Olyan szakmát akartam választani, ahol egész életemben középiskolába járhatok

Hogyan nyerheti el valaki a Rátz Tanár Úr Életműdíjat? Milyen érzés a kezében tartani?

A Rátz Tanár Úr Életműdíjat felterjesztés során nyerhetik el azok a pedagógusok, akik valamelyik reáltárgynak a képviselői és művelői. A felterjesztők lehetnek munkaközösségek tagjai, de akár maga az iskola vagy egy osztály, netán egy csoport. A felterjesztés pedig természetesen nem jelenti azt, hogy rögtön elnyeri a díjat a pedagógus. 2021-ben már felterjesztettek a díjra, viszont abban az évben – sajnos – nem állhattam a díjazottak között, de nagyon hálás vagyok, hogy 2022-ben mégis kiválasztottak. Hatalmas élmény volt számomra, amikor Kroó Norbert, az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriumának elnöke felhívott, hogy közölje a jó hírt. A díjátadó pedig szintén nagyszerű volt, nagyon boldog vagyok, hogy ott lehettem.

Egy, a díjhoz kapcsolódó interjújában arról beszélt, hogy pályája elején újságíráson, különböző felfedezéseken gondolkodott. Mit szeretett volna felfedezni, mi érdekelte annyira a világban?

Annak idején, amikor a Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium tanulója voltam, foglalkoztam újságírással, az iskolai rádiónak voltam munkatársa. Bár a pályafutásom ezen a téren korán véget ért, mégis elmondhatom, hogy az akkor frissen induló KFT zenekarral készítettünk egy interjút. Gondolkodtam ezen a szakmán, ugyanakkor a természettudományok mindig prioritást élveztek az életemben, mert az a fajta szikár és logikus gondolkodásmód sokkal közelebb állt hozzám.

Arról is beszélt korábban, hogy mielőtt a tanári pályát választotta, elkezdett egy másik egyetemet, majd rájött, hogy nagyon szeretett gimnáziumba járni. Csupán ennyi volt az az inspiráció, ami Önt a tanári pálya felé terelte?

Az orvosi egyetemre jártam az érettségit követő egy évben. Erre eleve volt presszióm, édesapám szívsebész volt, és akkoriban a nővérem is az orvosi egyetem hallgatója volt. Amikor az egyetemre kerültem, akkor még nem tudtam, hogy valójában mi is szerettem volna lenni, mivel szerettem volna foglalkozni, de abban mindenképpen biztos voltam, hogy orvos semmiféleképpen nem szerettem volna lenni. Majd az egyetemen töltött idő alatt rájöttem, hogy imádtam iskolába járni, leginkább középiskolába. És rájöttem, hogyha ennyire imádtam iskolába járni, akkor olyan szakmát kell választanom, ahol iskolába járhatok. Innen pedig egyszerű kitalálni, hogy ki más jár egész életében középiskolába, ha nem a középiskolai tanár. Ezért kiiratkoztam az orvosi egyetemről, és felvételiztem tanár szakra. Nem volt könnyű elhatározás, mert a szüleim nem voltak elragadtatva az ötlettől, szerették volna, ha mindenképpen az orvosi egyetemet végzem el. Idővel viszont megbékéltek vele, és mindmáig támogatnak a munkámban.

Pályakezdő tanárként milyen vágyak vezérelték Önt? Milyen tanácsot adna az akkori énjének?

A pályakezdés egy egészségügyi szakközépiskolában kezdődött. Három évig tartott az ottani működésem; nagyon szerettem ott dolgozni, mert foglalkozhattam anatómiaoktatással is, amit kifejezetten szeretek. Annyiban mindenképpen jó volt abban az iskolában dolgozni pályakezdőként, hogy nem voltam akkora terhelésnek kitéve, kevesebb volt az óraszám, és bőven volt időm készülni az óráimra. Három év után viszont átkerültem a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumba.

Tanácsot, ha nem is tudok adni, azt mindenképpen kiemelném, hogy akkor tud az ember jól tanítani, ha három emeletnyi tudás van afölött, amit tanít. Vagyis sokkal felkészültebbnek és biztosabbnak kell lennie a dolgában egy tanárnak ahhoz, hogy a középiskolai diákoknak leegyszerűsítse a tanulnivalót. Mondhatnám azt is, hogy a középiskolai tanítás a leegyszerűsítés művészete, vagyis érthetővé kell tenni bizonyos tudáshalmazokat.

Ön mondta korábban, hogy van olyan tanár, aki a gyerekekre figyel, és van olyan, aki a tananyagra, de az a legjobb, ha ezt a kettőt a pedagógus ötvözni tudja. Mit gondol, Ön melyik típusú pedagógus?

Ez egyfajta szállóige a tanári pályán: van, aki a tárgyát szereti, van, aki a gyerekeket. Sajnos nagyon könnyedén el lehet mozdulni egy olyan irányba, ahol nehéz észrevenni, hogy az adott tantárgy esetében milyen nehézségekkel küzd a diák. Vannak azok a pedagógusok, akik inkább a gyerekeket szeretik, de ezt a kettőt persze jó, ha együtt műveli az ember. Az arany középút a jó megoldás, én is igyekszem leginkább azt képviselni, hogy ne térjek le arról az útról, hogy egyszerre élmény legyen a tárgyam tanítása, de kellő figyelemmel legyek a diákok felé is. Nagyon fontos, hogy személyes kapcsolatom legyen a gyerekekkel. Az iskolám erősségének érzem, hogy volt diákjaink rendszeresen meglepik korábbi pedagógusaikat valamilyen eseményre való meghívással. Például akadt olyan diák, aki keresztelőre vagy esküvőre hívta meg többünket az iskolából. Nagy szerencséje a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumnak, hogy kis iskola, ezért könnyebb kialakítani ezt a személyes kötődést, jobban tudunk figyelni egymásra.

Több évtizede pedagógusként dolgozik, számos változást figyelhetett már meg a világunkban. A tudomány napi szintű változása – főleg korunkban – mennyire befolyásolja az Ön felkészültségét?

Nehezen lehet lépést tartani a tudomány naponta változó eseményeivel és fejleményeivel. Hihetetlen gyorsasággal változnak a kutatási eredmények. A minap a diákokkal utánanéztük a programozott sejthalálnak. Ennek a kutatási eredménynek 2002-ben Nobel-díj lett az eredménye, ami azért érdekes, mert akiket manapság tanítok, jóval 2002 után születtek, vagyis mondhatni, hogy nekik ez a felfedezés kvázi réginek számít. Szerencsére a Nemzeti Tudósképző Akadémia (https://www.edu-sci.org/) segít az aktualitásokban. Ez a tehetséggondozó program annak idején a Szegedi Tudományegyetemen kezdődött el, de szép lassan kiterjedt a többi egyetemre, valamint különböző kutatóintézetekre is. A diákok itt testközelből találkozhatnak a legfrissebb kutatásokkal. A szervezők évente kétszer szerveznek Szegeden konferenciát 250–300 középiskolai diáknak, ahová meghívnak Nobel-díjas vagy nagyon elismert – magyar és nemzetközi – előadókat. Egy másik része ennek a programnak, hogy a területi bázisiskolák – ebből 14 van az országban – számára biztosít olyan kísérleti eszközöket, amik alapvetően nincsenek a középiskolai gyakorlatban, ugyanakkor a legújabb molekuláris biológiai kutatással összefüggő kísérleteket lehet elvégezni a segítségükkel. Hozzánk Komárom-Esztergom és Pest vármegyéből járnak az érdeklődő diákok, általában havonta egy alkalommal. Ha egy diák a biológiát választja hivatásának, a programot egyetemi szinten is tudja folytatni.

Gondolom, nincs olyan, hogy minden receptre fel van írva, és Ön csak „kisujjból” megtart egy órát. Vagy mégis?

Folyamatosan készülök az óráimra még ma is. Mindig másképpen kell tanítani, nem lehet ugyanúgy, mint tíz évvel ezelőtt, mert halálra unja magát a diák. Régebben még lehetett frontálisan tanítani, de manapság ez egyre kevésbé kivitelezhető. Sokat számít persze, hogy a már korábban összeállított dolgozatok segítségemre vannak, és az alapvető ismeretanyag mondhatni a fejemben van, mégis, a mindennapos változásokra figyelni kell, és azok alapján meghatározni az órák felépítését. Az új NAT alapján a 12. évfolyamon megszűnt a biológiaóra, most már csak 9–10. osztályban kell tanítani, ami egyfelől könnyebbség, hiszen 12.-ben az érettségi miatt teher volt a tantárgy azoknak a diákoknak, akik nem szerettek volna biológiaérettségit tenni. Ám van hátránya is, mégpedig az, hogy ezzel csökkentek az óraszámok, illetve felbomlott az a struktúra, ami korábban működött, mint például az, hogy kémiából még nem tartanak ott a diákok, ahol biológiából, így az összefüggésekre nehéz rávezetni őket, hiszen nincsen meg az adott ismeretük adott témában.

A biológiát a 21. század tudományának tartja. Csak a biológiatanár beszél Önből, vagy valóban életünk bármelyik pillanatát képes áthatni ez a tudo­mányág?

Az első válaszom az, hogy igen, a 21. század tudománya a biológia, persze ilyenkor az én rajongásom nyilvánul meg a biológia iránt. Nem vitatható el, hogy a kémiában és a fizikában is keletkeznek hallatlanul fontos új eredmények, de azokat a kutatási eredményeket nagyon nehéz a középiskolás szintre „lehozni”. A biológiával sem egyszerű a helyzet, itt leginkább olyan kauzális viszonyok figyelhetők meg, amelyeket a diákokkal könnyebben meg lehet értetni. Mindennapi dolgok köthetők a biológiához, amiről annak is hallania kell, aki jogász lesz vagy mérnök. Ilyen példa a PCR-diagnosztika, a DNS-ujjlenyomat vagy a lombikbébiprogram.

Hogyan képes valóban izgalmassá tenni az óráit, hogy a tudomány „menő” legyen?

Az új kutatási eredmények bemutatása – csúnyán szólva – eladhatóvá teszi a tudományt, ezzel együtt pedig a biológiát is. Azt külön kiemelném, hogy a diákok önmaguk teszik „menővé” a tudományt, ugyanis sok mindenről hallanak ők is, a közösségi média gyorsan eljuttatja hozzájuk a friss információkat, és úgy tűnik, valóban érdeklődnek mindenféle újdonság iránt. Ugyanakkor a közösségi médiát annyira nem érzem magaménak, az internetes források közül gyakran a – számomra megbízható – YouTube-videókra szoktam támaszkodni. Ugyan népszerű, és ott igazán „menő” lehet a tudomány, de a TikTok például a természettudomány számára nem a legpraktikusabb platform, hiszen gyakorlatilag a dezinformáció melegágya. Elég kontrollálatlan platformok vannak jelen a fiatalok életében, és abban biztos vagyok, hogy számukra az a legnagyobb kihívás, hogy megküzdjenek a dezinformációs problémákkal.

A népszerűsítésben ugyanakkor kihasználom a technika nyújtotta segítséget is, ezért különféle projektfeladatokat szoktam kiadni a diákoknak, amiket végezhetnek csoportban is, ezzel pedig még egymást is ösztönözhetik az egyéb ismeretek megszerzésére. Mivel a farzsebükben mindig ott van a telefon, így gyakran kis videókat szoktak készíteni, ahol valamilyen kutatási folyamatot örökítenek meg. Így pedig, ha nem is explicit módon, mégis sok háttérttudást szereznek a diákok; ezt a tudást pedig használhatják majd az életükben.

Világszerte azt a tendenciát figyelhetjük meg, hogy a természettudományos tárgyak iránti érdeklődés évtizedek óta folyamatosan csökken. Ön mit gondol erről, mi lehet az oka annak, hogy a diákok nagy része más iránt érdeklődik, vagy kevésbé foglalkoztatja őket például a biológia?

Globálisan valóban csökkenő tendenciát figyelhetünk meg a természettudományos tárgyak iránti érdeklődésben. Nemzetközileg is felismerték ennek a problémának a súlyát, így ismerek olyanokat, akik például Heidelbergben létrehoztak egy olyan kutatóbázist, ahol presszionálják a fiatalokat arra, hogy foglalkozzanak a tudományokkal, sokféle kutatótábort szerveznek számukra, konferenciákon vehetnek részt, vagy akár eljuthatnak híres laborokba is. Azt a példát szoktam emlegetni, hogy ha felnyitjuk egy Trabant motorháztetőjét, akkor egy egyszerű felépítésű motort láthatunk benne. Viszont manapság a legújabb autókban olyan motor van, amihez jobb, ha nem nyúl hozzá a laikus. Valami ilyesmi van a tudományokkal is; egyre bonyolultabbak, nehéz megérteni összefüggéseket, ezért sokan inkább másfelé fordulnak.

Az ember persze nem azért dolgozik lelkiismeretesen és hivatástudattal, hogy díjakat nyerjen, de természetesen ez újabbnál újabb inspirációkat ad. Milyen tervei vannak az elkövetkező évre?

Nagy tervem, hogy az osztályomat – akik jelenleg 10. osztályosok és biológia tagozatosok – elvigyem egy sejtbiológiai táborba Gödöllőre. Ez nem az idei év, sokkal inkább a jövő évnek az egyik sarkalatos terve, várok még egy évet, hogy kicsit felnőttebbek legyenek. Idén a Szigetközbe szeretném elvinni őket egy ökotáborba. Továbbra is elhivatott vagyok, szeretnék nagyon sok diákot hozzásegíteni ahhoz, hogy bejussanak arra az egyetemre, amire vágynak. Sokan érettségiznek nálam emelt szinten, és szerencsémre – meg persze az ő szerencséjükre – kiemelkedő eredményeket szoktak elérni. Ezzel egyidőben pedig nagy izgalommal tölt el mindig a versenyfelkészítés, így továbbra is töretlenül segítem a tanulókat a jó eredmények elérésében.