Minőségfejlesztés és visszacsatolás

Pedagógus-önértékelés a gyakorlatban

Az Európai Unió ajánlása nyomán Magyarországon is megkezdődött az oktatási intézmények önértékelése, azon belül is a pedagógus-önértékelés, ami egyúttal egy 172 intézmény körében végzett kutatás tárgyát is képezte. A részletekről Maus Pált, az Oktatási Hivatal (OH) munkatársát, a TÁMOP-3.1.8. „Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban” elnevezésű uniós projekt szakmai vezetőjét kérdeztük.

– Az előkészületek után 2016-ban a gyakorlatban is elindul az oktatási intézmények önértéke­lése. Összefoglalná a belső értékelési folyamattal kapcsolatos legfontosabb gyakorlati tudnivalókat, illetve hogy miként kapcsolódik az intézmények külső értékeléséhez, azaz a tanfelügyelet rendszeréhez?

– Az intézmények minden évben önértékelési tervet készítenek, amelyben megjelölik, hogy mikor melyik pedagógus önértékelésére kerül sor, illetve azt is meghatározzák, hogy mely kollégák lesznek az önértékelést végző pedagógus segítői. Részben az intézményekre van bízva, hogy kinek az önértékelését kell az adott évben elvégezni, ám vannak ezt befolyásoló tényezők. Az önértékelés ugyanis szorosan összefügg a tanfelügyelet rendszerével: fontos információkat szolgáltat utóbbi számára, illetve a tanfelügyelet bizonyos értelemben reflektál az önértékelési eredményekre, megerősíti vagy megkérdőjelezi őket. Az önértékelésnek tehát meg kell előznie a tanfelügyeletet. A bevezetési szakaszban ezért a jogszabályi előírás szerint az adott pedagógus ötévente egyszer esedékes tanfelügyeleti látogatása előtt legkésőbb 15 nappal rendelkezésre kell állnia az önértékelési eredményének. Vagyis ha az intézményvezető értesül róla, hogy valamelyik kollégájának tanfelügyeleti látogatása lesz, a pedagógusnak célszerű elvégeznie az önértékelését. De természetesen a tanfelügyelettől függetlenül is lehet önértékeléseket tervezni, ez már az intézményvezető hatásköre.

– Hogyan épül fel az önértékelés folyamata?

– Az önértékelés folyamata hármas tagolású: előkészítési, adatgyűjtési és értékelési szakaszból áll. Az előkészítés feladatai közé tartozik az önértékelési rendszer működtetése belső szabályozásának, eljárásrendjének, kereteinek kialakítása, a szülők és a tanulók tájékoztatása, illetve nem utolsósorban maguknak a pedagógusoknak a felkészítése mind az önértékelő, mind a támogató, közreműködő szerepre. Az előkészítő szakasz kiemelt feladata továbbá a minőségstandardok megfogalmazása, hiszen az önértékelést az intézmények által meghatározott standardok mentén kell elvégezni. A kézikönyvekben általánosan megfogalmazott elvárásokat az intézményeknek saját jellemzőiknek, céljaiknak megfelelően maguknak kell részletezniük és értelmezniük. A kézikönyvek az elvárás szót használják, de ezek a standardok nem minimumkövetelmények, hanem sokkal inkább olyan minőségcélok, amelyekhez később fejlesztési feladatokat lehet hozzárendelni. A pedagógusok esetében az általános elvárások a pedagógus minősítésében használt indikátorok.

– Mi történik az adatgyűjtési szakaszban? Milyen információk szükségesek a pedagógus-önértékeléshez?

– Az adatgyűjtés több eszköz segítségével zajlik. Ilyen az érintett pedagógus esetében az óralátogatás, a pedagógus önértékelő kérdőíve, interjú a pedagógussal és a vezetőjével, a pedagógus tervezési és megvalósulási dokumentumainak vizsgálata. De ilyen az anonimizált kérdőíves felmérés a szülők és a munkatársak körében. Középfokú intézményekben a tanulókat is meg kell kérni önkéntes és anonim adatszolgáltatásra. Az adatgyűjtésben intézményen kívüli szereplők is közreműködhetnek, a szülői vagy munkatársi, önkéntesen kitölthető kérdőíveknek és az intézményvezető által kijelölt, az óralátogatást, dokumentumelemzést végző intézményi belső kollégáknak a célja az önértékelést segítő, támogató visszajelzés, reflexió, de fontos kiemelni, hogy nem ez adja az értékelés eredményét.

– Ezután következik az értékelés.

– Az adatgyűjtés során összegyűjtött információkból a pedagógus – mint ahogy az elnevezés is mutatja – önértékelést végez, tehát ő maga vizsgálja meg, mennyire teljesíti az intézményi elvárásokat. Melyek azok a részterületek, amelyeken fejlődnie kellene, és melyeken haladja meg akár a standardokat. A pedagógusok önértékelése elsősorban az egyén pedagógiai munkájának fejlesztését szolgálja. De az önértékelés eredményeire épülő fejlesztés már egy másik terület.

– Mikorra készülnek el az első pedagógus-önértékelések?

– A rendszer bevezetésének több feltétele van. Az OH által kidolgozott önértékelési standardok miniszteri jóváhagyása 2015 októberében megtörtént. Már korábban kiadtunk egy kézikönyvet, ami segítette az intézményeket az önértékelésre való felkészülésben. A jóváhagyást megelőzően ezt némileg módosítottuk, az Oktatási Hivatal honlapján jelenleg elérhető kézikönyvek már a miniszter által elfogadott önértékelési elemeket tartalmazzák, ezek a standardok lesznek hamarosan elérhetők az időközben elkészült, önértékelést támogató informatikai rendszerben. Az önértékelési feladatok teljes körű elvégzése először a 2016. évi tanfelügyeleti eljárások során lesz kötelező. Az Oktatási Hivatal a 2016-os tanfelügyeletek időpontját úgy állapítja meg, hogy legyen idő az önértékelés elvégzésére, ezért januárban és februárban nem várható tanfelügyeleti látogatás. Ettől függetlenül már megkezdődtek az önértékelések egy 172 intézmény körében végzett kutatás keretében. A kutatás elsődleges célja az önértékeléshez kapcsolódó esetleges problémák feltérképezése és a megoldási javaslatok megfogalmazása volt.

– Milyen szempontok alapján választották ki a kutatásban részt vevő intézményeket?

– A kutatás célcsoportját három szempont szerint határoztuk meg. A két szélsőség, a kiemelkedő és a fejlesztendő intézmények mellett olyanokat kerestünk, amelyekben sok pedagógus tanfelügyeletére kerül sor 2016-ban. Nekik belátható időn belül el kell végezniük a pedagógus-önértékelésüket. Azt szerettük volna, hogy ezt még tét nélkül megtehessék, és ehhez szakértői támogatást is kapjanak. Körülbelül ötszáz pedagógus-önértékelés készült el, az értékelések felében már a teljes önértékelési folyamatról van visszajelzésünk.

– Milyenek az eddigi tapasztalataik?

– A kutatásban több kérdést is megfogalmaztunk. Az egyik legfontosabb közülük, hogy milyen erőforrásigénye van, és mekkora feladatot jelent az intézmények számára a pedagógus-önértékelés. Az érintettek új feladattal találkoztak, ezért az eredmény nehezen általánosítható. Azt tapasztaltuk, hogy ahol a feladatot támogatták az intézményvezetők, és maguk is bekapcsolódtak a munkába, ott nem jelentett túlzott nehézséget a megvalósítása. Sok bizonytalanság forrása volt, hogy az általános elvárásokat az intézményeknek maguknak kell értelmezniük. Ha az intézményvezető­nek, a tantestületnek határozott elképzelése volt a saját magával szemben támasztott elvárásokról, akkor az önértékelési folyamat végrehajtása nem okozott problémát. Számos visszajelzés érkezett az informatikai rendszerrel kapcsolatban is. A felhasználók a jelenleginél több támogatásra tartanak igényt e téren. Általános tapasztalat továbbá, hogy bár az önértékelés eljárásrendjét semmi nem szabályozza, érdemes az önértékelési kézikönyvben leírt struktúrát követni. Az intézményvezető létrehozhat az intézményi önértékelési feladatot támogató belső értékelési csoportot, és feloszthatja a felkészüléssel járó feladatokat, figyelve az adatkezelési szabályokra. Ezzel elkerülhető az egyenlőtlen terhelés.

– Várható-e, hogy a kutatás eredményei alapján változtatnak az önértékelési rendszeren?

– 150 oldalas kutatási jelentés készült. Most az a feladatunk, hogy ezeket az eredményeket közösen értelmezzük és értékeljük az EMMI-vel, az OH és a Nemzeti Pedagógus Kar vezetésével. Ha szükséges, változtatások is elképzelhetők. Arról már most beszámolhatok, hogy – hasonlóan a tanfelügyelethez – a pedagógus-önértékelés ciklusa nem két-, hanem ötéves lesz. A további szakmai kérdésekről még folyik az egyeztetés.

– A kutatás eredményei alapján hogyan viszonyulnak a pedagógusok az önértékeléshez, milyen meglátásaik, javaslataik vannak?

– Tapasztalataink szerint azok az intézmények – és itt főleg intézménytípusokra gondolok –, amelyekben a pedagógusok nap mint nap kerülnek reflektív helyzetbe, könnyen tudtak azonosulni az önértékelés céljaival. Ilyenek az óvodák, az általános iskolák alsó tagozatai, ahol több pedagógus dolgozik együtt egy csoporttal, osztállyal. A középfokú iskolákban, ahol kisebb a tanárok közötti együttműködés, nehezebben fogadták az önértékelés feladatát. Sokan – még azok közül is, akik egyébként szívesen végezték az önértékelést – jelezték, hogy az ezzel járó adminisztrációs terheket csökkenteni kellene. Ez érthető, ugyanakkor az önértékelési feladatok adminisztrációja nyújt lehetőséget a folyamat minőségbiztosítására. Olyan vélemények is megfogalmazódtak, miszerint önértékelésre szükség van, de miért kell standardizálni? A válasz kézenfekvő: ha minden intézménynek egyedi önértékelési rendszere lenne, akkor nem lehetne mihez viszonyítani az eredményeket, a tanfelügyelet nem tudná vizsgálni, reflektálni rá. Azzal, hogy egységes az önértékelés, és az eredményei a tanfelügyelet számára egy informatikai felületen elérhetők, meg tud valósulni a külső értékelés és az önértékelés Európa-szerte jól működő összekapcsolása.

 

Pedagógusi vélemények

Összeállításunkban a kipróbálási szakaszban közreműködő pedagógusok többek között arról beszélnek, hogy az önértékelés maguknak a pedagógusoknak az érdeke, még ha ezt sokan nem így érzik is. Jóllehet egyöntetű a vélemény, hogy van még mit csiszolni a rendszeren, a megszólalók abban is egyetértenek, hogy szükség van a pedagógusok munkájának értékelésére, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy maguk az érintettek fedjék fel saját tevékenységükben a fejlesztendő területeket.

Ritkán tapasztalt, jó szakmai beszélgetések

Szigeti István, a Valkói Móra Ferenc Általános Iskola intézményvezetője szerint az önértékelés és a tanfelügyelet célja a jó szándékú segíteni akarás.

– Ön hogy látja, miért van egyáltalán szükség önértékelésre?

– A gyerekek is igénylik iskolai munkájuk értékelését, a dicséretet, szükség esetén a korrekciót. A felnőttek sincsenek ezzel másképp: aki dolgozik, annak szüksége van visszajelzésre, folyamatos kontrollra. Az elmúlt időszakban a szakfelügyelet eltörlésével a pedagógusok munkáját kizárólag az intézményvezetők ellenőrizték és értékelték. Az önértékelési rendszer egységes standardok alapján tekinti át a munkájukat, amelyek viszonylag objektív képet adhatnak. Egyrészt a pedagógusnak önmagáról, másrészt a külső értékelőknek. Arra ösztönzik a pedagógusokat, hogy gondolják végig saját pedagógiai tevékenységüket, és dolgozzanak ki a saját maguk számára egy megvalósítható önfejlesztési tervet. Mindezt olyan közegben, amelyben a köznevelés szinte minden szereplője – kolléga, szülő, intézményvezető – véleményezi, értékeli a munkájukat.

– Hogyan fogadták a kollégák, hogy az elsők közt végezték el az önértékelésüket?

– Kezdetben nem mindenki lelkesedett az ötletért, de miután beszélgettünk róla, megértették, hogy az önértékelés őértük is van, így aztán száz százalékban az ügy mellé álltak.

– És hogyan működött az önértékelés a gyakorlatban?

– Mi azt a megoldást választottuk, hogy a kézikönyv leírását hajtjuk végre szóról szóra, de így is kisebb-nagyobb nehézségekbe ütköztünk. Az első az volt, hogy megfogalmazzuk elvárásainkat a pedagógusokkal, a vezetővel, az intézménnyel szemben. Meg kellett találni a megfelelő mondatokat, amelyek mindenki számára világossá teszik, mit is szeretnénk a pedagógiai programunkban. A pedagógusokkal készített interjúk aztán a sokszor aprólékos, részletekbe menő, egymást átfedő kérdésekkel bizony igen hosszadalmassá váltak. A legnagyobb gondot a szülők megkérdezése jelentette, mivel az intézményünkben tanuló gyerekek többsége hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű családból származik. Nincs otthon feltétlenül internetük, nincs e-mail címük, így a kérdéseinket papíron kellett eljuttatni hozzájuk, majd utólag összesíteni és felvinni a felületre. Ez pedig lelassította a folyamatot.

– Véleményük szerint min kellene javítani?

– A kutatás végén készített összegzésünkben javasoltuk, hogy egyszerűsítsék az eljárásrendet, szüntessék meg az átfedéseket az interjúkérdések, a dokumentum- és óraelemzések között. Azt is jeleztük, hogy ne két évre szóljon az önértékelési terv, mivel ez nagyon kevés, ennyi idő alatt nem lehet felelősséggel minden pedagógus önértékelését elkészíteni – és ebben már történt is változtatás: két év helyett ötévente lesz önértékelés. Egy dologban azonban mindenki egyetértett: önértékelésre és objektív külső értékelésre is szükség van.

– Mit adott a tantestületnek az önértékelési folyamat?

– Már a munka kezdeti szakaszában érzékelhető volt az együtt gondolkodás, hiszen az intézményi elvárásrendszert a tantestületünk közösen dolgozta ki. A közös munka még jobban összekovácsolta a kollégákat, az önértékelés során készített interjúk alkalmával pedig eddig még soha nem vagy csak ritkán tapasztalt szakmai beszélgetések, jobbító szándékú viták bontakoztak ki.

Az eredményes indulás támogatása

Kiss Károly, az Európa 2000 Turisztika-Vendéglátó, Film és Kommunikációs Középiskola, Szakképző Iskola önértékelést támogató csoportjának vezetője úgy véli, az önértékelés hasznosságához nem férhet kétség, de felhasználóbarátabbá kellene tenni a rendszert.

– Miért jelentkeztek az önértékelés kipróbálására?

– Alapítványi iskolaként fontosnak érezzük az értékelési és önértékelési rendszert. Önértékelés korábban is működött nálunk. A vezetői, valamint a szülők és diákok részéről érkező visszajelzés mellett nagyon hasznosnak tartjuk, hogy a pedagógusok végiggondolják saját tevékenységüket, és összevessék egy ideális képpel. Fontos az önértékelés mind a szaktanári és pedagógiai tevékenység, mind az intézmény jövőjének fejlesztése szempontjából. A pilotprogramhoz való csatlakozással az volt a célunk, hogy legyen áttekintésünk az előttünk álló konkrét feladatokról, szakmai segítséget kapjunk, továbbá támogassuk a rendszer eredményes elindulását.

– Hogyan zajlott önöknél az önértékelés?

– Iskolánkban hatfős önértékelési csoportot alakítottunk. Az egyes részfeladatokat megosztottuk a kollégák között, mivel az értékelési rendszer adminisztrációja és a résztvevők száma miatt máshogy nem lehet végigvinni a folyamatot a tanítás színvonalának csökkenése nélkül. A kézikönyvek leírása alapján elképzeltünk egy rendszert, de az informatikai háttér csak késve nyílt meg, ezért saját magunk digitalizáltuk a kérdőíveket, a többi tevékenységet pedig papíron végeztük el. Mára a megnyílt felület segítségével nagyobb rálátásunk van a rendszer egészének működésére, ezért javító szándékkal több fontos észrevételt is küldtünk a projekt vezetőségének.

– Milyen tapasztalatokra tettek eddig szert?

– Mint említettem, nálunk már korábban is működött hasonló rendszer, ezért a kollégák nem idegenkedtek az önértékelés elvétől. Ám a kezdeti akadozás miatt főleg a nehézségek vonták el a figyelmüket: a túlbonyolított eljárások, a feladatok növekvő mennyisége és a saját rendszerünkhöz képest kevésbé felhasználóbarát informatikai háttér. Bízunk benne, hogy rövid időn belül a fejlesztések átláthatóbbá és könnyebben használhatóvá teszik az önértékelési rendszert. A hasznosságához nem férhet kétség, azt mi évek óta tapasztaljuk intézményünk gyakorlatában.

– Tapasztalataik szerint a rendszer mely részeit kellene átgondolni, módosítani?

– Az állami rendszer kezdeti szakaszában főként a fejlesztendő területek meghatározásában való közreműködésben látjuk az eredményeket. Azonban a folyamat irányítása egyelőre komoly adminisztratív terhet jelent, például túl sok időt vesz igénybe a nagyon részletes, papíralapú dokumentáció. Ezenkívül az informatikai háttérrel kapcsolatos konkrét fejlesztési javaslataink – reményeink szerint – beépülnek a közeli jövőben a rendszerbe.

A szakmai autonómia kiteljesedése

Dr. Kalina Katalin, a Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola intézményvezető-helyettese hangsúlyozta: nem az állami elvárásokat kell egy az egyben átvenni, hanem azok keretein belül kell sajátot kialakítani.

– Mi az önértékelés lényege? Miért tartanak tőle oly sokan?

– Az önértékelés körül nagyon sok a félreértés, pedig ez az intézmény és a pedagógus legfontosabb védőhálója, a szakmai autonómia kiteljesedése. Az oktatási kormányzat meghatározta az elvárásokat, elemeire bontotta a pedagógusmunkát, az intézményeknek pedig ebben a keretben kell áttekinteniük, mit hogyan tesznek. A tanfelügyelő azt nézi, hogy mit vár el saját magától az intézmény – szó sincs valamiféle állami elvárás számonkéréséről. Sajnos e ponton van a legtöbb félreértés: sokan nem látják át, hogy nem az állami elvárásokat kell egy az egyben átvenni, hanem azok keretein belül kell sajátot kialakítani.

– Hol a helye az önértékelésnek az új szakmai előmeneteli rendszerben?

– Az eredeti elképzelés szerint a minősítés-tanfelügyelet-önértékelés hármasának az önértékelés az alapja. A bevezetés miatt azonban a folyamat megfordult: minősítési eljárásokra volt szükség, hiszen szakértők nélkül nem működik a rendszer, és ezután tudott csak elindulni a tanfelügyeleti rendszer is.

– Milyenek az első tapasztalataik az iskolában?

– Intézményünk igen nagy: 1300 gyermek tanul nálunk, akiket 112 pedagógus oktat. Ez kiváló terep arra, hogy modellértékű belső értékelési módszertant dolgozzunk ki. Célunk egy olyan működőképes módszer kialakítása, amelyben a pedagógusok önértékelése a napi munka részévé válik. Nemcsak nálunk, máshol is. Fontos, hogy élvezzük a helyi tankerület támogatását, sőt más tankerületek is megkerestek már bennünket, hogy tapasztalatot cseréljünk.

– Mivel kezdtek, és hol tartanak most?

– Meggyőződésünk, hogy az első évben a pedagógusokra vonatkozó elvárásokat kell csiszolnia az intézménynek. Nem úgy, hogy a pedagógiai programból kiemelünk mondatokat, és szó szerint az egyes kollégákra vonatkoztatjuk őket, hanem éppen fordítva. Át kell gondolni az elvárásrendet, át kell világítani a működést, és ezután lehet csak felülvizsgálni a pedagógiai programot. Mi műveltségterületenként, munkaközösségenként próbáljuk azonosítani a gyakorlatokat. Elsősorban azt vizsgáljuk, vajon tényleg úgy tanít-e nálunk a pedagógus, mint ahogy azt az iskolai dokumentumokban leírtuk. Így finomítjuk fokról fokra az elvárásrendet. Ehhez természetesen idő kell, de érdemes rászánnunk, mert hatékony rendszert alakíthatunk ki az iskolában.

– Hogyan fogadták az önértékelési rendszert az iskola pedagógusai?

– Házon belül is megvívjuk azokat a csatákat, mint amelyeket országos szinten is látni, de ahogy beszélgetünk róla, a kollégák megtapasztalják a rendszer támogató jellegét, és fokozatosan mindinkább bevonódnak. Ráadásul mesterpedagógusaink is többet vannak terepen, és így szép lassan egyre elkötelezettebbé válnak.

– Külső szakértői, tanfelügyelői munkája során mit tapasztalt?

– Nagyon fontos a tudásmegosztás, akár egy-egy tankerületen belül, akár a szakmai szervezetek fórumain. A külső szakértők elsődleges feladata az, hogy ezt a belső fejlesztő munkát támogassák, ösztönözzék. Tanfelügyelőként magam is úgy érzem, egyelőre az a dolgom, hogy visszajelezzek: jó irányba megy-e az iskola önértékelése, vagy inkább módosítani kellene rajta valamit. A külső és belső rendszert össze kell kapcsolni, ehhez pedig a tanfelügyelők folyamatos képzésére és összefogására van szükség. Meggyőződésünk itt az iskolában, hogy a belső értékelés eleinte nehéz munka lesz, de ha később rutinná válik, már nem fog ugyanakkora megterhelést jelenteni.

– Miként lehetne gördülékenyebbé, elfogadottabbá tenni az önértékelést?

– Jó lenne, ha kezdetben csak a pedagógussal foglalkozhatnánk, a vezetővel meg az intézménnyel pedig csak a harmadik-negyedik évben. Az első években a pedagógusokat kellene támogatni, hogy ne fordulhasson elő, hogy valaki semmit nem tölt föl, vagy csupa másolt dokumentumot használ. Kezdetben ez valóban sok munkával jár, de támogatni kell a kollégákat, hogy megérezzék, mit jelent, ha valaki a saját munkatervét dolgozza ki. Fontos lenne azt is tudatosítani, hogy ezt nem mi találtuk ki Magyarországon, a rendszernek hosszú évekre visszanyúló, komoly előzményei és kapcsolódási pontjai vannak külföldön. Más országok próbálkozásából, jó gyakorlataiból pedig szintén sokat lehet tanulni.