Olvasási idő: 
16 perc
Author

Miből fakad életfontosságunk lényege?

A drogprevenció hasznosságáról

Napjaink egyik kardinális kérdése, hogy mennyire befolyásolja az ember létezését a szenvedélybetegség. Bár számtalan európai országban kérdéses egyes szerek használatának legalizálása, a drogtól független függőségek mellett sem mehetünk el szó nélkül. Hiszen mit tegyen a szülő, ha gyermeke videójáték-függőségben szenved? Hogyan reagáljon a pedagógus, ha olyat tapasztal egyes osztályokban, ami nem megszokott? Demetrovics Zsolt pszichológussal, addiktológussal, kulturális antropológussal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) egyetemi tanárával, az MTA levelező tagjával beszélgettünk a pályakezdő évek véletlenszerűségéről, az addiktológiai kutatások jelentőségéről, s arról, milyen szerfogyasztási szokások jellemzőek a fiatalok körében.

DEMETROVICS ZSOLT
Klinikai szakpszichológus, addiktológus, kulturális antropológus, az MTA levelező tagja. Az ELTE Pszichológiai Intézet egyetemi tanára, az Addiktológia Kutatócsoport vezetője. Korábban az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának dékánja (2014–2021) és a Pszichológiai Intézet igazgatója (2011–2021).
Főbb kutatási területe a pszichoaktív szerhasználat, illetve a viselkedési addikciók (szerencsejáték, videójáték-használati zavar, kényszeres vásárlás, testedzésfüggőség, munkafüggőség, kényszeres szexuális viselkedés, problémás pornográfiahasználat) mérésének, epidemiológiai jellemzőinek, valamint személyiségpszichológiai, motivációs és családi hátterének megismerése.
Számos hazai és nemzetközi tudományos folyóirat szerkesztőségi tagja, a Journal of Behavioral Addictons című folyóirat alapító főszerkesztője. Az International Society for the Study of Behavioral Addictions elnöke.

Milyen emlékei vannak kis- és középiskolás korából? Akkoriban mit gondolt, mivel fog foglalkozni, ha felnő?

Nem igazán gondoltam semmire. Nem voltak konkrét terveim a továbbtanulás tekintetében, olyan célom meg pláne nem volt, hogy pszichológus leszek. Minden idővel alakult ki. A középiskolában semmilyen elképzelésem nem volt a továbbtanulást illetően, sőt, bár a rend kedvéért elmentem felvételizni, valójában utazni, dolgozni akartam, s nem egyből továbbtanulni. Végül Amerikában kötöttem ki, ott dolgoztam egy pár hónapig, majd hazatértemkor angol–történelem szakra felvételiztem. Hamar kiderült azonban, hogy annyira nem az én pályám a tanárság, hogy komoly energiákat fektessek a fonetikába. A pszichológia viszont – amiről a tanárképzésen volt alkalmam néhány előadást meghallgatni – érdekelni kezdett, s végül így kerültem a pszichológusi pályára. Az egyetemen hamar rátaláltam a kulturális antropológiára is. Tehát nem volt tervezett a pályakezdésem, mentem mindig az aktuális érdeklődésem felé, s módosítottam, ha mégsem bizonyult testhezállónak valami vagy ha új impulzusok értek. Mondhatnám, hogy véletlenszerűen zajlott az egész, de annyiban nem, hogy figyeltem arra, mi az, ami felé el tudok köteleződni.

Voltak olyan pedagógusai, akiknek sokat köszönhet?

Az általános iskolai osztályfőnököm mondta olykor, hogy válasszam a jogi pályát – utalva a gyakori vitáinkra –, de azóta sem tudom, hogy ezt vajon viccből mondta-e vagy komolyan gondolta. Alapvetően nem voltam kiemelkedően jó tanuló. A képességeim megvoltak, cserébe nem tettem komolyabb erőfeszítéseket azokon a területeken, amelyek nem érdekeltek és a tanár sem tudta felkelteni az érdeklődésemet. Egyébként nagyon fontos az, hogy kinek milyen tanára van, és bár ez abszolút közhelyes, mégis igaz. Mert egy igazán jó tanár a maga tárgyát örömmel tanítja a diáknak, még akkor is, ha az a tanuló valamiért nem érdeklődik iránta. Sok negatív példát tudnék mondani, de a lényeg, hogy nem voltak olyan tanáraim, akik kedvet adtak volna bizonyos szakterületek megismeréséhez. És akkor még nem beszéltünk olyan területekről, mint a zene. Megdöbbentő, hogy lehet egy olyan területet percek alatt megutáltatni a gyerekekkel, amit amúgy mindenki szeret. Hasonlóképp van ez a testnevelés vagy a rajz esetében is. De a történelemtanárom például – annak ellenére, hogy világnézetileg súlyos kérdések merültek fel körülötte – mégis annyira izgalmasan tudott tanítani, hogy sok mindennek az órán kívül utánanéztem. Ő kedvet adott a saját tantárgyához, pedig nem volt az eredendő érdeklődésem körében a történelem.

Mi késztette végül arra, hogy pszichológiával kezdjen el foglalkozni? Voltak meghatározó iskolai élményei?

Őszintén szólva azt sem tudtam, mi az a pszichológia, hiszen a ’80-as években eleve nem volt a pszichológia úgy előtérben, mint manapság. Olvastam ismeretterjesztő könyveket és pár szakkönyvet is – például Popper Pétert –, de meghatározó iskolai élményem a pszichológiával kapcsolatban egyáltalán nem volt. A tanárképzésen találkoztam először a területtel, hiszen voltak külön pszichológiás tárgyaink, ahol voltak érdekes dolgok, amikor azt tudtam mondani, hogy ez érdekel engem, s elkezdtem olvasni. Arra korán rájöttem, hogy nem fogom végigcsinálni az angol–történelem szakot, viszont – ahogy említettem – a pszichológia nagyon megfogott, el is kezdtem készülni a felvételire, s fel is vettek. Amint bent voltam az egyetemen, éppen elindult a kulturális antropológia, ami szintén érdekesnek tűnt. A klinikai szakpszichológia – tehát a pszichológia gyakorlati része – is mindvégig érdekelt, s a megfelelő végzettségeket is megszereztem, de egy ponton nem fért már össze a kutatás, az oktatás és a klinikum. Így az utóbbi háttérbe szorult, bár a kutatómunkámban nyilvánvalóan jelen van ez az érdeklődés, mint ahogyan a kulturális antropológia is. Ezek egyébként szocializációs hatások is. Az egyetemnek – és persze a középiskolának is – azt gondolom, sokkal jelentősebb szocializációs hatása van, mint amit a tények és tudás átadásában ad. Csak ennek a képzőhelyek – sajnos – nem mindig tudnak eleget tenni.

Mivel foglalkozik pontosan az addiktológia? Addiktológusként inkább elméleti oldalról elemzi az eseteket?

Tudományos szempontból az addiktológia kiindulópontja a problémás emberi működések megértése. Az alkalmazott része viszont az ebben való segítségnyújtás azok számára, akik valamilyen problémával küzdenek, vagy esetleg a problémák megelőzése. Az addiktológia elsősorban a különböző szerekkel kapcsolatos függőségi problémákkal, illetve a nem szerekkel kapcsolatos, ún. viselkedési addikciókkal kapcsolatos problémákat vizsgálja.

A szenvedélybetegség és a függőség ugyan két külön fogalom, de milyen határon húzódik e két meghatározás?

Ez definíció kérdése. A szenvedélybetegség tulajdonképpen egy általánosan használt szó. A függőség – klinikai értelemben –, amikor problémás szinten függök egy adott viselkedéstől. Tehát nem a köznapi értelemben jelent függést, hanem azt, hogy az egyén alkoholhasználata vagy droghasználata, esetleg szerencsejáték-használata olyan mértékű és jellegű, hogy azzal kapcsolatosan problémák jelentkeznek az élet bármely területén, például testi, lelki, családi, egzisztenciális vagy párkapcsolati szinten. És ha ez a függőség kialakul, akkor beszélünk szenvedélybetegségről, ezért ezt a kettőt nem különíteném el. A mai nómenklatúra nem használja a függőség szót, inkább a használat zavaráról beszél, ami azt fejezi ki, hogy ezek olyan viselkedések, amelyek a problémamentes tartománytól haladhatnak egy nagyon széles spektrumon a problémás vagy súlyos függőséggel járó állapotig. Lehet úgy alkoholt használni, hogy azzal nincs az illetőnek különösebb problémája, sem testileg, sem lelkileg, ez ugye nagyon kis mennyiség, de lehetnek kisebb-nagyobb problémái; vagy lehet nagyon súlyos állapot, amikor már alkoholizmusról beszélünk. Ez igaz lehet bármilyen szerre, bármilyen viselkedésre. Nézzük például a szerencsejátékot: mint mindennek, ennek is van egy rekreációs használati formája, ami problémamentes, de van az a szélsőséges, függő típusú használat, amikor súlyos problémák jelennek meg az ember életében.

Hogyan látja, az iskoláskorúak között mennyire gyakori a függőség és szenvedélybetegség?

Számos kutatás zajlik Magyarországon, egy részükben a kutatócsoportunk is részt vesz. A kutatások eredményei alapján kiemelhető, hogy a legális drogok – amikről gyakran megfeledkezünk –, a dohányzás és az alkohol jelentik a legnagyobb problémát a fiatalok esetében, hiszen ezek az első szerek, amiket kipróbálnak a fiatalok, amelyek közül az alkohol az egyik legsúlyosabb és legproblémásabb drog – csak szeretünk nem így gondolni rá, lévén, hogy a magyar és európai szerhasználati kultúránknak néhány ezer éve szerves része. Az alkohol egy igazi kemény drog – a szó legszorosabb értelmében –, a fizikai és pszichés következményeit tekintve egyaránt. A dohányzás szintén kevesebb figyelmet kap, nem vagyunk rá érzékenyek, elfogadjuk. Ha a gyerek részegen megy haza, az nem gond, mert részeg, ugye, már mindenki volt, de attól rettegünk, hogy elszív egy marihuánás cigarettát. És akkor ott van az internet, a videójátékok, amik újabb problémát jelentenek.

De a lényeg – visszatérve az alkoholfüggőségre –, hogy szükség lenne egy jól kidolgozott alkoholstratégiára, drogprevencióra, megelőzésre. Akkor tud bármilyen prevenció hiteles lenni, ha van benne valamilyen releváns üzenet. Tehát, ha súlyos büntetés jár a kannabisz fogyasztásáért, akkor hogyan lehet fesztivált szervezni az alkohol köré (pl. Pálinkafesztivál)? Ezt nem tudja egy serdülő – talán még egy felnőtt sem – integrálni, főleg akkor, ha a családban vannak alkoholisták és a baráti körben olyanok, akik marihuánát vagy másféle szereket fogyasztanak. A fiatalok – nagyon okosan – nem látják a kettő közötti különbséget, ezért kellene egyértelmű üzenetet küldeni feléjük.

Egyébként a leggyakrabban fogyasztott szerek a fiatalok körében egyértelműen az alkohol, a cigaretta és a kannabisz. És itt fontos kiemelnem, hogy nagyon jó lenne, ha mindenki arra törekedne – így a szerhasználat pedig visszaszorulna –, hogy testi-lelki értelemben egészséges maradjon az ember. Tehát egy általánosabb kontextus lenne a fontos, nem egy-egy szerre vagy jelenségre ráugrani.

Mik azok a viselkedési addikciók, és mik tartoznak ebbe a kategóriába?

Azok a függőségi zavarok, amelyekben nem valamilyen pszichoaktív szerrel kapcsolatban alakul ki a függőség, hanem valamilyen egyéb viselkedés vonatkozásában. Ide tartozik többek között a szerencsejáték-függőség, a videójátékokkal kapcsolatos függőség vagy általában az internetfüggőség; ugyanakkor idesoroljuk a testedzésfüggőséget, a munkafüggőséget, a kényszeres vásárlást, vagy a pornográfiával kapcsolatos addikciót is. Ezek mind nagyon hasonló tüneteket okoznak, mint a pszichoaktív szerekkel kapcsolatos függőségi zavarok, annyi különbséggel, hogy nincs jelen pszichoaktív szer. Az emberek többsége ezeket a tevékenységeket rekreációs tevékenységként (videójáték, szerencsejáték) vagy a mindennapok részeként (szex, munka, vásárlás) végzi, viszont kikerülhetnek a kontroll alól ezek a viselkedések, s akkor negatív testi és lelki tüneteket okoznak, így alakul ki a függőség.

Milyen tanácsot adna a szülőknek és a pedagógusoknak, hogy a problémákat megelőzzék?

Elvileg egyszerű: neveljünk egészséges gyerekeket. Nyilván a kérdés, hogy hogyan, de végső soron azok a gyerekek, akik jól érzik magukat a világban, élvezni tudják mások társaságát, tudnak hatékonyak lenni az aktivitásaikban – felnőtt működésre fordítva tudják élvezni a munkájukat és az intimitást –, velük nem lesz gond.

De ha specifikusabban nézzük, akkor például fontos, hogy a szülők beszéljenek a gyerekeikkel! Nem kell mindig várni, hogy mikor kezd a gyerek mesélni, hanem meg lehet kérdezni, hogy mondja el, mi történt vele. És ez különösen igaz a videójátékokra, vagy azokra a területekre, amiket mi nem ismerünk. Ismerjük meg, s ha kell, játsszunk vele együtt.

Kisebb korban – persze később is – fontos a kereteket meghatározni, de nem mindegy, hogyan. Apró dolgokról van itt szó: például nem időegységekben célszerű meghatározni egy játékot, hanem inkább szakaszokban gondolkozzunk: mondjuk azt a gyereknek, hogy 2-3 menetet játszhat. Így nem a játék közepén kell félbehagynia egy folyamatot.

A pedagógusok viszont nagyon nehéz helyzetben vannak. Többnyire 30-35 diáknak tartanak 45 perces órákat olyan tantárgyakból, amik vagy érdeklik a diákokat, vagy nem, és különböző mértékben felkészültek. Kezeljék ezt oktatási szempontból, tartsanak fegyelmet, s mellesleg még neveljék a gyerekeket egészségesnek, kezeljék az iskolai dohányzást, az iskolán kívüli alkohol- és droghasználatot. Hajlamosak vagyunk mindent elvárni egy tanártól, mintha varázslók lennének, s kérdéses, hogy mindezt miért cserébe. Én ezt egy nagyon ellentmondásos helyzetnek látom.

De a konkrétumoknál maradva, nem hiszem, hogy ezekre a helyzetekre – gondolok itt a drogfogyasztásra és az egyéb addikciókra – a legtöbb pedagógust felkészítették volna. Mindenesetre, ha gond van, szakemberhez kell fordulni, s ugyanezt gondolom a prevencióról is.

Mit gondol, a jövőben fognak javulni a szenvedélybetegségekkel és a függőségekkel kapcsolatos statisztikai adatok?

Ha maradunk az iskolás korosztálynál, akkor azt látjuk, hogy nem a szenvedélybetegek száma magas, hanem azoké, akik kipróbálták valamelyik pszichoaktív szert, hiszen – például a középiskolás korúak esetében – ekkortájt történik a kísérletezés, a próbálgatás, a tűréshatár feszegetése. Ezért volna igazán fontos az egészséges életmódra nevelés, mert ha valaki kipróbálja a szereket, de egészséges lelki és testi értelemben is és ez fontos érték számára, akkor a későbbiekben aligha lesz szüksége arra, hogy tartósan drogot használjon. Fontos tenni azért, hogy egészséges fiatalokat neveljünk, és kimondottan szükség volna rá, hogy a jövő generációja ne maradjon segítség nélkül.

De a válaszom nem. Semmilyen olyan trendet, törekvést nem látok ma, amelyik érdemben tenne ezeknek a problémáknak a kezelésére vagy megelőzésére. Szükség lenne egy komplex, szakmai alapokon nyugvó elképzelésre, hiszen a szakemberek megvannak Magyarországon, kitűnő szakember-generációk nőttek fel az elmúlt évtizedekben.

Mivel foglalkozik mostanában, milyen kutatásokat végez?

Több mindennel foglalkozom, leginkább a viselkedési addikciókkal. Jelenleg egy kutatásban a szülők videójátékokon belüli szerencsejátékokkal kapcsolatos ismereteit próbáljuk felmérni, főként azért, mert azt látjuk, hogy jelentős szakadék van a szülők és a gyerekek között, ami azt okozza, hogy a szülők nem tudják időben megelőzni a problémákat.

A kutatáshoz kapcsolódó kérdőívet itt lehet kitölteni: https://uwaterloo.ca1.qualtrics.com/jfe/form/SV_daIu3wN3fLQTKXI?Q_Langua...