Mire jó az iskola?

Különös mintázatra figyelhetünk fel, ha az elmúlt fél évszázad kötelező iskolai olvasmánnyá vált szövegeinek listáját vizsgáljuk. Egy részük távoli történelmi korokba repíti az olvasót: hol a török, hol a Habsburg ellen küzd a magyar vitéz, bizonyítva népmesei hősöket megszégyenítő bátorságát, talpraesettségét. Hasonló kvalitásokra van szüksége a másik csoportba tartozó szövegek főszereplőinek is, csakhogy a harctér esetükben az iskola, heroikus küzdelmük során pedig hol magukat, hol a körülményeket, hol pedig egy másik iskola diákseregét kell legyőzniük.

Ha nem is mindig szívesen olvastuk ezeket a kötelezőket (mert a nyelv, amelyen a szereplők megszólaltak, vagy a környezet, amely körülvette őket, egyaránt idegen volt, ráadásul vidámságra éhes lelkünket elborzasztotta a hősök nyomorúsága), az elvitathatatlan, hogy voltak pillanatok, amikor a magunkéra ismertünk a kisiskolások vagy kiskamaszok sorsában, játszódott a történet akár egy távoli falusi iskolában, akár a debreceni kollégiumban, akár a nagyvárosban.

Az iskola világa kedvelt témája a gyermek- és ifjúsági könyvek íróinak. Izgalmas találkozások történnek a szövegekben: a szerző irodalmilag formált élményei rátalálnak a gyermekolvasóra. Az igazán jó gyerekkönyv képes arra, hogy utat találjon az olvasó világához anélkül, hogy direkt nevelni, oktatni szeretne.

Sokféle képzettel találkozunk ezekben a könyvekben azzal kapcsolatban, hogy mire is jó az iskola. Végigböngészve a könyveket megállapítható, hogy a legkisebbek olvasmányaiban az iskola (vagy óvoda) leginkább játszótérhez hasonlít, az alsósoknál a játék helyét a tanulás veszi át, de még mindig inkább a szórakoztató kalandok állnak a középpontban. Felsőtől már „a lét a tét”, a kamaszok a tanárokkal és egymással küzdenek a valós és az online térben, a kiskamaszok olvasmányai úgy segítenek, hogy szembesítik az olvasót a valósággal. A mai középiskolások világát bemutató könyvek pedig kifejezetten karcosak: letehetetlenül izgalmasak, de közben megsebzik a lelkünket.

Az alábbi írásban arra teszek kísérletet, hogy néhány kiemelt gyerekkönyvön keresztül bemutassam, hogyan jelenik meg az óvoda és az iskola világa az utóbbi tíz év gyermekirodalmában. Olyan könyveket válogattam, amelyeknek szerzői nem felejtették el, hogy maguk is voltak gyerekek, képesek olyan irodalmi formába önteni iskolai tapasztalataikat, amelyet gyermek és szülő egyaránt szívesen olvas.

Izgalmas kérdés az iskola szerepe mellett a tanár-diák viszony bemutatása is. Milyen tanárkép jelenik meg ezekben a könyvekben? Milyen módszerekkel adja át a tudást? Hogyan tud segíteni a tanerő a diákok gondjain?

És természetesen mindezeken túl érdemes azt is megvizsgálni, hogyan alakulnak az iskolai kapcsolatok, milyen szerepe van ebben a felnőtteknek és a közegnek.

Játszótér

Mielőtt belépnénk az iskolába, nézzük meg bevezetésként, hogy a kortárs gyerekkönyvek közül néhányban milyen óvodaképpel szembesülünk. Példáink a magyar és a finn óvodák/óvodások világába vezetnek, egyáltalán nem meglepő, hogy mennyire markánsan megjelenik a könyvek szerzőinek saját intézményrendszerükkel kapcsolatos tapasztalata.

Vig Balázs könyvének (Todó kitálal az oviról) hőse Todó. Első óvodai élménye igencsak pozitív: „Az első nap az óvodában nem sírtam, mert örültem, hogy ezen a szuper játszótéren lehetek. Mennyi játékot kipróbáltam, és milyen sok új barátom lett!” Hasonló véleménye van az oviról  Janikovszky Éva Már óvodás vagyok című könyvében Daninak is, aki már az első pillanatban feladatot kap: meg kell vigasztalnia egy kislányt.

Mind Janikovszky Éva, mind Vig Balázs könyvének jellemzője a duplafedelűség: a gyermek és a felnőtt egyaránt talál benne olyan réteget, ami élvezetessé teszi a mesehallgatást, -olvasást. Míg a gyerekek az ismerős kalandokban merülnek el, a felnőttek összekacsintanak a szerzővel. A tipikus óvodai kalandok gyermekperspektívából ábrázolva humorossá válnak, de van a történeteknek egy mélyebb rétegük is, hiszen azzal, hogy bepillantást engednek a legkisebbek életébe, elgondolkodtatják a felnőttet, milyen komoly küzdelem folyik már az óvodában is, ráeszmélhetnek, hogyan lehet vérre menő küzdelmet folytatni egy helikopterért, miért olyan félelmetes, ha a lányok becsalják a fiúkat a bokorba. A gondtalan játék Todónál alig három napig tart: „Ekkor jöttem rá, hogy az óvoda egy olyan játszótér (bármennyire menő is), ahová kötelezően kell járni, akkor is, ha akar az ember, és akkor is, ha nem.”

A finn Tatu és Patu fantasztikus kalandjaiban (Tatu és Patu az óvodában) megjelenő óvodakép sok szempontból hasonló a fenti könyvekben bemutatott magyarhoz, hiszen itt is az önfeledt játék áll a középpontban. Hőseink a Hidra élményfürdőbe indulnak, de tévedésből a Vidra óvodában kötnek ki. Az okos felnőtteket bizonyára idegesíteni fogja, hogy mennyire nem jönnek rá a történet során a fiúk, hogy nem is ott vannak, ahova indultak, ugyanakkor azt is gondolhatjuk, hogy az átlagos finn óvoda és egy élményfürdő között nincs is olyan nagy különbség. Mivel a Tatu és Patu az óvodában képeskönyv, nemcsak szavakban, de képekben is bepillantást kapunk a finn óvoda mindennapjaiba a napkezdéstől az étkezésen át a foglalkozásokig. Számos elemét ki lehetne emelni a könyvben megjelenő – roppant élvezetes és sokrétű – pedagógiai munkának, mivel azonban ezek annyira szembetűnőek (és a magyar tapasztalattól eltérőek) a könyvolvasó számára, hadd fókuszáljak most csak egyetlen képre: reggeli után a gyerekek egy hatalmas kanapén ülnek, és a pedagógussal közösen megbeszélik a színielőadás témáját, kinek milyen szerepe lesz. Felelősségvállalás, kritikus gondolkodás, szóbeli szövegalkotás, képzeletmunka – kell-e még sorolnom, milyen sokrétű készségfejlesztés valósul meg ebben az egy mozzanatban?

Kalandpark

Az óvoda és az iskola közötti átmenet csak látszólag zökkenőmentes, a gyerekek örömteli várakozását néhány csepp aggodalom mérgezi: milyenek lesznek az új társaim, lesz-e olyan jó a tanító néni, mint amilyen az óvó néni volt, és a sokszor emlegetett tanulás sem tűnik olyan vonzónak, mint a felhőtlen játék…

Ha a gyerekkönyvek óvodáit játszótérhez hasonlítottuk, az iskola első néhány éve a komolyabb kihívásokat tartogató, de még mindig ígéretes kalandparkra emlékeztet. Az alsós korosztály iskolai élményeit bemutató könyvek fókuszában a tanító és a diákok kapcsolata áll: hogyan tud kijönni egymással egy csapatnyi kalandvágyó kisdiák és a tanítójuk, akinek célja, hogy bevezesse őket a tudás birodalmába. Még különlegesebb a helyzet, ha a hagyományos képlettel ellentétben a tanító nem néni, hanem bácsi. Timo Parvela Elláról és osztálytársairól szóló könyvsorozatának (Ella és barátai) különlegessége a félreértésekre alapuló helyzetkomikum. A leginkább zsák bolhához hasonlító osztály és kissé bamba tanítójuk iskolai és iskolán kívüli kalandjain felnőtt, gyerek egyaránt kiválóan szórakozhat. „A nevem Ella. Első osztályos vagyok. Nagyon klassz az osztályom, és a tanító bácsink is klassz. Vagyis csak volt, mert a tanító bácsi már nem a régi. Azelőtt a tanító bácsi mindig nagyon okosan beszélt. Sok leckét adott, és ha valaki rosszalkodott az órán, rászólt. Aztán minden megváltozott. Egy nap a tanító bácsi a radír helyett azt mondta, hogy papír, elfelejtett leckét adni, és azt sem vette észre, hogy Tuukka meg Samppa egész órán jéghokis képeket cserélt.”

Elláék tanító bácsijához hasonlóan Danny bá’ élete sem könnyű (Mirjam Oldenhave: Danny bá’ és az eleven osztály), ráadásul ő még gyakornok, így aztán tapasztalat híján ösztönös pedagógiai érzékére támaszkodhat. Az új tanító félszeg bemutatkozása után egy váratlan húzással gyorsan megnyeri a gyerekeket: „És most mit csináljunk? – kérdezte Danny bá’. Látszott rajta, hogy valami jópofa dologhoz lenne kedve. (…) Várjatok, van egy ötletem! – derült fel Danny bá’ arca. – Mondok egy viccet, és írjátok le belőle az öt legnehezebb szót.” A cserfes osztály és a talpraesett pedagógusjelölt kalandjai már három kötetben olvashatóak, talán nem is olyan elvetemült ötlet, hogy a pedagógusképzésben kötelező tananyagként szerepeljen.

Ugyancsak ajánlott irodalom lehetne a tanítóképzésben Békés Márta Iskolabolygó, valamint Lackfi János Robban az iskola című kötete. Az iskola világának görbe tükröt mutató versekben diák, tanár, szülő egyaránt megkapja a magáét: a rigorózus, rossz szokásokat pellengérre állítják a versek, ám azzal a segítő célzattal, hogy magunkba nézhessünk, és változzunk.

Békés Márta
A bús tanító panaszai

Évről évre
romlik a gyerekanyag,
romlik a gyerekanyag,
ebadta!
Szólok rá, de
nem hallja ki-be szalad,
tíz másik ki-be szalad,
ebadta!
Nem tudom ezt már leírni,
nem fogom ezt már kibírni!
Évről évre
romlik a gyerekanyag,
romlik a gyerekanyag,
ebadta!

Évről évre
kopnak az idegeim,
kopnak az idegeim,
aszondom!
Ősz hajam már
hullik és meredezik,
gyűlik és növekedik
a gondom!
Jobban is esne,
mondjuk ki,
hogyha lehetne
buktatni!
Évről évre
kopnak az idegeim,
kopnak az idegeim,
aszondom!

 

Lackfi János
Tanári ária
(részlet)

Van, aki nem ért valamit
vagy mehetünk tovább?
Mit lehet itt nem érteni,
nyissak egy óvodát?

Kérdés, óhaj, sóhaj, egyéb?
Nem csoportmunka volt!
Én nem állok jót magamért,
ha abba nem hagyod...

Lehet, hogy szigorú vagyok,
de miattad teszem,
hiszen az életnek tanulsz,
és biztos nem nekem.

Megvárom, míg befogja a
száját Kovács Peti,
de tűvel is bevarrhatom,
majd megemlegeti!

Nem árulhatom el, ki volt,
azt sem, hogy mit csinált,
de aki tette, tudja jól,
és szégyellje magát!

Túlélőtábor

Egy ropi naplója, Ciki Miki, Profi Noki kalandjai, Tom Gates – a figyelmes könyvesboltjáró az utóbbi néhány évben ilyen és ezekhez hasonló címekkel találkozhatott a kiskamasz korosztály számára elkülönített részlegen. Mindegyikben közös, hogy a tengerentúlról indultak világhódító útjukra, és mindenben hűen követik Jeff Kinney úttörő könyvének (már a 10. folytatásnál tart a Ropi-regényfolyam) bevált receptjét: felső tagozatos fiú szereplő idegesítő családdal, az iskola szükséges rossz, minden más érdekesebb a tanulásnál. Olvasói szempontból nagyon előnyös, hogy a nagybetűs szövegek mellett számtalan kép és képregényrészlet folyamatosan éberen tartja az érdeklődést. Nyilvánvalóan nem az irodalmi értékük miatt kedvelik ezeket a könyveket a szülők, legnagyobb előnyük, hogy alternatív szórakozási lehetőséget adnak, és néhány órára leválasztják a fiatalokat az internetről.

Létezik azért ebben a műfajban is értékesebbnek ígérkező könyv. Tom Angleberger Papír-Yoda-sorozata kifejezetten üde színfoltnak számít (Papír-Yoda különös esete). Már a témaválasztás is figyelemfelkeltő – a Star Wars világából érkező hajtogatott szereplők látják el jobbnál jobb tanácsokkal az iskolai problémákkal küzdő diákokat. A kiskamasz korosztály esetében ezek a nagy kérdések nem feltétlenül a tanuláshoz kötődnek, sokkal inkább szocializációs problémák: hogyan kérjek fel egy lányt táncolni az iskolai bálon, hogyan lehet elkerülni a ciki helyzeteket.

Összezárva lenni napokon keresztül olyan emberekkel, akiket nem igazán kedvelünk, teszi valódi túlélőtáborrá az iskolát. A kisebb konfliktusok még elsimíthatóak, ilyenkor a humor sokat segít, de hogyan lehet túlélni, ha rászáll valakire az egész osztály? Az iskolai és az online zaklatás nagyon komoly téma, egyre több gyerekkönyv foglalkozik vele. Sajnos az is tapasztalat, hogy ezekről az inzultusokról egyre fiatalabb diákokkal kapcsolatban lehet olvasni.

Azok a könyvek, amelyek az iskolai zaklatást választják témául, cseppet sem könnyű olvasmányok. Nemrég jelent meg Wéber Anikó Az osztály vesztese című könyve, amelyben éppen az az ijesztő, hogy egy átlagos ötödikes osztály mindennapjainak része a zaklatás.

Rettegés és álomvilág

A felnőttkor küszöbén álló középiskolás generációt megszólító művek között már megjelennek az olvasóikat megosztó, elgondolkodtató, komorabb tónusú ifjúsági regények  is. Jó azonban néha kilépni a minket körülölelő, szürke valóságból, átlépni a vágyak mesés világába, és átélni azt, hogy akár győzhetnénk is. Jó olvasni olyan könyveket, amelyeknek hősével olyanok esnek meg, amik velünk is megtörténhetnek, de még jobb olyat olvasni, ahol a hősök egy olyan világban élnek, ahol nem társaik gonoszságával kell megküzdeniük, hanem valódi ellenségekkel.

A magyar ifjúsági regények hősei, ha iskolába járnak, akkor jobbára gimnazisták, sőt elit gimnazisták. Akár az utóbbi évek legnépszerűbb sorozatát, A Szent Johanna gimit és ennek epigonjait nézzük, akár az EPIC vagy A Tudás könyvei sorozatot mindegyikben közös, hogy egy olyan világba vezetik az olvasót, amelyről azt gondoljuk, milyen kár, hogy a mi iskolánk nem ilyen.

Bízom benne, hogy e röpke iskolai körkép felhívja a figyelmet néhány olyan, eleddig kevéssé ismert olvasmányra, amelyet a klasszikus iskolaregények mellé lehet tenni. Mert a diákok, ha iskolába nem is mindig szívesen mennek, mások iskolai kalandjairól kétségkívül szívesen olvasnak.