Legyen örömteli az együttműködés!
Interjú Forgács Eszter gyermekpszichológussal
A legtöbb gyerek életének része a versengés, hiszen ezt látják a felnőttektől, és a felnőttek őket is sokféle versenyhelyzetbe állítják. Már az óvodások is számtalan rajzpályázaton vesznek részt, és ahogy egyre nagyobbak lesznek, úgy növekszik a versenyzési lehetőségek száma is. De vajon jó ez a kisgyerekeknek? Szükségük van rá, vagy éppen negatív következményei lehetnek a jövőjükre nézve? Versenyhelyzetekről, kudarctűrésről, támogató felnőttekről és megfelelni vágyó gyerekekről beszélgettünk Forgács Eszter gyermek- és ifjúságpszichológussal.
A gyerekek életének része a sportversenyeken, matematikai versenyeken, szavalóversenyeken való részvétel. Milyen készségek, képességek fejlesztését segíti ez elő?
Mielőtt azon gondolkodunk, hogy milyen készségeket fejleszt a versenyzés, érdemes egy pillanatra megállnunk és megkérdezni magunktól: Jó-e, hogy a gyermekek folyton versenyhelyzetben vannak? Egy gyermek ugyanis nemcsak akkor van versenyhelyzetben, ha konkrétan tanulmányi-, zenei vagy sportversenyen vesz részt. A kisgyerekek életét átszövi a versengés. Gondolok itt akár a testvérekre, akik versengenek a felnőttek figyelméért, dicséretéért és nézik azt is, hogy a másik gyerekhez képest ők hogyan teljesítenek. Sok gyermeknek ez a folyamatos összehasonlítás rendkívül nagy mértékben meghatározza az önértékelését. A körülöttük lévő felnőttek – szülők és pedagógusok – ezt a versenyhelyzetet tudják fokozni vagy tompítani azzal, hogy mennyire helyezik a versenyzést és versengést előtérbe, milyen helyzetben jutnak a gyermekek figyelemhez, milyen kimondott vagy kimondatlan üzeneteket küldenek a gyermekek számára. Sok gyermek érzi azt, hogy ő akkor jó, ha jól teljesít, és retteg attól, hogy nem felel meg. Még a rendkívül jól teljesítő gyermekek között is sok van, aki fél a kudarctól, az összehasonlítástól, és stresszhelyzetként éli meg a teljesítést, a tanulást.
Versenyhelyzet lehet számukra a dolgozatírás is – pláne akkor, ha mindenkinek az eredménye nyilvános. Sajnos a sportolás is leginkább versenyzéshez kötött. Egy kevésbé ügyes gyermek elesik a sportolás lehetőségétől és élvezetétől, ha nem ér el jó versenyeredményeket, vagy nem érdekli a versenyzés. Az a gyermek, aki a versenyhelyzetekből győztesként kerül ki, annak sikerélménye lesz, ez építheti az önértékelését. A kérdés, hogy milyen áron jut ide. Örömmel, saját motivációból vett-e részt a versenyen, élvezte-e a felkészülést és magát a versenyt? Szerencsére ilyen is van, főleg akkor, ha egy gyermeket a felnőttek szeretettel, elfogadással, saját lelkesedésükkel és a tudást megfelelően átadva tudnak motiválni. Az így versenyző gyerekek számára a verseny élvezetteli megmérettetés, izgalmas motiváció, amiből tudnak épülni.
Ha a gyermek inkább a felnőttek elvárásának, esetleg követeléseinek próbált megfelelni szorongva és ellenállóan, akkor hiába a jó eredmény, ezt beárnyékolja a stressz és a kudarctól való félelem. Még a remekül teljesítő gyermekek között is van, aki attól szorong, hogy tőle már ezt a jó teljesítményt várják, nem hibázhat. Ha valaki sokszor veszít, mindig lemarad például a nagytesóhoz képest, nem sikerül bizonyítania, inkább kudarcélményekben gazdagodik, amelyek nem fognak jót tenni az önértékelésének. Természetesen rendkívül meghatározó az, hogy a felnőttek hogyan reagálnak a gyermek eredményeire, megszégyenülést, kritikát vagy elfogadást, támogatást adnak-e neki.
Fontos azt is megemlíteni, hogy maga a tanulás is kezd egyre inkább versenyhelyzetté válni. Egy átlag iskolában mind a felnőttek, mind pedig a gyermekek nagy nyomás alatt állnak, időre meg kell tanulniuk egy adott tananyagot, amely nem is biztos, hogy az ő érdeklődésükre, képességeikre szabott. Később pedig elkezdődnek a felvételik, amelyek hihetetlen nagy stresszhelyzetet tudnak teremteni a gyermekeknek. Itt sok gyerek éli meg, hogy verseny van és ez „vérre megy”. Ez az élmény aztán kihathat az osztályközösségekre, és akár a baráti kapcsolataikat is rombolni kezdheti.
Ahhoz, hogy a verseny jó élménnyé váljon, mindenképpen szükséges a gyermekek saját motivációja, szándéka és a felnőttekkel való jó kapcsolatuk. A kisgyermekek − de még a nagyobbak is − a felnőttekhez kapcsolódva, értük, általuk tanulnak. Jellemző, hogy a gyerekek sokszor azokat a tantárgyakat szeretik, ahol szeretik a tanárt, illetve a tanár lelkesedik a témáért, és izgalmasan tudja a gyermekeknek átadni.
Fontos átgondolnunk azt is, hogy milyen életkorban jó versenyen részt venni. Minél érettebb egy gyermek, annál jobb. Felső tagozat végén, gimnáziumban, egyetemen egészen más értelme lehet a versenynek, mint kicsi korban. Ekkorra nagyobb esély van arra, hogy a gyermek vagy fiatal saját motivációt talál, élvezi a folyamatot és már tud mit kezdeni a nyeréssel és a vesztéssel, pozitív élményeket gyűjt. Itt megjegyezném, hogy a kiemelkedő gyerekeknek is nagy szüksége van a felnőtt támogatásra, mert a sikerrel sem mindig könnyű mit kezdeni.
Mitől függ, hogy egy gyermek hogyan reagál a versenyhelyzetre, és hogyan éli meg az esetleges kudarcot?
Az, hogy egy gyerek hogyan reagál a különböző versenyhelyzetekre, nagyon sok dologtól függ. Függ az életkorától, adottságaitól, képességeitől és az idegrendszeri, érzelmi érettségétől. Vannak gyerekek, akik szeretik a szereplést, a teljesítményük megmutatását, és vannak, akik nem. A gyerekek reakcióit az is meghatározza, hogy mit éreznek, mi a tét a számukra, tarthatnak-e negatív érzelmi következményektől. Jó, ha erre oda tudunk figyelni és őszintén át tudjuk gondolni, hogy valójában mi a cél, amikor egy gyermeket versenyhelyzetbe hozunk.
A kudarctűrés nagymértékben attól függ, hogy milyen helyzetben, milyen érettségi szinten és milyen aktuális állapotban éri a gyermeket a kudarc. Kudarcok sorozatát éli-e meg, vagy alapvetően jó az önbizalma. A gyerekek frusztrációtoleranciáját és kudarctűrését az is meghatározza, hogy mennyire vannak leterhelve, stressznek kitéve, illetve, ahogy már említettem, mi felnőttek milyenfajta érzéseket, elvárásokat közvetítünk feléjük. A gyermekek rendkívül érzékenyek a megszégyenítésre, „beégésre”, az ilyen élmények könnyen nyomot hagynak bennük akár hosszú távra is. Minden kudarcélmény azoknak a gyerekeknek a legnehezebb, akik eleve szorongóbbak, érzelmileg kevésbé stabilak, esetleg az átlagnál nagyobb energiát kell befektetniük a jó teljesítmény eléréséért, vagy túlságosan maximalisták. Ráadásul egy gyereknek az intellektuális és az érzelmi érettsége nem biztos, hogy összhangban van. Lehet, hogy rendkívül okos, de érzelmileg és szociálisan, esetleg akár idegrendszerileg még éretlen. Nem mindegy, kit mennyire terhelünk, mert ha egy gyereket túl nagy nyomás alá helyezünk, akár traumatizálódhat is, szomatikus tüneteket mutathat. Meg kell találnunk az egyensúlyt, mert könnyen túlfárasztjuk őket. A fejfájás, hasfájás ennek árulkodó jelei.
A kudarcot akkor is nehezebb viselniük, ha aktuálisan valamitől megnőtt a családi vagy az iskolai stressz, változásokkal, veszteségekkel, veszéllyel, konfliktushelyzetekkel kell megküzdeniük. Amikor mi felnőttek nem vagyunk egyensúlyban, akkor a gyerekek rezilienciája is meggyengül. Ahhoz, hogy a gyerekek kudarctűrése, megküzdési képessége fejlődjön, nekünk felnőtteknek is segítenünk kell nekik is és magunknak is.
Mennyire fontos az iskolások életében a versenyhelyzetből származó elismerés, pozitív megerősítés?
Minden, ami sikerélmény, ami örömforrás a gyermek számára, az nagyon fontos. A versenyeredmény ennek csak egy kis szelete. Ha egy versenyen sikert ér el, az csodálatos érzés, de nem csak ezzel lehet pozitív élményhez és megerősítéshez jutni. Ennél még fontosabb, hogy a gyerekek merjenek megnyilvánulni, projektekben együttműködni, prezentálni, alkotni és azt megmutatni. Valójában minden feladat, visszajelzés építheti az önértékelésüket. Vannak gyerekek, akiket motivál a díj, őket is sokféleképpen lehet olyan helyzetbe hozni, hogy jó élményük legyen. A kérdés tehát az, hogy a tanulásban hogyan tudják megtalálni az örömöt, és hogy mi felnőttek hogyan tudunk ebben úgy velük lenni, hogy azt érezzék, ez a folyamat önmagában jó.
Egy verseny során a felkészítő tanár hogyan tudja segíteni a diákokat?
Ahogy említettem, egy felnőtt azzal segít a legtöbbet a gyerekeknek, ha átgondolja, hogy mit jelent az ő számára a verseny, milyen élményt szeretne adni a diákjainak. Azzal is segít, ha átgondolja, hogy a gyermekek képességeihez és lelkiállapotához passzol-e egy adott verseny. Ha passzol, akkor hogyan tud a tanulás örömét átadva motiválni, bátorítani, jó érzelmi kapcsolatban lenni a gyerekekkel, élvezni magát a készülést, és kerülni az érzelmi zsarolást vagy a túlterhelést. A tanár azzal is segít, ha el tudja ismerni a gyerekek teljesítményét, akármilyen helyezést is érnek el.
A szülők milyen módon tudják támogatni gyermeküket a felkészülésben?
A család támogató szerepe kiemelkedő. Elsősorban az a legfontosabb, hogy a szülők mennyire görcsölnek egy helyzeten, vagy mennyire nyugodtak, lazák. Meghatározó, hogy segítsenek a gyerekeknek a felkészülést pozitívan megélni, és ez olyan folyamat legyen, ahol lehet nevetni, lehet néha hibázni. A gyereket mindig a következő lépésig kell terhelni, nem lépésekkel előre tervezni. Hogyha a felnőtteknek iszonyú fontos, hogy első helyezést érjen el a gyermek, akkor ez egy plusz nyomást rak rá. Sok szülő mondja, hogy nem érti, hogy a gyereke miért akar annyira megfelelni, amikor náluk nincs is elvárás. A gyerekek hallgatják a szavainkat, de a tetteink, valamint a kimondott és ki nem mondott érzéseink hatnak rájuk igazán. Tehát segítség nekik, ha a felnőttek reflektálnak a helyzetre és saját magukra is. Ha a családi légkör bátorító, támogató, motiváló, a hangsúly a folyamaton van, kevésbé az eredményen, akkor a versenyzés jobb élmény lesz a gyereknek. Amire még rendkívül fontos odafigyelni, az az egyensúly. Sok gyereknek nagyon megterhelő a folyamatos versenyre járás, ez például a sportversenyeknél gyakran előfordul. Hihetetlen fontos, hogy a gyerekeknek legyen ideje pihenni, regenerálódni, lazítani. Erre a szülőknek (is) oda kell figyelniük. Ha egy gyermek sikeres, sokat nyer, akkor ebben is kell érzelmi támogatást nyújtani, például azáltal, hogy mit kezd ennek a pozitív − és néha negatív − szociális következményeivel.
A tanulmányi versenyeken való részvétel gyermekkorban befolyásolhatja, hogyan kezeli felnőttként a megmérettetéseket?
Attól függ, hogy a versenyeken ő milyen indíttatásból vett részt. Ha kellett, de nem akart versenyekre menni, ha erre kényszerült, ha például a szavalóversenyre való felkészülés hatalmas stresszel járt, ha a kevésbé jó eredményt büntették, vagy a felnőtt szeretete múlt az eredményen, akkor a hasonló teljesítményhelyzetekhez felnőtt korban is kötődhet szorongás és félelem. Ha azonban egy gyerek megfelelő érettségi szinttel elmegy egy-egy versenyre és a felnőttek támogatják, tud épülni a folyamatból, esetleg szereti az izgalmat és jó élményt szerez, nyer − főleg, ha egy csapat tagjaként éli ezt át. Ezek az élmények szintén beépülnek az énképébe, rutint, állóképességet, koncentrációs készséget szerez, megtanulhatja jól kezelni az izgalmát a nehezebb helyzetekben is.
Az ön által használt játékterápia, zeneterápia módszerei segíthetnek a gyerekeknek a stresszkezelésben, a kudarcok feldolgozásában?
Gyermekpszichológusként rendszeresen használom a művészetterápiás módszereket a gyerekek és a szülők segítésére is. A szimbolikus játék és a művészetek − zene, képzőművészet, irodalom, színház − segítik az érzelemkifejezést, önkifejezést és az önreflexiót, az érzelemszabályozás képességének kialakulását. Valójában a gyermekek művészeti oktatása prevenciós lehetőséget rejthetne, ha ezeket a tanulmányokat fontosnak tekintenénk, és lehetőséget, nem pedig egy újabb teljesítményterületet látnánk bennük. A stressz kezelésében rendkívül fontos, hogy a gyermekeknek – és a felnőtteknek – legyenek segítő eszközeik az érzelmeik megélésére, átdolgozására és arra, hogy rájuk lássanak. A művészetek pont ezt tudják adni. A terápiában is erre használjuk, de ez a prevenció szintjén is működik. Az a gyerek, aki ki tudja írni, festeni, zenélni magából az érzéseit, nagy előnyben van azokhoz képest, akik ezt nem tudják. Amiatt, hogy rengeteg gyerek végigloholja a napját, kevés olyan idő van a napjukban, amikor csak úgy lenni tudnak, amikor van idejük rajzolni, festeni, zenélni, játszani, magáért a tevékenység öröméért.
Abban, hogy egy gyereknek ne legyen szüksége terápiára azért, mert kudarcok érik, nekünk felnőtteknek van nagy szerepünk. Rendszerszinten kell átgondolnunk a gyerekek tanulását, terhelését és azt, hogy mit várunk tőlük társadalomként, iskolarendszerként, tanárként, szülőként. A gyerekek változásához nemcsak az ő érzelmi fejlődésük szükséges, hanem a felnőtteké is. Tehát valójában a prevenciót tartom a legfontosabbnak. Az érzelemszabályozás fejlődésének támogatására az önkifejezést segítő művészeti nevelésen kívül a relaxációt, meditációt és az önreflexió képességének elsajátítását látom most hatékony útnak. Tanárnak lenni is hihetetlen érzelmi és intellektuális kihívás. Ha úgy tekintjük, hogy ők azok a fontos felnőttek, akik hatással vannak a következő generációkra, akkor úgy kell tennünk velük is, mint ahogy szeretnénk, hogy ők tegyenek a gyerekekkel: elismerni a munkájukat, megadni nekik a megfelelő biztonságot, érzelmi támogatást, együttműködést, pozitív visszajelzést.