Newton világába vizesrakétán

Most általános iskolában tanít, de korábban jó néhány évig középiskolában is dolgozott. Az egyes életkorokban hogyan kell oktatni a fizikát?

Jelenleg hetedik és nyolcadik osztályosokat tanítok, korábban viszont olyan középiskolában, pontosabban szakiskolában dolgoztam, ahol kilencedik és tizedik osztályban van csak fizika. Van különbség a téren, hogyan „tálalom” a különböző korosztályoknak a fizikát. Az életkori sajátosságok meghatározóak. Tudni kell, hogy a diákot az életkorából adódóan mivel lehet jobban lekötni, mit tud jobban megérteni. Az általános iskolában még elsősorban az érzékek révén tapasztaltak ragadják meg jobban a gyermekeket, az, amit látnak, hallanak, amit a kezükbe vehetnek. Az így tapasztaltak sokkal jobban megmaradnak bennük, mint az elmélet. A középiskolába járóknál viszont már az elvont gondolkodás is jelentős mértékű, már lehet rá alapozni. Amit hetedik és nyolcadik osztályban megtapasztaltak, azt már az elméletben jobban el lehet mélyíteni. Persze gyereke válogatja, általánosítani nem lehet. A pedagógusnak pontosan az a dolga, hogy lássa egy osztályközösségben, kik azok, akikkel lehet ilyen téren haladni, kik azok, akiknek más módszer kell. A differenciálást, ameddig lehet – mert a végtelenségig nem lehet – érvényesíteni kell.

Nagy a tananyag, alacsony a heti óraszám fizikából. Hogyan érdemes felépíteni a tanórákat, hogy ezt az ellentétet áthidalják?

A tananyag nem növekedett, azért tűnik soknak, mert csökkent az óraszám. Egyébként nem volna az, de így nincs elég idő elmélyíteni a tudást, ezért úgy érzem, az alapozásánál hiányzik néhány tégla. Hetedikeseknek és nyolcadikosoknak heti két órában tanítom a fizikát, de hiányzik, hogy hatodik osztályban ők már nem tanulták ezt a tantárgyat. Így különösen fontos, hogy a tananyagból jól válogasson a tanár, s lényeges a leleményessége. Az órát úgy kell felépítenie, hogy belopja a fizika érdekes oldalát is, például egy-egy kísérlet révén. Mert a mai gyerekeket nagyon nehéz megfogni. De ha ez sikerül, akkor elérhetjük, hogy délután is elgondolkodjanak a délelőtt hallottakon, s így jobban elmélyülhessenek a tanultak. Jó lenne, ha több helyen lehetnének délutáni foglalkozások, szakkörök azoknak, akik érdeklődnek a természettudományok iránt.

Mivel lehet felkelteni az érdeklődést a fizika iránt, kedvet teremteni a tanulásához? El kellene érni, hogy ne tartsák „mumustantárgynak”, hiszen ami körülöttünk történik, annak nagy része leírható a fizikával.

Gyakran járok általános és középiskolákba kísérleteket bemutatni. Nem csak diákoknak, a szüleiket is elhozhatják, bárki eljöhet, akinek kedve van hozzá. Az a tapasztalat, hogy ezekről a bemutatókról senki nem akar hazamenni, ha elkezdtem délután kettő órakor, még este hatkor is ott voltunk. Sikerül felkelteni az érdeklődést a fizika iránt, és ennek az a titka, hogy amivel a diák találkozhat a tanagyagban, arról érdekes és látványos kísérleteket láthat. Ez meglepi, rácsodálkozik: „Ilyen is van?”. Ahhoz persze, hogy ezeket az érdekességeket megértse, társítani kell az elméleti tudást is. Ettől félnek általában a tanulók. De ha össze van kapcsolva a kettő, és jól van összekötve, akkor a pedagógus felkeltheti a vágyat, az igényt a gyerekekben, s azt gondolják majd: „No, hát akkor ennek az elmélete is érdekes!”. Az elmélet és a gyakorlat együttes ismereténél kezdődik a tudás.

Az órai kísérletezésről eltérő szakmai véleményeket hallani. A szavai szerint Ön úgy gondolja, nagyon fontosak ezek.

Kellenek a kísérletek, mert azt a korosztályt, amelyet legelőször kézbe kapunk, a hetedikeseket, a nyolcadikosokat, ezzel lehet megfogni. Ha ledarálom a tananyagot, ha csak az elméletet „nyomom”, akkor nem fogja őket érdekelni a fizika. Életkori sajátosságaik szerint nem jók abban, hogy folyamatosan elméleti anyagot fogadjanak be. Ha csak azt magyarázom nekik, akkor nem fogják megkedvelni a tanulnivalókat, s ez nem csak a fizikára igaz. Viszont ámulhatnak-bámulhatnak, milyen varázslatokra képesek a fizikai kísérletek. Van bőven eszköz szép bemutatókhoz, pedagógusa válogatja, mennyit mer, akar bevinni az órára. Én otthoni műhelyemben olyan kísérleteket készítek elő, amik biztosan tetszenek a diákoknak, megragadják figyelmüket, és akkor már sokkal könnyebb rábírni őket az elmélet megértésére. Jobban is emlékeznek a tanultakra évek múlva. Nálam is így van ez, gyerekkoromból máig emlékszem kísérletekre. Az a tanár fogott meg, amelyik ilyeneket mutatott be, és arról beszélt, hogy fordulnak elő az egyes jelenségek a természetben, hogyan szolgálnak a javunkra különböző berendezésekben, amiket a mindennapokban használunk. Azért igyekszem én is így megnyerni a tanulóimat a fizikának, mert maximum ötven százalékot adhatok hozzá a tanuláshoz, a másik felét a katedra másik oldalán lévő teheti hozzá. Sok múlik azon, a gyerek mennyire befogadó.

Mondana példát arra, mivel ragadja meg a diákok figyelmét?

Szinte minden bemutatómon szerepel egy kültéri kísérlet. Szerkesztettem egy vízsugárrakétát. A newtoni törvények közül a harmadikat hivatott szemléltetni, a hatás-ellenhatás törvényét. A gyerekeknek kell felpumpálniuk a rakétát levegővel – túlnyomásos levegő működteti –, hogy érezzék, mennyi munkát, energiát kell befektetni abba, hogy a kis szerkezet felrepüljön nyolc-tíz méter magasba. A hatásosabb az, amikor vízzel töltöm fel, kompreszorral, és felmegy harminc-ötven méter magasba. Biztos, hogy ha Newton harmadik törvénye később beugrik nekik, akkor a vizesrakéta is.

Másképp tanítja azoknak a fizikát, akiket kevésbé érdekli, mert olyan szakmát akarnak választani, amelyhez nem ez a tantárgy fontos, és másképp azoknak, akik már diákként elkötelezettek e tudomány iránt, tehetségesek benne?

Igen. Különbséget kell tenni. Például, ha a középiskolás már elszánta magát valamelyik szakma iránt, s annak nem a fizika az alapja, akkor az embernek megenyhül a szíve, és nem olyan keményen kéri számon a tananyagot. Viszont nemrégiben történt, hogy egy nyolcadikos diákom kibökte, műszaki mérnök akar lenni, és tesz is érte. Nagy öröm fogott el. Ilyenkor szárnyal igazán a tanár. Finoman, de egyre keményebben fogom fogni, a szó nemes értelmében. Ráébresztve arra, hogy érdemes kitartóan, elméletet és gyakorlatot összekötve tanulnia.

Korunk technikai újdonságainak fizikán alapuló hátterét is van mód bemutatni a tanórákon?

Úgy fizikaórát tartani, hogy a modern technikáról nem esik szó az egyes témáknál, elképzelhetetlen. E téren fejlődni kell! Van egy olyan tudásanyag, ami a fizika alapja, s amit mindenkinek kell tudnia. Ehhez a mai kor vívmányait a megfelelő szinten, mennyiségben „be kell vinni” a tanórára, mert ezekkel együtt élünk. Például, amikor a hullámok különböző közegekben terjedéséről tanulunk, akkor a mobiltelefont lehet megemlíteni és a GPS-t. Az elektromosság alapjainál, amikor az áramerősségről, a feszültségről, az ellenállásról van szó, akkor a tableteket és a hasonló technikai eszközöket hozom példának, mert tele vannak így működő alkatrészekkel, félvezetőkkel, diódákkal, tranzisztorokkal. Ezek mind a fizika vívmányai. Persze olyan szinten kell ezt elmagyarázni az iskolásoknak, hogy megértsék. Nem kell szigorúan a szaknyelvet használni, nem mindig ragaszkodhatunk hozzá, mert ez is elriaszthatja a gyerekeket. Később lehet e téren „keményíteni”.