Polgár Judit - Királynői játszma az iskolában

– Találjátok ki melyik bábura gondoltam! Ha egy pohár tizenöt sakktallérba kerül, három pohár mennyi? A bástya értéke öt, eközben a gyalog…

Aki a „sakkóra” kifejezést hallva táblák fölé görnyedő, feszült, néma zsenigyerekekre számít, csalódni fog. A budapesti Lemhényi Dezső Általános Iskolában kísérleti jelleggel egy éve működik Polgár Judit sakkprogramja, sikerrel. A tanórát csak a szöveges feladatok és játékok megfogalmazása, a tantermet a sakkos dekorációk és az óriási bábuk különböztetik meg a hagyományostól.

Mialatt az iskolában tartott nyílt napon szakemberek mutatják be a módszereket, a program szülőanyja szerényen a háttérbe húzódik. Polgár Juditot lelkes gyerekek rohanják meg, autogramot oszt. A sakktörténelem legjobb női sakkozójának mozdulataiban végtelen türelem van, mondataiban határozottság, mégis nőies elegancia. A táblajátékok koronázott királynője figyelmesen hallgat, és helyeslőn bólint, amikor összefoglalom neki imént szerzett tapasztalataimat a sakkról:

– Fordulatos, izgalmas, meseszerű. Az elsajátítása cél helyett eszköz, fejleszti a gondolkodást, a tehetséggondozás módszere. Egyfajta  keretrendszer, amelyben a való élet képeződik le.

– Mindent lehet sakkosítani! A gyerekek tudják kapcsolni a hétköznapi tevékenységeikhez. Az életben rengeteg információt kell feldolgozni, amiben segít, ha tudjuk, mihez mit köthetünk. A sakktábla gyakorlatilag egy térkép, ami orientálódási lehetőséget biztosít. Nézzük meg, hogy a tábla kockás mintázata az életben hány helyen köszön vissza! Kígyóbőr, taxi, kakaós piskóta – Judit mutatja a Sakkpalota tankönyv egy oldalán a kockás ismétlődések képeit. – Ugyanaz, sokféleképpen. Ha egy dolgot különböző irányokból látunk, azonnal beépül.

– A sakk 2012-ben került be a Nemzeti Alaptantervbe, 2013. szeptembertől választható tantárgy az általános iskolák alsó tagozatában. Hányan szeretnék választani?

– Az érdeklődés nagy, de pontos számokat nem tudok, kicsit későn indult meg az információáramlás. Természetesen örülnék, ha minél többen választanák, de a legfontosabb az, hogy működjön és a gyerekek reakciói alapján a pedagógusok még jobban megszeressék, önbizalmat szerezzenek a tanításában.

– A gyakorlatban hogyan működik a sakkprogram?

– A pedagógusok tankönyv, tanári kézikönyv és munkafüzet segítségével tanítják a saját tárgyukat a sakk szabályrendszerén keresztül. Részletesen elmagyarázzuk a feladatokat, a tankönyvben papírkoronakészítő-melléklet, társasjátékok és színes képek szerepelnek, míg a munkafüzetben különböző képességfejlesztő, felismerési és finommotorikai feladatok lesznek…

– Tehát az oktatóknak nem kell profi sakkozóknak lenniük?

– Nem, a gyerekek sakkóra helyett „sakkosított” matematikát, magyart, rajzot, technikát tanulnak. A pedagógusok játékosan tudják egy ismert világba, adott esetben a sakk nyelvére lefordítani az információkat, amelyek így a gyerekekben sokkal jobban rögzülnek.

– Kiknek ajánlott a sakk?

– Minden gyerekkel érdemes elkezdeni. Amikor a szülő vagy a nagyszülő első alkalommal veszi elő, de a gyereket nem érdekli, az még semmit nem jelent. Függ a gyerekek hangulatától és a szituációtól, hogy mikor kattannak rá valamire. A saját gyerekeim már amikor megszülettek, rágcsáltak figurákat – akkor még ilyen formában foglalkoztak a sakkal. De például Magnus Carlsent, a világ egyik legjobb játékosát ötévesen még nem érdekelte, de hétévesen beleszeretett a sakkba. Én mindenképpen ajánlom, a lehető legkorábban. Különösen, mivel ezzel a programmal nem sakkozókat nevelünk, hanem a sakkot, a figurákat ismertetjük meg a gyerekekkel. Sokak szerint a sakk azért nem jó, mert túl komplikált, pedig éppen a sokrétűsége, gazdagsága miatt lehet játékos formában használni.

– A tehetség vagy a szorgalom fontosabb?

– Valahol minden gyerek tehetséges, csak ki kell belőle hozni. Persze ez egy harminc-harmincöt fős osztályban nehéz, szinte lehetetlen úgy differenciálni, hogy működjön. De a legfontosabb az, hogy a szülő rászánja az időt és az odafigyelést. Lehet, hogy nem vagyunk ott sokat a gyerekkel, de amikor ott vagyunk, akkor figyeljünk! Én ezt a figyelmet a saját szüleimtől teljes mértékben megkaptam.

– A sakk helyett lehetne más is a rendszer, ami mindenre ráhúzható?

– Nem tudom, mivel én harminc éve sakkozok, a sakkon keresztül élem a logikát, a kreativitást. A sakk egy olyan rendszer, ami összetett, és ezért nagyon jól lehet vele tanulni, ráadásul sose öregszik ki belőle az ember. A gyerekek elkezdik az iskolában, majd szép lassan a szabadidejükben, szünetekben is előveszik. Persze nem mindenki kezd el versenyezni, de abból a szempontból is életformává válhat, hogy bármikor le lehet ülni a nagypapával, a saját gyerekünkkel játszani. Olyan, mint egy idegen nyelv: Bárhová megy az ember a világban, találni fog olyan klubokat, helyeket, ahol a sakk nyelvét beszélik.

Zsenit nevelni

„Kiskorban kezdett, koncentrált neveléssel bármelyik egészséges gyerekből lehet sikeres embert nevelni, a gyermekek csúcsteljesítményekre képesek, ha korai életkortól képzik őket egy speciális területen” – bizonyította be pedagógia kísérletében Polgár László. A koncentrált nevelés értelmében a Polgár-szülők magántanulóként oktatták Juditot és nővéreit, nem csak a sakkra. A lányok számos diplomát szereztek, több idegen nyelven beszélnek, mindhárman sakk nagymesterek.

– A sakk a kezdetektől az életed része.

– Mivel a nővéreim sakkoztak, én is ugyanazt szerettem volna csinálni. Az első győzelmemre csak homályosan emlékszem, de a nyereményt, egy pici, mágneses sakktáblát sokáig őriztem. Aztán kilencévesen jött az első nemzetközi siker. Nagyon korán kezdődött…

– Először még játék volt?

– Az elején egyértelműen, csak aztán alakult át versengéssé, sporttá. Mára tulajdonképpen minden formája megfordult az életemben. Mindig szerettem a művészet részét, úgy komponálni, hogy kettő lépésből matt legyen. Esztétikailag nagyon szépek tudnak lenni a művészien elrendezett figurák, a különböző állások, megoldások. Duchamp mondta, aki maga is sakkozott: „Minden sakkozó művész, de nem minden művész sakkozó.” Egyébként többszáz sakk-készletem van otthon. A tábla és a bábuk segítségével könnyen mesélhetünk a gyerekeknek a történelemről, elmondhatjuk, hogy a bábu műanyagból, fából vagy mamutagyarból készült… Emellett foglalkozom a tudományos oldalával is, és újabban az oktatással.

– Gyerekként a nővéreiddel mennyire éreztétek, hogy a ti életetek más?

– Egyértelmű volt, hogy ez nem a normális kategória.  Mi utaztunk. Láttuk és tapasztaltuk a világot. Mást és másképp játszottunk, mint a korunkbeli gyerekek. A szüleim nagyon jó pedagógusok, kivételesen tudtak velünk foglalkozni. Mivel egészen mást láttunk a másik életéből, a kortársainkkal szoros kötődések nem alakultak ki. Ezek a kapcsolatok akkor működhettek volna, ha ugyanazok a problémáink, az életformánk, ha van közös téma a sporton kívül. Persze számomra mindig ott voltak az edzőim és a családom…

– Bár édesapád módszere, a koncentrált nevelés bevált, a férjeddel mégsem ezt az utat választottátok. A gyerekeid iskolába járnak, Hanna elsős, Olivér másodikos.

– Más korszakban élünk. Kiskoromban óriási motiváló erő volt, hogy utazhattunk, hét-nyolcéves koromtól jártunk sakkversenyekre, New Yorktól kezdve Bulgáriáig eljutottunk – ezt nem mindenki tehette meg. Most már másként nőnek fel a gyerekek. Mi a férjemmel nem akartuk otthagyni a hivatásunkat, ő az állatorvoslást, én a sakkot. Természetesen nálunk is sok minden háttérbe szorul, de nem száz százalékig, mint a szüleimnél. Ők előbb-utóbb mindketten feladták a szakmájukat azért, hogy a mi utunkat egyengessék. Mi másképp döntöttünk. A gyerekeink idegen nyelveket tanulnak, iskolába járnak, és szeretik.

– Azért szoktatok sakkozni velük?

– Szoktunk, Hannát jobban érdekli. Az iskolában is sakkoznak, de ahhoz, hogy bármiben haladjon a gyerek, a heti egy alkalom kevés, heti kettő is épp, hogy valamire elég. A programnak is az lenne a lényege, hogy a folyamatos tanulás része legyen, és ne csak egy alkalommal csinálják. De ez mindenre igaz: Valami úgy tud hatékony lenni, ha folyamatos.

– Hogy néz ki egy átlagos pihenős nap nálatok?

– Nem sok ilyen van, de általában családi programot szervezünk vagy külföldre utazunk. Hamarosan chilei iskolákban tartok a sakkal kapcsolatban előadást, ide a gyerekeket is visszük. Megnézik, hogy dolgozik anya, aztán kicsit még maradunk, felfedezzük a helyet, megnézzük a sivatagot.

–  Nagy szerelem maradt az utazás…

– Nem maga az utazás, inkább, amikor már ott vagyok. A kultúrák megismerése vonz. Úgy gondolom, ahhoz, hogy a gyerekeink nyitottak és elfogadóak legyenek, minél többet kell látniuk. Hanna és Olivér angol nyelvű óvodába jártak, ahol nem csak a nyelvet tanulták meg, hanem abból adódóan, hogy huszonöt országból voltak gyerekek, alapvetővé vált számukra a különböző nemzetek elfogadása. Természetesen ilyen óvodára nincs mindenkinek lehetősége, de ugyanez sok formában lehetséges, csatangolhatunk a gyerekkel az interneten is… Fontos lenne általánosságban, hogy ami az országba bejön és más, azt ne utasítsuk el vagy fogadjuk el az első pillanatban. Nyitottan kell élni és kialakítani egy olyan gondolkodásmódot, hogy az ember ne eleve adottnak lássa, hanem eldöntse, hogy valami jó-e.

– Mi tölti ki az életed ma?

– Egy angol nyelvű szakmai könyv második részén dolgozom, az őszi sakkfesztivált szervezem, a sakkprogramot népszerűsítem, iskolákat látogatok. Emellett kevés szabadidőm marad, de pihenésként szeretek színházba járni, a családommal néha moziba megyünk, zenét hallgatok, a szabadban vagyok. A versenyzés most kicsit háttérbe szorul. Nem is annyira a felkészülés, inkább a pihenésre jutó idő hiánya miatt. Az élsportban a legnehezebb a megfelelő lelkiállapotba kerülni. De a terveket illetően annyi biztos, hogy június végén indulok egy rövidebb versenyen. Az életemben sok szál egybefut, de tudok fókuszálni – jelenti ki, és elhiszem neki, főleg miután elárulja:

– Ha sakktáblán képzelnéd el magad, milyen bábu lennél?

– A kedvenc figurám a huszár, de karakteremet tekintve a vezér lennék, aki a legjobban belátja a táblát és kontroll alatt tartja az egészet.