Összeállította: Bálint Anna
Neked mit jelent a Duna?
Tárgy: Idén Magyarország tölti be a Duna Régió Stratégia soros elnökségét, ezért a Külgazdasági és Külügyminisztérium kreatív rajzpályázatot hirdet két kategóriában (6 és 10, illetve 11 és 14 év közötti tanulók számára). Technikai és műfaji korlátozás nincs, a kreativitás és a kivitelezés mellett fontos értékelési szempont lesz a pályamunka által közvetített üzenet. A nevezés ingyenes. A korcsoportonként három díjazott pályamű ajándékcsomagban részesül, ezenkívül az első helyezett meghívást kap osztályával együtt egy dunai hajókirándulásra is.
Határidő: 2017. 09. 22.
Részletek: www.dunaregiostrategia.kormany.hu/gyermekrajz-palyazat-a-duna-regio-strategia-soros-magyar-elnoksege-alkalmabol
Pedagógus Kutatói Pályadíj 2017
Pályázat a közoktatásban oktató, gyakorló pedagógusok érdemes tudományos munkásságának elismerése céljából
Tárgy: A Magyar Tudományos Akadémia főtitkára nyílt pályázatot hirdet Pedagógus Kutatói Pályadíjra a közoktatásban oktató gyakorló pedagógusok érdemes tudományos munkásságának elismerésére. Pályázni olyan tudományos munkával lehet, amely tényleges előrelépést jelent az adott kérdéskör alaposabb tudományos feltárása terén. Pályázhat minden, legalább egyetemi mesterszintű diplomával rendelkező pedagógus, aki legalább öt évet töltött el a pályán, és közoktatási intézményben jelenleg is legalább félállású pedagógusként jogviszonyban áll. A beadott pályaműveket az Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsának szakbizottságai rangsorolják, a tizenkét díjazott munka pedig egyenként 200 000 forint pénzjutalomban részesül.
Határidő: 2017. 09. 21.
Részletek: www.mta.hu/aktualis-palyazati-kiirasok/pedagogus-kutatoi-palyadij-2017-107799
Részvétel a római Maker Faire 2017 szakmai kiállításon
Tárgy: 2017. december 1–3. között kerül sor a római vásárvárosban (Fiera Nuova di Roma) a Római Innovációs Kamara (INNOVA Camera) rendezvényére, amely a kreatív fiatal alkotók bemutatkozásának fóruma. A találkozó során több száz start-up mellett diákok is – helyi és más európai országokból érkező középiskolások egyaránt –bemutathatják innovatív projektjüket, és megismerkedhetnek nemzetközi kutatóintézetek, egyetemek és a tudományos szférában működő vállalatok képviselőivel. A tavalyi találkozón magyar kiállítóként elsőként volt jelen a Nyíregyházi Szakképzési Centrum díjnyertes csapata: tűzoltóknak készült intelligens védőruhájukat mutatták be. A jelentkezés 14 és 18 év közötti tanulókat oktató intézmény, valamint az ehhez a korosztályhoz tartozó egyéni jelentkezők számára egyaránt nyitott. Nevezési díj nincs.
Határidő: 2017. 09. 15. (egyéni jelentkezők), 2017. 10. 20. (oktatási intézmények) Részletek: www.makerfairerome.eu