Programajánló

2016. február

Összeállította: Indri Dániel

 

 

XXV. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó

Budapest, március és június között folyamatosan

A Magyar Drámapedagógiai Társaság (MDPT) felmenő rendszerű találkozójára várja minden olyan csoport nevezését, amelynek tagjai legalább 80%-ban 6–15 év közöttiek (általános iskolai korosztály). A találkozóra – műfaji és tematikai megkötés nélkül – a csoporttagok életkorának, érdeklődésének és képességeinek megfelelő színjátszó előadások nevezhetők. Az előadások ajánlott műsorideje alsó tagozatos csoportoknál 15 perc, felső tagozatosoknál 25 perc. Nem nevezhető az az előadás, amellyel az Országos Diákszínjátszó Találkozón is indulnak. A részvétel regisztrációhoz kötött: a részvétel előfeltétele, hogy a csoport az országos szervezőnél (MDPT) regisztráljon, és befizesse az MDPT számára az (egyszeri) nevezési díjat. A rendezvénysorozat háromlépcsős lesz, az első lépcső a megyei és fővárosi bemutatókat foglalja magába, a második lépcső a hat regionális találkozó, ahol az első forduló szakmai értékelése során kiemelkedőnek bizonyult előadások kapnak bemutatkozási lehetőséget, míg a harmadik szint az országos fesztivál: a találkozó eseménysorozatának záró, reprezentatív rendezvénye, amelyre szakmai értékelő kollégáink delegálják azokat az előadásokat, amelyeket ebben az évben példaértékűnek találtak.

További részletek és jelentkezés: www.drama.hu/node/656


Propaganda az első világháborúban

Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, március 20-ig

Az első világháborúval köszöntött be a „véres” 20. század az európai történelemben, és ez volt az a világtörténelmi esemény is, amelyben már főszerepet játszott a propaganda. A totális háború megkövetelte a közvélemény támogatását, így minden háborúzó ország figyelmet fordított a lakosság hazafias és harcias lelkesedésének fenntartására.

A kiállítás arra a kérdésre keresi a választ, hogyan működött a propaganda a Monarchia magyar felében. Milyen technikákkal igyekeztek fenntartani a háborús lelkesedést? Milyen médiumokat használtak ehhez száz évvel ezelőtt? Hogyan hatotta át az emberek mindennapi életét a legkülönbözőbb formákban megjelenő propaganda? Vajon milyen képet közvetített a háborúról a korabeli média, és mi köze volt ennek a harcterek valóságához? Egy külön részben mutatja be a tárlat azokat az értelmiségieket, az irodalmi, színházi és kávéházi élet alakjait, akikre nem hatott a hazafias-harcias szólamokkal élő propaganda, és már a háború idején megfogalmazták a vérontás értelmetlenségét. A látogatók itt olyan kuriózumokat is láthatnak, mint Babits Mihály híres háborúellenes verseinek eredeti kéziratai.

A kiállításon megtekinthető IV. Károly koronázása eredeti filmen, látható háborús sörplakát, az ellenséget gúnyoló karácsonyi üdvözlőlap, de gyönyörködhetünk Vaszary János vagy Mednyánszky László háborús rajzaiban is. A kiállítást kísérő múzeumpedagógiai foglalkozást elsősorban szervezett középiskolás csoportoknak ajánlják; a tanulók előzetesen megszerzett tudásuk felelevenítésével megvizsgálhatják az első világháborús propaganda eszközeit, eredeti forrásokat, tárgyakat. Előzetes bejelentkezés szükséges a csoportvezetes@oszk.hu címen.

www.oszk.hu


Pedagógiai előadás-sorozat

Budapest, Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria, 2016. március 4.

Ez évben is várják az érdeklődőket az „Új módszerek a rajz és vizuális kultúra tanításban” programsorozaton minden hónap első péntekjén a Deák 17 Galériában. A sorozat találkozóin minden alkalommal adott témában egy fiatal és egy idősebb rajztanár vagy rajzot tanító tart 30-45 perces előadást, melyet vita, beszélgetés követ. Az előadások témája: kreatív és fejlesztő játékok. A program ingyenes, regisztrációköteles: info@deak17galeria.hu.

A legközelebbi előadás 2016. március 4-én 16.00 és 18.00 között lesz, amikor Olasz Tamásné Katalin mesél a fejlesztő játékok különböző típusairól.

www.deak17galeria.hu/esemenyek/pedagogiai-eloadassorozat---uj-modszerek-a-rajz-es-vizualis-kultura-tanitasban-