Sajnálkozunk az olvasáskultúra visszaszorulásán és – a felmérések szerint – a szövegértő képesség csökkenésén. Ám ez nemcsak magyar, hanem világjelenség. A nyelvvel/kommunikációval kapcsolatos minden technológiának megvannak a személyiségünkre, gondolkodásunkra és a társadalomra gyakorolt hatásai. A nyelv hozzájárult a biológiait meghaladó kulturális evolúció megindulásához. Az írás-olvasás elterjedése a korábbitól eltérő gondolkodási formát hozott létre (Gutenberg-galaxis), és fölgyorsította a kulturális evolúciót. Az informatikai világ fő jellemzője a hálózatok egyesülése: összekapcsolódott a távközlés, a tömegkommunikáció és a mobilkommunikáció, s ebbe beleszövődött a közvetlen emberi kommunikáció is (poszt-Gutenberg-galaxis). A jelenség következményei: információrobbanás, folyamatos elérhetőség, képi fordulat; tünetei pedig: digitális írás és olvasás, közösségi média, kognitív túlterheltség, figyelemmegosztás, virtuális világok…
Pusztán a digitális írás és olvasás megjelenése fölér egy kulturális földrengéssel. Ekkora hatásra hogy ne változna meg a viszonyunk a hagyományos olvasáshoz, íráshoz, szövegértéshez? Pesszimista válasz: már soha nem lesz semmi olyan, mint azelőtt. Realista: meg kell őriznünk a kulturális fejlődésünk során kialakított értékeket. Optimista választ nem ismerek. Ugyanaz történt, mint az emberiség történetében már sokszor: a technológiai fejlődés „megszaladt”, s az ember lelke, társas világa, gondolkozási módozatai lemaradnak. Mint az egyszeri indiáné: aki ugyan fölszállt a vonatra, hogy gyorsabban elérje célját, de azután leült az állomáson, hogy bevárja, amíg utoléri a lelke. A digitális világ valós, távlatos hatásait nem látjuk, kulturális-társadalmi jelenségeinek feltárása folyamatban van. A fiatalok agyuk rugalmassága révén gyorsabban alkalmazkodnak, ezért előzik meg sok mindenben a felnőtteket. De ez a rugalmasság eddigi tapasztalataink szerint minden embernél elmúlik.
A kiváltó okok és hatások együttes vizsgálatára lenne szükség. Az olvasási és szövegértési jelenségek változásvizsgálatába érdemes lenne bevonni a hálózattudományt. Barabási Albert-László, a hálózatkutatás vezető egyénisége most az orvostudományban alkalmazza a hálózatos szemléletet. Az MTA-n tartott előadásában mondta: „Az orvosok egyre inkább hajlanak arra az álláspontra, hogy a géntérkép kevés a betegségek lényegének megértéséhez, a kérdést a hálózatok felől kell megközelíteni. A gépkocsinkat azért tudjuk megjavíttatni, mert a szerelőknek megvan a huzalozás precíz térképe, amelynek alapján pontosan meg lehet határozni a meghibásodás helyét. Ehhez hasonló térképet kívánunk kidolgozni az orvosok számára is. A Harvard Egyetemen kétszáz kutatóval létrehoztuk a hálózati orvostudomány részlegét, hogy megértsük a betegségek lényegét.”
A hálózatkutatók és az orvosok szerint az összes megbetegedés egy összetett hálót alkot, amelyben minden egyes betegségnek megvan a pontos helye. Minél közelebb helyezkedik el a hálózatban egymáshoz két betegség, annál nehezebb szétválasztani a tüneteiket, és annál több az olyan gyógyszer, amely mindkét betegségre hatásos. Ha ezt a gondolatot átvisszük az olvasás és a szövegértés problémáira, akkor először egy ilyen (a pedagógiában használatos gondolattérképhez hasonló) hálózati térkép megalkotása az első feladat. A hálózati térkép segítségével láthatóvá válnak a jelenségek kapcsolatai, s akkor – várhatóan – könnyebb lesz a fölvetődő problémákra orvosságot, pedagógiai választ adni.
Addig azonban nincs más, mint a régi, kipróbált kulturális formák gyakorlása: olvasás, felolvasás, versmondás, memoriterek – különféle változatos, ötletes praktikákkal az olvasás élményére való ráébresztés, nevelés. Nekem nagyon tetszik például ez a megfogalmazás: az olvasás nem más, mint dimenziókapu.
