Programok

Nemzeti Tehetség Program

A program keretében a köznevelésben és a szakképzésben tanuló diákok olyan rendezvényeken vehetnek részt, amelyek a művészetek, a tudományok és a sport területén segíthetik őket tehetségük kibontakozásában.

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő immár nyolcadik alkalommal 18 pályázati felhívást tett közzé 2017. április 20-i beadási határidővel. A köznevelésben tanulókat célzó, a köznevelési intézmények által megpályázható 9 nyílt típusú kategóriában mintegy 740 millió forintos keretösszegre összesen 1287 érvényes pályázat érkezett.

A keret kimerüléséig folyamatosan pályázható a tehetséges magyar fiatalok nemzetközi tanulmányi vagy művészeti versenyeken, nemzetközi tudományos diákolimpiákon való részvételének támogatását célzó felhívás (NTP-NTMV-17), amelynek keretösszege 90 millió Ft. A pályázati felhívás és a hozzá tartozó dokumentumok az alábbi honlapon érhetők el:
www.emet.gov.hu/felhivasok/felhivas18


Arany János programok

Az Arany János Tehetséggondozó Program, az Arany János Kollégiumi Program és az Arany János Kollégiumi-Szakközépiskolai Program a felsőfokú tanulmányok folytatásához, az érettségi megszerzéséhez, illetve a szakmaszerzéshez nyújt komplex (pedagógiai, szociális, egészségügyi, kulturális) támogatást hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű, rászoruló tanulóknak.

Általános információk: www.ajtp.hu, www.ajkp.hu, www.ajkszp.hu.

A 8. évfolyamos tanulók számára a 2018/2019. tanévre történő jelentkezés pályázati felhívását 2017. szeptember 11-éig jelenteti meg a Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkárság. A felhívás elérhető lesz a kormányzati portálon (www.kormany.hu), valamint a programok honlapjain.


Útravaló Ösztöndíjprogram

Az Útravaló Ösztöndíjprogram esélyteremtő alprogramjainak átfogó célja a hátrányos és halmozottan hátrányos, kiemelten a roma tanulók esélyegyenlőségének elősegítése, a fiatalok továbbtanulásának, szakma-, érettségi- és diplomaszerzési esélyeinek javítása.

Az ösztöndíjprogram esélyteremtő alprogramjai (és az idei határidők):

  • Út a középiskolába (2017. szeptember 15.)
  • Út az érettségihez (2017. szeptember 15.)
  • Út a szakmához (2017. szeptember 18.)
  • Út a diplomához (2017. augusztus 31., október 31.)
  • Út a tudományhoz (a kiírás szeptemberre várható)

További információ: www.emet.gov.hu


Határtalanul! Program

A Határtalanul! Program célja a magyar–magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése. A program keretében a magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes élményeket szereznek a külhoni magyarságról.

A program alprogramjai:

  • „Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek”
  • „Együttműködés szakképző iskolák között”
  • „Együttműködés gimnáziumok között”
  • „Kárpátaljai akcióprogram”

2017-től több pozitív változás is történt a programban:

  • A korábbi 37 000 Ft-os pályázható tanulónkénti keret 60 000 Ft-ra nőtt, és kibővült az elszámolható költségek köre is.
  • Lehetőség van a pedagógusok munkájának elismerésére is: a pedagógusok napidíja (max. bruttó 15 000 Ft/nap/fő), illetve a pályázatíró pedagógus díja (kísérőként való részvétel esetén bruttó 70 000 Ft) elszámolásával.
  • Az ügyintézést egyszerűsíti a szakaszos beadási határidő bevezetése, ami a korábbi 2 hónapos beadási határidőt folyamatos elbírálás mellett 8 hónapra bővítette.

További információ: www.emet.gov.hu


Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program

A pályázat célja: a tanári pályát választó hallgatók motiválása a hivatásuk szerinti tartós elhelyezkedésre, egyúttal a diplomaszerzést követően álláshely biztosítása, továbbá a tanári szakot, szakpárt (elsősorban a kiemelten támogatott szakokat, szakpárokat) választó pedagógusjelöltek számának növelése, a szakos tanári ellátottság megerősítése.

A pályázat tárgya: a pedagóguspályát választó hallgatók támogatása azon félévek alatt, amelyek során az ösztöndíjas hallgatói jogviszonya fennáll. Az ösztöndíjas a támogatási szerződés aláírásával vállalja, hogy az általa megjelölt három megye egyikében, a Klebelsberg Központ által megjelölt köznevelési intézményi kör intézményei közül választva, főállású foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesít, és azt legalább az ösztöndíj folyósítási idejének megfelelő időtartamban fenntartja.

A pályázat benyújtási határideje: az aktuális tanév szeptemberének utolsó munkanapja.