A 2012-es Nemzeti alaptanterv (a továbbiakban: Nat 2012) felülvizsgálatának és módosításának egyik fontos célja volt a tanulói munkaterhek csökkentése, ennek érdekében történtek változtatások a 2020 szeptemberében felmenő rendszerben bevezetett, módosított Nemzeti alaptantervben (a továbbiakban: Nat 2020).
Fontos megjegyezni, hogy a tantárgyak tartalmi változásait a szakértőknek úgy kellett megoldaniuk, hogy egyszerre kellett szem előtt tartaniuk az adott tantárgy alapját képező tudományág legfrissebb ismereteinek beépítését (a tananyagok korszerűsítését), a tanulás eredményességét támogató rendszerezettséget, a didaktikai szempontokat (a tanulás támogatását) és a már említett terheléscsökkentési szempontokat is.
Az alábbi összefoglaló ezen célok teljesülését a matematika és a természettudományok esetében vizsgálja. A tantárgyak tartalmi változásait a Nat 2012 és a Nat 2020, az ezek alapján készült kerettantervek, valamint a korábbi és a 2024 tavaszától hatályos érettségi vizsgakövetelmények összevetésében vizsgáltuk.