– Tizenegy és fél éves ikerfiaimat, Somát és Zalánt meg akartam kímélni az iskolaváltással járó nehézségektől, de negyedik osztályos korukban, a pedagógusok javaslata alapján mégiscsak fontolóra kellett vennem a dolgot. A fiúk nagyon jó képességűek, jó tanulók, éppen ezért vált fontossá, hogy a képességeiknek leginkább megfelelő oktatásban részesüljenek. Tartottam a változtatástól, de úgy gondoltam, a felső tagozatba kerülés eleve több változással jár: új tantárgyak, új tanárok, nem lesz napközi, nem lesz állandó tanterme az osztálynak, hanem szaktantermekbe „vándorolnak” – idézi fel gondolatmenetét Katalin.
A hezitálás több hónapig tartott. A kérdés az volt, maradjanak-e a fiúk a megszokott osztályközösségükben, vagy menjenek nyolcosztályos gimnáziumba? Esetleg még két évet várva hatosztályos gimnáziumba jelentkezzenek? S melyikbe? Albertéknél az is speciális helyzetet teremtett, hogy a testvérek közti szoros kapcsolatnak része volt az egymással való rivalizálás is. Ezért az is felmerült a szülőkben, talán jobb lenne, ha nem egy osztályba, esetleg nem is egy iskolába járnának.
Az édesanya számára egyre jobb lehetőségnek tűnt, hogy a nyolcosztályos gimnázium első két évében tanulni tanulnak meg a gyerekei. Meg kell tanulniuk jegyzetelni, s nem csak a könyvekből felkészülni a témazárókra. Jó képességeiket, megfelelő felkészültségüket az iskolájukban megírt belső felmérés mutatta. „De érdemes-e megírniuk egy másik felvételit is? Érdemes-e kitenni őket az ezzel járó stressznek? Főleg, hogy egy ilyen felvételi teszt általában alaposabb, hosszabb felkészülést igényel speciális feladatsorai miatt.” – gondolkodott Katalin, és az a győri Kazinczy Gimnázium is eszébe jutott, mint lehetséges iskola, amelyről jó tapasztalatai voltak, hiszen diákkorában oda járt. Erről a fiúkkal is beszélgetett, és a testvérek egymásra is mindig gondoltak véleményük elmondásakor.
Végül maradtak is és váltottak is. Az alsó tagozatot még befejezték a győri Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ általános iskolájában, viszont az ötödik tanévet már az intézmény gimnáziumában kezdték. Lett több olyan osztálytársuk, akikkel már alsó tagozatban is egy osztályba jártak, és lett több új is. Az ikrek jól beilleszkedtek az új közösségbe. A szülők főleg azzal tudtak segíteni a gyermekeiknek, hogy nyitottnak nevelték őket, így könnyen teremtenek kapcsolatokat, könnyen barátkoznak. Az is segített ebben, hogy az iskolával együtt sokszor szerveztek közösen programokat, kirándulásokat más családokkal, akiknek hasonló korú gyerekeik vannak. Katalinnak ugyanakkor meggyőződése, hogy a jó beilleszkedés az új osztályközösségbe nagy részben a pedagógusoknak köszönhető, s az osztályfőnök „csapatépítő” munkájának. „Örülök, hogy a fiúk tartják a kapcsolatokat a régi osztálytársakkal és az újakkal egyre inkább összecsiszolódnak” – mondta az édesanya.
– Ma már látom, jobban féltem az iskolaváltástól, mint kellett volna. Több nehézségre számítottam, mint amennyit végül is tapasztaltunk. Az is igaz, sokat számított, hogy éltem az egyéni fogadóórák lehetőségével. Beszélgettem a tanárokkal például arról, hogy Zalán egyéni tempóját vegyék figyelembe. Jó érzés volt, hogy a pedagógusok is szerettek volna alkalmazkodni a módszereikkel a gyerekek egyéniségéhez, érdekelte őket, hogy mit érdemes másképp tenniük, hogy minél többet „kihozhassanak” belőlük. Így Zalán, aki fejben számol és általában nagyon gyors minden feladatmegoldásnál, plusz feladatokat kap, hogy lekössék figyelmét. Soma érzékenyebb, figyelmesebb, precíz, céltudatos, könnyen tanul – mesélte Katalin.
– Eszembe jutott, milyen nehéz volt, amikor egy közép-magyarországi kisvárosból Győrbe költöztünk nyolcadik után. Minden barátom ott maradt. Az első napon pedig még el is késtünk, mert nem gondoltunk arra, hogy egy nagyvárosban reggel forgalmi dugó van. A szorgalmam segített át ezen az időszakon egy nyelvtagozatos osztályban. A fiaimnál azt látom: a szorgalmuk abból is adódik, hogy a hasonlóan jó képességű osztálytársak egymást motiválják jobb eredményekre. Sok jó képességű gyerek van együtt, ennek van előnye. A későbbiekben előforduló változásokhoz könnyebben fognak alkalmazkodni, kevésbé viseli majd meg őket. Lehet, hogy hatosztályos gimnáziumba mennek majd át, vagy 14 éves korukban egy kéttannyelvű középiskolába. Biztos, hogy megint csak alapos mérlegelés, információszerzés nyomán döntünk. A gyerekek érdekében, szempontjaikat figyelembe véve, őket a döntésbe még inkább bevonva. Hasonlóképp lesz majd a húguk, Villő esetében is, aki jövőre megy első osztályba – mondta Katalin.
