Mi, tanárok, nyomvonalakat tudunk kijelölni

Ahány szakma, annyiféle lehetőség és személyiség mutatkozik meg. Hogyan tud egyetemi oktató is lenni, és milyen az, amikor jogászként kell megnyilvánulnia?

Őszintén bevallom, nem hiszem, hogy szükségszerű lenne váltogatni a két szakmát a hétköznapokban, mert bár az egyetem elvégzése után jogász lettem, ennek ellenére nekem mindig is nagy álmom volt az, hogy diákokkal foglalkozzam, volt némi bölcsészhajlamom is. Úgy érzem, hogy a jogászlétben és az egyetemi oktatói létben is könnyedén megtaláltam a párhuzamot és a kiegyenlítődést; mindkettőt nagyon szeretem.

Miért választotta ezt a szakmát? Mikor és kinek a hatására kezdte el érdekelni a jogtudomány?

A jogász szakma iránti érdeklődésem már nagyon korán elkezdődött. Mint általában sokakat, engem is nagyon érdekelt a történelem, rengeteget olvastam és sokat tanultam a történelemről. Egyébként humán tagozatra jártam Szegeden – a mai SZTE Gyakorló Gimnáziumba –, tehát eleve volt kötődésem a bölcsészethez, és nagyon szerettem a tanáraimat, méghozzá a tanítási attitűdjeiket kedveltem meg igazán. A tanáraim iránt érzett tisztelet pedig felkeltette bennem az érdeklődést, gondoltam, hogy esetleg középiskolai tanár is lehetne belőlem, bár mégis a szegedi jogi karra adtam be a jelentkezésemet. Elsőéves egyetemistaként nagyon megtetszett a magyar alkotmány- és jogtörténet, és az az érdekes az egészben, hogy ez a kurzus volt az, ami kapcsán végül az egyetemen maradtam doktori hallgatóként, és persze az sem elfeledhető, hogy már az egyetemi szemináriumokon nagyon szerettem referátumokat készíteni, előadni. Szerintem ez volt az, ami végül végérvényesen az oktatás irányába vitt engem is, mint többeket, hiszen tanítás közben érezheti az ember azt a flow-érzést, amikor igazán ki tud bontakozni valamiben.

Mit jelent a jog és jogtudomány? Meg lehet ezt szubjektív módon is fogalmazni, vagy csakis egyfajta megnevezése lehet ennek a kettőnek?

A jognak mint fogalomnak mindenféleképpen több aspektusa van, hiszen használják abban az értelemben is, mint jogosultság, ami tulajdonképpen egyfajta privilégium, vagy kiváltság, de értelmezhetjük valamiféle szabályrendszerként is. Mindemellett a jogi karok pedig remélik, hogy a jog alapvetően az igazságosság művészete, vagy pedig egyfajta erkölcsi mérce. De talán jogról és jogtudományról akkor van értelme beszélni, hogyha hiszünk abban, hogy a jogszabályok mögött meghúzódnak olyan alapelvek, amelyekre felépülnek, és ezeket igyekszik követni mind jogalkotó, mind jogalkalmazó.

Mit gondol a jogász szakmáról?

Az a tapasztalatom, hogy van egy tévképzete az elsőéves hallgatóknak, amikor megérkeznek a jogi karra, és megkérdezzük tőlük, hogy mik szeretnének lenni, ugyanis rendszerint a többség azt válaszolja, hogy ők jogászok szeretnének lenni. Ekkor kénytelenek vagyunk fölvilágosítani őket arról, hogy a jogászság mint kifejezés inkább egy végzettségre utal, nem egy konkrét hivatásra, ugyanis klasszikusan négy csoportra osztható a jogászi hivatásrend: bíró, ügyész, ügyvéd vagy közjegyző, netán ide sorolható még a közigazgatásban dolgozó jogász, esetleg még jogtanácsos címen lehet elhelyezkedni. Mivel az elmúlt években nagyon sokan jelentkeztek a jogi karra, ezért nyilvánvalóan igen népszerű ez a szakma a munkaerőpiacon is. Az utóbbi időben aktuálissá vált a digitalizáció kérdése, hiszen ez a munka is – mint a legtöbb – egyre jobban áttevődik a digitális térbe, és fel szokott merülni a kérdés, hogy meddig lesz még szükség jogászra, de az kijelenthető, hogy egy speciális szakértelem nélkülözhetetlen az előre elkészített sablonok specifikálásához, az adott ügyre vagy ügyfélre szabásához. Szóval akárhogyan is nézem, elengedhetetlen lesz a jövőben is a jogászok képzése.

Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán oktat. Milyen tárgyakat tanít az egyetemen?

Az egyetemen magyar alkotmány- és jogtörténetet tanítok, ezen kívül fakultatívan még olyan tantárgyakat, amelyek a kutatási témámhoz tartoznak, de emellett tanítok jogi asszisztenseket is, nekik például a Közigazgatási- és igazságszolgáltatási szervezet a polgári kortól napjainkig című tárgyat.

Ugyanitt TDK-titkár is. Mit jelent ez pontosan?

A jogi kar intézetekre és tanszékekre tagozódik, amelyek mellett a hallgatók tudományos munkára sarkallására létrejött tudományos diákkörök működnek. Ezt a sok intézeti és tanszéki TDK-t tartja össze a Tudományos Diákköri Tanács (TDT), amelynek a vezetője jelen esetben az én tanszékvezetőm, de természetesen nem mindig alakul úgy, hogy a TDT-vezető mellett ugyanazon tanszékről érkezzen a TDT-titkár is. A Tudományos Diákköri Tanács titkárának lenni egy viszonylag aktív pozíciót jelent, a sok egyéb feladat mellett talán a legismertebb a kari TDK-konferenciák megszervezése, amelynek során kvalifikációt nyerhetnek a hallgatók az országos TDK-ra. Ehhez kapcsolódóan tehát a TDK-titkár legfőbb feladata az, hogy kétévente megszervezze azt a kari versenyt, amely alapján a Tudományos Diákköri Tanács hallgatókat delegál az OTDK-ra.

Érdekesség, amit talán sokan nem tudnak, hogy bár az Állam- és Jogtudományi Karról beszélünk, így a legnagyobb eséllyel az Állam- és Jogtudományi Szekcióba neveznek be hallgatóink az OTDK-ra. Karunk nemzetközi tanulmányok, politológia szakos, sőt akár joghallgatói azonban kutatási témájuknak megfelelően másik tudományos szekciókban is indulhatnak, így gyakran nevezünk hallgatókat a Had- és Rendészettudományi Szekcióba, a Humán Tudományi Szekcióba vagy a Társadalom­tudományi Szekcióba is.

Milyen feltételeknek kell megfelelnie annak, aki szeretne jelentkezni az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK)? Mi a folyamata a jelentkezésnek?

Gyakorlatilag egy jó színvonalú kutatást kell elkészítenie. A lényeg, hogy a jelentkező tudományos igényességgel egy maximum százezer leütéses dolgozatot tegyen közzé. Természetesen annak nagyon örülünk, ha valamelyik egyetemi oktatónk témavezetése mellett teszi mindezt a hallgató, hiszen ez már alapvetően garancia arra, hogy egy magas szintű dolgozat fog születni. Ezt követően a hallgatónak részt kell vennie a kari TDK-n és be kell mutatnia a dolgozatát. Ami szerintem egy jó megoldása az Állam- és Jogtudományi Szekciónak, hogy megengedi azt, hogy akár évfolyamdolgozattal vagy még meg nem védett, szakdolgozatnak készülő írással is lehet nevezni. Ezzel gyakorlatilag minden hallgató előtt nyitva áll a kapu, hogy megmérettesse magát a TDK-n, illetve lehetőséget kapnak azok a hallgatók is, akik egyébként nem szeretnének részt venni amiatt, mert a szakdolgozatuk mellett egy másik tudományos munkát is meg kellene írniuk. Ennek köszönhetően azok a hallgatók, akik egy jó színvonalú szakdolgozatot szeretnének a magukénak tudni, emellett egy tudományos versenyen is bemutathatják kutatásaikat.

Milyen eredményeket lehet elérni, ha valaki megír egy OTDK-dolgozatot?

Érdekes élmény az, amikor az ember részt vesz egy tanulmányúton, vagy valamilyen nemzetközi konferencián – Németországban és Ausztriában jártam az elmúlt években –, ahol beszélget külföldi kutatókollégákkal, és szóba kerül az OTDK-lehetősége, akkor irigykedve néznek, mert ez az adott jogterület iránt érdeklődő végzős hallgatóknak terepet ad arra, hogy megmérettessék a tudásukat, így derülhet ki közülük, ki a legtehetségesebb. Erre pedig külföldön nincsen példa, hiszen ott az egyetemeken ugyan megjelennek a tehetséges hallgatók, utána pedig mennek tovább doktori képzésre – ami bár nálunk is hasonlóan működik –, de országos viszonylatban így jellemzően nincs lehetőség a graduális képzés alatt az adott jogterület legkiválóbb hallgatóinak kiemelkedni. Szerintem a hallgatói tudományos munkákat a legobjektívebben leginkább Magyarországon mérik, hiszen egy háromtagú zsűri dönt a nevezett dolgozatról és a dolgozat megírójának kutatói készségeiről, akit az anonim bírálatnak köszönhetően függetlenül értékelhetnek a bírálók.

Milyen tapasztalatai vannak az OTDK-ról mint felkészítő tanár? Milyen témakörökkel keresik fel Önt a hallgatók? Alapvetően elvállal olyan hallgatót is, aki csak részben esik bele az Ön kutatási területébe?

Ha OTDK-ra felkészítő tanárként kell számontartanom magam, akkor nyilván alkotmány- és jogtörténet témakörből szoktam felkészíteni hallgatókat. Olyan szempontból nehéz ez, hogy két opció áll rendelkezésre; vagy a hallgatóra bízom a kutatást, aminek az a létjogosultsága, hogy a hallgató csak olyanból tud jót alkotni, akkor kapja el az a bizonyos flow-élmény, ha ő választja ki azt a témát, amit szeret vagy ami motiválja őt. Viszont azt, hogy melyik az a téma, amelyikben lehetősége lehet tudományos nóvumot alkotni, vagy olyan dolgozatot írni, amivel helyezés érhető el, abban mindenképp az oktatónak van tapasztalata. Szóval azt mondanám, hogy valahol a kettő között kellene működnie a felkészítő tanárnak.

Hogy a hallgatók mivel keresnek fel, az nagyon változatos skálán mozog. Általában 19–20. századi témakörökből válogatunk, de vannak olyan hallgatók is, akik nagyon jól beszélnek és olvasnak latinul, így ők a 19. század előtti témákat is szívesen feldolgozzák egy-egy tudományos munkában. A leggyakoribb téma a dualizmus és a Horthy-korszak szokott lenni.

Van olyan hallgatója, akire nagyon büszke, aki magasabb eredményt is elért, mint például egy másik interjúalanyunk, Kréz Gellért?

Kréz Gellért érdekes ebből a szempontból, hiszen az ő esetében nem voltam klasszikus témavezető, ugyanis ő még középiskolásként került kapcsolatba velem. A Nemzeti Tehetség Program (NTP)-pályázatban szerveztünk középiskolás TDK-t, aminek kifejezetten az volt a lényege, hogy középiskolai diákokat vonjunk be a tudományos, egyetemi életbe. A dolog ott vált izgalmassá, amikor Prof. Dr. Homoki Nagy Mária bírálóként részt vett a TUDOK-on, ami egy, a középiskolások számára kiírt tudományos verseny. Gellért tehát ennek a versenynek az okán került velünk kapcsolatba. Ő tipikusan az a versenyző volt, aki magának választotta a témáját, és annak feldolgozásában nagy szerepe volt Csobán Pálnak, a középiskolai felkészítő tanárának. Gellért kutatási munkája nívós volt és kiemelkedő, így arra gondoltunk, hogy a kutatási anyagát némiképp az egyetemi kutatási szemlélethez igazítva benevezzük az OTDK-ra. Ami még szerintem kiemelendő Gellérttel kapcsolatban, aki jelenleg az ELTE–BTK történelem szakos hallgatója – tehát nem jogász –, hogy a Had- és Rendészettudományi Szekcióba tudtuk nevezni a dolgozatát.

Egy pedagógus-oktató számára mennyire szívélyes az, ha felkérést kap egy hallgatótól, hogy készítse fel egy országos tudományos megmérettetésre?

Az előző kérdéshez kapcsolódóan konkrét témavezetésem még Gellért dolgozatán kívül nem volt, persze természetesen bármelyik hallgatómra, akinek valamiben segítettem a kutatását, és kiemelkedő eredményt ért el, büszke vagyok. Amikor valaki felkeres segítségkérés címszóval, annak az ember mindig örül, nagy elismerés ez, hiszen bennem látják azt a lehetőséget, hogy közelebb segíthetem őket a céljaikhoz. De természetesen mindig hatalmas kihívás is, ha valaki segítséget kér tőlem. Ugyanis nekünk oktatóknak be kell látnunk, hogyha egy hallgató elkezd egy témát kutatni, akkor annak a témának ő lesz a szakértője, nem pedig a felkészítő tanár. Mi, tanárok, nyomvonalakat tudunk kijelölni, hogy hogyan kell kutatni valamit, de részleteiben leellenőrizni nem tudjuk azt, amit a hallgatók létrehoznak.

Számos egyetemi óra, versenyfelkészítés, megannyi szakdolgozó és a kötelező konferenciaelőadások mellett mivel tölti a szabadidejét? Azokban a szabad órákban is kapcsolódik a szakmájához valamiképpen?

A hétköznapok rohanó világában a legjobb otthon megpihenni, ahol vár engem a feleségem és az egyéves kisfiam, de a kutyánk és a macskánk társasága is boldoggá tesz, minden szabadidőmet velük töltöm. Persze, amikor kicsit több időm akad, akkor sportolok is, hiszen sportrajongó vagyok középiskolás korom óta. Sokáig megyei szinten kézilabdáztam, emellett a barátaimmal városi bajnokságban is focizunk. Tehát szeretem a sportot, követem is az eseményeket, de sok szabad kapacitásom erre már nem marad.