Pályázat iskolai kórusok alapítására és támogatására
Tárgy: Az emberi erőforrások minisztere 100 millió forintos keretösszeggel pályázatot hirdet iskolai kórusok alapítására, illetve meglévő énekkarok munkájának támogatására. Cél a 2017/2018-as tanévben alakuló, új iskolai kórusok programjainak támogatása azokban az intézményekben, ahol jelenleg még nem működik énekkar, illetve a szakmailag már bizonyított együttesek által megvalósítandó szakmai-művészeti programok támogatása. Az NKA miniszteri keret terhére nyújtott, vissza nem térítendő támogatásra magyarországi és határon túli magyar általános és középiskolák, valamint szakképző intézmények fenntartói pályázhatnak az énekkarok létrejöttét és működését segítő szakmai kiadásaikra.
Határidő: 2017. 06. 30.
Részletek: www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/kulturaert-felelos-allamtitkarsag/hirek/palyazat-iskolai-korusok-alapitasara-es-tamogatasara
Természettudományos gyakorlatok az iskolakertben
Tárgy: A pályázat célja megtalálni és közkinccsé tenni olyan kísérleteket, kutatásokat, megfigyeléseket, melyek innovatív módon közelítenek a természettudomány területeihez, és a tevékenységeik során bevonják és használják az iskolakertet mint környezetük kiváló gyakorlóterepét. A megvalósítás kapcsolódhat tanórákhoz, szakköri foglalkozásokhoz, szabadidős tevékenységekhez. Pályázatot nyújthat be bármely olyan iskolai közösség, mely kertet művel gyerekek aktív bevonásával, saját területen vagy külső helyszínen, és a pályázó tagja az Iskolakert-hálózatnak.
Határidő: 2017. 07. 07.
Részletek: www.iskolakertekert.hu, iskolakert.halozat@gmail.com
Gyermeknapkor nyíló új üdülési kiírások
Tárgy: A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány három új pályázatot hirdet az Erzsébet-program keretében 2017/2018-ban felhasználható üdülésre. A pályázatok ezúttal nagyszülőknek és unokáiknak, gyermeküket egyedül nevelő szülőknek és gyermekeiknek, illetve kétgyermekes családoknak szólnak. A pályázatokban a szülők, nagyszülők a 18. életévüket be nem töltött gyermekeikkel, unokáikkal utazhatnak egy 4 vagy 5 napos pihenésre az Erzsébet-programban részt vevő szálláshelyek valamelyikére. A sikeres pályázat feltétele a pályázati hozzájárulás határidőben történő megfizetése is, legkésőbb 2017. augusztus 10-ig, szállást foglalni ezt követően lehet majd idénre vagy a következő évre.
Határidő: 2017. 06. 30.
Részletek: www.erzsebetprogram.hu