Olvasási idő: 
14 perc
Author

Legfőbb szövetségeseink a pedagógusok

A Pénziránytű Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy a hatóságokkal, civil szervezetekkel és piaci szereplőkkel együttműködve pénzügyi tudatosságot fejlesztő programokat dolgozzanak ki és valósítsanak meg, segítsék az egyének és a családok felelős, megalapozott anyagi döntéseit, és szemléletformáló programjaik eredményeként javuljon a lakosság pénzügyi tudatossága. Az Alapítvány meglévő és legújabb programjairól, képzéseiről és kiadványairól Bernáth Juliannát, a Pénziránytű Alapítvány oktatási igazgatóját kérdeztük.

Hogyan mutatná be a Pénziránytű Alapítvány munkáját annak, aki netán nem ismerné?

2008 óta működik az alapítvány, melyet a Diákhitel Központ, a Magyar Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapított. Küldetésünk, hogy a fiatalok pénzügyi tudatosságát erősítsük. Elsősorban a köznevelésben megvalósuló programokon keresztül szeretnénk ezt a célt elérni. Ennek érdekében a legfőbb szövetségeseink a pedagógusok, a működésünk egyik alappillére a pedagógusképzés. A pénzügyi nevelés a Nemzeti alaptantervben jelenleg elszórtan helyezkedik el bizonyos tantárgyakban. A ma már technikumoknak hívott szakképző intézményekben a 10. évfolyamon a pénzügyi és vállalkozói ismeretek az egyetlen kötelező elem, amely tantárgyként tartalmazza a pénzügyi nevelési ismereteket. Azért fontos, hogy létrehoztuk a pedagógusképzéseink rendszerét, mert ezt a tárgyat leszámítva nem szaktanárok azok, akik saját tantárgyaikon – elsősorban a matematikán, történelmen, földrajzon – keresztül felvállalják ennek a témakörnek az átadását, és ők nem feltétlenül rendelkeznek pénzügyi irányú képzettséggel. A tanárképzésben jelenleg a digitális kompetenciafejlesztő képzésünk a legnépszerűbb. Ez egy online digitális akadémia, ahol a digitális oktatást segítő alkalmazásokat ismerhetnek meg a tanárok, pénzügyi témával fűszerezve.

Készült két tankönyvünk, először 2015-ben a középiskola 9–10. évfolyamának szóló Iránytű a pénzügyekhez című tankönyv, amelyet azóta is ingyenesen lehet rendelni a hivatalos tankönyvrendelési felületen, a KELLO-n keresztül. A rákövetkező évben pedig megjelent a 7–8. évfolyamnak szánt Küldetések a pénz világában című, szintén ingyenesen rendelhető tankönyv.

Fontos része az Alapítványnak a Pénziránytű Iskolahálózat, amely most már több mint 260 középiskolát foglal magában. Különböző pályázatokat, versenyeket rendezünk iskoláknak, tanároknak, diákoknak. Az egyik legnépszerűbb a BankCode országos pénzügyi csapatverseny, az MNB Pénzmúzeumával közös szervezésben. Az általános iskolai hálózatunk a Pénziránytű-BankVelem program keretein belül működik, amelybe szintén számos verseny, például a 7 éves PénzOkos Kupa és banki szimulációs elemek is tartoznak. A honlapunkon rengeteg játék is található, amelyekkel egyénileg és órán csapatban is tudnak játszani a diákok, ilyenek például a felső tagozatosoknak és középiskolásoknak szóló Kahoot! kvízeink. Elérhetőek mobilapplikációink is, például az általános iskolásoknak szóló Pénzügyi hősképző vagy legújabb fejlesztésünk, a Zöldiránytű app, amely a középiskolásoknak ad környezet- és pénztárcakímélő ötleteket.

Kiadványaik a gyakorlati alkalmazás logikájára felfűzött ismeretterjesztést végeznek. Mennyire korán érdemes elkezdeni a pénzügyi nevelést?

Ha különválasztjuk az érzékenyítés kategóriáját, már egészen az óvodás korban érdemes elkezdeni. Jelenleg is vizsgáljuk, hogy az óvoda nagycsoportjában milyen fejlesztőjátékok segítségével lehetséges ennek nekikezdeni. Óvodás korban nagyon fontos tényező a család, az érzékenyítésnek pedig az is része például, hogy a gyereknek meg kell értenie, hogy a dolgok nincsenek ingyen, nem lehet mindent megkapni. Ezzel együtt előbb-utóbb azt is meg kell érteni, hogy a pénz nem végtelen, és tenni kell érte. Van egy JátékBankunk, ahol néhány kérdéses tesztek, kvízek, játékok érhetők el online, amelyek már 1–2. osztályosoknak is készültek. A Pénz7 program a 3–4. osztályosokkal kezdi a fejlesztést, ekkorra már kialakul a gyerekek számfogalma is.

Milyen módszerekkel lehet a pénzügyi tudatosságot integrálni a tanórákba?

Ez nagymértékben múlik a tanárok kreativitásán. A pedagógusok képzésével egyben módszertani megújulásra is törekszünk. Igyekszünk megmutatni azokat a módszereket, amelyek az Alfa és a Z generációnál működhetnek; a digitális alkalmazások beépítése is erről szól. Ilyen módszer például a játékosítás is, az általános iskolás tankönyvünk – ahogy a kapcsolódó applikációnk is – pontrendszerre épül. A Pénz7 programban 45 perces tanórákat dolgozunk ki, amelyek abból a szempontból klasszikusak, hogy a tanár óravezetésére épülnek, de nagyon fontos, hogy nem frontális módon. Ehelyett nagyon sok az együttműködés, a kooperáció, a csoportmunka, pármunka, az aktivizálás és alkotás. Ezek azok a módszerek, amelyek a többségnek segítenek megérni ezeket a témaköröket.

Például a matematika esetében, amíg a gyerek csak a különböző műveleteket és szabályokat hallja, fel fogja tenni azt a kérdést, hogy ennek mi értelme van, miért kell ezt tanulni? Amint életszerű példákat tudunk mutatni, ami őt, az ő mindennapjait, a zsebpénzét vagy megkeresett pénzét érinti, emészthetőbbé válnak a dolgok.

Voltak kutatásaik, amelyekben azt is vizsgálták, hogy a különböző személyiségek hogyan működnek, milyen érzelmi döntéseket hoznak, és ezek hogyan befolyásolják a pénzügyeiket. Hogyan lehetséges a szubjektív mechanizmusok bevonása a pénzügyi ismeretekbe?

A pénzügyi tudatosság – mint bármilyen tudatosság – arról szól, hogy ismerjük meg magunkat, és ennek megfelelően döntsünk. Van, aki az utolsó kiadását is vezeti, ugyanúgy van pénze hó végén, tudja fegyelmezni magát vásárláskor, míg mások kevésbé tudnak bánni a pénzzel. Ezzel önmagában nincsen probléma, ha ezt tudjuk magunkról. A pénzügyi tudatosság lényege, hogy tudjam a lehetőségeimet, tudjam, hogy elvileg mi alapján választhatok. Van a honlapunkon fiatal felnőtteknek és gyerekeknek szóló személyiségtesztünk is, utóbbit 6–7. osztálytól javasoljuk. Ezzel megcáfolhatják vagy megerősíthetik azt a képet, ami kialakult magukról.

Hogyan működik a Pénziránytű Iskolahálózat, milyen lehetőségeket nyújtanak a részt vevő intézményeknek?

A Pénziránytű Iskolahálózat azoknak a középfokú oktatási intézményeknek szól, amelyek felvállalják a pénzügyi nevelést. Teljesen ingyenes, mint minden programja az Alapítványnak. Az iskolahálózaton keresztül például hozzáférést tudunk nyújtani bizonyos tananyagokhoz. Vannak olyan korábbi tanárképzéseinken és programjainkon született tananyagok, prezentációk, kiegészítő anyagok, amelyekhez csak a regisztrált tanárok férhetnek hozzá.

Amikor jelentkezik egy iskola a hálózatba, először az intézményvezető regisztrálja az iskolát, és eldöntheti egy lista alapján, hogy mit szeretnének használni az általunk kínált lehetőségekből. Választhatják azt, hogy beépítik a pénzügyi nevelést a pedagógiai programba, az éves helyi tanulmányi programokba, a tantárgyakba és tanórán kívüli foglalkozások keretébe, de dönthetnek úgy is, hogy biztosítják a pedagógusaik részvételét a tanárképzésünkön, használják a tankönyvet, részt vesznek a Pénz7 programban és a szakmai rendezvényeinken. Cserébe mindössze egy kis adminisztratív kérésünk szokott lenni: év végén beszámolót kérünk az iskoláktól. Ez szintén online formában történik, és gyakorlatilag negyedóra alatt beadható. Nem szeretnénk plusz terheket rakni a pedagógusokra, de fontosak a visszajelzések, építünk rájuk, amikor a következő évek programját kidolgozzuk.

Meg szoktuk hirdetni a pedagógusoknak szóló Pénziránytű Tanári Díj pályázatot, amely anyagi támogatással jár. Ennek elnyeréséért minden évben kapcsolódó aktivitást várunk valamilyen formában, például óratervet, vagy a pénzügyi nevelési tevékenység bemutatását. Diákoknak kisfilmpályázatot szoktunk meghirdetni, amelyet idén digitális alkotói pályázattá bővítünk.

Kiemelt Pénziránytű programot is indítottunk iskolahálózati tagjainknak, a Kiemelt Pénziránytű Iskola címet szintén valamilyen aktivitáshoz kötöttük, például regionális workshopot vagy vetélkedőt szerveztek az aktív iskolák. Ez a programunk idén úgy folytatódik, hogy az egyéb pályázatokon való részvételükkel szerezhetnek aktivitási pontokat az iskolák, így a tanév végén fog kiderülni, hogy kik lesznek a következő Kiemelt Pénziránytű Iskolák.

Új lehetőségként elindították a Pénziránytű Tanárklubot és a Pénziránytű Bázisiskola pilot programot. Ezek az újdonságok milyen lehetőségekkel bővítik az iskolahálózatok kínálatait?

A Bázisiskola programmal elkezdjük egy országos hálózat kiépítését. A Pénziránytű Bázisiskolák az ország minden pontján azt a célt szolgálják majd, hogy csökkentsük a Budapest-központúságot. Korszerű tantermeket alakítunk ki, és felkészítjük ezeknek az iskoláknak a tanárait úgy, hogy pénzügyi nevelési foglalkozásokat lehessen tartani. Így ezeken a foglalkozásokon más középiskolások és akár általános iskolások is részt tudnak majd venni a régióból, és nem kell ehhez Budapestre utazniuk.

A Tanárklubba pedig várunk minden olyan tanárt, aki érdeklődik a pénzügyi nevelés iránt. A november 16-ai héten volt egy – a helyzetre való tekintettel online – workshopunk. Szakmai előadásokat és módszertani szekciókat szerveztünk a tanároknak, ezek a módszertani szekciófoglalkozások havi gyakorisággal lesznek, illetve tervezünk szakmai és módszertani előadásokat is.

A jövő évi Pénz7 pénzügyi témája a fenntartható, zöld családi költségvetésre fókuszál majd. Hogyan kapcsolódik a Pénziránytű a pénzügyi témahéthez?

A Pénz7 egy köznevelési, választható témahét az iskolákban, amely ma már vállalkozási ismeretek témájú tanórákkal kibővítve fut. Ez egy nagy, komplex program, hat szervező működik együtt, 1200 iskolában választják évről évre, hogy megtartják ezeket a témaheteket. A Magyar Bankszövetség hozta be Európából a Europian Money Week programot 2015-ben. A Bankszövetség az egyik alapítónk, és a Pénziránytű Alapítványt keresték meg a program tartalmának kidolgozásával. A Pénziránytű Alapítvány a pénzügyi témájú tanórák kidolgozásáért felel, emellett a regisztrációs rendszert is mi működtetjük. A 2021-es Pénz7 órára már idén nyár elején elkezdtünk készülni és a tananyagot kialakítani, amelyet utána letesztelünk, kipróbálunk, lektoráltatunk, tehát ezek minőségbiztosított szakmai anyagok. A Bankszövetség önkénteseket is szervez, akik pénzügyi vonalról szakértőként segíthetnek az órák megtartásában.

Mivel néhány éve vállalkozói témahétről is beszélünk, a tananyagok fejlesztését vállalkozói oldalról a Junior Achievement Magyarország Alapítvány végzi. Az EMMI mint projektgazda mellett mindkét oldalnak van kormányzati-szakmai háttere is, pénzügyi oldalról a Pénzügyminisztérium, a vállalkozói oldalról pedig az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Új lehetőségek az iskolai pénzügyi nevelésben címmel új tanárképzési programot akkreditáltattak. Milyen elméleti és módszertani ismeretekhez juthatnak a pedagógusok ezen a képzésen?

Jelenleg azon dolgozunk, hogy teljesen online működjön a képzés. 2015-ben akkreditáltattuk a program elődjét, a középiskolai tanárképzésünket, amely szintén a legalapvetőbb pénzügyi ismereteket járta körül. Ennek az akkreditációja nyár elején lejárt, ezért hoztuk létre ezt az új képzést. Blended képzésről van szó, a 40 órából 20 óra e-learning tananyagokkal segíti az elméleti felkészülést, a másik 20 órát pedig gazdasági döntéseket szimuláló játékok teszik ki. A kontaktórákon is azt mutatnánk meg, hogy a száraznak gondolt elméleti ismereteket praktikusan, játékokkal és különböző módszerekkel hogyan lehet átadni a diákoknak. Jelenleg a kontaktórákat is kénytelenek leszünk online tartani.

A szülők is be tudnak kapcsolódni a pénzügyi nevelés folyamatába? Milyen otthoni használatra is alkalmazható kiadványaikat lehet elérni?

Azok a játékaink, amelyek rendelkezésre állnak, alkalmasak arra, hogy a szülők is bekapcsolódjanak a folyamatba. A honlapunkon vannak csapatjátékok, amelyekkel az egész család tud játszani, tehát nem csak órán, tanár vezetésével működnek. A pénzügyi személyiségteszt kitöltése után is nagyon jókat lehet beszélgetni a gyerekekkel, ami szintén jó lehetőség a bevonódásra. Minden kiadványunk elérhető a honlapunkon (penziranytu.hu), és ezek abszolút működőképesek a laikus olvasóknak is, együtt lehet használni őket a gyerekekkel. Tapasztalatok és visszajelzések alapján a felnőttek is ugyanúgy élvezik az elérhető anyagokat és játékokat.