Mi bánt?

A diákok lelki egészségének egyik alapja a sikeresen és örömmel végzett iskolai tevékenység. A félelmek, a szorongás, a stresszhelyzetek és a megoldatlan konfliktusok a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt károsítják.

Az iskola − mint minden emberi közösség −, nem mentes a konfliktusoktól. Ütköznek az igények, a szándékok, vélemények, értékek. Leggyakoribb a tanár-diák konfliktus, de nagy számban fordul elő diák-diák, sőt tanár-tanár közti konfliktus is. A súlyukat az adja, hogy milyen sokáig áll fenn az ellentét, s milyen mélyen érinti a résztvevőket. A megoldástól függ, hogy újabb konfliktusok keletkezésének kiindulópontja lesz-e, vagy a jól kezelt helyzet előreviheti a kapcsolatot, sőt a személyiség önismerettel, empátiával, toleranciával, kommunikációval gazdagodik.

Mahatma Gandhi szerint „ha békét akarunk teremteni a világban, a gyerekekkel kell kezdenünk”. A békére nevelés fontos eszköze a konfliktusok kulturált kezelésére való felkészítés.

A Gyermekek jogairól szóló egyezmény kimondja: „...a gyermek oktatásának a következő célokra kell irányulnia... fel kell készíteni a gyermeket arra, hogy a megértés, a béke, türelem, a nemek közötti egyenlőség, valamennyi nép, nemzetiségi, nemzeti és vallási csoport és az őslakosok közötti barátság szellemében tudja vállalni a szabad társadalomban az élettel járó mindenfajta felelősséget.” A konfliktus megfelelő kezelésének megtalálása a cél.

A konfliktus különböző fokozatú lehet. Lehet egyszerű nézeteltérés, vita, de lehet komolyabb összeütközés, vagy súlyosabb formában kritikus összecsapás.

Az iskolai konfliktusok jelentős része a szabályok be nem tartásakor, megszegésekor keletkezik.

Konfliktustípusok

Tanár-diák konfliktus esetén jellemzően osztálytermi vagy iskolai környezetben játszódnak az események.

A konfliktus tartalma:

• a pedagógus kérésének figyelmen kívül hagyása
• figyelmetlenség
• a feladatvégzés elmulasztása
• óra alatti beszélgetés, mással foglalkozás, mobilozás
• vita, verekedés a társsal
• rongálás
• szóbeli vagy fizikai támadás a pedagógus ellen

A tanár-diák konfliktus feloldásában nehézséget jelent, hogy a gyerekek többnyire kötelességként élik meg az iskolába járást, s nehezen látják be, hogy a tanulás a saját érdeküket szolgálja. A tanárral hierarchikus viszonyban vannak, s ez inkább dacot vált ki az elfogadás helyett. A leggyakrabban azok a tanulók zavarják az órai munkát, akik tanulási nehézségeik miatt kevésbé motiváltak, s a családi háttér sem segíti őket. A családok egy részében a tudás nem jelent értéket, nem teremtik meg a megfelelő körülményeket, s nem támogatják (vagy nem tudják támogatni) a gyereket a tanulásban. A tanárok különböző módon keresik a konfliktus okát, próbálják meggyőzni a renitens diákot, figyelmeztetnek, tiltanak, s alkalmazzák a hagyományos fegyelmezési eszközöket: beírást, intőt adnak, külön ültetik a rendetlenkedőt, de előfordul, hogy értékelési eszközöket is bevetnek a fegyelmezés érdekében: egyest adnak, vagy dolgozatot íratnak az egész osztállyal.

Ha elmérgesedik a kapcsolat, akkor a megfelelő eljárás, ha a pedagógus olyan megoldást keres, hogy a gyerek se úgy érezze, hogy alulmaradt. A „vesztes helyzet” nem megoldás, a lázadás újra előáll.

A megelőzés, rendezés előfeltételei:

• bizalom, elfogadás
• beleérző képesség, empátia
• a másik megbecsülésének kimutatása
• érdekeltség a megoldásban
• együttműködő készség

A tanár-diák konfliktusok megelőzésére ajánlott a szabályok közös megalkotása. Ha kívülről, a gyerekekre kényszerített, igényeiktől független vagy azzal ellentétes szabályokhoz kell alkalmazkodniuk, gyakoribb a szabályszegés.

Az ún. Házirend megalkotásánál a diákönkormányzatnak egyetértési joga van, de ez többnyire formális módon valósul meg, s a diákok nem érzik sajátjuknak a dokumentumot. Diákok és tanárok közös érdeke, hogy az iskola a szabályok keretei között megfelelően tudja ellátni a feladatát. Ha a szabályok meghatározásába bevonjuk a tanulókat, felelősséggel ruházzuk fel őket saját életük körülményeinek alakításába. Ha egy szabályt a tanulóközösség szükségesnek tart és elfogad, valószínű, hogy be is fogja tartani. Tapasztalatok szerint befolyásoló az iskola légköre, a tekintélyelvű nevelési eljárások. Csökkenti a konfliktusokat, ha nincs túlszabályozás, nem a tiltások dominálnak, s nagyobb teret kap a nyitott-nyílt kommunikáció, a gyerekek igényeinek figyelemmel kísérése, a kooperatív tanulási formák alkalmazása. A közösen kialakított szabályrendszernek működőképesnek kell lennie.

Személyes történet: egy tanulólány fegyelmi tárgyalására készültek a bevont pedagógusok, szülők. A vétség: tanárával szembeni durva tiszteletlenség, a pedagógus emberi méltóságába gázoló kijelentés tanóra alatt. Kívülálló tanárként megszólítottam a várakozó diákot, miért beszélt így a tanárával, hisz én még nem tapasztaltam a viselkedésében ezt. A válasz: Mert Önt tisztelem.

A történet tanulsága egyértelmű. A legfontosabb a pedagógus emberi magatartása, hitelessége a diákok szemében.

Az iskola életében minden összefügg. A tanár-tanár konfliktus is lehet eredője a diákok helytelen viselkedésének. Együttműködő diákokat csak együttműködő pedagógusok tudnak nevelni. De a tanár-tanár ellentét előfordul egy tantestületen belül.

A szakmai konfliktusoknak sok forrása lehet. Gyakran ki nem mondott feszültségek, régi sérelmek, felszín alatti érdekek húzódhatnak meg a háttérben. Eltérő pedagógiai értékrend, a diákokkal való eltérő bánásmód, módszertani különbségek. Egyes pedagógusok a népszerűség vélt érdekében lazítanak a szabályokon, elvárásokon, s ezzel a többiek munkáját nehezítik.

A tanár-tanár konfliktusok megelőzésére fontos, hogy a pedagógusok rendszeresen kapjanak visszajelzést a munkájukról az iskolavezetéstől, a kollégáktól, gyerekektől, szülőktől. Több információ jusson el az érdekeltekhez a kedveltségről vagy az esetleges népszerűtlenségről, az okokról. Szintén fontos olyan munkaformák, módszerek kialakítása, melyek egymás munkájának megismerését, az együttműködést elősegítik.

A tanári együttműködésnek nagyon sok formája lehet. Minden iskolában van szakmai munkaközösség, ami szakmai műhelyként arra is alkalmas lehetne, hogy a tanárok megismerjék egymás tanítási gyakorlatát, tanuljanak egymástól, akár egymás sikereit, kudarcait is meghallgassák. Egy jól működő, egymást tisztelő, elfogadó szakmai csoport esetén az egymás óráinak látogatása, az órák érdemi megbeszélése természetes része lehet a közös munkának. Fontos, hogy az iskola működése úgy legyen felépítve, hogy mindenkinek legyen kihez fordulnia, ha problémája van, ha konfliktusba keveredett valakivel.

Sokszor a probléma azonosítása sem könnyű. A résztvevők nem szívesen beszélnek róla, úgy vélik, hogy aki konfliktusba kerül, az valamit rosszul csinált, ő maga is okozója, így felelőse a konfliktus kialakulásának. Így az is nagyon fontos, hogy egy iskolában olyan légkör uralkodjon, ahol lehet hibázni, ahol be lehet vallani, ha valamit nem tudok megoldani, ahol nem szégyen segítséget kérni, ahol különböző szakmai nézetek nem vezetnek személyeskedéshez, ahol a különböző elképzeléseket, meggyőződéseket szakmai egyeztetéseken lehet megbeszélni.

A pedagógusoknak nemcsak a diákok problémáit kell tudni kezelni, mivel a diákok családja sem mindig partner. A tanár-szülő konfliktus sem ritka. Az iskolának a társadalmi közegben való megítélése sokat változott. Olyan kérdésekben is megkérdőjelezik a pedagógus döntését, főleg értékelési témában, amiben nincs meg a szakmai kompetenciájuk. A tanár-szülő kapcsolatot árnyalja az a tény, hogy a szülő úgy érezheti, hogy alárendelt, kiszolgáltatott helyzetben van, s gyermekének árt, ha felveti a problémát.

A tanári munka akkor lehet sikeres, ha együttműködés jön létre a szülővel, ha a családi háttér inspiráló. A gyermekkel való személyes bánásmód is megkívánja a rendszeres kapcsolatot. Nem biztos, hogy elég a szokásos kapcsolati forma. Az írásbeli csatorna az ellenőrző, a digitális napló, ami tájékoztatást ad az osztályzatokról, s üzenet megy a szülőnek, ha a tanítvánnyal magatartási probléma van. A személyes találkozások formája a szülői értekezlet és a szaktanári fogadóóra.

A konfliktus akkor élesedik, ha a probléma megoldása nehézségbe ütközik, ha a szülő és a tanár is tehetetlennek érzi magát. A tanárok elvárása, hogy a család nevelje úgy a gyereket, hogy rendesen viselkedjen és szorgalmasan tanuljon. A család szerint pedig az iskola dolga, hogy motiválja tanulásra a gyereket, s kösse le úgy a figyelmét, hogy ne legyen fegyelmezetlen. A tanulási probléma gyakran a fegyelmezetlen magatartással függ össze és fordítva – gyakran azért fegyelmezetlen a tanuló, mert (fel nem ismert) tanulási nehézsége van. A pedagógus akkor lesz képes a szülőt meggyőzni, s az ügy megoldása mellé állítani, ha lemond az önérvényesítésről, s biztosítja a szülőt a szempontjainak figyelembe vételéről. Ez a konstruktív problémamegoldás feltételezi az erre irányuló szándékot, s a szándék mellett nélkülözhetetlen az érzések, igények kölcsönös megfogalmazása. Közösen kell olyan utat keresni, amely a két fél törekvéseinek megfelel. Pedagógusok panaszolják, hogy éppen azzal a szülővel nem tudnak partneri kapcsolatot kiépíteni, akinek a gyermekével a legtöbb magatartási s ezzel összefüggésben a legtöbb tanulási probléma van. A szülő nem megy el az iskola által ajánlott kapcsolati fórumokra, nem akar csak rosszat hallani a gyermekéről. A pedagógus belátása ebben az esetben is hatékony lehet. A szülővel való beszélgetés során megtudható, hogy mivel szeret foglalkozni a gyermek, mi érdekli jobban, s így már lehet olyan feladatokkal ellátni a diákot, amiben sikereket ér el, s az önbizalom erősödésével a tanulási motiváltsága is nő. A konfliktus kezelésének sikere azon múlik, hogy ne érezze magát egyik fél sem „vesztesnek”, hanem az együttműködő partnerek szerepében találjanak megoldást.

A szülő a tanárhoz fordul jó esetben akkor is, ha tudomására jut, hogy gyermekét bántják az osztálytársai.

A diák-diák konfliktus rendkívül gyakori. Milyen típusú összeütközések vannak? Mindennaposak a nézeteltérések, a beszólások, a csúfolás, esetleg obszcén mutogatás, s a legfájóbb a kiközösítés kisebb vagy nagyobb közösségből.

A kisebb összetűzésekbe nem avatkoznak a felnőttek, nem is igénylik a konfliktus elszenvedői, inkább elkerülik azokat, akik bántják őket. A kiközösítést az osztályfőnöknek, ha figyel az osztályára, észre kell vennie, s általában közbelép a probléma tisztázásával, az osztály olyan jóérzésű tagjaira támaszkodva, akik nem kedvelik az ilyen helyzeteket. A büntetések nem oldják fel az ellentéteket. (Ha verekedésig fajul az ellenségeskedés, az általános eljárás a beszélgetés, szülői behívás, s büntetés a verekedés minden résztvevőjének.) A megelőzéshez tartozik azoknak a szociális kompetenciáknak a fejlesztése, amiknek a másik ember megismerése, megbecsülése, elfogadása a lényege.

Sajnos a bántalmazás is jelen van a diákok között az iskolai életben. Azt nevezhetjük iskolai bántalmazásnak, amikor „a diákot zaklatás vagy elnyomás éri akkor, ha ismétlődően és hosszú időn keresztül negatív cselekedetnek teszi ki egy vagy több más diák”.

A kutatások adatai szerint feltételezhető, hogy a magyar gyerekek körülbelül 10–15 százaléka válik az iskolai bántalmazás áldozatává. A bántalmazás lehet direkt és indirekt. A direkt zaklatás közvetlenül célozza meg az áldozatot, egyrészt lelki sérüléseket okozva csúfolás, fenyegetés zajlik, de fizikai agresszióig fajul a dolog, amikor ütés, rúgás, leköpés, megalázó kényszerítés, az áldozat dolgainak megrongálása történik.

Az indirekt zaklatásnál nem mindig egyértelmű a zaklató személye, itt az áldozat közvetett módon van kitéve az agresszív történéseknek, mint például pletykaterjesztés, gúnyos képek megosztása másokkal.

A gyerekek sokszor nem mondják el otthon, hogy bántják őket az iskolában a társaik. Egyrészt attól tartanak, hogy ez árulkodásnak minősül; másrészt szégyellik is, hogy nem képesek elrendezni a dolgot, s leállítani a bántalmazót, esetleg bántalmazókat. A szülő mégis gyanakodhat, hogy valami nincs rendben. A gyerek hirtelen nem akar iskolába menni, fejfájásra, hasfájásra panaszkodik, nem eszik, rosszul alszik, nem beszélget, romlanak a jegyei, érzelemkitörései vannak, durván reagál, furcsa szokásai lesznek.

Akár lelki, akár fizikai a bántalmazás, a gyereklélekben komoly nyomot hagyhat.

A tanuló tanulmányi teljesítményét és magabiztosságát, saját képességeibe vetett hitét is csökkenti a hosszan tartó vagy erősödő iskolai zaklatás.

Ki válik bántalmazóvá vagy áldozattá?

A bántalmazók általában a másokkal szembeni erőfitogtatást, agressziót azért alkalmazzák, hogy felhívják magukra a figyelmet, s egy bizonyos közegben népszerűségre tehetnek szert. Agresszióról akkor beszélünk, ha valaki a másik embert bántani vagy károsítani akarja. Ezek a diákok gyenge önbizalommal rendelkeznek, s a frusztrációtűrő képességük is alacsony. Olyan családi környezetben nevelkednek, ahol nem tanulták meg más módon kifejezni az érzéseiket, levezetni feszültségüket. Ezt a mintát sajátították el a konfliktusok megoldására. Az átvett viselkedési minták és a példaképek követése mindenképpen befolyással van az agresszív viselkedésre.

A szocializáció során gyermeki agresszivitást vált ki a túlzott szigor, a szülői elhanyagolás, a hidegség, a testi fenyítés és a verés is. Az iskolai erőszaktevők inkább olyan családokból származnak, ahol a fizikai erőszak általánosan elfogadott.

Az áldozatok a csendes, visszahúzódó magatartásukkal azt sugallják, hogy ha őket bántják, nem lesz ellenállás. Az ilyen szorongó, kevés önbizalommal megáldott társakat kipécézik a vezérszerepre törekvő, agresszív gyerekek. A családi háttérre jellemző a túlféltés, s ezzel önkéntelenül is megerősítik a szülők a gyermeküket abban, hogy egyedül nem képes az akadályokat leküzdeni. Veszélyeztetettek azok a tanulók is, akik valamiben kitűnnek, mások − akár valamilyen testi hiba, túlsúly okán.

Az egyéni tényezők mellett mind a bántalmazó, mind az áldozat sorsában fontos szerepe van a környezeti tényezőknek, a család mellett az iskolának, médiának is.

A család sokat tehet azért, hogy a gyermek ne jusson személyét sértő helyzetbe. Az elfogadó otthoni légkörben a gyerek bizalommal lehet a szülőkhöz, s a szülői megerősítés erősítheti az önértékelését. Odafigyeléssel olyan tevékenységek felé ajánlatos irányítani a gyermeket, amiben jónak érzi magát, szívesen gyakorolja. Támogatni kell abban, hogy a neki szimpatikus társakkal barátkozhasson. Iskolán kívül lehessen meghívni őket az otthonába, így a szülő is megismeri őket, s talán egy közös kiránduláson szövődhet a barátság szorosabbra. Ha a gyerek nincs egyedül a közösségben, nem fél az ellene irányuló támadástól, el tudja kerülni azt, s nő az önbizalma is. A szülői pozitív megerősítésen túl keresni kell a lehetőséget, hogy ő segíthessen valamiben másoknak, s ettől is magabiztosabbá válik.

Mit tehet a pedagógus?

Nagyon fontos azt elfogadnunk, hogy az iskola légköre meghatározó lehet abban, hogy mennyire képesek a tanulók a konfliktusaikat kezelni. Ahol alapvető érték az együttműködés, a másik elfogadása, kevesebb az elmérgesedett összetűzés. A diákok a közös tevékenység során jobban megismerik egymást, társas készségeik fejlődnek. Itt azokra a módszerekre gondolhatunk, mint a kooperatív tanulásszervezés, a projektmódszer, közös iskolai, iskolán kívüli programok.

Az együttéléshez szükséges készségek fejleszthetők. A másik figyelmes meghallgatása, megértésére törekvés, az együttérzés, empátia, s az egészséges önbizalom is a kapcsolatok működésében formálódik. A kooperatív feladatmegoldás csak akkor lesz sikeres, ha mindenki megcsinálja a feladatát, s megosztja a többiekkel, vagyis együtt kell működni a cél érdekében.

A drámapedagógia alkalmazásával gyakorolható a konfliktushelyzetek kezelése. Mindennapi problémás helyzetek, szituációk megjelenítésével a diákok saját maguk alkotnak mintát a megoldásra.

Ha a tanárok akár szemtanúk lesznek, akár tudomást szereznek a diákok közötti konfliktusokról, mérlegelés tárgya, hogy szükséges-e beavatkozniuk. Tettlegesség esetén mindenképpen a biztonságot kell szem előtt tartani. A két fél közti rendezést úgy kell irányítani, hogy ne foglaljon állást az ügyben a tanár, mert a „vesztes” pozíció újabb konfliktus forrása lehet. A bűnös felelősségre vonása, büntetések kiszabása nem célravezető.

Az érintettekkel való beszélgetés során mindkét fél mondja el a konfliktushoz vezető helyzetet, majd fejezzék ki, milyen érzéseket váltott ki bennük a másik cselekedete, s az is kerüljön elő, mit várnak el a másiktól, hogy a hasonló cselekedetek elkerülhetők legyenek, s kialakulhasson a helyes viselkedéshez vezető motiváció. Nemcsak a tényekről, hanem az érzelmekről is szó van, s a belátáson alapuló jóvátételnek ad lehetőséget. Ezek a lépések a Szemtől szembe konfliktuskezelő módszer lépései, s hasznos lenne ilyen módszereket tanulni és gyakorolni az iskolákban. Az erőszakmentes kommunikáció sok problémának elejét venné. Ez a gyakorlat lehetővé teszi, hogy felszínre kerüljenek a problémák, s ne kerüljön hátrányos helyzetbe, s mások céltáblájává egyik résztvevő sem.

A mai kor újabb zaklatási formája a cyberbullying, az internetes zaklatás. Az iskoláskorú gyerekek nagy arányban használnak okostelefont, s jelen vannak közösségimédia-oldalakon. Az indirekt zaklatásnak egyre inkább célpontjává válhatnak. Ez a zaklatási forma a személyes bántalmazásnál is rombolóbb lehet.

A zaklatásnak számtalan formája van. Rosszindulatú, hazug, vagy kegyetlenkedő dolgok posztolása valakiről. Szándékos kizárás, kirekesztés egy online csoportból. Gyakori a személyiséglopás; a zaklató valaki másnak tettetve magát olyan tartalmakat küld vagy posztol, ami rossz színben tünteti fel, vagy bajba keveri a célszemélyt. Nagyon bántó a kibeszélés, kényes személyes vagy kínos információk posztolása vagy küldése egy személyről. Különféle pletykák terjesztése, üzenetek küldése valakiről vagy valakikről egy online csoportnak vagy személynek.

Az internetes bántalmazás sajátosságai: A zaklatásnak kitett személy hosszú időn keresztül szembesül a bántó tartalommal, s fennáll a végtelen terjesztés lehetősége. A megfélemlítők gyorsan, széles körű közönség elérésével terjeszthetik a tartalmakat. Nehéz elmenekülni ebből a helyzetből. A zaklató anonimitása nehezíti a felelősségre vonást, s emiatt is végtelenül gátlástalan ez a viselkedés. A tartalom terjesztése, posztolása után annak teljes eltávolítása sok esetben szinte reménytelen feladat.

Mit lehet tenni a cyberbullying, az internetes zaklatás ellen? A pedagógusok abban is sokat tehetnek, hogy a szülőket felkészítik a helyzet kezelésére, kivédésére. Először is legyenek bizalommal az osztályfőnök, a tanárok, az iskolavezetés iránt, s értesítsék őket, ha megfélemlítés történik. Fontos, hogy azonnal jelenteni kell és letiltani a zaklatót a netes oldal működtetőinél. Ha újabb profilról jelentkezik, s nem hagyja abba a zaklatást, a szülők feljelentést tehetnek a rendőrségen, mert a zaklató ezzel bűncselekményt követ el. Őrizzünk meg minden bizonyítékot a történtekről, jegyezzük fel a dátumot, az időpontot és a történtek leírását. Mentsük el és nyomtassuk ki a képernyőképeket, e-maileket és üzeneteket. Használjuk az összegyűjtött bizonyítékokat a rendőrségen, a mobil- és internetszolgáltatóknál. Vannak olyan szervek, amelyek segítenek felderíteni a zaklatót, és segítséget nyújtanak az elhatárolódásban. Sok gyerek azért nem beszél a problémáról a szüleinek, mert attól tart, hogy elzárják a netezéstől, s ezt ő semmiképpen nem akarja. A net a fiataloknak a társas lét formája, s nem akarnak egyedül maradni – más megoldást kell találni.

A Biztonságos Internet Hotline 2011 májusa óta fogad bejelentéseket az interneten található káros és illegális tartalmakkal kapcsolatban. A Biztonságos Internet Hotline-t a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. üzemelteti a magyarországi Safer Internet program keretén belül.