Ne halat, hanem horgászbotot adjunk a kezükbe!

– Hogyan alakul ki a humán vagy a reál érdeklődés?

– Fontos megjegyezni, hogy a kettő nem állítható ellentétbe egymással. Van olyan diák, akire mindkettő jellemző, és olyan is, akinél egyik sem kialakult. Az érdeklődés kialakulása – kissé leegyszerűsítve – egy tanulási folyamat. Ha egy adott tevékenységünkért megerősítést kapunk – akár külső elismerés, akár a saját cselekvés feletti öröm formájában –, igényünk támad annak megismétlésére. Ez egyfajta preferencia formájában állandósulhat. Első megközelítésben ezeknek a preferenciáknak mentén zajlik a pályaválasztás. Ebben a tág értelmezésben a humán-reál érdeklődés aszerint alakul, hogy mely területekről kaptuk az említett pozitív élményeket. Az érdeklődés természetesen nem független a személyes adottságoktól (képességektől, személyiségvonásoktól), de fontos élményektől, életeseményektől sem. A reál érdeklődés alapjai olyan képességek, amelyek elsősorban a világ objektív összetevőire irányítják a figyelmet. Az ilyenek nem igénylik feltétlenül az értelmezést, a szubjektív értékelést, és nem jelennek meg bennük például a humán irányultságot inkább jellemző esztétikai szempontok sem. Az intellektuális érdeklődést elsősorban a kíváncsiság és a belsővé tett szabályok, azaz egyfajta logika követése jellemzi. Hogy ezen belül ténylegesen kialakul-e olyan érdeklődés, amely a pályaválasztás alapja lehet, az számos egyéb tényezőtől is függ. Ez lehet például iskolai siker, társas beválás, a tanári biztatás és elismerés is. Eddig az érdeklődés intellektuális formáiról ejtettünk szót, de nemcsak ezek állhatnak egy-egy pályaválasztási döntés hátterében. Vannak, akik a megismeréssel szemben inkább a cselekvést részesítik előnyben, amely során konkrétan tevékenykedhetnek, létrehozhatnak valamit. Ennek mentén lehet valakiből például cukrász vagy restaurátor. Itt jegyzem meg, hogy bár fontos komponens az érdeklődés, a pályaválasztásban nem okvetlenül ez játssza a vezető szerepet.

– Az érdeklődésen kívül mely tényezők játszanak még szerepet a pályaválasztásban?

– Elsőként beszélhetünk a biztonság iránti szükségletről. A pályát alakító döntéseket életviteli feladatoknak is tekintjük, amelyekkel a fiatal először és leghangsúlyosabban akkor találkozik, amikor szembesül azzal, hogy hamarosan elhagyja a gyerekkort jelentő, kötelező iskolát. Ez a tény mindenképp szorongás forrása, hiszen számos más, a mélyben húzódó kérdésre is választ kell adni: „ki is vagyok én?”, „milyen akarok lenni?”, „hogyan akarom alakítani a kapcsolataimat, megélni az önállóságomat?”, stb. A konkrét pályaválasztási feladatok ezek közé az életfeladatok közé ágyazódnak be. Egy pályaválasztási döntést akkor fog a fiatal megfelelőnek érezni, ha azt az érzést közvetíti számára, hogy ez „jó lesz”, azaz, szolgálja a felnőtté válását, fejlődését, kibontakozását. Mivel sok esetben éppen az érdeklődés hiánya teszi a fiatal számára átélhetővé a döntés nehézségét, fontos szerepet kapnak egyéb támpontok is.

Egy kémiatanár feladata nemcsak a szakismeretek átadása, hanem az is, hogy megismertesse a diákokat a ráépülő szakmákkal, illetve a tantárgy hasznosságával, használhatóságával. Az egymástól való tanulás, a korábban végzett diákok életpályájának láthatóvá tétele jó példája lehet a segítségnek, mint ahogy az is, ha különböző foglalkozású felnőttek (szülők) ismertetik meg szakmájukkal, hivatásukkal a gyerekeket egy-egy osztályfőnöki óra keretén belül.

– Melyek lehetnek ezek?

– Ilyen az értékorientáció, amely a szocializáció folyamán és saját tapasztalatok mentén alakul. Gyakran ennek közvetítésével kerülnek előtérbe különféle praktikus kérdések: lesz-e kereslet arra a szakmára, mennyit lehet vele keresni… A serdülőkre jellemző módon, egy-egy dilemmában gyakorta megjelenik az örömelv és a realitáselv „versengése” is: a személyes jóérzésünk fontosabb-e, vagy a minket körülvevő világ szabályaihoz igyekezzünk-e alkalmazkodni. Ezek a nehézségek egyfajta fejlődési krízist eredményeznek, melynek megoldási próbálkozásai során lassan-lassan kitermelődnek a saját értékek, megoldások: épül és erősödik az identitás. További fontos tényező a diákokat körülvevő társas közeg – elsősorban a család. A számos, közismert pozitív hatótényező közül (minta, támogatás, elvárások) itt most csak egyetlen fontos, a jelen társadalmi valóságot jól mutató jelenséget emelnék ki: amiket „otthoni ártalmaknak” nevezek. A társadalmat aktuálisan jellemző divatok és hiedelmek ezeken a csatornákon (a fiatal számára érzelmileg fontos társadalmi közegben) erős befolyást tudnak gyakorolni – gyakran negatív irányba. Az ilyen vélemények, mint például „mindenképpen egyetemre kell menni, mert csak úgy lehet a továbbiakban boldogulni”, vagy „nem érdemes bölcsészkarra felvételizni, mert az ott tanultakból úgysem lehet megélni” nagy nehézséget okoznak azoknak a fiataloknak, akiknek még nem (vagy nem ilyen irányban) érlelődött meg a pályaelképzelésük. Ma szerencsésnek mondható az a diák, aki nem találkozik ehhez hasonló üzenetekkel.

– Milyen konkrét lépésekkel segítheti az iskola a tanulókat a pályaválasztásukban?

– Az iskolában a diák számos visszajelzést kap magáról. Jó esetben ezek pozitívan és számára elfogadhatóvá formálják az énképét, és segítik az érdeklődését – ez azonban sok tényezőtől függ (az iskola légkörétől kezdve az oktatáson át, a közvetlen társas környezetig). Az iskola sokat segíthet, ha segít túllátni saját „falain” – például a szűk értelemben vett tantárgyi kereteken. Egy kémiatanár feladata nemcsak a szakismeretek átadása, hanem az is, hogy megismertesse a diákokat a ráépülő szakmákkal, illetve a tanultak hasznosságával, használhatóságával. Az egymástól való tanulás, a korábban végzett diákok életpályájának láthatóvá tétele jó példája lehet a segítségnek, mint ahogy az is, ha különböző foglalkozású felnőttek (szülők) ismertetik meg szakmájukkal, hivatásukkal a gyerekeket egy-egy osztályfőnöki óra keretén belül. A pedagógusok gyakran tartanak attól, hogy meglátásaikkal rossz irányba befolyásolhatják a diákot, így inkább nem véleményezik pályaelképzeléseiket –, holott többnyire inkább segítséget nyújthatnának vele. A döntés felelősségét nem kell ilyenkor átvállalnia a tanárnak. Fontos feladat jut az iskolának a diákok pályaválasztással kapcsolatos önismeretének fejlesztésében is. Az önismeret a tapasztalatszerzés „belső” oldala: elsősorban nem azt jelenti, hogy sokat tudok magamról, hanem azt, hogy sok mindent tudok a világról – én magam –, mert sokféle tapasztalatot szereztem. Segítségforrás lehet tehát az iskola részéről, ha sokféle helyzetbe hozza a diákokat – ha támogatja őket abban, hogy számos területen kipróbálhassák magukat –, mert ennek segítségével erősítheti a gyerekek pályaválasztásának önismereti alapját. Ezek a tapasztalatok segítenek kibontakoztatni azokat a biztos és pozitív énkép-elemeket, amelyek elősegítik a gyerekek véleményformálását, és amelyek révén dönthetnek egy adott szakma vagy tanulmány választása mellett.

– Mi lehet a szerepe a pszichológusnak a pályaválasztás során?

– A pályaválasztási tanácsadás két, talán legfontosabb lehetősége, hogy a fiatalok személyes figyelmet kaphatnak a konzultációk során, illetve, hogy segítséggel, de önálló aktivitással vehetnek részt az előttük álló feladataik megoldásában. Ennek során számos visszajelzést kaphatnak magukról – kompetenciáikról, érdeklődésük jellegéről, személyes tulajdonságaikról –, megvitathatnak aktuális és fontos kérdéseket, és teret kaphat bármilyen kérdés, amely foglalkoztatja őket. A pszichológus támogatása a belső erőforrások fokozására irányul, és azt célozza, hogy a fiatal a megoldást önállóan találja meg, képletesen szólva: nem halat, hanem horgászbotot igyekszik a kezébe adni.
Egy kémiatanár feladata nemcsak a szakismeretek átadása, hanem az is, hogy megismertesse a diákokat a ráépülő szakmákkal, illetve a tantárgy hasznosságával, használhatóságával. Az egymástól való tanulás, a korábban végzett diákok életpályájának láthatóvá tétele jó példája lehet a segítségnek, mint ahogy az is, ha különböző foglalkozású felnőttek (szülők) ismertetik meg szakmájukkal, hivatásukkal a gyerekeket egy-egy osztályfőnöki óra keretén belül.