Négy trükk a gyerekek önbizalmának javítására

A saját magunkkal kapcsolatos viszony leírására rengeteg kifejezés áll rendelkezésünkre. Ezek jelentésében hajszálnyi, de fontos különbségek vannak. Az önértékelés a legtágabb fogalom. Ez jelöli azt a folyamatot, amikor megfigyeljük és elemezzük önmagunkat, képességeinket és tevékenységeinket. Ennek eredményeként jön létre az önismeret, és ezen alapul az önbizalom. Az önbecsülés pedig már arról szól, hogy mennyire tartjuk magunkat általában megfelelőnek és értékesnek. Az önbizalom ebben az összehasonlításban a legszűkebb jelentésű. Arra vonatkozik, hogy milyen mértékben gondoljuk magunkról, hogy képesek vagyunk helytállni.

Az a fiatal, aki reális önértékeléssel bír, látja erősségeit és fejlesztendő területeit egyaránt. Könnyebben hagyja el komfortzónáját akkor is, ha ez némi izgalommal és feszültséggel jár. Ezáltal új helyzeteket próbálhat ki, képet kaphat önmagáról és erőfeszítéseinek eredményéről, tovább erősítve az önbizalmát. Ezzel szemben az a gyerek, aki alábecsüli saját magát és képességeit, csak erőteljes unszolásra vállalja a számára újszerű helyzetek kipróbálását. Elkerüli annak lehetőségét, hogy megmutathassa a tudását, így kevesebb pozitív visszajelzéshez is jut.

Ebből látható, hogy a fiatalok megfelelő önértékelésének és önbizalmának építése nemcsak az ő szempontjukból, hanem pedagógiailag is fontos, hiszen a magabiztos diák könnyebben tanul és teljesít. Az önbizalom több forrásból táplálkozik, jelentős részben a szűk családi környezet viszonyulásából, de markáns szerepe van az iskolának is.

Az alábbi négy szempont alkalmazásával támogathatjuk a fiatalokat abban, hogy pozitív és reális képet alkossanak magukról és a képességeikről.

1. Hangsúlyozzuk a fejlődést!

Szubjektív területek megítélése során, például, hogy ki mennyire ügyes, okos vagy népszerű, automatikusan a társas összehasonlítás eszközéhez nyúlunk. Az önmagában bizonytalanabb fiatal pedig általában rosszul jön ki abból, ha másokhoz hasonlítja magát, mivel inkább azt hangsúlyozza, hogy a többiek miben jobbak nála, és kevésbé veszi figyelembe azokat, akiknél ő lenne jobb.

Ezt a torzult szemléletet egyensúlyozhatjuk ki azzal, ha megmutatjuk a fiatalnak, hogy korábbi teljesítményéhez képest miben változott. Ha saját magához mérjük, felhívjuk a figyelmét a fejlődésre és annak az erőfeszítésnek az értékére, amit ennek érdekében tett. Így ő maga is elsajátíthatja a fejlődésfókuszú szemléletet, mely szerint a képességek megváltoztathatók és fejleszthetők. Ennek átadásában segíthet az is, ha megkérjük a fiatalt, hogy gondoljon vissza egy vagy két évvel ezelőtti önmagára, és vizsgálja meg, hogy azóta milyen területeken lépett előre, mennyit változott a gondolkodása saját magáról. 18 év alatt ilyen rövid időnek is óriási szerepe van, így biztos lehet találni valamit, ami alátámasztja, hogy folyamatosan változunk és fejlődünk.

2. Adjunk pozitív megerősítést!

A fiatalok tengernyi visszajelzést kapnak arról, hogy mi az, amit nem csinálnak jól, és legközelebb mit kellene tenniük. Ezzel szemben bizonytalanul tudják csak megfogalmazni saját erősségeiket, főleg azok, akik tanulmányaik terén nem teljesítenek kiemelkedően. A szociális kompetenciákban való jártasság értékelése gyakran elsikkad, pedig a sikeresség szempontjából hasonlóan fontos, mint a tanulmányok.

Minél konkrétabban, a gyermek viselkedésére vonatkoztatva tudunk megfogalmazni egy pozitív visszajelzést, neki annál könnyebb lesz ezt beépítenie a saját önértékelésébe. Ha a visszajelzés jelentősen eltér a diák önbizalmától, akkor a különbség miatt kevésbé tudja elfogadni, hiszen annak tulajdonítja majd, hogy a tanár biztos „csak úgy” mondja. Például egy bizonytalan gyereknek a „fantasztikus röpdolgozat” helyett mondjuk inkább azt, hogy „ezt jól csináltad”.

3. Állítsuk teljesíthető kihívások elé!

A fokozatosság elve az önbizalom építésében is kulcsfontosságú. Teremtsünk a gyerekek számára olyan helyzeteket, amelyekben csak egy kicsit szükséges lépnie és kipróbálnia magát. Ennek felmérésében segíthet az, hogy mennyit kell unszolni ahhoz, hogy vállalkozzon rá. Fontos figyelembe vennünk, hogy ami nekünk apróságnak tűnik, például lemenni krétáért, vagy elhozni valamit a tanáriból, az a gyereknek sokkal nagyobb kihívást jelenthet – minél kisebb, annál inkább. A bátorítás megadhatja a kezdő lökést, de ha nagyon győzködni kell a gyereket, lehet, hogy nem mértük fel pontosan, mi teljesíthető a számára. Különösen fontos a pozitív megerősítés, ha a gyerek sikerrel vette az akadályt.

4. Használjuk a hibázást tanulásra!

Sokszor előfordul, hogy hiába készítettünk elő megfelelő feladatot, nem sikerül teljesíteni. A hibázás értelmezésének módja mégis segítheti az önbizalom erősödését. Mutassunk alternatívákat arra, mi minden állhat egy hiba hátterében azon kívül, hogy „béna vagyok”. Mérjük fel reálisan a környezet szerepét, és hangsúlyozzuk azt is, hogy egy hiba még nem kérdőjelezi meg a képességet, inkább arra utal, hogy pontosítani kell valamit a feladat elvégzésében.