Olvasási idő: 
7 perc
Author

„Minden diákot el kell juttatni a képességei szerint elérhető legmagasabb tudásszintig”

Versenyezni jó. Az évek során számos interjú jelent meg lapunkban, ahol körbejártuk a versenyek fontosságát, jelentőségét. Viszont ritkán találkozunk olyan hírrel, amikor egy tanuló egymagában sikeresen felkészül az adott versenyre, hiszen a háttérben mindig jelen vannak azok a szaktanárok, akik diákjaik sikeres felkészülésén munkálkodnak. Dr. Vonáné Vincze Viktória, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon magyar nyelv és irodalom, valamint történelem szakos tanárával beszélgettünk a versenyfelkészítésről és a magyar irodalom Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyről (OKTV).

Mikor kezdett el tanítani, illetve mióta vállalja azt, hogy diákokat készít fel versenyekre?

2000-ben szereztem magyar nyelv és irodalom szakos diplomát a Miskolci Egyetemen, néhány évvel később pedig történelem szakos diplomát. 2000 augusztusában kezdtem el tanári pályafutásomat, méghozzá a miskolci Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskolában (ma: Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum). Akkoriban ez egy szinte teljesen fiúiskola volt – bár manapság is közel hasonló a helyzet. A diákok itt kevésbé érdeklődtek a humán tantárgyak iránt, de ennek ellenére a versenyeztetést már itt elkezdtem. 2013-ig voltam az iskola tanára, majd ugyanebben az évben a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon tanára lettem, ahol egyébként 1999 és 2000 között a tanítási gyakorlatomat is végeztem, vagyis ugyanoda érkeztem vissza, ahonnan elindultam a pályámon. Az itteni gimnáziumban természetesen teljesen más volt a humán tantárgyak iránti érdeklődés.

Ön szerint miért fontos megversenyeztetni a fiatalokat?

Érdekes kifejezés a „megversenyeztetés”, hiszen ennek önmagában van egy negatív felhangja, ugyanakkor azt gondolom, hogy minden diákot el kell juttatni a képességei szerint elérhető legmagasabb tudásszintig. Annál szomorúbb dolog nincs, mint amikor egy pedagógus azt érzi egy diák kapcsán, hogy kifejezetten tehetséges, de ebből a tehetségből nagyon kevés mutatkozik meg. Versenyeztetni azért fontos, mert önbizalmat ad a tanulóknak, és nagyon fontos, hogy lássák, miben jók valójában, hogy higgyenek abban, hogy ki tudnak teljesedni valamiben. A magyar nyelv és irodalom kiváló tantárgy ilyen szempontból is, hiszen annyira sokrétű, sokféle verseny van, ahol a képességüket megmutathatják.

Milyen tárgyból készít fel diákokat az OKTV-re?

2013 óta készítek fel diákokat a magyar irodalom OKTV-re, így az a tanulóm, akit 2013-ban kezdtem el tanítani, 2016-ban már az OKTV-n 3. helyezést ért el. Diákjaim az elmúlt években különféle helyezéseket értek el: 2017-ben 2. helyezett, 2019-ben 13. helyezett, 2022-ben 7. helyezett, 2023-ban pedig 3. helyezett lett az adott évben felkészített tanulóm.

Az eddigi pályafutása során hány tanulót készített fel sikeresen versenyekre?

Annyi versenyen vettem már részt diákokkal, hogy nem volt alkalmam megszámolni még soha, hányan is voltak azok, akiket felkészítettem.

Hogyan zajlik a felkészítés egy versenyre?

Távolabbról indulok a kérdés megválaszolásához. Iskolánkban ún. mentorprogramot működtetünk, aminek keretében egyéni vagy kiscsoportos tehetségkutatással és -gondozással foglalkozunk, ahol a diákok és a tanárok közösen dolgoznak egy elérendő célért – mint például a versenyhelyezés eléréséért. Az első és legfontosabb dolog, hogy be kell azonosítani a tehetséges diákot, ami valahol a véletlen műve, valahol pedig persze nem. Ilyen volt az egyik 9. osztályos diákom, aki már ismert olyan irodalmi művet, amiről a kortársai még csak nem is hallottak. Nem kérdés, hogy kiemelt cél, hogy mindent aprólékosan megtanuljon a diák, de fontos közben különböző kreatív és személyre szabott feladatokkal fenntartani a tanulók érdeklődését, így egyre jobban elmélyülhetnek egy-egy megtanulandó anyagrészben. Ugyanakkor az is nagyon lényeges, hogy a diák íráskészsége is fejlődjön. Nehéz magyar irodalom OKTV-re nevezni, ha nincs meg az a megfelelő íráskészség, amely egy ilyen volumenű versenyhez szükséges. Persze szükséges az is, hogy a diáknak legyenek saját gondolatai, legyen alaposan felkészült abból a témából, amit a második fordulóban választott, végül a döntőben szóban is meg tudja védeni a dolgozatát.

Más versenyekre is felkészíti tanulóit?

Sok diákot készítettem fel pályám elején a Szép magyar beszéd és az Édes anyanyelvünk versenyekre, de 2022-ben például két diákom is továbbjutott az Ifjú Tudósok tudományos középiskolai vetélkedőn magyar irodalomból, ők a televíziós nyolcfős döntőbe is bejutottak. Vannak különféle szavalóversenyek – olyanok is adódnak, amelyeket kifejezetten évfordulókhoz kapcsolódóan rendeznek meg –, szónokversenyek – 2018-ban például az egyik diákom elnyerte a „Miskolc Város Ifjú Szónoka” címet. Gyakran nevezünk be diákokat az Országos Lotz János szövegértési és helyesírási versenyre, de nagyon szeretem a kreatív nyelvi játékokra épülő versenyeket is, ezeket a diákok is kifejezetten kedvelik. Számos csapatversenyen vesznek részt a tanulóim, amelyek közül kiemelném a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyt.

Egy tanuló sikeres OKTV-helyezése hatással lehet a magyar nyelv és irodalom érettségijére?

Nem kérdés, hogy azok a diákok, akik OKTV-helyezéssel büszkélkedhetnek, kiváló érettségit írnak, és szóban is jól teljesítenek. A 12. évfolyamos OKTV-re készülő diáknak viszont egyszerre kell készülni a legnehezebb tantárgyi versenyre, majd, ha emelt szintű érettségit kíván tenni, akkor az emelt szintű érettségire ugyanabból a tantárgyból, óriási erőpróba ez. Régebben a kiváló helyezést elérő OKTV-ző mentesült a felvételi vizsga alól. Milyen jó lenne, ha ez most is így lenne, ez tovább növelné az OKTV iránti érdeklődést, és újabb motivációt adna a diákoknak.

Látható-e előre, hogy egy diák a jövőben szeretne jelentkezni valamilyen versenyre, leginkább OKTV-re?

Mivel a versenyre jelentkezésnek az alapja egy jó tanár-diák munkakapcsolat, ezért azt gondolom, hogy persze, előre lehet látni, ha valakinek van affinitása, különleges tehetsége a versenyzéshez. Azonban sosem árt plusz motiváció, ezért azokat a diákjaimat, akik valamilyen OKTV-helyezést értek el korábban, vissza szoktam hívni az óraimra. Ők arról szoktak mesélni ilyenkor, hogy mit kaptak az OKTV által, mit tanultak önmagukkal kapcsolatban. Ezek a találkozások elképesztően inspirálóak, engem is folyamatosan meggyőznek, hogy érdemes folytatni. A sikeres egykori tanítványok adják számomra a legnagyobb motiváló erőt.