Határtalanul középiskolai vetélkedő
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. ismét elindította a Határtalanul Középiskolai Vetélkedőt. A résztvevők feladata több fordulón keresztül kitölteni a teszteket, az összetartozás jegyében virtuális kapcsolatokat létesíteni – és megnyerni az egymillió forint osztálypénzt a nagydöntőben. A többfordulós vetélkedősorozat végén a nagydöntőbe jutott osztályok felkészítő tanárait is 100 ezer forintos ösztöndíjjal jutalmazzák, valamint több mint 1000 egyéb nyereményt is kiosztanak a résztvevők között.
Pályázók köre: A vetélkedő valamennyi fordulójában anyaországi és külhoni középiskolai osztályok versenyezhetnek egymással. A verseny résztvevői azok az anyaországi és külhoni középiskolai osztályok lehetnek, amelyek 2023. december 21. és 2024. március 31. között a Határtalanul Középiskolai Vetélkedő 2023/2024 első fordulójában (alapszakasz) regisztrálnak, és a tesztet legalább egy alkalommal kitöltik.
További információ: https://shorturl.at/cosz2
„Hortobágyi vizek” – alkotópályázat
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság meghirdeti tavaszi alkotópályázatát. A pályázat kiírói várnak minden olyan síkbeli technikával készült művet, amely bemutatja, milyen szerepet játszik a víz a Hortobágy életében.
Az alkotásokban jelenjen meg a táj-víz-élőlények kapcsolata. A Hortobágy folyótól az időszakos vízállásokig bármely vizes élőhely és annak sokszínű élővilága lehet a téma.
Pályázók köre: Az alkotásokat 5 korosztályban várják: óvodás, általános iskola alsó tagozat, általános iskola felső tagozat, középiskolai korosztály, felnőtt korcsoport.
Formai követelmények: Benyújtható rajz, festmény, kollázs, montázs, hímzés, nemez vagy egyéb kézműves síkbeli alkotás.
További információ: https://shorturl.at/dryAB
Jászsági fotópályázat
A Jászok Egyesülete és a Jászapátiak Baráti Egyesülete fotópályázatot hirdet. A pályázat nyitott minden fotós részére életkortól függetlenül, de a 14 éven aluli pályázók választhatják a junior kategóriát.
Témakörök:
- a Jászság természeti értékei;
- a Jászság épített értékei;
- a Jászság kulturális értékei;
- junior kategória: „Az én Jászságom”.
Díjak témakörönként:
- I. díj: 50 000 Ft
- II. díj: 35 000 Ft
- III. díj: 25 000 Ft
- Junior 1–3. díj: vásárlási utalvány 35-30-25 000 Ft értékben.
További információ: https://shorturl.at/DEOX2
„Én hívlak élni” – vers- és prózaíró pályázat
A Gyermekjóléti Alapítvány és a 30 éves Országos Mécs László Irodalmi Társaság pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar irodalomra, a magyar nyelven írt alkotásokra. A pályázat célja továbbá, hogy új irodalmi művek írására ösztönözzön, felkutassa a tehetségeket, és Dsida Jenő emléke előtt tisztelegjen.
Pályázók köre: A pályázatra amatőr és rendszeresen publikáló szerzők tollából is várnak műveket, melyek tartalmukban igazodnak Dsida Jenő költői szellemiségéhez, mondandójához. Pályázhatnak hazai és határon túl élő alkotók is, magyar nyelven írt művekkel. Alsó életkori határ: 14. életév.
Formai követelmények:
- pályázni versekkel, prózai művekkel lehet;
- a műveket beküldeni csak Word-formátumban lehet;
- egy pályázó maximum 5 alkotással nevezhet;
- a prózák nem lehetnek hosszabbak négy gépelt A4‑es oldalnál.
További információ: https://shorturl.at/jlW05