Reális helyzetkép, pozitív várakozások

– Az európai társadalomfejlődés részeként az oktatási rendszer is folyamatos változásban van. Melyek a legfontosabb változások az Európai Unió aktivitásának köszönhetően és hogyan jelentkeznek ezek a magyar óvodarendszerben?

– A kérdés pontos, mert utal arra, hogy itt két eltérő szint egymásra hatásáról kell gondolkodnunk. Az utóbbi évtizedek meghatározó jellemzője, hogy a kisgyerekkori nevelést – ahová az óvodáztatást sorolják a nemzetközi szóhasználatban – nemzeti szintről nézve külső eredetű hatások alakítják. Ha röviden ki kellene emelnem a transznacionális oktatáspolitika legforgalomképesebb termékét, az talán a minőségpolitika lenne. Ezzel kapcsolatban egyébként sok félreértést látok szakmai körökben. A minőségpolitika ugyanis bármilyen rendszerbe telepíthető, így a kisgyerekkori nevelés rendszerébe is. Lényege abban áll, hogy ahol bevezetik, ott az intézmények „versenybe kerülnek”. No, nem egymással, hanem saját korábbi teljesítményeikkel, illetve az óvodapolitikában meghatározott standardokkal. Ahol a minőségpolitika érvényre jut, ott felértékelődnek a „gyengeségek”, mert csak az lehet kiindulópont. Van, ahol pszichometriai tesztekkel mérik a gyerekek jellemzőit az ellátásba lépés előtt, alatt és után, így keresik a fejlesztés lehetőségét. Más országokban az óvodapedagógusokra vonatkozó mérések mentén törekednek a jobb minőségre. Mindenesetre, ahol ilyen eljárásokat kimunkálnak, ott alapvető változásokat látok: onnantól egy kicsit mást jelent óvodapedagógusnak lenni.

A másik nemzetközi szinten megjelenő változás a kisgyerekkori nevelési rendszerek bővítése, melynek igazi mozgatórugója az unió gazdaságpolitikai célja. 2020-ra el kívánják érni a 75%-os foglalkoztatottságot. Ez csak úgy lehet, ha még több nő áll munkába. Lehet, hogy ez a modern élet rendje, de néha tréfásan fel szoktam vetni: kár, hogy erről a kezdeményezésről nem lehet megszavaztatni a hároméves gyerekeket.

– Mi volt az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által végzett véleménykutatás célja, melyek voltak a módszereik?

– A kutatás kérdőívvel zajlott, hadd legyek pontos: 432 óvodavezető, 1451 óvodapedagógus és 3668 szülő válaszolt.

Kettős célunk volt. Egyfelől feltártuk, hogy az óvodavezetők, óvodapedagógusok miben igényelnének több támogatást, milyennek látják az óvodák felszereltségét, hogyan alakult a továbbképzési aktivitásuk az elmúlt években. Persze a fejlesztéspolitikát nem vélemények, hanem szakmai érvek alapján kell kimunkálni, de számíthat az is, milyen fogadtatása volt például az életpálya modellnek, vagy az ahhoz kapcsolódó béremelésnek. A kutatónak tudnia kell, miben látnak továbblépési lehetőséget az óvodáztatásban érdekeltek. És a feladat nagyon sokrétű, mert az óvodarendszer a legnagyobb intézményi szegmense az oktatásnak. Közel 4300 intézmény alkotja, és más előnyös a fővárosi, a városi, illetve a vidéki intézményeknek.

A másik célunk volt, hogy képet kapjunk az óvodák életéről. Az óvodapedagógusok és a szülők közötti kapcsolattartásról, a hátrányos helyzetűek támogatásával összefüggő erőfeszítésekről, a munkatársak esetleges kiégéséről, munkaerőhiányról vagy az optimális csoportlétszámról. Sőt olyasmiről is, amit tudtommal eddig nem vizsgáltak, hogy az óvodák milyen szerepet játszanak karitatív akciók szervezésében, a rászoruló szülők, gyerekek támogatásában. Egy kutató soha nem lehet érzelmes, de ez a munka bennem mély tiszteletet keltett az óvodák iránt. Az intézmények 45%-ában rendeznek karitatív akciókat! Van, ahol évente többször is. És gyakran éppen ott, ahol a legnagyobb a szükség, és amúgy is erejükön felül teljesítenek az óvodapedagógusok.  

– Közismert, hogy Európában az első óvoda létrehozója Brunszvik Teréz volt; az ő tanácsai, tapasztalatai nyomán dolgozták ki pl. Németországban az óvodarendszert. Mi az, amiben mi, magyarok most is tudunk előremutató szakmai segítséget nyújtani az európai óvodáztatás alakításában?

– A kutatási adatok azt jelezték, hogy egyre több OECD-országban helyezik előtérbe a játék nevelő és személyiségfejlesztő szerepét. Ez egy világosan kirajzolódó szakmai fejlődési trend, amiben úgy tűnik, a magyar óvodáztatás némileg előrébb jár, mint más országok.
Az angolszász országokban, így az Egyesült Államokban vagy Angliában például mindeddig nagy jelentőséget tulajdonítottak az irányított óvodai programoknak. Középpontban állt az írni, olvasni és számolni tudás. Most kezdik felfedezni, hogy ez egyoldalú megközelítés, és hogy a gyereket célszerűbb önmagában teljességnek tekinteni, a játékát pedig szakmai szempontból érdemes nagyon komolyan venni. Magyarországon az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjához kapcsolódóan már 1996 előtt lezajlott a szakmai vita, és úgy látszik, olyan irányba indultunk akkor, amerre mostanság mások is elindulnak. Ha szabadna avantgard ötletekkel előrukkolni, most az általános iskola alsó szakaszának „óvodásításáról” lenne érdemes szakmai vitákat nyitni. De ez nem az én területem.

– Mit gondol, az óvodáztatás általánossá válása segítheti-e egy ország PISA-méréseken elért sikereit? 

– Vannak általános elemzések, melyek egy-egy óvodában töltött évhez sokszoros – bármilyen hihetetlen, akár 70-szeres – társadalmi megtérülési rátát rendelnek. Szerintem nagyon kell vigyázni az összevetésekkel! Az oktatási rendszerek egyediek. Ami az egyik országban beválik, az egy másik országban esetleg alkalmazhatatlan. Hogy csak egy példát mondjak: Finnországban az 5 évesek 25%-a vett részt intézményes ellátásban, ami drasztikus eltérés az OECD-országok 82%-os arányához képest. Finnország ennek ellenére meglehetősen sikeres a PISA-méréseken, és ez láthatóan nem a kisgyerekkori ellátás általános bevezetésén múlott. Még azt is megkockáztatom, hogy éppen a gyerekek gondos otthoni nevelésén múlik a finn PISA-siker. De más országok egészen másképp működnek; ott esetleg komoly javulás várható az óvodáztatás általánossá tételétől, mert ott az emberek
 – így a gyerekek is – kevésbé sikeresek az önirányításban, lassabban tanulják, ezért többet profitálnak az intézményes támogatásból. 

– Milyen a kötelező óvodáztatás bővülésének a megítélése?

– Az intézményvezetők négyötöde, az óvodapedagógusok és szülők háromnegyede ért egyet az új szabállyal. A médiában persze az a hír, ha valaki kritikát fogalmaz meg, de a szülőknek csupán 16%-a jelzett egyet nem értést a kötelező óvodáztatás kapcsán. Azt gondolom, ez az arány teljesen természetes egy komplex társadalomban. A 80% feletti szakmai és társadalmi egyetértéssel fogadott intézkedéseket célszerű legitimnek tekinteni, és a hároméves kortól kötelező óvodáztatás ilyen. Azért persze mindig meg kell hallgatni az egyet nem értőket, nekik is lehetnek okos érveik. Lehet, hogy javaslataik alapján érdemes változtatni ezt-azt.

– Mit javasolna az óvodapedagógusoknak munkájuk eredményességének fejlesztése, valamint a társadalmi elismertségük növelése érdekében?

– Ahogyan korábban említettem, a minőség alapú fejlesztéspolitika előbb-utóbb eléri az óvodarendszert is. Most nem az intézményi szintű minőségügyről beszélek, annak már kialakult a gyakorlata. Itt az óvodarendszer egészéről van szó. Előbb-utóbb az óvodáztatásnak is meglesz a nemzetközi PISA-mérése, és a nemzetközi eredménytáblák alapján mérlegre teszik a kisgyerekkori nevelési politikákat. Keresni kezdik majd a legsikeresebb gyakorlatokat, és ezek a transznacionális fejlesztési politikák professzionálisak, mondhatnám, elkerülhetetlenül hatékonyak. Érdemes időben elkezdeni az alkalmazkodást ehhez a megújuló környezethez, hogy minél inkább a hazai rendszerhez illeszkedő megoldásaink szülessenek. 

Az adatok alapján megismerhető az intézmények infrastrukturális megfelelősége és külső kapcsolatrendszere; az intézményvezetők és óvodapedagógusok képzettsége és továbbképzési lehetőségei; a szülők intézményválasztási preferenciái és az óvodához fűződő kapcsolata. Az óvodarendszert az elmúlt években érintő változások közül elsősorban a hároméves kortól kötelező óvodáztatásra, a pedagógus-életpályamodellre és az ezzel összefüggő pedagógusbér-emelésre, a szakmai portfolió elkészítésére, az intézményi átszervezésekre, valamint a finanszírozási változásokra vonatkozóan ismerheti meg az olvasó a megkérdezettek véleményét. A kutatás mindezen túlmenően igyekszik bemutatni, hogy az óvodapedagógusok hogyan mérik fel szerepüket a gyerekek társadalmi és kulturális hátrányainak kompenzálásában. Újdonságnak tekinthető, hogy az óvodák társadalmi szerepvállalásához kapcsolódóan bemutattuk az intézmények önkéntes karitatív tevékenységeire vonatkozóan gyűjtött adatainkat is.

Részletek a kötetből

HÁROMÉVES KORTÓL KÖTELEZŐ ÓVODÁZTATÁS

Jelenlegi helyzet
Az intézményvezetők becslése szerint óvodájuk környezetében általában a gyerekek 90%-a kezd hároméves korától óvodába járni, tehát az új szabályozás a gyerekek 10%-ára és azok családjára lehet hatással.

Az óvodakötelezettség hatása
A vezetők túlnyomó többsége szerint nem lesz szükség komoly átalakításokra. A vezetők 28%-a számít arra, hogy új munkaerő alkalmazására lesz szükség, 17-18%-a a férőhelyek, illetve csoportszobák bővítését prognosztizálja, 10%-uk pedig elképzelhetőnek tartja, hogy az udvar területének növelésére lesz szükség.

Az óvodakötelezettség megítélése
A kötelező óvodáztatás bevezetését erős támogatottság övezi: az intézményvezetők 81%-a, az óvodapedagógusok 76%-a és a szülők 75%-a ért egyet az új szabállyal.

KÖRZETEK, FÉRŐHELYEK

Intézményi létszámok
A mintába került intézmények egy átlagos csoportjába az óvodapedagógusok tájékoztatása szerint 22 gyerek jár – ez meghaladja a jogszabályban rögzített 20 fős, átlagos csoportlétszámot. A létszámok a fővárosban a legmagasabbak, és a községekben a legalacsonyabbak.

Létszámtúllépés
Az óvodapedagógusok szerint 18 fős vagy kisebb az ideális méret, az ekkora csoportok minden nehézség nélkül kezelhetőek. 22 gyerekig még komolyabb nehézségek nélkül elboldogul a nevelő, 26 gyerek fölött viszont jelentősen megszaporodnak a gondjai.

AZ ÉPÜLETEK ÁLLAPOTA

Óvodai terek
A vezetők megítélése alapján az óvodaépületek 46%-a van jó állapotban, 43%-ukon javítás esedékes, de az állapot rövid távon nem jelent problémát, közel egytizede azonban azonnali felújításra szorul.

A mintában szereplő csoportszobák harmada nem éri el az adott csoportlétszámra kötelező méretet (kalkulált értékek alapján). A csoportszoba és az udvar mérete a fővárosból vidék felé haladva növekszik.

Fejlesztések
Az intézmények legalább kétötödében zajlott öt éven belül fűtésrendszer- illetve energetikai fejlesztés, valamint nagyobb léptékű eszközbeszerzés. Akadálymentessé tették az épületek harmadát. Épületbővítésre az intézmények 13%-ában került sor.

ESZKÖZÁLLOMÁNY, SZAKMAI INFRASTRUKTÚRA

Általános eszközellátottság
Az óvodák 80%-ában rendelkezésre állnak az alapvető tisztálkodási felszerelések, háromnegyedükben a megfelelő egészségvédelmi eszközök, munkavégzést segítő berendezések, játékok és nevelést segítő felszerelések. Az egyéb nevelést segítő eszközök, elektronikai cikkek az óvodák 57%-ában érhetők el a megfelelő számban.

Az óvoda már meglévő berendezéseinek, eszközeinek üzemeltetése nem mindenhol maradéktalanul megoldott kérdés. A legnagyobb nehézségek azoknál a tételeknél mutatkoznak, amelyeknél a legnagyobb anyagi vagy szaktudásbeli ráfordítást követeli meg a karbantartás (pl. épületben keletkező komolyabb károk kijavítása, a játszóudvar állapotának megőrzése, informatikai eszközök karbantartása).

A felszereltség fejlődése az elmúlt öt évben
Az intézmények 42%-ában zajlott le jelentősebb eszközbeszerzés az elmúlt öt évben, további 12%-uknál ez a közeljövőben következik be. Az óvodák 44%-ában nem történt komolyabb beszerzés 5 év alatt, és belátható időn belül nem is számíthatnak erre.

AZ INTÉZMÉNY ALKALMAZOTTAI

Elérhető szakemberek
Az intézmények 98%-ában van óvodapedagógus, 67%‑ában pedagógiai asszisztens, 37%-ában óvodatitkár, 7%-ában önálló pszichopedagógus. Az intézmények 87%-ában dolgozik további személyzet a fent említetteken kívül.

Egy intézményre átlagosan 8 óvodapedagógus jut; de ez az érték számottevően magasabb a nagyobb létszámmal működő intézményekben, illetve a fővárosban és a megyei jogú városokban. Hasonló tendencia érvényesül a többi szakember vonatkozásában is.

Az óvodavezetők 62%-a érzékelte, hogy az elmúlt öt évben gyarapodott a logopédiai ellátást igénylő gyerekek száma, 45%-ban érkezett visszajelzés a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdők számának növekedéséről, egyharmaduk jelzett növekedést a sajátos nevelési igényűek, és az óvodapszichológiai ellátást igénylők kategóriájában, közel egyötödük érzékelt növekedést a gyógytestnevelés és konduktív pedagógiai ellátást igénylőkre vonatkozóan, és 12%-uk jelezte a kiemelten tehetségesek számának növekedését. (A változások feltehetően kisebb részben tekinthetők a belépő korosztályok tényleges jellemezőinek, nagyobb részt a pedagógiai diagnosztika és differenciálás következ­ménye.)

Logopédus illetve fejlesztőpedagógus az intézmények csupán egyharmadában érhető el. Gyógypedagógus az óvodák kétharmadában tevékenykedik, a legjobb ellátottság pedig az óvodapszichológusok (75%), a gyógytestnevelők (88%) és a konduktorok (91%) szakterületein mutatható ki, igaz minimális heti óraszámban.

SZAKMAI FEJLŐDÉS, TOVÁBBKÉPZÉSEK

Az általunk vizsgált 11 féle óvodapedagógus-továbbképzés közül az óvoda-iskola átmenet képzés bizonyult leginkább népszerűnek. A frekventáltabb témák közé tartozik még a differenciálás-viselkedésrendezés, a komplex állapotfelmérés és egyéni fejlesztés, az érzelmi, akarati és szociális készségek fejlesztése, valamint a tevékenységközpontú óvodai nevelés. A középmezőnyben a tehetséggondozás, a fejlesztő pedagógia, valamint az óvoda-család kapcsolatának fejlesztése áll. Kevésbé gyakori a drámapedagógia, a gyógytestnevelés, mozgásterápia és a 3 éves kor alatti óvodáztatás. A vizsgált témaköröknél lényegesen gazdagabb az óvodapedagógusok továbbképzési aktivitása, amit az jelez, hogy sokan vannak, akik a fentieken kívül egyéb tárgyban végeztek továbbképzéseket.

KAPCSOLAT A SZÜLŐKKEL

Intézményesült kapcsolatok – családlátogatás
Az intézmények 89%-ában van szülői munkaközösség. A megkérdezett szülők egynegyede tagja is annak. A fővárosban alacsonyabb a működő munkaközösségek aránya, és a szülők közül is kevesebben tagjai ezeknek.

Az óvodapedagógusok aktív terepmunkát folytatnak, és a szülők meg vannak elégedve ezekkel a látogatásokkal. A megkérdezettek kétharmadánál vagy járt már óvónő családlátogatáson, vagy erre a jövőben számítanak. Ahol már volt családlátogatás, ott azt egyértelműen hasznosnak ítélte a szülők 84%-a, részben hasznosnak egytizede. 2014-ben az óvodapedagógusok szisztematikusabban látogatták a családokat, azaz ugyanolyan figyelemmel kísérik az eltérő szociokulturális helyzetű gyermekek családjait.

Nehézségek az óvoda–szülő viszonyban
Az óvodapedagógusok és szülők kapcsolata általában véve rendezett. A leggyakrabban ismétlődő problémaforrást a beteg gyerek óvodába vitele jelenti (29%). Hasonló gyakorisággal adódó nehézséget a gyermek által az óvodába hozott tárgyak, játékok jelentenek (23%). Ezt követi: a gyermek távolmaradásának bejelentése, illetve igazolása (19, illetve 13%), az óvodába érkezés időpontja (11%), az óvodai étkezés (6%), térítési díj, illetve az óvodáztatási támogatás (6, illetve 5%), az óvoda nyitva tartása (4%). A legritkább esetben okoznak gondot a szülők vallási vagy etnikai szokásai, elvei (3-4%).

Az óvoda alkalmazottai és a szülők viszonya, ha nem is felhőtlennek, de alapvetően békésnek mondható; a konfliktusok nagyon ritkák. Ugyanakkor az óvodapedagógusok összesen negyedét érte már enyhébb vagy durvább szóbeli sértés. A nevelők 7%-a számolt be róla, hogy valaki rossz hírüket keltette. Más jellegű konfliktusok előfordulási gyakorisága viszont elenyésző.

AZ INTÉZMÉNY ÁLTAL NYÚJTOTT SZOLGÁLTATÁSOK

Külön foglalkozások
Az óvodában ténylegesen elérhető külön foglalkozások és a szülők külön foglalkozásokra vonatkozó igényei nincsenek szinkronban egymással: