„Nagyon sokat köszönhetek a tanáraimnak”

Úgy gondolom, nagy szükség van erre a fajta szellemiségre, szemléletváltásra az oktatásban.

A nagyközönség elsősorban előadóművészként tart számon, főként mióta 2015-ben Te képviselted hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon. Most azonban egy egészen új oldaladról ismerhetünk meg. Mi motivált, hogy elvállald el a felkérést, hogy Te legyél a Komplex Alapprogram (KAP) nagykövete?

Miután leérettségiztem, az Eszterházy Károly Főiskolán (ma Egyetem – a szerk.) folytattam a tanulmányaimat, ott végeztem francia szakon. Tavaly meghívott Sütő Gergő, az Élménysuli marketingvezetője egy egyetemistáknak szóló motivációs beszélgetésre, ami nagyon jól sikerült. Idén tavasszal ismét kapcsolatba kerültünk, mesélt a készülő Alapprogramról, és akkor kért fel a népszerűsítésére. Ekkor őszintén szólva még nem igazán tudtam, miről is szól ez a program, de később alaposan áttanulmányoztam a kapcsolódó anyagokat. Jó pár pedagógus ismerősöm van, így megkérdeztem tőlük, halottak-e az Alapprogramról – megnyugtatott, hogy mindenki jó véleménnyel volt róla. Végül a szep­tem­ber végén megrendezett, általános iskolai igazgatóknak szóló szilvásváradi továbbképzés győzött meg, hogy elvállaljam a feladatot. Addig is nagyon szimpatikus volt, amit a KAP-ról olvastam, de teljesen más volt mindezt azoktól az emberektől hallani, akik a programot kifejlesztették – a konferencián felszólaló előadók kivétel nélkül nagyon hitelesek voltak. Úgy éreztem, összeállt néhány pedagógus, hogy valami jót hozzon létre, és az is nagyon tetszett, hogy ez egy alulról jövő kezdeményezés volt. Talán egy kicsit szembe is mennek az árral – az emberek mindig félnek az újtól, a változástól –, de végső soron egy nagyon fontos változást próbálnak előkészíteni. Úgy gondolom, nagy szükség van erre a fajta szellemiségre, szemléletváltásra az oktatásban. A konferencián nem jelentették ki kategorikusan, hogy márpedig ezt és ezt kell csinálni, mindössze az az igény fogalmazódott meg, hogy ezt az új nevelési-oktatási programot bele kell illeszteni a már meglevő oktatási modellbe, és majd a kettő elegye kiad egy új és korszerű szemléletmódot, ami segíti az oktatást. Ez ma, 2018-ban szerintem nagyon fontos.

Gondolom kisgyermekes anyukaként teljesen más szemmel nézel a programra…

Valóban. Az is bennem van, hogy nem mindegy, merre fog tartani az oktatás, mire Lenke iskolába kerül (Boggie kislánya 22 hónapos – a szerk.). Amikor én iskolába jártam, hatalmas mennyiségű lexikális tudást kellett elsajátítanunk, aminek a 80 százalékára ma már nem is emlékszem, holott nagyon jó tanuló voltam, kitűnővel érettségiztem, szerettek a tanáraim. Azt például felnőtt fejjel kellett megtanulnom, hogy egy zenekar vezetőjeként hogyan kell egy csapatot összetartani, hogyan kell a zenésztársakkal kommunikálni, motiválni őket, és hogyan tudunk együtt közösen megoldani bizonyos feladatokat. Nagyon sok olyan problémahalmaz van, amivel egyedül nem boldogulok, amihez szükség van a társakra. Ez a pedagógiai modell arra is megoldást kínál, hogy a gyerekek már kicsi koruktól kezdve megtanuljanak közösségben gondolkodni, együttműködni, véleményt formálni. Nekem ebben szerencsém volt, hiszen dráma tagozatos gimnáziumba jártam, ahol szinte kötelező volt véleményt formálni. Ugyanakkor azt is tudom, hogy az én generációmból nagyon sokan nem így nőttek fel. Ez a korszak nagyon meghatározó egy gyermek számára: 10 éves koráig nagyon sok minden eldől, olyan élmények, lenyomatok maradnak meg benne tudat alatt, amelyeket tovább visz a felnőtt életébe. A családi háttér mellett az iskolának is rendkívül nagy szerepe van abban, hogy mi lesz egy gyermekből.

Ha már az iskolánál tartunk, mire emlékszel vissza szívesen az iskolás éveidből?

A vitakultúrát egyértelműen a gimnáziumból hoztam magammal. A középiskola másik, máig ható pozitív hozadéka, hogy mindig könnyen tudtam interjút adni. Ezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert még zenészkörökben is gyakran látom, hogy sokan nem tudnak fogalmazni, nyilatkozni. A gimnáziumban megtanítottak gondolkodni, ezenkívül sokat kellett olvasnunk, elemeznünk – nyilván egészen máshol volt a fókusz, mint mondjuk, egy reáliskolában. Az általános iskolai évekből arra emlékszem, hogy nagyon nagy különbségek voltak a diákok között. Rendkívül szimpatikus az Alapprogramban, hogy a differenciált oktatást is szeretné megreformálni, azaz hogy ne legyen akkora tudásbeli szakadék tanuló és tanuló között, hogy olyan közösség alakuljon ki az iskolákban, amelyben együtt tanulnak a különböző társadalmi státuszú diákok, legyenek a szüleik akár munkások, akár értelmiségiek. Nekem összességében nincsenek rossz emlékeim az iskoláról. Végig élveztem a tanárok támogatását, nagyon sokat köszönhetek nekik, mindig terelgettek, utat mutattak. Ráadásul az énekléshez, a zenetanuláshoz is nagyon korán megkaptam a segítséget. Nagyon hálás vagyok nekik ezért. De nem mindenkinek megy könnyen a tanulás, és nincs mindenkinek ekkora szerencséje.

Legutóbb az egri Dobó téren mutatkozott be a Komplex Alapprogram a nagyközönségnek, a rendezvényen Téged is láthattunk-hallhattunk énekelni. Milyen további feladatokkal jár a nagykövetség?

Az igazat megvallva ezt a szerepet egyelőre még én is csak tanulgatom. A feladatom alapvetően a KAP népszerűsítése: én lettem az Alapprogram arca, ami azt jelenti, hogy ahol csak tudom, én is segítem és képviselem a program küldetését. De már a szűk környezetemet is beavattam a részletekbe, és természetesen a szakmabeliek is érdeklődtek a program felől. Nagyon szívesen mesélek nekik, és nagyon büszke vagyok rá, hogy részt vehetek benne. Továbbá felkértek egy dal megírására, amelynek célja szintén az Alapprogram népszerűsítése. A stúdiófelvételek a múlt héten fejeződtek be (Boggie-val október 16-án beszélgettünk – a szerk.). Ennek a dalnak nagyon örültem, mert komoly kihívást jelentett. Jó érzés volt, hogy ezúttal nem a saját élményeimből kellett merítenem, hanem adott volt a téma, amire rá kellett hangolódni.

Hogyan lehet dalban „elmondani”, hogy mi fán terem az Alapprogram?

A dal címe árulkodó: Tanulni élmény. Ez – mint ismeretes – a Komplex Alapprogramnak is fontos eleme, azaz hogy a tanulást ne adatokhoz, számokhoz kössük, hanem élményekhez, mert azok maradnak majd meg ezekből az évekből. A dallal reményeim szerint sok helyen lehet majd találkozni. Nagyon élveztem a munkát, és próbáltam benne átadni az Alapprogram szellemiségének lényegét. A dalnak és a dalszövegnek is én vagyok a szerzője, a producere pedig Szakonyi Milán volt.

Mit üzennél a változástól esetleg ódzkodó pedagógusoknak?

A tanároknak mindenképpen azt, hogy legyenek nyitottak és bátrak. Nem kérdés, hogy ez a jövő, ha nem akarunk lemaradni, és tettre kész, önálló embereket akarunk felnevelni, akiknek van véleményük. Én is ebben a szellemben nevelem a kislányomat. Azt szeretném, hogy amikor iskolás lesz, ne csak a házi feladatokról és a megfelelésről szóljon az élete. Ehhez a programhoz nyitottság, elhivatottság és kíváncsiság kell. Persze elismerem, hogy vannak, akik nem így gondolkodnak, és akiknek az a kényelmes, amit eddig csináltak.

Ugyanakkor azt remélem, hogy többen vannak azok, akik kíváncsiak a programra. A tanárok egyébként a programban komplett feladatgyűjteményeket kapnak, nem nekik kell kitalálni, hogyan alakítsanak ki egy játékos órát, hogyan vonják be a diákokat, vagy hogyan készítsenek kiscsoportos feladatokat. Ezt azért nem lehet elvárni egyik napról a másikra, főleg miután a tanárok nagy része teljesen más rendszerben tanulta a hivatását. Sok kísérletezésre van szükség, meg kell próbálni beépíteni a napi rutinba ezt az új nevelési-oktatási programot, és letesztelni az órákon, hogy működik-e. Szerintem működik. Ma már olyan ingergazdag egy gyermek élete, hogy nem várhatjuk el tőle, hogy csendben ülje végig az órát, bármennyire jó előadó is az adott tanár. Be kell vonni a diákokat a tanítási-tanulási folyamatba, és feladatot kell nekik adni. Én, ha iskolaigazgató lennék, biztos, hogy belevágnék, és megpróbálnám motiválni a pedagógusokat: Adjunk egy esélyt a programnak, és próbáljuk ki! Szerintem nincs olyan iskola, ahol ne küzdenének a tanárok „figyelemzavaros”, „rossz magaviseletű” gyerekekkel. Ez nem feltétlenül azért van, mert rossz az a gyermek, egyszerűen máshogy kell ma már a tudást átadni. A tudásátadás módjának a megtanulása ugyanolyan fontos, mint a megtanítandó tananyag. Ez az éneklésben is így van. Énekelhetsz bármennyire jól, senkit nem fog érdekelni a produktum, ha nem tudod jól előadni.

A végzettség nélküli iskolaelhagyás mérséklése, a tanulói sokszínűség, a motiváció növelése – csak néhány célkitűzés az Alapprogramról. Mit emelnél ki személy szerint a stratégia céljaiból?

A mai rohanó világban azt látjuk, hogy állandó változásban van minden. A legritkább esetben fordulhat elő, hogy valaki leéli az életét ugyanazon a munkahelyen. De a változást nem szabad rossz dologként felfogni – mint ahogy például az én szüleim generációja megéli. Olyan felnőtteket kell nevelnünk, akik talpraesettek, jó a problémamegoldó képességük, akik nem ijednek meg a kudarctól, és mernek célokat kitűzni maguk elé. Ebben segít az Alapprogram.

Hol lehet a legközelebb találkozni veled mint KAP-nagykövettel?

Szeptemberben ért véget az öt állomásból álló roadshow, ahol énekeltem és segítettem népszerűsíteni a programot. Természetesen a nagyobb rendezvények mellett a médiában is találkozhatnak velem az érdeklődők. Legyen szó internetről, televízióról, rádióról vagy írott sajtóról, minden felületen próbálunk a lehető legtöbb emberhez eljutni.