Múzeumpedagógia, művészet és köznevelés – kölcsönhatás közhelyek nélkül

– Manapság gyakran hallani, hogy a „mai ifjúság” szinte semmilyen pedagógiai eszközzel nem motiválható, csak az internetezés, a filmek, a könnyű kikapcsolódás köti le a szabadidejüket. Mivel és hogyan lehet cáfolni e nézetet?

– Aki már egy alkalommal részt vett egy érdekes múzeumpedagógiai foglalkozáson, azt már sikerült kimozdítani a látványos elemekkel teli, mégis valós élményekben szegény virtuális világból. Ha teljes személyiségemet adom egy-egy ilyen programon, akkor nagyon könnyen megtalálom a közös hangot a gyerekekkel. Nem elegendő az ismeretanyag, a száraz adathalmaz átadása, a fiatalok érzékszerveire kell hatni, befogadóvá kell tenni őket. Mindig arra törekszem, hogy a gyerekek – persze a szónak legjobb értelmében – a cinkosaim legyenek. Amikor a Zsolnay-kerámia kiállítást mutatom be, nem szép és érinthetetlen tárgyak halmazát szemléltetem, hanem emberközelivé teszem a látottakat.

– Hogyan alakult ki az a múzeumpedagógiai programkínálat, amelyből a gyerekek választhatnak?

– Férjemmel, Gardánfalvi Lászlóval közösen komoly pszichológiai képzésen vettünk részt, még a bolognai rendszer bevezetése előtt. Kerestünk egy olyan közeget, amelyben kamatoztatni tudjuk a szakmai tudásunkat. Erre a gyermekvédelem területe tűnt a legalkalmasabbnak. Hatéves, egymásra épülő elemekből álló programot állítottunk össze, ezt azóta a múzeumpedagógiai munkám során használom. A férjem szakdolgozata a program eredményeinek mérhetőségét elemezte. Gyakran látom, hogy a Zsolnay Múzeum látogatói gyorsan végigszaladnak a kiállításon, és már mennek is tovább a következő helyszínre. Nemrég egy gimnáziumi osztály nyolc perc alatt járta végig a tárlatot, ennyi idő alatt talán még az emeletre sem lehet fel-, és onnan visszaérni. Ez persze kiugróan elrettentő példa.

Amikor tárlatot vezetek, mindig az emberi szempontokat helyezem középpontba. Természetesen könnyebb az ismeretek átadása, ha azt valamilyen tevékenységhez tudjuk kapcsolni: ilyenkor a birtokomban lévő eredeti kerámiatöredékeket körbeadva elmesélem, hogy a hétköznapi életünkben hol találkozhatunk ilyen anyaggal. Például a gyerekek azt is kipróbálhatják, hogyan szól egy-egy kerámia, tehát „zenélünk” is a tárgyakkal. A következő lépés, amikor képzeletben megtervezzük a gyáralapítás részleteit, ehhez tökéletesen illeszthető a Zsolnay család története. Végül alternatív tárlatvezetésre hívom a részvevőket. A legfontosabb, hogy állandóan figyelni kell a visszajelzéseket, egészen az apróságnak tűnő körülményekig.

– Milyen kiemelkedő sikereket, maradandó élményeket említene az emlékek sorában?

– Több éve az Éltes Mátyás Általános Iskola halmozottan hátrányos helyzetű tanulóinak tárgyaiból nyílt kiállítás a Múzeumok Éjszakája pécsi eseménysorában. Legutóbb pedig csikériai (dél-alföldi) gyerekek látogattak el hozzánk. Annyira érdeklődőek, nyitottak voltak, hogy még az ebédről is szívesen lemondtak, csak hogy a múzeumi közegben maradhassanak.

– Mennyire lehet alkalmazni e módszereket a régészet terén?

– Rendkívül bosszant, amikor azt hallom, hogy a régészet múzeumpedagógiája sokaknak annyit jelent, hogy a homokba elásunk valamilyen tárgyat, amelyet utána kiásunk. A régészeti ismeretek igen adaptívak, az átadás minőségét befolyásolja a befogadók kora. A legkisebbeket a korral, az idő dimenziójával lehet megfogni, majd az anyagfajtákat lehet felismertetni a gyerekekkel. Az általános iskolások, felső tagozatosok már jól értik azt is, hogy a régi korokból használati tárgyak és a temetkezés marad fenn. Ilyen esetekben fotókat szoktam vinni olyan feltárásokról, ahol csontvázas sírok kerültek elő. Ezután megbeszéljük, hogy ezekből a csontokból mit lehet megállapítani az adott személyről. Tisztázzuk az alapfogalmakat (antropológia, archeológia, fibula stb.), és fontos az is, hogy a múzeumpedagógiai foglalkozáson átadott információkat összekössük az iskolai ismeretanyaggal. Az érdeklődés felkeltése elsőrangú szempont: például, ha biológiából már tanulták a domesztikációt, akkor a feltárásokon előkerült állatcsontokat is könnyebb azonosítani. Ha kémiából már vették az oxidációt, akkor már tudhatják azt is, hogy a kézbe vett tárgy az adott fémnek melyik vegyülete lehet.

– Hogyan kapcsolódik a művészet a múzeumpedagógiához?

– Amikor freskót festünk, nem az a célunk, hogy tökéletes műalkotást hozzunk létre. Ízelítőt szeretnénk adni és azt az érzetet, hogy ha ez a feladat, erre is képesek vagyunk. Néhány éve a szentlőrinci iskolában – főleg cigány származású gyerekekkel – egy szarkofág másolatát készítettük el, a tárgyat Brüsszelbe is elvitték bemutatni. 

– Említette, hogy a férjével kidolgozott hatéves program egymásra épülő elemekből áll. Aki végigjárja ezeket a grádicsokat, mit kap a képzéstől? Mennyivel könnyebben boldogul az életben?

– Amikor Faddon tábort vezettünk, a fejlődési folyamat állomásait rögzítettük. A kompetenciák változása szépen nyomon követhető volt, a gyerekek önértékelése sokkal integráltabb lett.

– Milyen a kapcsolata az általános- és középiskolai pedagógusokkal?

– Mindössze néhány pedagógussal nem találtam meg a közös hangot, a többséggel zökkenőmentes az együttműködésünk. A segítő szándékot a leggyakrabban érzem, azonban sokszor anyagi okok miatt hiúsul meg egy-egy program, a gyerekek szállítása, illetve elszállásolása költséges, számos iskola ezt nem tudja vállalni. Nagyon fontosnak tartanám, hogy az oktatásba beépüljenek a korszerű múzeumpedagógiai módszerek, hiszen a (köz)nevelés csak így tudná igazán hasznosítani azok eredményeit.