Pingvinek grániton

– Visszahívtak, visszajöttem – meséli. Természetesnek tartja, hogy a hét meghatározott napjain itt található a Gellérthegy lábánál lévő épületben. Amikor jellegzetes levéltárosi kardigánjában elém jön a folyosón, terelő karjelzésével esélyt sem ad arra, hogy ott beszélgessünk, ahol dolgozott. Az a munka nem tartozik másra. A 100 éves intézmény dokumentumait, relikviáit rendezi a centenárium jegyében. Igaz ugyan, hogy az elmúlt tanév végén igazgatóként és tanárként is elköszönt diákjaitól, ám nem vonult nyugállományba. – Az ismert vállalkozó édesapja, Palotás János, akinél korábban tanárként dolgoztam, szólított meg, hogy az átállás szerinte nekem való feladat – folytatja az életéből másfél évtizedig tartó „igazgató voltam” című történetet.

Eközben telerakja az asztalt könyvekkel, folyóiratokkal. Bitter Illés a Szent Imre Gimnázium első igazgatója, Endrédy Vendel a ciszterci pedagógus és mártírsorsú zirci apát. Elém kerül a róla szóló is. „Párdányi Miklós, igazgató az ezredfordulón”.

– Volt forduló az életemben bőven – utal a könyv címére. Ám valójában szinte ugyanazon a helyen, ugyanazt tettem. Szentimrevárosiként magam is a cisztereknél érettségiztem, és ide járt mind a négy gyermekem is. És valójában ez a titka annak, hogy miért tekinthetünk a több mint 50 éves kommunista időkre is a ciszterci folyamat részeként. A rendet Magyarországról elűzhette a diktatúra 1950-ben, de az alapító atyák szellemiségét nem volt képes kiölni a falakból. Mert az értékeket az itt élő keresztény családok őrizték, és tartották életben egészen a feltámadásig. És ezt a közösséget ez élteti. A feltámadásba vetett hit!

– Nem egyszerű feladat, ha az ember Párdányi Miklóssal beszélget, de megkísérlem: kérdezek. Arra vagyok kíváncsi, hogy miért választotta 1963-ban egyetemi szakként az oroszt? Mert a történelmet értem, az a múltban gyökerező folyamatosságról szól…

– A jövőmmel is törődnöm kellett – mondja mosolyogva. – De valójában engem mindig is érdekelt az orosz kultúra. Ördögi, ahogy lenyomták ennek a népnek a torkán a vörös ideológiát! A bizantinizmus és miszticizmus különös elegyében „jól” megfér a szélsőséges önkényuralom érvényesülése és a „megtisztító szenvedés - tűrés” elfogadása. Ezért a XIX. századi orosz „eszmefejlődés” félelmetes belső dinamikája a ludas. És erre a bolsik – és személyesen Sztálin – sátáni zsenialitással játszottak rá! Így lehetett végül összekeverni a „cár atyuskával” a Generalisszimuszt. Én a levéltárban készültem a felvételire. Az érettségit követően kerültem oda!

– És az ezen a területen szerzett doktorátusa menekítette ki a pártba lépés csapdájából! – vetem közbe.

– A levéltárat 1970-ben a katedráért hagytam el. Oroszt és történelmet tanítottam a Jóskában. Életem meghatározó évtizede volt ez! Szabadidős programokat szerveztünk, önálló színházi előadásokat rendeztünk, kluboztunk. Ám mindezt csak a KISZ keretein belül lehetett. Úgy, hogy én lettem a KISZ és a Pártbizottság közötti összekötő. A Szent Imre templom bal oldalán dolgoztam, a jobb oldalán meg az ideológiai képzést kaptam, amely annyit azért ért, hogy még nyilvánvalóbbá váljon számomra végtelen üressége és tartalmatlansága.

Mert ugye a ciszterek nem véletlenül vették meg annak a hegynek az alsó karéját, amelyről Imre herceg nevelőjét a mélybe taszították a pogányok – emlékeztetem magamat a tényre. És az is természetes, hogy először iskolát építettek, aztán következhettek volna a rendház téglái. De másként lett! A második világégés nemcsak a rendi gyarapodást akadályozta meg, hanem az államosítást követően még meg is gyalázták a leendő szerzeteslak telkét. Ide húzta fel kerületi székházát az MSZMP, amelyben most nem kevésbé cinikus módon vállalkozási főiskola működik.

– A nyolcvanas évek elején szólított meg Palotás János – folytatódik az iskolatörténeti előadás –, aki tisztességesen igazodó pártember volt, hogy „Miklós, ez így nem mehet tovább! Be kell lépned a pártba.” Én meg azt mondtam, hogy azt aztán nem! Akkor inkább visszamegyek a levéltárba.

– Nem azt akarja mondani – vetem közbe –, hogy a vietnámi kommunista párt megalapítójáról, Ho Si Minh-ről elnevezett pártállami tanárképzőre menekült a gimnáziumi párttagság elől?

– Ezen mi is sokat derültünk, de a nevét nem hozta magával az intézmény! Sőt! Az ELTE későbbi Tanárképző Karaként a
FIDESZ 38 alapító tagja közül nyolc közvetlenül a tanítványunk volt. – szabadul határozottan az ideológiai tehertől.

A magyarázatból persze, az is kiderül, hogy kellett az álláshoz az átigazolást támogató unokahúg, a tanszékvezető szándéka és talán számított a kisdoktori is! A Csepelen szerveződött tanárképző oktatói helyére nyolcan pályáztak és az egyetlen párton kívülit, Párdányi Miklóst vették fel.

– Azokban az években az ilyen esetek már nem voltak ritkák. Az előadóteremben sem voltak tabu témák. Ugye, én kiskamasz voltam ’56-ban, de azért voltak élményeim. Például a Bibó emlékkönyvet is megszereztem. Szamizdatban terjedt. Ha lemásolt belőle néhány példányt az ember, saját könyvhöz juthatott.

– Ügyes kaszkadőrmutatvány – térek át életének egy másik területére.

– Ezt nem akként éltem meg, de ezekben az években gyakran töltöttem a nyarat filmforgatással. Ám itthonról ezt már nehéz volt vállalni. Én meg sohasem akartam disszidálni. Vannak „külföldi” ismerőseim, barátaim. Az egyik fiam is kaszkadőr. Ebből él.

– De Önt is láthattuk pl. a Szabadság, szerelem című filmben nem éppen a forradalmárok oldalán!

– Orosz katonatisztet alakítottam. Nem szoktam visszaadni szerepet. Amit rám bíztak az élet bármely területén, azt igyekeztem tisztességgel teljesíteni. A magam és a közösség javára fordítani.

– Mivel lehetne erősíteni az iskolákat, azon belül is a történelemtanítást?

– Hiányzik az oktatásból – de valójában egész Európa is ettől szenved – a keresztény kultúra. A politikatörténetből a keresztény­demokrácia. A korai kapitalizmus válságára érdemibb válaszokat adott Kolping, vagy Don Bosco, mint azok, akiknek az eszméivel az elmúlt évtizedekben teletömték a gyerekfejeket. Az oktatási, nevelési módszerek közül pedig elkötelezett híve vagyok az egésznapos iskolának. Ez is ciszterci regula: kösd le a gyermek figyelmét, energiáját őt érdeklő feladatokkal, és játszva elsajátítja a legmagasabb szintű tudást! Persze, ehhez tudós tanárok is kellenek. A ciszterek ilyenek! Ilyenek voltak! Igaz, hogy öltözékük – fehér habitus fekete skapuláréval – miatt a mai diáknyelv „pingvinnek” mondja őket, de az bizonyos, hogy nem jégen járnak. Nagyon kemény alapokat adnak tanulóiknak. A nálunk szerzett ismeretek gránit talapzatot jelentenek a későbbi tanulmányokhoz a teljes értékű, keresztény emberré váláshoz.

Mint ahogyan az épületeinknek a Gellérthegy sziklái adják a megrendíthetetlenül szilárd alapot a múlt század eleje óta.