Mi így várjuk Jézus születését

Második otthonunk, a Székely József Református Általános Iskola egy Pest megyei nagyközségben, Szentmártonkátán, a református és a katolikus templom ölelésében található. Tanári karunk jelenleg 14 pedagógusból áll, 170 tanulónk van, minden évfolyamon egy osztály, így nagyon családias, segítő közösségben tanulunk-tanítunk, ahol mindenki ismer mindenkit, erős a közösség kohéziós ereje, és egy lelkes szülői csapat áll mögöttünk. Mi, az iskola tanárai kiemelt figyelemmel, gonddal készülünk az adventi időszakra: testnek, léleknek, szellemnek szóló programok sokaságát szervezzük a gyerekeknek.

Először is nagy gonddal feldíszítjük a tantermeket. Bár ősszel és tavasszal is alkalomhoz illő dekorációt kapnak a falak, úgy gondolom, a téli díszítés felülmúlja mindegyiket. A termekben sok-sok hópehely, hóemberek, adventi koszorú, fenyőág, az ablakokban vidám mikulások hangolják jókedvre a tanulásban megfáradt gyerekeket.  A díszítésben élen járnak a tanító nénik, az alsósok termeibe tényleg öröm benézni ilyenkor! Persze azért a nagyok is kitesznek magukért egy kis biztatás után…

Ünnepi ráhangolódásunk az első adventi vasárnappal kezdődik. Bár minden hétvégén járunk református istentiszteletre, ilyenkor nemcsak az alkalomhoz illő verseket adnak elő tanulóink a gyülekezet előtt, hanem egy-egy újabb gyertyát is meggyújtunk hatalmas adventi koszorúnkon. Ez a koszorú ezután az iskola folyosóját díszíti. Az elsős tanító nénink – lassan hagyományt teremtve – a szülőkkel együtt készül adventre, és az egyik apuka gitárkíséretével énekelnek karácsonyi dalokat a gyülekezetnek.

Iskolánk jó és szoros kapcsolatot ápol a helyi óvodákkal. De­cember hatodikán ezért mindig bábelőadással vagy színjátékkal kedveskedünk a kicsiknek, valamint minden ovis kap egy kis, tanulóink által készített „meglepi” ajándékot. Színjátszó csoportunk tagjai mindig nagy szeretettel készülnek ezekre az alkalmakra. Mikulás napján természetesen saját tanulóinkról sem feledkezünk meg: az alsósokhoz megérkezik a nagyszakállú (amint írtam, lelkes szülőink vannak…), és minden „jó” (esetleg kicsit rosszcsont) gyerek kap egy csomagot. A felsősök másképp ünnepelnek, saját osztályukban tartanak zenés-játékos zsúrdélutánt. De még a „felvilágosult” nagyokat is meg lehet lepni: tavaly a hatodikos osztályom ámulva-bámulva fogadta a csomagot, amit a modern öltözékű télapó egy frappáns jellemzés kíséretében adott át minden egyes diáknak. Ez a télapó még azt is tudta, kinek melyik tantárgyból kell javítania, kinek vannak gondok a magatartásával, így a csomag átadása előtt megígértette a gyerekekkel, hogy jobbak, szorgalmasabbak lesznek…

Igazgatónőnknek saját mikulása van, aki a felnőttekről sem feledkezik meg. Bár bokros teendőink közben nem mindig sikerül kifényesíteni a csizmáinkat, a jószívű „öreg” rendszeresen meglep bennünket egy-egy színházjeggyel, mert tudja, megérdemeljük, és mert tudja, hogy csapatépítésre is szükség van. Így december közepe táján a tanári kar beül egy kisbuszba, és meg sem állunk Budapestig, ahol többnyire valami vidám darabot nézünk meg.

December második hetében adventi kézműves délutánt szoktunk tartani. Ilyenkor üdvözlőlapokat rajzolunk-festünk-gyártunk, karácsonyi díszeket vágunk-hajtogatunk-ragasztunk, só-liszt gyurmából betlehemet formálunk, adventi koszorúkat állítunk össze, kisebb ajándékokat ötlünk ki, valamint szülői segítséggel mézeskalácsot gyúrunk-sütünk-díszítünk. Közben zenét hallgatunk, jókat beszélgetünk a gyerekekkel, és észrevétlenül plántáljuk beléjük a „jobb adni, mint kapni” gondolatát. Az ilyen kötetlen, oldott hangulatú alkalmak nagyban hozzájárulnak a bizalmas, szeretetteljes, de tiszteleten alapuló tanár-diák kapcsolat erősítéséhez. Ilyenkor még azok a gyerekek is megnyílnak, akikből tanórákon alig lehet egy-egy szót kihúzni.

Miután sok-sok szép díszt készítettünk, egy rövid műsor kíséretében felállítjuk az iskola karácsonyfáját. Ennek méltó helye az iskola előtti, nemrég felújított, gondozott park, ahol a szülőkkel együtt örülünk a szépen pompázó, fényektől ragyogó fának. Majd az osztályok csillagszóró fényénél, karácsonyi dalokat énekelve hangolódnak az ünnepre.

Tanulóink rendszeresen részt vesznek az Országos Adventi Szavalóversenyen. Tavaly nagy-nagy örömünkre és büszkeségünkre, egyik harmadikos tanulónk első helyezést ért el. Fejes Blanka így nyilatkozott az iskolaújságban a megmérettetés után: „Szeretem ezeket a versenyeket, mert nagyon sok élménnyel gazdagodom, sőt barátságok is kötődnek ilyenkor. Mellesleg sokat tanulok is belőle. Mindenkit biztatni szeretnék, hogy próbáljátok ki, mert a versek megszépítik az életünket!” Természetesen a sikeren felbuzdulva idén is indult a versenyen, amelyet korosztályában ismét megnyert.

Tavaly egy pályázat kezdeményezésére felelevenítettünk egy régi magyar népszokást, a betlehemezést. Színjátszó csoportunk tagjai és még néhány lelkes diák már hetek óta készülnek, tanulják a szövegüket, gyakorolják az énekeket, és jelmezeket, ruhákat válogatnak az angyaloknak, pásztoroknak, Józsefnek, Máriának, a napkeleti bölcseknek, hogy hamarosan elindulhassanak a faluban a pásztorjátékot előadni. Erre két délutánt is rá szoktunk áldozni, hogy mindenkihez eljussanak, aki szívesen hallgatja őket. Örömmel várják a betlehemezőket az önkormányzat, a könyvtár, a posta, a hivatalok dolgozói is, de bekopogtatnak majd idősek ajtaján is, hogy elkántálják: „Serkenj, lelkem, mély álmodból, vigyázz magadra/

Mert ma urad jött a világra, szép váltságodra./Drága kincset hoz magával orvoslásodra.”

A karácsonyi készülődést természetesen beépítjük a tanórákba is, és itt nem csak az osztályfőnöki órákra gondolok. Iskolánk tagja a hejőkeresztúri modellnek, amelynek keretein belül a komplex instrukciós programot – röviden KIP-et – alkalmazzuk. Ez egy csoportmunkára alapuló, nyílt végű feladatokat alkalmazó program, amely nagyban hozzájárul a tanulók kompetenciáinak fejlesztéséhez, erősíti az együttműködés képességét, differenciál. Mottója: „Mindenki jó valamiben!” Tanulóink nagyon szeretik ezeket az órákat, mert ilyenkor felborul a hagyományos órák rendje: játékos, de mégis komoly feladatokat oldanak meg együtt – némi munkazaj kíséretében –, egymást tanítják, értékelik, így oldott hangulatban mélyül a tudásuk. Harmadik éve alkalmazzuk a módszert, aminek már kezdenek beérni a gyümölcsei. Minden tantárgyból vannak KIP-es óráink, de én ebben az adventi időszakban különösen szeretem az angol óráimon bevetni a csoportmunkát, és pl. jó alaposan körüljárni a karácsony és tél témakör szókincsét.

A reggeli áhítatok alatt lélekben egyre közelebb kerülünk Megváltónk születésének ünnepéhez, és a karácsony előtti utolsó napokban már így szól reggelente az ének: „Adventi hírnök, friss fenyőág/ Lobog már négy kis gyertyaláng.” Ekkorra elkészül diák­önkormányzatunk lapja, a Zsebcsillag is. Az utolsó tanítási napon mi már nem tanulunk – eddig egy tanulónk sem reklamált még! –, hanem csendesnapot tartunk, mivel úgy érezzük, elérkezett az izgatott készülődés után a lecsillapodás-lelki felkészülés ideje. Ez a nap nagyon jól szokott telni. A meghívott vendégek, lelkészek, teológusok segítik az elmélyülést és a ráhangolódást az ünnepre, de vannak játékos, zenés, éneklős „feladatok” is. Én magam nagyon szeretem ezeket az alkalmakat, mert önfeledten együtt játszhatok a gyerekekkel, és így én is újra gyerek lehetek! Először jól kihangoskodjuk magunkat, aztán jön a csendesnap csendes része bibliai tanítással, énektanulással, beszélgetéssel.

Készülődésünk záróakkordja, a „csúcsdísz a fán”, a BETLEHEMI CSILLAG műsorunk. A betlehemi csillag elvezette a bölcseket a gyermek Jézushoz. Az a csillag örömöt, szeretetet jelentett a bölcseknek. Nekünk is követni kell azt a csillagot. Műsorunkkal felidézzük a régi ünnepek hangulatát, falusi karácsonyok betlehemesét, tiszta gyermekhangok csilingelő dallamait. Erre valóban nagy erőkkel készülünk már jóval előbb. Két műsort is tartunk: egyet az alsós gyerekekkel az ő szüleik számára, majd egy másikat a felsősöknek. Tartalmas, versekkel, tánccal, színdarabbal tűzdelt műsorokat állítunk össze, amikben szerepelni szinte presztízskérdés: kérni sem kell a gyerekeket, önként és dalolva vállalják a szerepeket. Minden évben adunk elő egy angol nyelvű dalt is, amit kolléganőmmel tanítunk meg a gyerekeknek. Nagyon színvonalas és különleges eleme műsorunknak a csengettyűkórus és néptáncosaink előadása. Az évek során sok díszletet gyártottunk, rengeteg jelmezt gyűjtöttünk össze, ilyenkor ezekkel rendezzük be a termet, illetve öltöztetjük fel a gyerekeket. Felállítjuk életnagyságú betlehemünket is az udvaron, a műsorra érkező szülőket pedig meleg teával, szaloncukorral kínáljuk. Mi, pedagógusok nagy titokban különszámmal szoktunk készülni: ilyenkor összeáll a tanári kórus és előadunk néhány magyar és egy angol nyelvű karácsonyi dalt. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy koncertjeink tapsviharral végződnek! A műsor fénypontja az ajándékosztás: a karácsonyfa alatt már ott sorakoznak az osztályok meglepetései – játékok, könyvek –, amiket igyekszünk a gyerekek valós vágyainak megfelelően kiválogatni az iskola alapítványának támogatásával. A csomagbontogatás után elénekeljük a Csendes éjt, majd szülők és gyerekek elindulnak haza. Iskolánk dolgozóinak azonban – szerencsére – még nem ér véget a nap: a vezetőség egy finom vacsorával és ajándékkal lep meg bennünket. Közös, több mint egy hónapnyi lázas készülődés, tanulóink lelkét megérintő ünnepi hangulat, érzés, vágy felkeltése után mi is hazamegyünk, hogy családjainkkal ünnepeljük az év legszentebb ünnepét, amely Simon András szerint: „Több, mint ismétlődő isteni születésnap, több mint csillogó ajándékok halmaza. Több mint ’szeretet-számlák’ pazar kiegyenlítése, több mint ínyenc étkek ünnepi asztala… Ez maga a csendben születő Isten, a Szeretet teremtő jelenléte: Jézus Krisztus.”

De itt még nem ér véget az ünnep, hisz most kezdődik igazán. A gyülekezettel részt veszünk a karácsonyi istentiszteleteken, valamint szép hagyomány a gyermekek karácsonya, ami 24-én délután kerül megrendezésre, hogy amíg a fiatalok közösen ünnepi ruhát adnak a gyülekezeti fenyőfának, otthonaikba is megérkezhessen a Megváltó.

Végül idézek néhány tanulónktól, ők hogyan élik meg az adventi heteket iskolánkban:

Menyhárd Márk, 4. osztályos: Nekem decemberben a „Jön a mikulás” tetszik, és ezt várom a legjobban, mert Ő egy évben csak egyszer jön, és mindig hoz valami ajándékot. Az osztállyal együtt tanulunk karácsonyi dalokat, és elénekeljük ezeket közösen az iskola karácsonyfája alatt. Az adventi készülődés alatt nagyon jó, vidám a hangulatunk, mert ilyenkor készítünk pl. karácsonyi díszeket és megajándékozzuk egymást.

Reichert Aletta, 8. osztályos: A kedvenc programjaim a karácsonyfa állítás az iskola előtti téren és a karácsonyi műsor. A kettő közül nem tudok választani! :) Idén is részt veszek mindkét rendezvényen az énekkarral és a csengősökkel, valamint a karácsonyi műsorban verset is mondok. Tavaly mesélő voltam. Majdnem minden nap volt próbánk a műsor előtt. Rengeteget készültünk rá az énekkarral is. Már hetekkel előtte gyakorolni kezdtük a csengőzést, és ahányszor szóba került, hogy mennyi idő van még hátra az előadásig, mindenkinek összeszorult a gyomra az izgalomtól. Nagyon vártuk/várjuk mindig a műsort!

Szerintem az adventi időszak hangulata nagyon jó, sokat tudunk beszélgetni a karácsonyról, miközben rajzolunk, vagy bármilyen dekorációt készítünk. Egyszer emlékszem, hogy egész hittanórán karácsonyi dalokat énekeltünk. Azért az ünnepség közeledtével megérkezik az izgalom is! :)

Vincze-Pál Alexandra, 7. osztályos: A kedvenc programom, hát mi is lehetne más, mint a karácsonyi műsor! A sok készülődés, szereplés, ajándékozás és még sok izgalmas dolog. De előtte még jön a Mikulás! Erre készülünk is pár osztálytársammal az ovisoknak. Énekelünk, táncolunk, jeleneteket adunk elő. Én már alig várom. Az adventi időszakot nálunk mindenki szereti, hisz oly meghitt és csendes. Mikor kitesszük az ablakba a gyertyát, beszélgetünk és készülünk a karácsonyra – ez már a szeretetről szól.