Author

Magyarok itthon – magyarok külföldön

Magyarok a nagyvilágban: magyarok, akik külföldön élnek, s szakterületükön kiemelkedő tehetségnek számítanak. Vagy közismert magyarok a nagyvilágban. Mint például a Nobel-díjas írónk, Kertész Imre. Vagy a Nobel-díjas tudósaink, Karikó Katalin és Krausz Ferenc. Magyarok mindenütt vannak a világon.

Volt, hogy németországi utazásaim során egyszer, egy telekocsiban utazva a sofőr elmesélte, hogy a férje egy németországi kórház főorvosa, s bár részben egy másik országban élnek, a főorvos úr nem hagyott fel magyarországi praxisával, mondván, neki a magyar betegek is ugyanannyira fontosak. S éppen ezért mindmáig havi rendszerességgel hazajár egy-egy hétre, hogy betegeinek gondját viselje. Ilyesféle magyarok is akadnak a nagyvilágban.

Ugyanakkor a téma megszületésekor arra gondoltam, hogy erről már beszéltünk: itt meg ott felhúzott szemöldökkel olvasunk cikkeket, hogy milyen magyarok vannak, meg hol és hogyan. De azokról a magyarokról alig beszélünk, akik hazai keretek között teremtettek nagyot, s alkotásaikkal, munkájukkal, felfedezéseikkel a nemzetközi közvéleményt is izgalomba hozzák.

Lapunk ez évi második száma tehát olyan magyarok – a teljesség igénye nélkül, hiszen arra ki tudna s merne vállalkozni – életútját veszi górcső alá, akik méltán híresek szakmájukban. A tudományok előnyt élveztek a választásnál, így ez alkalomból interjút olvashatnak Demetrovics Zsolt pszichológussal, addiktológussal. Beszélgettünk továbbá dr. Kubinyi Enikő etológussal, s interjút adott lapunknak dr. Ferdinandy Péter farmakológus, a Semmelweis Egyetem rektorhelyettese is. A művészet iránt érdeklődőknek is készültünk egy remek interjúval, amiben Gauder Áron animációsfilm-rendező mutatja be legutóbbi alkotását, a Kojot négy lelke című animációs filmet.

E havi Lélekbúvár rovatunkban a siker lehetőségeiről és pszichológiai megnyilvánulásairól beszélgettünk Hollósy-Vadász Gábor pszichológussal. Ugyanakkor új rovatunk indul 25 éve az oktatásért címmel, melyben az idén 25. esztendőjét ünneplő Oktatási Hivatal (OH) elnökével, Brassói Sándorral beszélgettünk az oktatásban és a hivatalban eltöltött idő alatt szerzett tapasztalatairól. Van új a NAT alatt rovatunkban ezúttal Farkas Andrea szakmai vezetővel beszélgettünk a Nemzeti Köznevelési Portálon megújult tartalmakról. Szerzőink sorában találhatják Martin Jánosnét is, aki most is kiváló cikkel örvendezteti meg az olvasókat.

Az utoljára megjelenő Innovatív pedagógia rovatunkban a székesfehérvári okostantermeket mutatjuk be. Spori! című rovatunkban Fetter Erik kerékpárversenyzővel készült riportunkat olvashatják. Évfordulók rovatunk a 180 évvel ezelőtt született Munkácsy Mihályról szóló emlékcikkel tiszteleg a páratlan festő előtt.

Remélem, hogy ebben a számunkban is találnak kedvükre való olvasmányt!