Többéves, színjátszókörben eltöltött időszakom alatt jöttem rá arra, hogy ezen művészeti ág nem csupán kreativitásom megélésének egyik kiváló terepe volt, de nagyon sokat tanultam magamról és a közösséghez való tartozásról is. Azóta volt szerencsém több színpadon is kipróbálni magam, és mindig jó szívvel emlékszem vissza az iskolás éveim alatt megszerzett tudásra, az ott kötött barátságokra. Hasonló élményt jelent nekem a kórus is, ahol pontosan azt lehet megtanulni, ami talán a mai világból a legjobban hiányzik: odafigyelés egymásra és a saját egó félretevése azért, hogy a sok énekhang eggyé forrjon össze.
Tanévkezdő dupla számunk témája ezúttal a művészet a pedagógiában, hiszen mi más lehetne nagyobb segítség a fentebb is említett képességek kibontakoztatásában, mint az iskola.
Címlapos interjúnkban megismerhetik azt a fiatal énektanárt, aki nemcsak az osztályteremben csillogtatja meg gyönyörű hangját, de nemrég jelent meg saját albuma is. Marik Laura számos pedagógiai innovációval igyekszik megszerettetni diákjaival is a zenét, ehhez pedig segítségül hívja a manapság népszerű TikTok közösségi médiaplatformot is. Emellett egy igazán kreatív és innovatív pedagógiai módszerről Csorba Anita, az INSPIKID alapítója mesélt nekünk, de megtudhatjuk azt is, hogy miként fejleszti az esztétikai érzéket és az érzelmi intelligencia kialakulását az iskolai filmnézés; ebben Fábián László médiatanár sietett segítségünkre.
Szokásunkhoz híven ezúttal is összegyűjtöttük a tanév legfontosabb történéseit, illetve az új pedagógus-teljesítményértékelésre vonatkozó ajánlásokat is. OH25 rovatunkban két – a budapesti, illetve a pécsi – POK vezetőjével olvashatnak interjút a központok támogató munkájáról. Härtlein Károly fizikust az NKP-n található látványos fizikakísérleteket szemléltető videók kapcsán kérdeztük, Agócs-Nagy Henrietta fejlesztőpedagógus, komplex művészeti terapeuta pedig az alkotás és önismeret összefüggéseiről, valamint a kreativitás kortalan fontosságáról beszélt lapunknak.
Amikor 2013-ban azt a nemes felkérést kaptuk kollégáimmal, hogy álmodjuk újra és újítsuk meg ezt a több mint 150 évre visszatekintő folyóiratot a mai elvárásoknak és olvasási szokásoknak megfelelően, a feladat egyszerre volt megtisztelő, de ugyanakkor komoly kihívás is. Bízom benne, hogy az elmúlt kicsit több mint tíz év alatt sikerült egy olyan magazint létrehoznunk, melyet egyszerre forgathat az oktatás-nevelésben dolgozó minden kolléga és az is, aki egy kicsit jobban érdeklődik a köznevelés iránt, szeretné megérteni, hogy mi miért történik, milyen pedagógiai innovációk, jó gyakorlatok léteznek szerte az országban.
Mindvégig ez a cél lebegett az én szemem előtt is, amikor számtalan kiváló pedagógussal, igazgatóval, oktatási szakemberrel, pszichológussal, művésszel vagy tehetséges fiatallal beszéltem. Rendkívül sokat köszönhetek ennek az egy évtizednek, magam is nagyon sokat tanultam Önöktől, és ezúton is szeretném megköszönni azt a sok hasznos és érdekes írást, aminek publikálására lapunkat találták a legalkalmasabbnak; és egyúttal biztatom Önöket arra, hogy a jövőben is tegyenek így!
Ezzel a lapszámmal búcsúzom Önöktől, de sosem felejtem el ezt az időszakot, mely nagyon sokat adott nekem. Magazinunkhoz a jövőben is kellemes kikapcsolódást kívánok, munkájukhoz pedig további sok sikert és szép pillanatokat, hiszen a jövő nemzedékének nevelése Önök nélkül nem sikerülhetne!