Van egy közkeletű tévedés a Rädda Barnen utcanévvel kapcsolatban. Sokan úgy gondolják – akárcsak az utca névadói 1947-ben –, hogy egy konkrét személyről van szó, pedig a Rädda Barnen egy nemzetközi gyermekmentő szervezet neve, melyet Svédországban alapítottak 1919-ben, az első világháború után. A svéd kifejezés magyarra így fordítható: „Mentsétek meg a gyermekeket!”. (A szervezet ma a szintén 1919-ben alapított „Save the Children” nevű, angliai székhelyű nemzetközi szervezethez tartozik.)
A második világháborút Svédország semleges államként vészelte át, a háború befejeztével pedig e szervezeten keresztül nyújtott segítséget világszerte a gyerekek számára. Csak Rákospalotán – ahol az utca található – kétezer gyerek kapott rendszeresen ételt a Rädda Barnen jóvoltából, többüket ez mentette meg az éhhaláltól. Különösen a fővárosban és környékén, valamint a bányászvárosokban segítették a háború utáni nyomorúságos helyzettől szenvedő gyermekeket és anyákat; ennek emlékére 1947-ben a város közgyűlése úgy határozott, hogy a svéd érdemek megörökítése érdekében egy utcát neveznek el arról, amit a svédek választanak. Ők pedig ezt kérték.
Van egy közkeletű tévedés vagy inkább téves képzet az óvoda világával kapcsolatban is. Sokan – köztük az oktatási ágazat dolgozói is – nem tekintik az óvodát és az óvodapedagógusokat a köznevelés szerves részének. Mintha az óvoda nem nevelő intézmény, csupán intézményesített gyermekmegőrző lenne, ahol az óvodapedagógusok egyetlen feladata, hogy vigyázzanak a kicsikre, ellássák őket, játsszanak velük addig, amíg a szüleik dolgoznak. Akik az óvodát a közoktatási rendszer elemének tekintik, még azok is önkéntelenül egy hierarchia alján lévőnek tartják, ahogy hajlamosak vagyunk a tanítókat lejjebb rangsorolni a tanároknál, különösen a középiskolai tanároknál. A felsőoktatásban dolgozókat pedig felettük állóknak tekintjük. Igényes és komoly szakmai munka, nevelő-tanító-fejlesztő tevékenység folyik, folyhat azonban bármelyik intézménytípusban – óvodától egyetemig. A szakmai minőség emberi oldala mindenütt döntően a szakmát művelők képzettségén, kompetenciáin, attitűdjein múlik nem feledve az adott gazdasági, jogi, dologi és szervezeti feltételrendszer meghatározó szerepét. Ebben nincs hierarchia.
Az óvodában többségében érdeklődő, izgő-mozgó, (néha túlságosan is) aktív, játékosan tanuló, kreatív, a világra nyitott kisgyermekek vannak. Ezt támogatja, tereli, táplálja az óvoda és az óvodapedagógus. Sajnos ez a gyermeki érdeklődés, nyitottság szinte törvényszerűen kopik meg a későbbiekben a legtöbb iskolában, különösen a szaktantárgyakba foglalt tudományok oktatása során. Ezekkel egyre kevésbé tud vagy akar azonosulni a gyermek, aki érdeklődő, bevonódó, azonosuló gyermekből szép lassan kényszerek mentén tanuló diákká válik. A játékos, örömteli tevékenységből kínkeserves munkává válik az ismeretszerzés, tanulás, majd a kenyérkeresés. Részben így van rendjén, de irigyeljük azokat, akiknek játszva megy az a munka, amit felnőttként hivatásszerűen művelnek.
Egészen addig, amíg az óvodákkal kapcsolatos fenntartói pozícióba nem kerültem, én sem gondoltam másként az óvoda világára. A helyzetüket és munkájukat megismerve jöttem csak rá, hogy az óvoda felelőssége óriási. A szocializáció és társas befogadás, az érzelmi nevelés legfontosabb elemeit már hat-hétéves koruk előtt megkapják a gyermekek, és értelmi fejlődésükben is meghatározó ez a korszak. Ugyanígy a bölcsődékben is hivatásszerűen, szakszerűen nevelik, fejlesztik, táplálják, védik és óvják a kisgyermekeket, gyermekeinket. A jövőnket. Minket.
Mivel az óvoda a köznevelés szerves része, komoly adósságunkat pótoljuk ezzel a különszámmal, mely most az óvodapedagógusokat köszönti, részben nekik szánjuk, róluk szóló cikkekkel, őket is foglalkoztató kérdésekkel, problémákkal, nevelési helyzetekkel, jogszabályi magyarázattal; részben pedig tanítóknak, tanároknak ajánljuk, bízva abban, hogy nagyobb megbecsülést kap az óvoda intézménye, s benne az óvodapedagógus személye és munkája. Rädda Barnen!
