„Nemcsak az épületeket kellene akadálymentesíteni, de az emberek gondolkodását is meg kell változtatnunk”

A sportcsalád örökében

Luca sportos családban nőtt fel, ahol soha nem volt kérdés, hogy ő is – a család örökében – sportolni fog. „Kiskoromtól kezdve az életem szerves része volt a sport, a pláne az egészben, hogy a szüleim is sportolnak, mióta az eszemet tudom” – kezdett bele történetébe a fiatal paraatléta. Kifejezetten izgalmas még a családtörténetben, hogy Luca nagyszülei közül hárman is testnevelőtanárok voltak, így, valljuk be, nem meglepő, hogy a családban mindenki sportol. Szerinte ilyen közegben felnőni alapvetően predesztinálja azt, hogy a gyerekek egyszer – de biztosan – sportolni fognak. Szülei sosem presszionálták nála a sportot, viszont nem tagadták azt sem, hogy örülnének, ha lányuk sportkarrierje megkezdődne valahol, ami aztán – nem sárgaköves úton ugyan, de – megindult a csúcs irányába.

Bár gyerekkorában a tenisz volt az első nagy szerelme, tízéves korában sztrókot kapott, aminek következtében Luca teljes bal oldala lebénult, a sikeres rehabilitációnak köszönhetően azonban a bal kézfején kívül újra megtanulta használni a végtagjait. Felépülése után sajnos nem tudta ugyanonnan folytatni a teniszt, ahol abbahagyta, ezért – a kényszerűség okán, hiszen sportolni mindenképpen akart – rátalált az atlétikára. „Versenyszerűen sportoltam, ugyanakkor arról sokáig fogalmam sem volt, hogy létezik a parasport. Évekig rejtve maradt előttem ennek az egésznek a megléte; végül 2017‑ben – abszolút a véletlennek köszönhetően – csatlakozhattam a paraatlétikai válogatotthoz, amit sorsfordító eseménynek gondolok mindmáig” – mesélte Luca.

A felépülés stációi

Luca 10 éves múlt, amikor bal oldala teljesen lebénult. A kórházban mintegy egy hónapot töltött el, de nagyjából egy éven keresztül tartott a rehabilitáció. Az iskolába való visszatérést követően a tanárok és az osztálytársak segítőkészen álltak Lucához, ám gyakran észrevette, hogy összesúgnak a háta mögött a folyó­són, kibeszélik. Abban az évben teljesen el volt tiltva a testnevelésóráktól. Luca izgatottsággal teli hangon mesélt erről az időszakról: „Én éreztem magam a legrosszabbul, amiért nem tesizhettem, és a felmentettek padján kellett ülnöm.” Hozzátette, hogy az ő fogyatékossága nem olyan feltűnő, és sokan nem láthatták a legrosszabb állapotában, ami miatt – talán szerencsére? – nem kapott különösebb megkülönböztetést vagy rosszindulatú beszólásokat.

Sportolóink nagysága

A fiatal tehetség nagyon sok sportolóra felnéz, azt azonban hozzátette, hogy kifejezetten egy vagy két sportolót nem tudna kiemelni, ugyanis szerinte „minden sportolónak megvannak azok az időszakai, amikre fel kell néznie az emberiségnek, amikor igazán nagynak láthatjuk őket.” Ezeket az időszakokat szokta Luca is megvizsgálni – és saját karrierjére kivetíteni –, amikor inspirációt, motivációt kap egy-egy sportolótól. Ugyanakkor – sportoló család révén – édesapját tekinti a legnagyobb sportolónak, mert „ő amellett, hogy dolgozik, az élet minden területén – így a sportban is – olyan hozzáállást tud statuálni, ami miatt nagyon tisztelem és szeretem.”

A tanulóévek elágazásai

Luca az általános iskolai és a gimnáziumi évek során megtanulta nagyon jól beosztani az idejét, hiszen tudta, hogy ha vége van egy tanítási napnak, akkor rögtön kezdődik a pályán való helytállás, vagy olykor a rohanás a zeneiskolába; szóval muszáj volt megtanulni, hogy a suli után nem a jól megérdemelt pihenés következik, hanem a leckeírás és a másnapra készülődés. „Nagyon figyelnem kellett az órákon, mert tudtam, hogy ha a tananyag nagy részét ott meg tudom jegyezni, otthon legfeljebb csak átismételnem kellett. Furán hangzik, de muszáj volt tényleg megtennem mindent azért, hogy otthon már ne kelljen pluszban olyan dolgokkal foglalkoznom, amit az iskolában is meg tudok tanulni” – magyarázta az atléta. Hozzátette, hogy ezt az elsajátított tudást magával vitte az egyetemre is, mert a vizsgaidőszak és a versenyidőszak ütközött egymással. „Én voltam az a hallgató, aki már a második órán vittem a beadandómat, mert tudtam, hogy minél később adok le egy dolgozatot, annál jobban el fogja vonni a figyelmemet a versenyre való felkészüléstől.” Az alapképzést ilyen hektikus életmóddal végezte el, ami jól példázza Luca magas tűrőképességét.

Fontosak a tanárok

Úgy hiszi, nagyon jó közege volt az általános iskolában, de a gimnáziumi légkör volt a legotthonosabb, bár – tette hozzá Luca – küzdeni is kellett, nagyobb volt a verseny, sokat kellett tanulni; talán nem hiába mondható erős gimnáziumnak a szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium – ami a HVG 2023-as középiskolai rangsorában a 15. helyezést nyerte el. A sportoló szerint sokan jelentkeztek erős egyetemekre, és magas pontszámokkal nyertek felvételt az iskolatársai.

Luca mindmáig hálás a középiskolai testneveléstanárának, aki nagyon sokat tett azért, hogy a sport szeretete mindenki számára evidens legyen. Szerinte példaértékű Földesné Bolfert Erika tanárnő pedagógiai szellemisége, mert olyan testnevelésórákon vehettek részt a tanulók, ahol senki sem érezte azt, hogy a tesióra haszontalan volna. Falmászásra, konditermi vagy éppen önvédelmi tréningekre vitte a diákokat; mindemellett elméleti tudással is bővítette a diákok ismereteit a tanárnő. „Nemcsak szakmailag, hanem emberileg is nagyon sokat tanultam tőle. Mindig ott volt mellettem, amikor kellett – akkor is, amikor az emelt szintű testnevelés-érettségire készültem” – mondta Luca.

Az iskolapadból ugrás a munkába?

Luca a sportot tekinti hivatásának, életének legfontosabb lényegét ebben találta meg. Másfél évvel ezelőtt fejezte be a mesterképzést a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen, ahol jelenleg a sport mellett félállásban tudott munkát vállalni, továbbá az Eötvös Loránd Tudományegyetemen is óraadóként dolgozik. A néhai TF-es hallgató most ősszel kezdte meg az inkluzív sportoktató szakirányú továbbképzés című szak oktatását, ugyanis Luca lett ennek a szakfelelőse – és oktatója is. Ugyanakkor mindkét egyetemen a Paraatlétika nevű választható tárgynak is ő az egyik oktatója.

Időközben pedig a Magyar Edzők Társaságának (MET) elnöksége és a Kemény Dénes vezette Mesteredzői Kollégium döntése értelmében a Kollégium javaslatára a MET az idén három Mesteredző-díjat adományozott (https://tf.hu/hirek/hirek/15017-szalma-laszlo-ekler-lucanak-is-koszonhetem-a-mesteredzoi-cimet) , melyek közül az egyiket Szalma László atlétika szakedző, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Atlétika Tanszékének egyetemi docense kapta meg, amihez Szalma a következőt fűzte: „a kitüntetést tanítványomnak, Ekler Lucának, a paraatlétika világklasszisának is köszönhetem.” Luca így emlékszik vissza kapcsolatukra: „amikor bekerültem az egyetemre, azon gondolkodtam, vajon folytassam-e az atlétikát, s a tanár úr személye volt az, ami végül is választ adott a kérdésemre. Olyan bizalommal állt a sportolókhoz, az inspiratív személye rögtön afelé vitt engem, hogy nekem folytatnom kell ezt a sportot. Nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk az évek során, minden esetben maximálisan jól tudunk együtt dolgozni. Idén léptünk a közös munka hetedik évébe.”

Egy új világ reményében

Luca az M4-nek adott interjújában (https://youtu.be/
0k5e64yXlL4) azt mondta, hisz abban, hogy születni fog egy világ, ahol mindannyian egyenlők lehetünk, és bár kérdés, hogy ez így lesz-e, mindenesetre a Magyar Paralimpiai Bizottság és ő is tesznek azért, hogy ez a világ tényleg eljöjjön. Hozzátette, hogy nagyon érdekes volna egy olyan világban létezni és élni, ahol minden akadálymentes, de nem csupán fizikai, hanem lelki és szellemi értelemben is. „Nemcsak az épületeket kellene akadálymentesíteni, de az emberek gondolkodását is meg kell változtatnunk, ami meglehet, még fontosabb, mint a fizikai mozgástér kialakítása.” Luca úgy látja ugyanakkor, hogy javuló tendenciát mutat a társadalom, egyre inkább elfogadóak az emberek, de még ennél is lehetne többet és jobbat kihozni a kérdésből. „Azt gondolom, hogy parasportolóként egyre több teret kapok, hogy ledöntsem a falakat. Hálás vagyok azért, hogy sokan nyitottak arra, amit mondok, örülök, ha megértik azt, hogy érdemes meghallgatni és megérteni másokat is.”

Az élet sporton és munkán túl

A fiatal sportoló nem csak a munkájának és a sportnak él, bár tény, hogy ideje nagy részét mégis e két dolog teszi ki. Ugyanakkor imád olvasni, persze amikor ideje engedi – és jellemzően akkor sem olyan könyvet olvas, amit éppen kézbe venne. Ha idejéből kitelik, sokat kirándul, igyekszik sok időt a természetben eltölteni. Ami viszont nagyon izgalmas még, hogy az utóbbi időben Luca kipróbálta magát a kenyérsütésben. Az ötlet édesanyjától ered – és egy korábbi fogadalmából –, miszerint nem szeretne többet bolti kenyeret venni. „Jó érzés, hogy én süthetem meg a kenyeremet, jó érzés, hogy tudom, mi van benne, és persze az sem elhanyagolható tény, hogy nem kell két-három nap után a kukában landolnia a megszáradt, penészes kenyérnek, amit nem fogyasztottunk el. A saját kovászos kenyerem több mint egy hétig is eláll” – mesélte Luca.

A jövő évi tervekről

A jövő évi tervek között szerepel Luca számára egy korábban elmaradt világversenyre való kiutazás Japánba, de Európa-bajnokság is lesz Lengyelországban, ezek mellett világkupákra is edz, és nagy erővel fog készülni a XVII. Nyári Paralimpiai Játékokra, amit jövőre Párizsban tartanak meg.