Nyiss szemet önmagadra!
Az önismeret gyakran kulcsszóként használt fogalom az egyéni fejlődés tekintetében, mégis nehéz körvonalazni azt, hogy különböző életkorokban mit nevezünk önismeretnek, s az milyen folyamatokon keresztül változik. K. Németh Margit pszichológust, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat II. kerületi Tagintézményének igazgatóját kértem fel arra, hogy röviden mutassa be az önismeret fejlődését, s pedagógiai eszközökkel történő fejlesztésének lehetőségeit.
– Bár minden életkorban tetten érhető, mégis, az életkor szerint más-más szinten jelenik meg az a gondolatrendszer önmagunkról, amit összefoglalóan önismeretként címkézünk. Ön szerint mely életkorra alakul ki egy olyan tudás önmagunkról, amit önismeretnek lehet nevezni?
– A serdülőkor hozza magával azt a változást, hogy elkezdik érdekelni a fiatalokat olyan kérdések, mint: Ki vagyok? Mi vagyok? Honnan jöttem? Merre megyek? Az önismereti igény ebben a korban erősödik fel, így az önismereti csoportok is ezért szerveződnek kamaszok számára. Ezt a késztetést befolyásolják e korszak életfeladatai, melyek közül az egyik az identitás megtalálása. Ahhoz, hogy az identitás meg tudjon szilárdulni, szükségszerű az önismeret és az önismereti munka. Természetesen fiatalabb korban is rengeteg visszajelzés éri a gyerekeket, ami mentén alakul az önmagukról alkotott képük.
– Milyen összefüggésben van az identitás és az önismeret?
– Az identitás magába foglalja az önmagunkról való tudásunkat, aminek dimenzióit a szakemberek úgy foglalták össze (Johari-ablak, Luft és Ingham, 1955), hogy mindenki rendelkezik egy úgynevezett „nyílt résszel”, amivel ő is tisztában van, illetve a környezete is. Van olyan része is az önismeretnek, amit a személy ugyan tud magáról, viszont nem mutat meg másnak, ez a „rejtett terület”. Ennek fordítottja is létezik, amikor mások kívülről látnak valamit, amit az egyén nem, így ő „vak” arra a területre. Bizonyos személyiségjellemzők, melyek az addigi élet során nem jelentek meg, viszont a személyiség részei, „ismeretlenek” lehetnek az egyén és a környezete számára egyaránt. Az önismereti csoportok célja, hogy a vak és a rejtett területek csökkenjenek, tudatossá váljanak.
Az identitás kialakulása inkább egyfajta keresés, nemcsak azzal foglalkozik a serdülő, hogy ki is ő, hanem azzal is, hogy milyenné is szeretne válni. A serdülőkor a nagy ideálok, példaképek választásának időszaka. A példaképek felhasználásával a kamaszok kísérleteznek azzal, hogy milyenné szeretnének válni a jövőben. A mai kor termékei, Dr. Lust Iván szavával élve, az úgynevezett „identitásprotézisek”, melyek meghatározzák, hogy milyennek kell lenni, ha valaki egy adott szubkultúrához szeretne tartozni, így az egyediséget kergetve egyformává válnak a tinédzserek, mellőzve a próbálgatást, próbálkozást. A példaképekben is van egy fejlődési ív. Gyerekekkel készült interjúkban gyakran említették a szülőket, 16-17 éves korra már kevésbé, majd később újra előtérbe kerülnek. Kamaszkorban inkább a hírességek, celebek felé fordulnak. Korábbi időkben is jellemző volt, hogy híres embereket csodáltak, vagy irántuk éreztek plátói szerelmet a fiatalok. Ez nem 21. századi jelenség, hanem a kamaszkorra általánosan jellemző. A sztárok jellege természetesen más volt, a jelenség viszont már korábbi korokban is létezett.
képaláíriás: Illusztráció: Johari-ablak
Luft, J. – Ingham, H. (1955). „The Johari window, a graphic model of interpersonal awareness”. Proceedings of the western training laboratory in group development (Los Angeles: UCLA).
– Milyen folyamatokon keresztül épül a fiatalok önismerete?
– Az évek múlása, az érés és a növekedés során mindannyian kapunk visszajelzéseket környezetünktől viselkedésünkre, hozzáállásunkra, vagy arra, hogy bizonyos helyzeteket hogyan oldunk meg. Ezekből a visszajelzésekből és viselkedésünk saját szemszögből való vizsgálatából gyarapodik az ismeretünk saját magunkról.
– Rengeteg visszajelzést kapunk szocializálódásunk során. A különböző életszakaszokban milyen közegek, és kiknek a visszajelzései válnak hangsúlyossá, ezáltal az önismeretet meghatározóvá a gyermek, s később a kamasz számára?
– Az elsődleges visszajelzési kör a szűkebb és tágabb család, a közvetlen környezet, majd onnantól kezdve, hogy intézményekbe, bölcsődébe, óvodába, iskolába kezdünk járni, megjelenik a kortársak szerepe, amely később tovább erősödik, s természetesen markáns visszajelzéseket kaphatunk az intézményekben dolgozó felnőttektől is. Saját viselkedésünk megfigyeléséből és a számunkra fontos emberektől erre érkező reakciókból tevődik össze az önismeret. Szerencsés esetben olyannak látjuk, gondoljuk magunkat, amit a környezet is visszajelez, ennek ellenére előfordulnak ütközések, ellentmondások.
– Hogyan határozza meg a személyiségünk, személyiségtípusunk azt, hogy hogyan fogadjuk és építjük be a visszajelzéseket?
– A személyiségtípusok már az ókor óta foglalkoztatják az embereket, annak érdekében, hogy egyszerűbben tudják megközelíteni az egyéneket, hasonló vonásaik mentén. A tudósok sokféle szempontból írták le ezeket, volt, aki a természet elemei mentén, majd a testnedvek arányai szerint. Ezt követően megjelentek a dimenzionális elméletek, például az extroverzió-introverzió, tipológiák, melyek szerint idegrendszerileg vannak gyenge és erős személyek. A rengeteg elmélet különböző emberképeket teremtett, annak érdekében, hogy meg tudja ragadni a számtalan különbség közös esszenciáját.
A személyiségvonások kihathatnak arra, hogy az egyes emberek a visszajelzések mely formáját, csatornáját preferálják inkább. Személyiségünket többféle tényező határozza meg, például az is, hogy hogyan tudom elhatárolni magam a környezettől, hogyan tudom meghatározni magamat. Pedagógiai szempontból érdemes tisztában lenni azzal, hogy egy-egy tanítványunk milyen beállítottságú, s ennek megfelelően adni visszajelzéseket, hogy a lehető legjobban tudja elfogadni azokat. Például egy extrovertált, erős személyiségű, hangadóbb gyerekre egész más hatást gyakorol egy dorgálás, mint egy introvertált, csendesebb, visszahúzódóbb gyerekre.
A serdülőkor a nagy ideálok választásának időszaka. A példaképek felhasználásával a kamaszok kísérleteznek azzal, hogy milyenné szeretnének válni a jövőben.
– Az önismereti munka rögös út, nem kísérik mindig pozitív, lelkesítő érzelmek, hiszen önmagunk jellegzetességeivel, erősségeivel és gyengeségeivel szembenézni kitartást és önbecsülést próbáló folyamat. Ennek ellenére az önismeret fejlesztése szükséges. Ön szerint milyen előnnyel jár az egyén számára az önismereti munka?
– Egy jól vezetett önismereti csoportban, a csoporttagok által egymás elé tartott tükrök hatására az előbb említett rejtett és vak területek megnyílnak, s tudatossá válnak a résztvevők számára. Ez valóban okozhat érzelmi nehézséget, hiszen önmagunkkal szembenézni, majd később elfogadni ezt a képet, embert próbáló feladat. Minél inkább tisztában vagyunk önmagunkkal, annál jobban tudunk megérteni és kezelni helyzeteket, amikbe akár ismétlődően belekerülünk, ami befolyásolhatja kapcsolatrendszerünket. Az élet számos területén okoz pozitív hatást, ha tudatosan rálátunk önmagunk működésére.
– A diákok életében meghatározó szerepet töltenek be a pedagógusok. Milyen befolyást tudnak ők gyakorolni az önismeret fejlődésére?
– A tanárok modellként szolgálnak, akár példaképek is lehetnek tanítványaik számára, ennélfogva a kamaszok identitáskeresésében segítséget nyújthatnak, bár a kortársak véleménye, értékítélete felértékelődik a fiatalok számára ebben az időszakban. Az általános, negatív címkézések beépülnek az énképbe, és torz önismeretet hoznak létre. A tanárok objektív, konkrétan a helyzetre, az adott viselkedésre vonatkozó visszajelzésekkel tudnak építő jellegűen formálni bármely korú gyermeken. Ez az eszköz különösen fontossá válik olyan esetekben, mikor a diák bizonyos erősségei az ő „vak” területeire esnek, tehát ő nem ismeri fel saját értékeit, viszont a pedagógus igen, s az erre irányuló jelzések felhívják figyelmét és megerősítik őt pozitívumaiban.
Az önismereti csoportok vezetése nem a pedagógusok feladata, mivel ők értékelő, ebből fakadóan alá-fölé rendelt viszonyban vannak a diákokkal, viszont a tudatos visszajelzésekkel képesek formálni a diákok önismeretét bármely életkorban. Az sem szerencsés, ha egy csoport tagjai korábbról ismerik egymást – például osztálytársak –, hiszen akkor már rendelkeznek előzetes feltevésekkel a másikról, így szűkül annak a lehetősége, hogy a csoporttag szabadon fejezze ki magát. A kamaszokat a nagy önismereti igény mellett sok más téma is érdekli, amelyekkel foglalkozhatnak egy iskolapszichológus által vezetett foglalkozáson, tárgyalásuk szintén támogatni tudja személyiségük fejlődését.