Március 23-án ünnepeljük a lengyel-magyar barátság világnapját, ami remek apropót nyújt a már ismert történelmi összefüggések felelevenítése mellett ahhoz, hogy ízein keresztül is jobban megismerkedjünk történelmi testvérnépünk hagyományaival, kultúrájával.
E legendás barátság gyökerei a 16–18. századig nyúlnak vissza. Nagyban hozzájárult a két nép diplomáciai és kulturális kötelékének megerősödéséhez, hogy berendezkedésük is hasonló volt. A magyar és lengyel köznemesek közrendjük, alapértékeik, műveltségük és életnehézségeik tekintetében egyaránt rokonra ismertek egymásban. A két nép köznemesei életmódjukon kívül harcmodorukban is osztoztak.
Mármost, ami gusztusunkat illeti, hazánk fiaihoz hasonlóan a lengyelek sem vetették meg soha a finom ízeket, és a jó bort. A két nép küzdési stílusa mellett ünneplési-mulatási szokásaiban, vérmérsékletében is szinte tükörképe egymásnak. Nem csoda hát, hogy erős kölcsönhatásban formálódó gasztrokulturális örökségünket egészen hasonló színek és ízharmóniák jellemzik.
A lengyelek egy közkedvelt, tradicionális levese a żur – becenevén żurek –, amely egy széles körben elterjedt, tájegységenként számtalan eltérő változatot számláló népi fogás. A lengyel żurekkel rokonízű, hasonló eljárással savanyított levessel Erdélyben is találkozhatunk, csorba néven. A żur alapja a rozslisztből készített kwas.
A kwas elkészítéséhez öntsünk 30 dkg rozslisztet és 5 dl felforralt, majd szobahőmérsékletre visszahűlt vizet egy megfelelő méretű edénybe, ügyelve arra, hogy edényünk fala elég magas legyen ahhoz, hogy halkan erjedő kwasunk nehogy kifusson. Takarjuk le egy tiszta vászonnal, és felejtsük nyugodtan egy közvetlen fénytől védett sarokban 4-5 napig.
A żurek elkészítéséhez szükségünk lesz 25 dkg friss fehér kolbászra, egy szép karéj húsos házi szalonnára, egy nagy, mosolygós vöröshagymára, mérettől függően 4-5 gerezd fokhagymára, egy szép szál sárgarépára, egy közepes zellergumóra, és egy valamirevaló fehérrépára. A díszítéshez vágjunk apróra néhány ecetes uborkát és felezzünk el fejenként egy keményre főtt tojást.
A fűszerezéshez használjunk sót, fehérborsot, szegfűborsot, majoránnát, babérlevelet, egy friss csokor petrezselymet, valamint egy csipet friss kaprot a díszítéshez.
A żurek elkészítéséhez tegyük egy nagy kondérba a kockára vágott szalonnát és a karikára vágott kolbászt. Ha már kellőképp kipirultak a darabkák, és nyomukat hagyták a lábos alján, egy szűrőkanállal kapkodjuk fel a karikákat, hogy a helyükre mehessen a gusztus szerint vágott vöröshagyma és fokhagyma. Ha a kisercent szalonnaágyon már a hagyma is elkezdett karamellizálódni, eresszük közéjük a krumplit, a répákat és a zellert, sózzuk-borsozzuk, kínáljuk meg egy kevés majoránnával, egypár szép babérlevéllel, majd fedő alatt hagyjuk rotyogni. Ha már levet eresztettek a zöldségek, nyakon önthetjük őket forrásban lévő vízzel.
Ha bugyogni kezd a levesünk, vegyük le közepes lángra. Ügyeljünk, hogy a zöldségeink még őrizzenek valamit az állagukból, amikor hozzájuk tesszük a csokor vágatlan petrezselymet, és a korábban félretett kolbászkarikákat. Keverjünk egyet rajta, majd óvatosan öntsük hozzá a 4-5 nap alatt kellőképp megsavanyodott kwasunkat. Ha szép, tiszta levesre vágyunk, ügyeljünk, hogy a kwas alján leülepedett rozslisztet ne öntsük a kwas-szal együtt a kondérba. Pár keverés, még egy utolsó buggyanás, és el is készültünk.
Rejtsünk készletünk legöblösebb tányérjaiba egy-egy fél főtt tojást, és kínáljuk levesünket langyos rozskenyérrel. Ha végképp le akarjuk nyűgözni asztaltársaságunkat, művünket rozscipóban is tálalhatjuk. Ehhez a cipó tetejét vágjuk le, a belét szedjük ki, és sütőben 180 fokon süssük addig, amíg meg nem keményedik a héja. Ezután merjük bele a levesünket, és csinosítsuk tejföllel, az apróra vágott ecetes uborkával és egy csipet friss kaporral.
