisztikai és szállítmányozási ügyintéző, gépgyártás-technológiai technikus, elektronikai technikus, pék, lovász, eladó, kereskedő, gazda, dísznövénykertész, mezőgazdasági gépész, erdészeti szakmunkás.

Arra a kérdésre, hogy miért alakulnak ki a hiány-szakképesítések, számos magyarázat lehetséges (illetve az egyes esetek függvényében egyedi helyzetek is előfordulhatnak). Tény, hogy manapság egyre többen érdeklődnek a pályamódosítás iránt. Egyre több kutatási jelentés számol be arról is, hogy nő azok száma, akik érettségi után inkább szakmát tanulnak, és nem kezdenek (legalábbis azonnal) további négy-öt évnyi tanulásba. Ennek hátterében a növekvő felsőoktatási költségek éppúgy állhatnak, mint akár azok a negatív tapasztalatok, illetve hírek, amelyek arról tudósítanak, hogy bizonyos diplomás szakmák esetében túlkínálat áll fenn, és bizonytalan az elhelyezkedés.

A munkaerőpiaci helyzetről a KSH adatai alapján egyértelműen megállapítható hogy sok esetben éppen a szakmunka az, amire nagy szükség lenne. De – egy ugyancsak idén publikált felmérésükből^[1]az is kiderül, hogy ezek presztízse nem a legnagyobb (igaz, nem is a legalacsonyabb). Jelen cikkünk szempontjából igencsak tanulságos adat, hogy a társadalmi megítélés szerint a pékeké az ötödik a leginkább alulfizetett szakmák között. Ebből adódóan nem meglepő, hogy hiány-szakképesítésnek minősül… Vagyis ezekben az esetekben érdemes tekintetbe venni a társadalmi megítélést is – tudva azonban azt is, hogy az „utca emberének” véleménye nem feltétlenül tükrözi a valós adatokat. (Vagyis esetünkben érdemes utánajárni – például különböző szakmaleírások segítségével –, hogy valóban van-e alapjuk az ilyen típusú vélekedéseknek.)

Kék gallér, fehér gallér

Nem véletlen, hogy a fentiekben következetesen hiány-szakképesítésekről és nem hiányszakmákról beszéltünk. Ugyanis – természetesen – nem csupán a szakképzéshez kötődő foglalkozásokból lehet hiány. A legkeresettebb szakmákat hagyományosan két nagy csoportba osztják. A kékgalléros munkakörök, vagyis a fizikai, kétkezi munkák közül általánosságban a következőket jelöli meg az Új Nemzedék Központ tájékoztatása: ács, asztalos, épület- és szerkezetlakatos, gázszerelő, gáztervkészítő, gépgyártás-technológiai technikus, gépi forgácsoló, ápoló, kőműves, hegesztő, ipari gépész, pék, szerszámkészítő, női szabó, villanyszerelő, virágkötő és virágkereskedő. (A kapcsolódó cikk szerzői azt is kiemelik, hogy a felsoroltakon kívül meg lehet nevezni azokat a területeket is, amelyek különösen fontosak e tekintetben: „A logisztikai iparágban és főként a kamionosoknál olyan mértékű a munkaerőhiány, hogy az már az ágazat nemzetközi versenyképességét is akadályozza, gátolja. Emellett a vasúttársaságok és személyszállítási cégek is komoly utánpótlás-problémákkal küzdenek. Ezen a hiányon és problémán képzéssel és jogszabályi változtatásokkal igyekeztek javítani. Ezért évek óta 21 éves kor helyett már 18 éves kortól meg lehet szerezni a C kategóriás vezetői engedélyt belföldi forgalomra. Ez pedig bővíti a munkaerőpiaci kínálatot ebben a szegmensben.”^[2] A fehérgalléros munkakörök, vagyis a szellemi munkák közül a mérnök, az informatikus és az orvos foglalkozásokat jegyzik ma hiányszakmaként.