Nincsen könnyű dolga annak, aki a retorika definiálására vállalkozik. Az ezerarcú tudományág ugyanis 2500 éve tanít, vezet és gyönyörködtet bennünket, ránk hagyva Arisztotelész bölcsességét, Cicero erejét, Quintilianus tehetségét és egyúttal a lehetőséget az értelmezésre, elmélyülésre, meggyőzésre és hatásgyakorlásra. Az évszázadok során azonban, a történelmi változásokkal párhuzamosan a retorika meghatározásai és funkciói is módosultak: nevezték már művészetnek, később pedig a prédikáció és az oktatás eszközeként tekintettek rá. A középkorban a logika és a grammatika mellett a három szabad művészet egyikeként említették, mára pedig nem pusztán a beszédre és szövegre érvényes diszciplínának, hanem a képek, hangok, terek esetében is érvényes művészetnek, mesterségnek, üzenetnek és gyakorlatnak tartjuk.
