„Nem az a tehetséges, akinek mindenből ötöse van”

Beiskoláztam a kabinostól kezdve a pincérig mindenkit

Harminckét éve tölti be az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöki pozícióját. Fel tudná idézni, hogyan került kapcsolatba a tudományos diákköri tevékenységgel?

Nagyon sokat köszönhetek a tanáraimnak, mestereimnek. Az általános iskolában Kmetty György volt a fizikatanárom, és azt vettem észre, arra inspirál, hogy legyek fizikus. Megtetszett neki, hogy engem érdekel az elektronika. Aztán a Puskás Tivadar Távközlési Technikumba kerültem, ahol Mohay Béla, magyar–történelem szakos osztályfőnököm vezetett tovább mesterként a történész pálya felé. Mindehhez képest gépészmérnök lettem, de egész életemet és az egyetemi éveimet is végigkísérte az a néhány korosztállyal előttem járó, igazi tanár, aki felkarolta mindazt, amit csináltam. Az egyetemen először TDK-titkár voltam, majd, amikor 1963-ban gépészmérnökként végeztem, kari TDK-titkárként, később elnökként, aztán az agrárszekció elnökeként elköteleztem magam amellett, hogy a tehetséges gyerekeket segítsem a számukra megfelelő pálya megtalálásában.

Én beiskoláztam a kabinostól kezdve a pincérig mindenkit, mert azt gondolom, hogy Magyarországnak a legfőbb erénye és lehetősége még mindig a tanulás és a tudás. Nem tudhatjuk, milyen lesz a 21. század, de ha nem készülnek fel a fiatalok tudással, bölcsességgel, akkor nem fognak boldogulni ebben a csodálatos világban.

Mondhatjuk, hogy a tehetséggondozásra tette fel az életét?

Sokan mondták menet közben, hogy miért nem „hajtok a tudományban”, miért a tehetséggondozásra helyezem a hangsúlyt. Azt hiszem, a tudomány területén is megtettem minden tőlem telhetőt, és tulajdonképpen sikereket is elértem. Mégis azt gondoltam, hogy inkább az emberi elme segítésével szeretnék foglalkozni, és mind a mai napig el sem tudom képzelni, hogy ne csináljam ezt valamilyen formában.

Mik az elmúlt harminckét év üzenetei, sikerei?

Harminckét éve vagyok elnöke ennek a csodálatos közösségnek, ahol mindenki ingyen dolgozik. Ebből az is fakad, hogy senkit sem kell rábeszélni a munkára, mert rájött arra, hogy ha a tanítványából lesz valaki, az az igazi siker. Azt hiszem, hogy a tizenhat szakmai bizottságunk jól működik, élükön olyan tanárokkal, tudósokkal, akiknek van mit felmutatniuk, és a lelkesedésük is megvan hozzá, hogy a munkájuk és karrierjük mellett neveljék az új nemzedéket.

Kicsi, de elkötelezett apparátussal, nagyszerű háttérrel dolgozunk, és nem volt még olyan kormányzat, amelyet ne tudtam volna rávenni arra, hogy segítse ezt a mozgalmat. A legújabb felismerésünk, hogy ezt a fajta tehetséggondozást valamiként folyamatossá kell tenni. Ezért jelentek meg a középiskolások most már jelentős létszámmal a TDK-n, valamint a fiatal doktorok is egy sajátos pályázattal. Fontos, hogy mindennap meg kell újulni, de pont erre is alkalmas ez a közösség. Folyamatosan próbáljuk a fiatalokat bekapcsolni a közös munkába.

Személyes példájából is látszik, mennyire fontos, hogy az embernek jó tanárai, jó mesterei legyenek. De hogyan lehet felfedezni a tehetséget? Mit kell meglátni hozzá az adott emberben, diákban?

A kérdésben már benne is van a válasz: az embert kell meglátni, az emberpalántát. Én még mindig fiatalnak érzem magam, és vallom, hogy minden nemzedéknek van dolga. Az idősebbeknek például az, hogy szeressék a fiatalokat. Sajnos sokszor mondogatjuk, milyen rossz az ifjúság, aztán ők is idősebbek lesznek, és ők is ugyanezt mondják majd. De ez csak a felszín. A mélyben olyan humánus kapcsolatok épülnek, amelyek abból fakadnak, hogy a mester meglátja az embert a tanítványában. Egy vakvágányt azonban mindig el kell kerülni a tehetség felismerésekor: ugyanis van, aki családi indíttatásból, ambícióból vagy az egyénisége folytán megmutatja magát, de nem biztos, hogy ő az igazi tehetség. A csendest is meg kell szólítani, és ez a megszólítás nagyon fontos. Itt a kölcsönös bizalom a lényeg meg a hit abban, hogy „biztos van benned tehetség, barátom”.

A tehetség megtalálása időigényes feladat, nem megy kérdőíves módon. Bele kell nézni az illető szemébe, beszélni kell vele, rá kell szánni az időt. Életünk nagy rohanásában ez nem mindenkinek adatik meg, pedig érdemes volna.

Látjuk tehát, hogy nagyon sok múlik a kapcsolatokon. De vajon mik lehetnek a tehetséggondozás buktatói? Tegyük fel, itt van egy remek ember, akiben látom a szikrát, látom a tehetséget, hogy sokkal többet elérhetne. Mire kell mindenképpen figyelnie a mesterének? Hogyan egyengesse az útját?

Ez nehéz kérdés. Meg kell fogni a kezét, de nem szabad megszorítani. Tudomásul kell venni, hogy a tehetség egy dolog, de önmagában semmit nem ér. Rá kell döbbenteni azt a lányt vagy fiút, hogy a tehetséget meg kell élnie. Hegel mondta, hogy boldog ember az, aki a tevékenységében a létét élvezi. Aki utálja, amit csinál, abból sose lesz semmi. Az egyik legfontosabb, hogy tehetségbarát társadalmat építsünk.

Hogyan lehet felkelteni a diákok érdeklődését a kutatói pálya iránt?

Mi nem kutatókat szeretnénk, hanem alkotó embereket. Ez nagy különbség. Lehet alkotni egy esztergályosnak, egy festőművésznek, egy szobrásznak, egy mérnöknek, egy orvosnak is. A lényeg, hogy hozzon valami olyat létre, ami belőle jön, ami több, mint ami a környezetében megvolt, és ezt fogadja be a világ.

Miről szól a Tehetségútlevél program?

Körülbelül egy évtizeddel ezelőtt találtam ki ezt a fogalmat. Akkoriban elkezdtük támogatni az apparátusommal, hogy a középiskolai tanárokat felhívjuk arra, hogy ők, akik ténylegesen dolgoznak a diákokkal, adjanak javaslatot nekik a továbbtanulásra. Például úgy, hogy „kéz a kézben”, közvetlenül vegyük át a jó kémikust a kémia szakra vagy vegyészmérnöknek. Az egész rendszerrel az a baj, hogy nem az a tehetséges, akinek mindenből ötöse van. Nekem mindenből ötösöm volt, tehát eleve nem vagyok tehetséges (nevet – a szerk.). Az egyetemi felvételinél, továbbtanulásnál pontszámokkal dolgozunk. Mert lehet valaki kiváló fizikus, még ha magyarból kettes volt is. De a pontjai miatt az egyetemre nem tud bekerülni. Egyszer talán eljutunk majd oda, hogy nem lesz felvételi vizsga, hanem valamiféle tehetségmérés lesz helyette.

Visszatérve a Tehetségútlevélre, tíz évvel ezelőtt az induláskor nem volt igazán nagy sikere a programnak, de az elmúlt öt-hat évben nagyon szépen működik. Talán azért, mert vannak olyan, a középiskolai korosztálynak szóló programok, ahonnan kijönnek a tehetségek. Például az OKTV vagy az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny. Idén az OKTV első tíz helyezettjének adtunk egy útlevelet, ami röviden arról szól, hogy ha beiratkozik az egyetemre, akkor a TDK-ból rögtön kaphat egy mestert maga mellé.

Hogyan látja az OTDK jövőjét?

Az OTDK már 65 éve létezik, és tavaly elértük, hogy Magyar Örökség díjat kapott. Átível rendszereken, át kell, hogy íveljen mindenen, hiszen a tehetség tartja fenn a társadalmat. Nekünk nincsenek világnézeti skrupulusaink. Mi a tudásra hajtunk, meg az alkotásra, hogy legyen a fiataloknak kellő tőkéjük ahhoz, hogy eligazodjanak a világban.