Középiskolai Diákprojektverseny
„Mindenki azt csinálhatta, ami legjobban érdekelte, ami az erőssége volt.”
Az előző tanévben 52 csapat részvételével sikeresen debütált országos versenyt az idei tanévben is megrendezik. A verseny célja a projektszemlélet és a projektekhez kapcsolódó kompetenciák fejlesztése, valamint az önismeret és a pályaorientáció támogatása.
A diákcsapatok bármilyen általuk (részben vagy teljesen) megvalósított projekttel nevezhetnek. A szervezők olyan projektek bemutatását várják, amelyek valamilyen probléma vagy nagyobb feladat megoldására, illetve valamilyen termék, kutatási eredmény, szolgáltatás, rendezvény vagy egyéb értékes, hasznos eredmény létrehozására irányulnak. A diákprojekt kapcsolódhat egy vagy több tantárgyhoz, az iskolai élethez, vagy az 50 órás iskolai közösségi szolgálathoz, de lehet ezektől független is. Előnyös, ha a projekt újszerű elemeket is tartalmaz, de ez nem követelmény. A felkészülés támogatásához számos projektötlet és módszertani anyag található a verseny honlapján.
A projekt bemutatásának első lépése egy online projektadatlap kitöltése lesz 2024. április elején, ez a verseny első fordulója. A második fordulóban a döntőbe jutott csapatok projektjüket egy szakmai zsűri előtt prezentálják 2024 májusában. A projektcsapat tagjai hazai vagy külhoni középfokú oktatási intézmény 9−12. évfolyamos tanulói lehetnek.
Fődíj: 100.000 forint és oklevél
Az előzetes regisztráció határideje: 2023. nov. 13.
Részletek: https://diakprojekt.hu/
Magyarország 365 – fotópályázat
Ötödik alkalommal hirdetik meg a Magyarország 365 fotópályázatot, idén a korábbi három helyett már öt kategóriában. A 2019-ben indított kezdeményezés célja, hogy profi és amatőr fotográfusok alkotásain keresztül mutassák be Magyarország szépségeit. A szakmai zsűri értékes díjakkal ismeri el a legjobb alkotásokat. A szervezők és a lebonyolításban közreműködők ezenfelül arra is törekednek, hogy a kiválasztott képeket minél szélesebb körben bemutassák, így például kiadványokban, kiállításokon és online galériában.
Öt kategóriában várják a pályázatokat:
- Természet,
- Táj,
- Építészet,
- Portré
- Streetfotó
Beküldési határidő: 2023. október 23.
Pályázók köre: A pályázaton 16. életévüket betöltött magyar állampolgárok és az Európai Gazdasági Térség tagállamainak állampolgárai, amatőr és hivatásos fotográfusok vehetnek részt.
További információ: https://fotopalyazat.mo365.hu/
Nyerjen tudományos osztálykirándulás támogatást!
A PHOENIX CONTACT Kereskedelmi Kft. pályázatot hirdet középiskolások részére a megújuló energiaforrások, a világ fenntartható és klímasemleges energiával történő ellátásának tanulmányozására, a téma osztályon belüli feldolgozására. A pályázók feladata a fenntarthatóság témakörben egy rendelkezésre bocsátott tematikus All Electric Society óra megtartása, tesztkitöltés az óra anyagából, valamint a diákok által rövid videós anyag/témába vágó vélemény/feldolgozás készítése.
Pályázók köre: Magyarországon működő középiskolás osztályok
Beküldési határidő: 2023. november 15.
További információ: https://shorturl.at/fmuwK
Családom! – rajzpályázat
A PRO CULTURA PANNONIAE ALAPÍTVÁNY Országos tehetségkereső és tehetséggondozó rajz-, művészeti pályázatot hirdet nagycsoportos óvodásoknak és 1−8.évfolyamos diákoknak, CSALÁDOM címmel. Pályázatuk célja ráirányítani a figyelmet a családokra, a családi együttlétre, a családban nevelkedés fontosságára.
Pályázók köre: hazai vagy határon túl élő nagycsoportos óvodások, valamint 1−8. évfolyamos diákok, saját készítésű alkotásokkal pályázhatnak.
Beküldési határidő: 2023. október 31.
További információ: https://pafi.hu/p/csaladom