„Magántanulónak lenni nem olyan jó, de valamit valamiért”

Bendegúz jelenleg a Fehérvár Hockey Akadémia (FEHA19) támadó jégkorongos játékosa. 2004-ben született Budapesten. Elmondása szerint már az óvodában voltak korcsolyaórák, ahová szívesen járt, ami természetesen feltűnt az edzőnek is, aki csábította, hogy járjon gyakrabban, hiszen jól megy neki ez a sport, érdemes lenne kihasználni a feltünedező tehetségét. „Emlékszem, eleinte alig volt kedvem ahhoz, hogy jéghokizzak, de aztán végül csak lekeveredtem a pályára, és ottragadtam, mert megtetszett” – mesélte Bendegúz.

Szülei nagyon örültek annak, hogy fiuk jégkorongozni kezdett. Bár Bendegúz – ahogy mesélte – nem emlékszik pontosan, miként gondolkodtak erről a sportról a szülei; ettől függetlenül nem kapacitálták őt arra, hogy másik sportágat válasszon, és mindmáig támogatják a sportolót a céljai elérésében. Bendegúz mindig úgy érezte, hogy ezt a sportot kezdettől fogva neki találták ki, hiszen a tehetségesebbek közé tartozott, miáltal sok sikerélménye volt, ezért soha nem is fordult meg a fejében, hogy másik sportágban próbálja ki magát.

Példaképként tekint a méltán híres focistára, Cristiano Ronaldora, Ronaldo mentalitása sokaknak példaértékű, és így van ez Bendegúz esetében is. Felnéz a futballistára, hiszen az a gondolkodás, amit Ronaldo képvisel, nem hiába juttatta el ilyen magasra. Ugyanakkor Bendegúz kiemelte, hogy fontosnak tartja, ha a csapata számíthat rá, s ebben is a híres focista példáját követi. „Próbálok én is olyan lenni, akire felnézhet a csapat, akire minden esetben számíthatnak, aki hozzásegíti őket a győzelemhez. Fontos szituációkban tud ez megmutatkozni, ami van, hogy sikerül, van, hogy nem, de úgy érzem, van még időm megtanulni, hogy minél jobb legyek a csapat számára” – magyarázta a jégkorongos.

Ugyan alázattal áll a kérdéshez, hiszen nem hangoztatja folyton csapattársai előtt, hogy mennyire jó, azért érzi azt a megtiszteltetést, hogy az utóbbi időben ő lehetett az, aki eldöntött meccseket, akár góllal vagy gólpasszal. Ez kitűnik abból is, hogy legszívesebben centerként játszik, középen, támadóként, ahol a két szélső támadót össze tudja kötni egy okos és szép passzal, amiből jó eséllyel gólt is szerezhetnek a csapattársak. Viszont a center nemcsak elöl játszik, mert van olyan szituáció, amikor a védekezésben is segíthet, így Bendegúz valójában az egész pályán otthonosan mozog, bármilyen posztra helyezi őt az edző.

A sportoló jelenleg még a Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium végzős magántanulója, idén fog érettségizni. „Őszintén szólva nagyon nehéz összeegyeztetni a sportot és a tanulást. A hokival sosem volt baj, nem élem meg teherként egyetlen percét sem a szezonnak, sem az edzéseknek, de problémás leülni egy hosszú és fárasztó nap vagy hét után, hogy felkészüljek a vizsgákra. Mégis igyekszem a legjobban teljesíteni az iskolapadban is” – mondta. Bendegúz elmondása szerint nem olyan jó magántanulónak lenni. Sokkal jobban érezte magát, amikor még bejárt az órákra, ahol az osztálytársaival lehetett; mégiscsak jelen volt az órákon, ahol a tanárok elmagyarázták a tanulnivalót, és nem magának kellett mindent otthon megtanulnia. „Magántanulónak lenni nehezebb, és nem is olyan jó, de valamit valamiért.”

A jéghokis minden nap edz, napi 3-4 órát töltenek a csapattal a pályán. Amikor meccsnap van, akkor is van a reggeli órákban egy félórás átmozgató edzés, a meccs pedig önmagában elég kimerítő tud lenni, hiszen a fizikai erőnlétet megterhelő, mindemellé pedig fejben is jelen kell lennie a csapatnak. „Egy hosszú szezon után – mint most is – már kezdem érezni, hogy kimerültem, hogy fáradok, hogy jól jönne a pihenés, mert nem vagyok olyan friss. De amíg tart a szezon, addig eszembe sem jutna, hogy kihagyjak például egy edzést. Motivál, hogy szeretem csinálni, imádom a sportot, és persze sok erőt ad az is, hogy elhiszem magamról – és szerencsére más is elhiszi rólam –, hogy jó vagyok benne” – mesélte Bendegúz.

Ugyan nehéz összeegyeztetni a tanulást és a sportot – ahogyan Bendegúz mondta –, mégis beadta a jelentkezését a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem sportszervezés szakára, viszont nem ódzkodott megjelölni a kereskedelem és marketing szakot, valamint kommunikáció- és médiatudományi képzésre is jelentkezett, ha netán a sportszervezési terve nem válna valóra, viszont miként a sportba, úgy a tanulásba is sok energiát fektet, ezért reméli, hogy bejut a képzésre.

A sportoló 2021 nyarán Finnországba került a másodosztályú Viikingit jégkorong klubcsapathoz. Fél évvel később, 2021 végén viszont átigazolt az elsőosztályú Jokerit JoVi-hoz, majd hamarosan a Kiekko-Vantaa jégkorong csapat tagja lett. Bendegúz nagyon hasznosnak érezte, hogy kipróbálhatta magát vendégjátékosként. Szerinte tapasztalatszerzés szempontjából igazán kifizetődő volt a kint töltött idő. Sokat fejlődött a finn csapatokban, sokat tanulhatott azoktól a játékosoktól, akikkel ott játszhatott, és így a saját képességeit is pallérozhatta. Bár úgy gondolja, hogy nem a legerősebb csapatokba igazolták le, mégis azt érezte, hogy miután az ottani csapatok játékosaival megtalálta az összhangot, rájött arra, hogy sokan vannak még rajta kívül, akik szintén ugyanolyan tehetségesek, mint ő, és ez jó érzéssel töltötte el. Próbált minden technikát ellesni a felnőtt ligameccseken, amiket hazatérte után az itthoni meccsein kamatoztat. „Jó volt a csapatmorál, a srácok hamar meglátták, hogy nem turistaként jöttem ide, hanem tényleg tudok hokizni. Gyorsan befogadtak.” 2022-ben Bendegúz a szezont még külföldön kezdte el, azonban a szezon felénél, decemberben hazatért. A Fehérvár Hockey Akadémia (FEHA19) rögtön leigazolta, ahova szintén hamar beilleszkedett, gyorsan megtalálta az összhangot azokkal, akiket még nem ismert – mert a magyar jéghokisok többségében már ismerik egymást, például egy-egy korábbi meccsről.

Bendegúz egy izgalmas kérdésről is beszélt, mégpedig arról, hogy amíg más sportágakban rögtön kiállítják és eltiltják a játéktól azt a játékost, aki verekszik, addig a jégkorongban megszokott – mondhatjuk, hogy tulajdonképpen elvárt –, ha egy jó bunyót is láthatnak a nézőtérről az érdeklődők. Ez nem pusztán az együgyűségről szól. Több van emögött. Érvként szokták emlegetni, ha egy verekedés kirobban, azzal csak jót tesznek maguknak a játékosok, hiszen elkerülik a játék továbbdurvulását. Persze a közönség jól szórakozik rajta, a csapatok pedig még motivációt is nyerhetnek belőle. A verekedés oka azonban lehet taktikai megfontolás, egyfajta megfélemlítés is, de egyszerűen személyes oka is lehet. A verekedésnek akkor van vége, ha az egyik verekedő a jégre esik; ekkor lépnek közbe a játékvezetők is. Egyébként szabály rögzíti azt is, hogy a kapust nem lehet megütni, csak a két kapus eshet egymásnak. Manapság egyre ritkábban fordulnak elő verekedések, aminek Bendegúz is örül. Szerinte nem etikus verekedni a pályán, ő nem ért egyet ezzel a szabállyal. Leginkább – ha valamilyen büntetést szán az ellenfélnek – góllal bünteti a szemben állókat, nem vallja magát verekedős típusnak. Kisebb dulakodásokban már részt vett, de igazán nagy csapatverekedésben – szerencsére – nem volt része, igyekszik elkerülni az ilyesfajta konfliktusokat. Erre ösztönzi csapattársait is, hiszen egy durvább összeütközésben meg is büntethetők a játékosok, és egy játékoskiállítás a csapatnak nem tesz jót.

Bendegúznak még egy U20-as éve van hátra, és bár nem tudja, hogy merre tartson tovább, kitartóan edz, hogy minél jobb legyen – mert szerinte most van abban a korban, amikor igazán ki kell használnia a lehetőségeit –, és bármilyen csapatba kerül, ott több mint száz százalékot akar hozni. Ha úgy alakulna, hogy egy külföldi csapatban kapna helyet, örömmel fogadná a lehetőséget, mert nagy álma, hogy a világ legjobbjaival – vagy éppen legjobbjai ellen – játszhasson. „Kifejezetten álomcsapatom nincsen, szeretnék minőségi helyen, jó játékosokkal játszani, de ha egyet mégis mondanom kell, akkor az a magyar felnőtt válogatott. Ott mindenképpen szeretnék játszani.”