Pályázatok

2020. január-február-március

Összeállította: Dallman Kristóf

 

„Álmodtam egy startup-ot magamnak”

Ismerd meg a korszerű vállalkozások sikeres működéséhez szükséges szabályozási hátteret egy 2.500.000 forint összdíjazású verseny keretében! Az ITM, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Védjegy Egyesület szervezte csapatverseny során egy elképzelt új terméket vagy szolgálatást kell létrehoznotok és „piacra dobnotok” a pénzügyi tudatosság szem előtt tartásával.

Beküldési határidő: 2020. április 30.

A részvétel feltétele: A pályázaton Magyarországon működő középiskolák 11–12. évfolyamokból összeállított csapatai vehetnek részt. Az iskolai csapatok öt főből állnak, amelyből egy fő a felkészítő tanár és négy diák. A pályázaton az egyes középiskolákból több csapat is részt vehet, továbbá egy tanár több csapatot is felkészíthet és pályázhat.

A jelentkezés módja: A pályázati kiírással egyidejűleg megküldött űrlap kitöltésével történik, melyet kitöltve és aláírva a kozepiskolakversenye@kozepiskolakversenye.hu e-mail címre szükséges visszaküldeni.

A pályázat díjazása:
A pályázat első 5 díjazott csapatának minden tagja az oklevelek mellé nagy értékű vásárlási utalványt is kap.

Eredményhirdetés és ünnepélyes díjátadó: 2020. május 26–29.

További információ: kozepiskolakversenye.hu

 


Nagy Diák Rendszerváltó Teszt – A rendszer újratöltve – 30 kérdés a rendszerváltoztatásról

Harminc éve megváltozott a rendszer Magyarországon. Talán még meg sem születtél akkor, de már hallottál erről az időszakról. Teszteld a tudásod! A Nagy Diák Rendszerváltó Teszt három fordulóban repít vissza az 1989–1990-es eseményekhez. Az online teszt számítógépen és okostelefonon is elérhető, ám az ezt követő két forduló már személyes jelenlétet kíván. A korszakot legjobban ismerő, középdöntőbe került játékosokból a legeredményesebb tizenkét fő jut el a végső küzdelembe, ahol az élő kvíz során lesz mód bebizonyítani, kinek legszélesebb a tudása a 30 évvel ezelőtti eseményekről.

Az online forduló kitöltési határideje: 2020. május 3.

Kik tölthetik ki a tesztet: Bárki. Azonban csak a 14–24 év közöttiek vehetnek részt a teszthez kapcsolódó nyereményjátékban.

A harmadik forduló kiemelt díjai:
I. hely: kétszemélyes utazás Berlinbe
II–III. hely: egy-egy profi kamerával felszerelt okostelefon

A döntő helyszíne és időpontja:
7. Országos Ifjúsági Sajtófesztivál, 2020. május 20. Budapest, Akvárium Klub

További információ és jelentkezés: nagydiaktesztek.hu/rendszervaltoteszt

 


START+ Információs Webinárium – Pályázati lehetőségek az ifjúsági szektorban

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben webinárium formában rendezi meg információs napját a külföldi mobilitási programokat koordináló Tempus Közalapítvány. Az otthonról követhető eseményen az ifjúsági szektor résztvevői számára elérhető pályázati lehetőségeket mutatnak be. Az egész napos online rendezvényen várják mindazokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket, társadalmi vállalkozásokat, akik projekteket valósítanának meg ifjúsági területen, és ehhez forrást keresnek. Várják azokat a pályázókat is, akik nyújtottak már be pályázatot, de nem kaptak támogatást, és további útmutatást, tanácsokat szeretnének kérni a Közalapítvány munkatársaitól.

A programon történő részvétel: ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Regisztrációs határidő: 2020. április 7.

Regisztrációs űrlap és további tájékoztatás: https://bit.ly/2y900s9