Mindenkinek megfelelni?

A pedagógusnak elsősorban önmagára kell koncentrálni, hogy mi az, amit ő meg tud tenni a minél eredményesebb nevelés érdekében, és soha nem szabad ez elé helyezni a külső lehetőségeket.

Milyen kihívásokkal kell szembenéznie ma egy pedagógusnak?

Az idő előrehaladtával a tanári szerep sok más feladatot is magában foglal az iskolai tanításon kívül. Egyre több elvárás fogalmazódik meg a fenntartó részéről, amelynek teljesítéséhez olykor hosszabb időre, új kompetenciákra van szükség. A tanárnak pontosan ismernie kell a körülményeket és a lehetőségeket. A szülői oldalról jövő elvárás is nagy feladatot ró a pedagógusra: a szakmaiságon kívül megfelelően tanítsuk sőt, neveljük gyermekeiket, akár helyettük is, mert erre otthon sokszor egyre kevesebb idő jut. Mindennek együttesen nagyon nehéz megfelelni.

Lát arra reális esélyt, hogy egy pedagógus a szakmai-módszertani és a humán kompetenciákat megfelelően össze tudja hangolni egy személyben?

Kell, hogy esély legyen rá, egy tanárral szemben alapvető elvárás, hogy felkészült legyen a hivatásának gyakorlására. Az más kérdés, hogy ennek milyen akadályai lehetnek, mi az, amin ő tud változtatni, és mi az, amihez segítséget kell kérnie. Sok feltételnek kell teljesülnie, hogy ez maradéktalanul megvalósuljon. Ennek mindenképpen van helyi vonatkozása, az, hogy az adott iskolában, az adott közösségben mennyire tudja ezt megvalósítani. Ezt befolyásolja, hogy mennyire van meg az oktatáshoz szükséges megfelelő személyi környezet, mennyire kollegiális a viszony, mennyire értenek egyet a tantestületben bizonyos kérdésekben, mennyire vannak meg a tanításnak a technikai és az ehhez szükséges anyagi feltételei. A pedagógusnak elsősorban önmagára kell koncentrálni, hogy mi az, amit ő meg tud tenni a minél eredményesebb nevelés érdekében, és soha nem szabad ez elé helyezni a külső lehetőségeket, a környezetet, például az idő- és a forráshiányt, mert akkor egyre több akadályba ütközik, amit nem feltétlenül tud legyőzni.

A kiégés veszélye napjainkban a pedagógusokat érinti leginkább. Milyen megoldást lát erre?

A kiégés főleg a pályán lévő idősebb kollégáknál jelent veszélyt, de ez egyéniségfüggő. A kreativitást mindig meg kell őriznünk, mert ellenkező esetben hamar eljutunk oda, hogy belefásulunk. Ha folyamatosan kudarcok érnek minket, akár az iskola vezetése, akár a szülők, illetve a gyerekek részéről, és nem jönnek a pozitív megerősítések, akkor a lelkesedésünk elvész. Ahhoz, hogy ne égjünk ki, sikerélmények kellenek, ahhoz pedig, hogy sikeres tanárok legyünk, mindenképpen figyelnünk kell a diákokra, hogy ők hogyan változnak, és igazodva hozzájuk nekünk mennyire kell változnunk, milyen módszereket kell alkalmaznunk, hogy továbbra is sikeresek legyünk. Egy tanár számára az a legnagyobb motiváló erő, ha látja, hogy a tanítványai sikeresek, érdekli őket, amit tanulnak, aktívan részt vesznek az órán, új kihívást keresnek. Ezek mind olyan eredmények, visszaigazolások a pedagógus számára, amik megerősítik abban, hogy jó irányban halad.

Mennyi ideje, energiája és pénze jut egy pedagógusnak saját magára, szórakozásra, kikapcsolódásra?

Kevés. Arra, hogy egy ma pályán lévő, teljes óraszámban dolgozó tanár tovább tudja magát képezni, fel tudjon töltődni olvasással, múzeumlátogatással, nagyon kevés ideje marad. A nap végén sem tud igazán kilépni a tanári, iskolai szerepből: készülnie kell másnapra. Kikapcsolódásra igazából csak a hosszabb szünetek alkalmasak. Természetesen sok múlik a jó időbeosztáson és a saját elhatározáson is, de nem könnyű megvalósítani. Ami a szakmai továbbképzéseket illeti, sok lehetőség kínálkozik, és ezek jó része kötelező is a kollégák számára. Arra azonban már kevesebb a példa, hogy egy pedagógus pusztán érdeklődésből választ magának egy képzést, és arra megy el. Ezek a továbbképzések nagyon költségesek, így saját anyagi forrásból nem, vagy nehezen finanszírozhatóak.

A naprakész tudás azonban elvárás…

Igen, furcsa ez a kettősség. Van egy kötelező továbbképzési rendszer, amelynek az elvárásait teljesíteni kell, azonban vannak egyéni igények is, például más jellegű továbbképzések, amelyek ebbe a kötelező keretbe már nem férnek bele, és önerőből kellene finanszíroznia a kollégának. Ezekre, bár lehet, hogy saját tanári fejlődése szempontjából fontosak lennének, már nem feltétlenül tud elmenni. Ebből a szempontból nagyon eltérőek a kollégák lehetőségei. A kínálat óriási, de ez nem feltétlen találkozik a tanárok igényeivel és lehetőségeivel.

Hogyan látja, a sokféle szerepnek való megfelelés mellett nem szorul-e háttérbe a pedagógus tényleges és legfontosabb feladata, a nevelés?

Mindenki, aki a pályán van, az nemcsak tanít, oktat, hanem egyben nevel is, még akkor is, hogy ha nagyon komoly szakmai elvárásoknak kell megfelelnie. Nevel már azzal, ahogy az órán a diákoknak felteszi a kérdéseket és a válaszokat korrigálja, javítja, azzal, ahogy megtervezi az óra menetét, kiválasztja a fejlesztési feladatokat, a módszertani megoldásokat. Ahogyan tanít, értéket is közvetít egyben. Egy tanár a viselkedésével, reakcióival, megnyilvánulásaival állandóan nevel, ami meghatározó lehet a gyerekek jövője szempontjából. Ezzel a tudattal kell mindig belépnünk az osztályba, és ez kell, hogy a tanári hivatás legfontosabb célja legyen.

Ahhoz pedig, hogy sikeres tanárok legyünk, mindenképpen figyelnünk kell a diákokra, hogy ők hogyan változnak, és igazodva hozzájuk nekünk mennyire kell változnunk, milyen módszereket kell alkalmaznunk, hogy továbbra is sikeresek legyünk.