Amikor elkezdtem töprengeni a címben jelzett kérdésen, gondoltam, a legegyszerűbb megoldást választom: este beszélgetésre invitáltam a családot, s mivel van négy fiatal- vagy már ifjúkorú gyermekünk, feltettem nekik is a nagy kérdést. A legfiatalabbnak túl általános volt így a téma, és kétkedve pillantott rám, őt még teljesen lekötik a napi feladatai. A nagyobbak mosolyogva adtak sablonválaszokat. Be kellett látnom, hogy a kérdés így inkább a fiatalokkal foglalkozó, aggódó nevelők szakmai problémája, nem pedig magukat a fiatalokat szólítja meg. Vissza is kérdeztek: hiányzik a problémafelvetésből az, hogy MIHEZ. Ekkor már konkrétabb kérdések merültek föl, amelyek a jelen életállapotukban valóban aggasztják őket. A legégetőbb a pályaválasztás, a továbbtanulás, a munkavállalás gondja, illetve a másik titokzatosan vonzó kérdéskör a párkeresés izgalmas és kockázatos kalandja. Aztán felmerült egy kevésbé emelkedett, de a mai fiatalokat mégis rendkívül irritáló nehézség, a megélhetés, a pénzhiány állandó akadálya, amely „disznófejű Nagyúrként” folyamatos kihívásra készteti jóléti társadalmunk gyermekeit.
Másnap, ahogy leülepedett bennem a beszélgetés, és felidéztem saját fiatalságomat meg pedagóguspályám tapasztalatait, rájöttem, hogy másképp kell fogalmazni ahhoz, hogy közelebb jussunk a megoldáshoz. Az igazi kérdés az, hogy KI ad iránymutatást a fiataloknak. Mert minden sport- vagy zenetanulási eredményem azon múlt, hogy volt-e olyan mesterem, aki felkeltette rajongásom az adott tevékenység iránt. És minden szaktanári és osztályfőnöki kudarcom és sikerem abban állt, hogy a személyes találkozások során sikerült-e elhitetnem a diákjaimmal egy kérdés fontosságát. Hogy meg tudtam-e győzni őket egy probléma, egy cél, egy feladat jelentőségéről, mert akkor mellém álltak, akkor lelkesedtek, akkor teljesítettek. Természetesen nem az iskola az elsődleges terepe annak, hogy a fiatal ösztönzést, támaszt, mintát találjon a jövője építéséhez, hanem a család, mi több, a nagycsalád biztonságos környezete. Ha olyan baráti, rokoni, vallási vagy akár sportközösség veszi körül gyermekeinket, amelyben minél többféle felnőtt életstratégiát láthatnak, akkor elegendő közvetlen vagy közvetett indíttatást kaphatnak ahhoz, hogy az életüket sikeresen irányítsák, a nagy döntéseket önállóan meghozhassák.
És persze beszélgessünk velük sokat!
