Olvasási idő: 
7 perc

Oktatásfejlesztés uniós támogatásból

A következő hét év hangsúlyai

A 2014–2020-as költségvetési időszakban az Európai Unió kiemelten támogatja az élethosszig tartó tanulás megvalósítását és a korai iskolaelhagyás csökkentését. A célok elérését az Európai Szociális Alap támogatja. Köpeczi-Bócz Tamás EU fejlesztési miniszteri biztost a források lehívásáról, a fejlesztések irányáról kérdeztük.

– Az Európa 2020 uniós stratégiában megfogalmazott célokra Magyarország az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban (EFOP) és a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) is reagál, hiszen az egész életen át tartó tanulás fogalmát alapvetően gazdasági, munkaerő-piaci szempontból lehet értelmezni. Így az egész életen át tartó tanulásra a GINOP nagyobb támogatási keretet tud majd rendelkezésre bocsátani.

A mi feladatunk, hogy az oktatási rendszer fel tudja készíteni a jövő munkavállalóit az egész életen át tartó tanulásra. Nyilván mindig vannak kiemelt területek – nyelvi képzés, informatika, egyéb életviteli kompetenciák –, de az elkövetkező hét év hangsúlyai most még nem látszanak egyértelműen. Egy operatív program vezérelvekre épül, ugyanakkor természetesen az igény is befolyásoló tényező. Ez azt jelenti, hogy a következő hét évben lehetnek hangsúlyáthelyezések.

– Magyarország számára is fontos az élethosszig tartó tanulás gondolatának erősítése és a korai iskolaelhagyás csökkentése. Az uniós és a hazai stratégia ezért függhet össze.

– Az oktatáspolitika nemzeti ügy, ebben továbbra sincs változás. Ugyanakkor, mivel ez gazdasági kérdés is, az EU közös piacának hasonló mechanizmusokkal kell működnie. Ezt segíti az egész életen át tartó tanulás stratégiája, illetve annak a megvalósítása. A versenyképesség egyik eleme, hiszen mindenkire vonatkozik. Más kérdés az iskolai lemorzsolódás. Ez is levezethető munkaerő-piaci elemekből, de sokkal inkább nemzeti, társadalmi kérdés. Alapvetően a társadalmi különbségek csökkentését jelenti, aminek leghatékonyabb eszköze az oktatás. Azt az ideális helyzetet szeretnénk elérni, amikor minden tanuló azonos minőségű oktatáshoz jut. Ez magában foglalja mind a tárgyi feltételeket, mind a magasan képzett pedagógusokat. Ezek a programok nagyon komplexek, és a családok, a helyi közösség számára is kínálnak fejlesztéseket, szolgáltatásokat. Az Európai Bizottság is érzékeli az iskolai lemorzsolódás megelőzésének a társadalmi súlyát, így nagy hangsúlyt adott ennek a 2013. évi országspecifikus ajánlásokban, valamint az EFOP-egyeztetéseken. Az EFOP nem pusztán külön specifikus célt és intézkedést szentel a lemorzsolódás megelőzésének, hanem ezt teszi az oktatáson belüli minőségjavítás egyik céljává.

A két kiemelt fejlesztési területtel, az élethosszig tartó tanulás megvalósításával és az iskolai lemorzsolódás megelőzésével külön interjúkban foglalkozunk az 14–15. és az 16–17. oldalon.

„Elvárás lesz, hogy a támogatásokat valóban fejlesztésre, és ne működtetésre fordítsuk.” 

– Jelenleg mi a fejlesztések iránya?

– Merőben új logika szerint zajlanak a 2014–2020-as időszak fejlesztései. A 2020-as stratégiai vállalások konkrét indikátorokat tartalmaznak. A hangsúlyok átcsoportosítása azt szolgálja majd, hogy egyenletesen tudjuk elérni az összes ilyen mutatószámot. Ennek eszköze a köztes értékelés, illetve új eszközként jelenik meg a teljesítménytartalék, amit csak bizonyos célérték elérésénél lehet felszabadítani. Azt is figyelni fogjuk, hogy mely konkrét lépések segítik elő az adott célt. Mindezek alapján tudunk majd korrigálni. Ezektől a mérhető eszközöktől azt várjuk, hogy hatékonyabb és mindenki számára egyértelmű fejlesztéspolitika valósuljon meg az oktatás területén is.

 

Mozaikszavak tengerében
Az elmúlt években ismerőssé vált TÁMOP, TIOP, ROP stb. mozaikszavak után/helyett most újabbakat kell megtanulnunk.
 
MAHOP: Magyar Halgazdálkodási Operatív Program
KEHOP: Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program
EFOP: Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program
GINOP: Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program
IKOP: Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program
TOP: Terület- és Településfejlesztési Operatív Program
VEKOP: Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program
VP: Vidékfejlesztési Program

– Az Unió szigorúbban fogja a források felhasználását, a célok elérését vizsgálni. Mit jelent ez számunkra?

– Fontos, hogy a támogatásokat valóban fejlesztésre, és ne működtetésre fordítsuk. A projektek szintjén ez azt jelenti, hogy a vállalt indikátorok valós mutatószámok lesznek. A helyzetet az is egyszerűsíti, hogy jogi személyként csak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal, vagy legfeljebb 4-5 intézménnyel kell kapcsolatban lennünk, így az oktatási intézményeknek valószínűleg nem is kell majd pályázniuk, és kiszámíthatóbb finanszírozásra számíthatnak.

– Mikortól lehet lehívni a forrásokat?

– A jogszabály lehetővé teszi, hogy új programok 2014. január 1-től indulhassanak, de még futnak az előző uniós költségvetési időszak programjai, így ez nem lenne célszerű. Emellett a programok indításának, a források lehívásának több feltétele is van. A legfontosabb a 2020-ig szóló fejlesztési kereteket rögzítő Partnerségi Megállapodás elfogadása. A megállapodás tartalmazza az összes operatív program keretét és főbb céljait, amiből pontosan kiderül, hogy Magyarország mely területekre, mekkora összeget fordít. Ezt követően kezdődhetnek a hivatalos tárgyalások az operatív programokról, közte az EFOP-ról. A tárgyalásokat minél hamarabb le szeretnénk zárni, de egyes kérdésekben akár az év végéig is eltarthatnak.

További kritérium az úgynevezett előzetes feltételek teljesítése, ami az oktatás területét is érinti. Ezek jellemzően stratégiai dokumentumok meglétét írják elő. Tehát csak az EFOP hivatalos jóváhagyása és a kapcsolódó előzetes feltételek teljesítése után tud Magyarország forrást lehívni az Európai Bizottságtól. 2014 a felkészülés éve. Fontos szempontnak tartom, hogy a pályázatok, a programok illeszkedjenek a tanév rendszeréhez. Úgy gondolom, hogy a 2014/15-ös tanévben már indítani fogunk programokat, így a következő tanév szeptemberében már megnyílhatnak a források az iskolák számára.

„A 2014/15-ös tanévben már indulni fognak programok,
így a következő tanév szeptemberében már megnyílhatnak a források az iskolák számára.”