Magyar nyelv és irodalom

– A budapesti bölcsészkaron végeztem, olyan tanáraim voltak, mint Wéber Antal, Rónay László, Szabad György. Azóta is folyamatosan tanítok, éppen 25 éve, de a legérdekesebb talán az az öt év volt, amikor siket és hallássérült gyerekeket bíztak rám. Persze nagyon sok írásos anyagot kellett készítenem nekik, sőt összebarkácsoltam számukra egy szókincsbővítő munkafüzetet is. „Akkor még nem sejtettem”, talán ez a kifejezés illene ide, ez volt ugyanis az első taneszköz, amit kifejlesztettem.  A gyerekek lelkesedése örökre a fejlesztések megszállottjává tett. Persze tanítok is. Most épp nyolcadikosaim vannak: küzdünk a többszörösen összetett mondatokkal meg a feladott olvasmányok „behajtásával”. Semmire sincs idejük szegényeknek, ilyen világba születtek bele.

– Mi tesz jól használhatóvá egy taneszközt?

– Először is el kell döntenünk, hogy a tanárnak, vagy a diáknak szánjuk. Hiszen a gyerek kezében van, ő forgatja, az ő neve lesz ráírva, ugyanakkor a tanári munkát is szolgálnia kell, elvégre a szikét sem a beteg igényeihez igazítjuk, hanem az orvoséhoz. Azt hiszem, itt kezdődik a jó tankönyv: hogy meg tud-e felelni mindkét igénynek. A gyerekek azt szeretnék, ha képregények sorakoznának benne, a tanárok viszont kompetenciafejlesztő feladatokkal zsúfolnák tele. Két úr szolgájának lenni – ez egyáltalán nem könnyű feladat.

 A szövegek tartalmára is érdemes figyelni. Legyenek „célolvasmányok”, mint az Ábel vagy az Antigoné, de legyenek „eszközolvasmányok” is, amilyen az Adrian Mole vagy a Gyerekrablás a Palánk utcában. Az egyiknél maga a műismeret a célunk, a másikat meg eszközként használjuk az olvasási kedv felkeltésére. Otthon is több könyvespolcunk lehet, nem igaz? Még egyszer sem kaptak hajba a Proust-köteteim a gyerekek kevésbé cizellált Twighlight-opusaival.

– Hogy zajlik a tankönyv elkészítése? Több munkatársa is van; ki mit hozott magával, miként tudnak együttműködni?

– A fő célunk az, hogy a tanárok alkossák meg maguknak a taneszközt. Magyarból vagy negyven ember dolgozik párhuzamosan. Ki képet keres, ki ábrát rajzol, ki a szöveggyűjteményt lábjegyzeteli, ki a kérdéseket, feladatokat, ki a kooperatív tevékenységeket állítja össze. Közben készülnek az oktatási portálon megjelenítendő elektronikus tartalmak is, gyűjtjük az ötleteket, a prezentációkat, az animációkat, a nyomtatható röpdolgozatokat. Csupa fiatal kollégával, csupa gyakorló tanárral dolgozom együtt, ez máshogy nem is lenne lehetséges. S ami a legnagyobb örömöm: szeptembertől még több pedagógus kapcsolódik be a projektbe. Kollégák sokasága gondoskodik majd róla, hogy csakugyan beépüljön a könyvbe, amit a tanári tapasztalat fehéren-feketén megmutat.

– Milyen kiadványokból áll az új taneszköz?

– Munkafüzetek és szöveggyűjtemények egészítik ki a tankönyveket, s közben arra törekszünk, hogy minél többrétűen kapcsolják egybe ezeket valamiféle hypertextek. Nyelv és irodalom egy és elválaszthatatlan, így hát a nyelvi kötetekben egy olyan állandó modult viszünk végig, amely mindig az irodalomórán tanult műszövegből veszi a példát. S mindezt valamiféle felhőként veszi majd körül a számtalan digitális kiegészítő. 

– A régi tankönyvekből hasznosítottak valamit?

– Magyarból nem használunk fel korábbi tankönyveket. Ebből a tantárgyból különösen is fontos a tananyag frissessége. A frissen beemelt szemelvények egy kicsit talán a megfáradt tanárt is fölvillanyozzák. Nem akartuk, hogy századszor is ugyanazok a művek szerepeljenek a tankönyvben. Kivéve persze nemzeti műveltségünk alapjait. A János vitéz és a Toldi, az Ábel és az Iskola a határon – ezek megunhatatlanok, ezeken nincs mit frissíteni.

– Hoz új módszereket a tankönyv?

– Nagyon jó módszertani kultúra alakult ki az elmúlt 10-15 évben, nincs szükség különösebb újításra. Talán annyiban vagyunk magyarból egyediek, hogy nem az interaktív tábla használatát szorgalmazzuk elsősorban, hanem a gyerekek produktumainak bemutatását. Sokkal jobb, ha a gyerekek maguk készítik a bemutatókat, maguk gyűjtenek érveket, vitatkoznak, mikroszövegeket alkotnak. Nem az a célom tanárként sem, hogy a magam felkészültségét csillogtassam, hanem hogy a gyerekeket szóhoz juttassam végre.

Talán a fogalmak tanításában hozunk még újat: ezek egymásra épülésében. Magyarázzuk el először a gyerekeknek, hogy minden, ami körülvesz bennünket, voltaképpen jel. Ha elolvas egy mesét, az is egy jel, ami valamilyen üzenetet küld nekünk. És aztán ez bontakozzon ki évek folyamán, lássák meg a jeleket a mű metaforáiban, fedezzék fel a jelentés sorozatos megváltozását egy-egy új történelmi közegben, vegyék észre, hogy nekik maguknak is mást jelent a Füstbement terv hatodikosként és tizedikesként. Egyetlen hólabdát szeretnénk összegyúrni a fogalmakból, nem pedig apró hógolyók sokaságával bombázni a gyerekeket.  

– Milyen újdonságokra számíthatnak a diákok?

– Nagyon sokra. Az ötödikesek például nem az olvasmánnyal kezdenek, hanem egy-egy szempontsort, kérdéssort találnak a lecke elején. Előbb megbeszélik a mindennapi élet itt felvetett kérdéseit, s csak azután jön a mese, amelyben, lám, ugyanezek a kérdések merülnek fel. Azt kellene észrevenniük, hogy az irodalom mindig tud adni valamiféle választ a dilemmáinkra.

A középiskolások talán annak fognak örülni, hogy egy leckében három vagy négy helyen is előadhatják a véleményüket. Ismerjük ezt a korosztályt: nem áll tőlük távol a filozofálás. Remélhetőleg örülni fognak a sok kortárs szövegnek is, amelyek az általuk is látott világba vezetnek, s az általuk beszélt nyelven íródtak. Mi több, a napjainkban futó kommersz, szórakoztatóipari filmekből is ajánlunk nekik kis részleteket, amelyekből kiindulva szívesebben kezdenek bele a szövegalkotási feladatba.

– Milyen újdonsággal találkoznak a tanárok?

– Praktikus apróságokkal, amelyek azonban a mindennapokat igencsak megkönnyítik. Közzé fogjuk tenni például a tankönyvek szerkeszthető szövegét, a kollégák nemcsak passzív olvasóként férnek hozzá a tankönyvszövegekhez, hanem alkotótársként, átalakíthatják röpdolgozattá, összefoglalássá, projektmunka kiindulópontjává. A legegyszerűbb példát mondom: kiemelek a szövegből egy bekezdést, kitörlöm belőle az adatokat, pontsorokkal helyettesítem, ahová a diák írja be a hiányzó szavakat. A tankönyv többé nem a kiadóé, hanem mindannyiunké. Nem zárjuk el, és nem kell titkos kódokat váltani a használatához. Minél többen dolgoznak vele, dolgoznak rajta, annyival gazdagabb lesz a közös bázis. A jelszó a megosztás.

– Tanári segédkönyv készül a tankönyvhöz?

– Természetesen készül.  Ezzel is mentesíteni szeretnénk a tanárokat, hiszen a diákok számára rengeteg olyan feladatot készítünk, ahol utána kell járni valaminek. Ezt nem kívánjuk a tanároktól, van elég dolguk anélkül is. Teljes komfortot szeretnénk biztosítani, s ha valamelyik rugó mégis kiugrana a helyéről, a próbaév alatt épp elég jelzést fogunk kapni a kényelmetlenségről.

Magyar nyelv, 5. évfolyam (mintaoldal)