Marton Árpád versei

Marton Árpád
Régiségbolt

Kedvenc boltom az ószeres,
hol minden holmi tízszeres
áron kerül forgalomba,
mintha mind színarany volna:
vésett neoreneszánsz
zsebóra és vele lánc.
Kristálypohár. Ólom, metszett
– dédanyánknak ó, hogy tetszett –,
szalvéták is számolatlan,
batiszttükrös selyempaplan,
alpakka redőnyfogantyú,
meisseni bütyköshattyú,
kártyapakli, sakktábla,
huszárszobor fél lába,
cilinder és glaszékesztyű,
táncoló zeneszerkentyű,
festett sörényű, bús faló,
nyárfanyelű húsklopfoló,
repedt bakelitlemezek
– az ilyesmi ma keresett –,
s díszhelyen feszít a pulton
aranyozva egy sor Bourbon.
Hány kincset érő ódon holmi,
lehetetlen fölsorolni,
tulajdonosa méltán büszke
az ütött-kopott szabóbüsztre,
mázsányit tart régi lakatból,
és kiveszi a kirakatból
a megnémult kakukkosórát.
Ez a pruszlik éppen jó rád!
Párját vesztette, csámpás sámfa,
cikornyás agg esernyő vászna
mind ódon illatot lehel,
megdobban tőlük a kebel.
Itt bárki olcsón vásárolhat
családfát, pedigrét, hősi múltat,
széles körben magasztalt
barokk fésülködőasztalt,
biedermeier zsúrkocsit,
bár nyikorog egy kicsit,
éjjeliedényt porcelánt,
füle törött, de jól bevált,
ezüstgombos sétapálcát,
maszkot, álcát, üvegtálcát,
alig repedt vázákat,
petróleumlámpákat,
nyakéket, hajtűt és brosst,
sujtásos brokátabroszt,
hernyóselyem legyezőt,
fakurblival hegyezőt,
molylyuggatta estélyit,
mit üveggyöngysor ékít,
füles ruháskosarat,
grünspannos rézmozsarat,
torontáli szőnyeget,
lenyalt enyvű bélyeget,
s ami telitalálat:
avítt falinaptárat.  
Legtöbb árunak semmi haszna,
de jól mutat egy úri lakba’,
egytől egyig finom holmi,
elég kicsit kipucolni –
háromkarú kristálycsillár
régi fényt és rangot kínál,
s beláthatjuk, épp ránk fér a
nagypolgári atmoszféra. 

Marton Árpád
Szerenád

Holdsugár, holdsugár,
fürdik benne tág határ:
aszalódó cseresznye,
költők kihűlt szerelme,
nyújtózkodó horizont,
elhúzódó melegfront,
mélán billegő batár,
zord hegyormon árva vár –
Holdsugár!

Holdsugár, holdsugár,
sápadt magamutogató,
álmos lámpagyújtogató,
négyhetente hazajár,
nem fröcsköli be a sár.
Bolygóközi pisla fény,
töklámpás ég tengerén,
tájékunkra jössz-e már,
Holdsugár?

Holdsugár, holdsugár,
fennvirrasztó kalauz,
felhőrojtban meglapulsz,
gongütésre előbújsz,
éji csodák tárt bazárja,
varázst szórsz a szemhatárra,
Udmurtföld és Zanzibár
téged bámul, téged vár,
Holdsugár.
 

Marton Árpád
A rímkereskedés

Fűzfa utca kilenc U-ban
megnyílott a rímesbolt.
Poétáknak könnyebb dolguk
a világon még nem volt.
Fordulatképp, szótárul
száz hangzatos szót árul,
aranygombos fiókból
válogathatsz sok jóból.
Lehetetlen kérés nincsen,
meg is látszik a szókincsen.
Színpompás a költői szótár,
mindenre akad egy jó szópár:
érdemérem érdemekre,
ércvértezet érsekekre.
Muranóba muréna,
hiénára sziréna.
Sporttársaknak sporttáska,
postásbálba ostábla,
Igáslóra divatló,
hivalkodó hidalgó.
Áldomást az óborra,
igyunk kóbor sógorra.
Csöngettyűre pörgettyű,
sós heringre herkentyű,
versel, mint egy versenymű
eme elmés szerkentyű.
Ami sok lenne prózába,
ráköti rímes pórázra:
idegekre zsineget,
költőkínra rímeket,
a kalózt a palócra,
darócot martalócra.
Horizontra Barbizont,
vagabundra darabont,
másvilágra mákvirágot,
átkos sárba sátortábort,
sóhivatalra hózivatart,
Kiss Tivadarnak nagy diadalt.
A vevőt nem lasszóval:
megfogjuk egy asszóval.
Palatábla darabárba
rogyásig áll a raktárba.
Akad minden gusztusra
elpuskázott csasztuska,
csöppet sem baj, hogyha csak dísz
makacsul csöpögő csapvíz,
és mert gondoltunk önökre:
törzsvevőknek bőrbe kötve
– ó, üdvözlégy, Márai –
Cégünk egész évi rendes,
laktóz-, glutén- s áfamentes
szolid rímfelárai.
Látogatják is e tékát
alanyi s fűzfapoéták.
Nálunk mindent megtalálsz:
a vers úri pasziánsz.
Házsor végén üde színfolt
eme békebeli rímbolt:
tömve versszósszal, szósorral,
szatócsbolt teli hóborttal.

Marton Árpád
Ha

Az est leszálltát festeni ha lehetne,
ha volna festő, kinek bűvös ecsetje
fölinná, amidőn átfordul lilába
az alkony, és az éj leszáll a világra,
ha tetten érhető lenne az átmenet,
mely érvénytelenné tesz órát-perceket,
ha befogná az éji folyó illatát,
s kezébe venné az est első csillagát,
ha volna, ki a változást megragadja –
tán érthetővé válna a lét kalandja.

Marton Árpád
Talán

Talán az est.
Talán az ablakon benéző villanypóznák
matató fénye. Talán morajló
tevés-vevés összemosódó neszezése:
mosogatásé, serpenyőbe ejtett hús sercegése
szomszédos konyhák mélyén:
megannyi fölfedezhetetlen kozmosz
karnyújtásra, mégis a világ végén.
Talán hogy most egy percnek töredékén
nem bánt a távolság legyőzhetetlensége.
Talán a csönd, talán a pillanatnyi béke.
Talán az órák bölcs, komótos ketyegése.
Talán a sötétbe néző képek
csillanó üvegfénye faladon.
Talán hogy egy-két pillanatra
lelked túlszárnyalt torzó magadon.
Talán a sötéttől el sem váló,
száz kedves apróság:
krajcáros életmorzsák.
Talán a boldogság.