Milyen tapasztalatokkal kerül az alfa-generáció az iskolába?

Ha megkérdezünk egy tíz-húsz-harminc éve a pályán lévő tanítót, hogy változtak-e az iskolát kezdő gyerekek, vajon mit fog mondani? Valószínűleg ugyanazt, amit mindenki, azok is, akiknek nincs ekkora szakmai tapasztalatuk. Azt, hogy bizony változtak. Más a családi hátterük, mások a közösségi élményeik, mások az igényeik, és mások a tanuláshoz elengedhetetlenül szükséges előzetes tapasztalataik. A kérdés az, hogy ez pusztán a tanítók benyomása, vagy pedig bizonyítható tény. És ha tény, akkor mit jelent az, hogy „más”? És mihez tudunk kezdeni ezzel a „mássággal”? Hogyan reagáljunk rá?

Napjainkra számos tanulással kapcsolatos elmélet látott napvilágot. Jó néhány ezek közül a matematikatanulást is érinti, mint például az asszociációs elmélet (Arisztotelész), az inger-válasz kapcsolatok kondicionálása (Pavlov), a megerősítés- vagy jutalmazáselmélet (B. F. Skinner), a belátáson, megértésen alapuló tanuláselmélet (C. M. Seifert, D. E. Me­yer, N. Davidson, A. L. Patalano, I. Yaniv), az értelmi tevékenység szakaszos formálásának elmélete (P. J. Galperin), Piaget műveleti lélektana, a tanulás mint fogalomelsajátítás elmélete, Dienes Zoltán matematikai tanuláselmélete, illetve a tanulás mint problémamegoldás elmélete (Pólya Gy.).

Az itt említett elméletek közös eleme az, hogy nem mindegy, mikor mit és hogyan tanítunk. Az elméletek hangsúlyozzák az eszköz- és játékhasználat fontosságát, illetve a már meglévő tapasztalatokra való építkezés fontosságát.

Ennek tükrében készült el egy kérdőív (Dancs Gábor, Pintér Marianna, 2015), amely az alfa-generáció, tehát a jövendő elsősök tapasztalatait volt hivatott felmérni, és amelyet 2015 őszén önkéntesen töltött ki 95 óvodáskorú gyermek valamelyik felnőtt hozzátartozója. A kérdőív egyaránt tartalmazott a szociális háttérre és az IKT-eszközökkel, illetve a hagyományos játékokkal szerzett tapasztalatokra vonatkozó kérdéseket.

A válaszok kiértékelése után azt az eredményt kaptuk, amire számítottunk: ezeknek a gyerekeknek más a tapasztalati bázisuk. A mérték azonban nagyon is meglepő volt.

Arra a kérdéskörre, hogy a gyermekek használnak-e IKT-eszközöket az iskolakezdés előtt, és ha igen, mit mikortól mennyi ideig és mire, azt a nem meglepő választ kaptuk, hogy használnak. A megkérdezett 6 év alatti gyermekek közel 81%-a egészen kicsi kora óta eszközhasználó. Mint vártuk, kiugróan magas értéket mutattak az érintőképernyős eszközök, és háttérbe szorultak az asztali számítógépek. A meglepő az volt, hogy milyen mértékben és mennyire korán kezdik ezeknek az eszközöknek a használatát! A felmérésben szereplő gyermekek közel fele már másfél éves kora előtt használ valamilyen elektronikus eszközt.

A gyakoriság is megdöbbentő eredményt hozott. Az eszközhasználattal egyszerre eltöltött idő általában fél, illetve egy óra. Az eszközöket hetente többször, illetve jellemzően naponta, leggyakrabban mesenézésre és szórakoztató játékok játszására használják.

További kérdés, hogy vajon milyen hatással van egy két év alatti gyermek idegrendszerére ezeknek az eszközöknek a használata. Vajon csak úgy tűnik, hogy megnövekedett a figyelemzavaros és részképesség-zavaros gyerekek száma, vagy tény? És ha tény, akkor a korai eszközhasználatnak van-e valamilyen köze ehhez? Ezek a kérdések még megválaszolásra várnak. Egy másik fontos kérdésre azonban már legalább részben választ kaptunk.

A Varga Tamás-i hagyományra épülő magyar matematikaoktatásban a fejlesztés szinte minden területén egyaránt alapozunk a gyermekek iskolakezdés előtt, játékok és tevékenységek során szerzett tapasztalataira. Vizsgálatunk tehát kiterjedt arra a kérdéskörre is, hogy az IKT-eszközök korai használata milyen hatással van a hagyományos játékok használatára, illetve képesek-e ezek az eszközök a szükséges készségek, ismeretek kialakítására, átveszik-e a hagyományos játékok fejlesztő hatásait.

Annak ellenére, hogy az IKT-eszközökön a fejlesztőjátékok használata nem jellemző, a hagyományos, fejlesztő szerepet betöltő és a matematika tanításában tapasztalati bázisként szolgáló játékok háttérbe szorulása nyomon követhető.

Ahogy C. Neményi Eszter írja A természetes szám fogalmának kialakítása című munkájában, a fogalom alakulása az iskoláskor előtt kezdődik. A megfelelő fogalomépülés a valóság és a szám kapcsolatának kialakításán múlik. Főbb lépései a következők:

• érzékszervi tapasztalatok mennyiségi viszonyokról (több, kevesebb)
• összemérések, kölcsönösen egyértelmű megfeleltetések: az „ugyanannyi” és az „ugyanakkora” kapcsolat megismerése
• párosítások és összemérések közvetítéssel
• kis számok felismerése összkép alapján
• számlálás és egységgel való mérések.

Ezeknek a tapasztalatoknak a megszerzését néhány jól ismert játék segíti (illetve segíthetné, ha használnák): 

A felmérés tehát igazolta azt a sejtést, hogy a 2016 szeptemberében iskolát kezdő generáció tagjainak tapasztalati bázisa eltér a korábbi generációkétól, pedig ezek a hiányosságok jelentős hatással vannak a matematika tanulására és tanítására, sőt a szociális kapcsolatok kialakítására, a kudarctűrés, illetve a győzelemhez/vereséghez kapcsolódó viselkedési forma megtanulására. Ezeknek a klasszikus játékoknak a jelentős részével ugyanis nem lehet egyedül játszani, mindig van bennük győztes, és mindig lesznek vesztesek, továbbá elengedhetetlen bennük a szabályok követése.

Mindezek alapján tehát elmondhatjuk, hogy az iskolába érkező gyermekeknek nincsenek meg a matematikatanulás szempontjából elvárt tapasztalataik és ismereteik.

A klasszikus játékok háttérbe szorulásával párhuzamosan előtérbe kerültek az egyedül játszható digitális, szórakoztató játékok. A szociális fejlődés visszamaradása mellett egyéb hatásaik – pozitívak és negatívak egyaránt – megfigyelhetők ezeknek a játékoknak. Fejlődik a szem-kéz koordináció, ezzel szemben csökken a kéz izmainak fejlődése, ami az írás szempontjából elengedhetetlen. Javul a figyelemmegosztás képessége, viszont csökken a koncentráció, a figyelemtartás képessége. Extrém módon megnövekszik az azonnali inger-válasz reakció igénye.

Kérdés, hogy az alapfokú matematikaoktatásnak hogyan kellene mindehhez alkalmazkodnia. Azt gondolom, hogy koncentrálnunk kell az elmaradt tapasztalatok pótlására. A tanítás során még nagyobb hangsúlyt kell fektetni az eszközhasználatra. Elengedhetetlenül fontosnak tartom azonban hangsúlyozni, hogy a hiányosságokat a generáció egyéb tapasztalatai miatt nem elég a hagyományos játékok/eszközök használatával pótolni, a digitális fejlesztőprogramok, tananyagok, játékok használatára is szükség van.

Noha az azonnali inger-válasz reakcióhoz szokott gyerekek számára elengedhetetlen a megfelelő digitális tananyag, illetve fejlesztőjátékok használata, kizárólag ezekre az anyagokra támaszkodni szintén nagy hiba lenne. Hiszen más absztrakciós szintet jelent a tárgyi tevékenység és a digitális eszközökön való tevékenykedés. A pedagógusok előtt álló nagy kihívás, hogy megtalálják a kellő egyensúlyt a klasszikus és a modern technológia által nyújtott eszközök használatában.