Kuti Zsuzsa

Ahogyan a tanár is támogatja a gyereket a tanulásban, úgy a tanárt is támogatja egy másik, tapasztaltabb kolléga a szakmai fejlődésében. Ez azonban önismereti utat, személyiségfejlesztést is jelent a tanárok számára.

– Hogyan indult a pályája?

– Mindig is nagyon fontosnak tartottam azokat a lehetőségeket, amelyeket egy idegen nyelv ismerete adhat az ember számára: a nyitottságot, a más emberek megismerését, a kapcsolatteremtés számtalan új formáját. Ezek hatására kezdtem érdeklődni a nyelvtanítás iránt. A Tanítóképző Főiskola elvégzése után az intézmény gyakorlóiskolájában helyezkedtem el, ahol igen motiváló környezetbe kerültem. Ebben az általános iskolában a második osztályban kezdődött a nyelvoktatás, s a szaktanári ismeretekkel is rendelkező tanítók nyolcadikig tanítottak egy-egy csoportot. Így aztán lehetőségem nyílt arra, hogy elmélyedjek mind az alsó, mind pedig a felső tagozatos nyelvoktatás kérdéseiben. A későbbiekben gyakorló tanárok képzésével is foglalkozhattam itt, mely ugyancsak kapcsolódik jelenlegi feladataimhoz.

– Az idegen nyelv tehát megnyitja az embert, segíti az új kapcsolatok létrejöttét…

– Igen. Nekem például a British Council égisze alatt lehetőségem nyílt arra, hogy nemzetközi szinten is tapasztalatokat szerezzek a kapcsolatépítés és a szakmai hálózat kialakítása terén. Már pályám legelején – csupán néhány éves angolnyelv-tanítási gyakorlat után – részt vettem egy projektben, amely során tanártovábbképző szakemberré váltam. Itt kóstolhattam bele az angolszász oktatási formák és módszerek világába is: olyan voltam az anyanyelvi kollégák mellett, mint szakácsok között a kukta: igyekeztem minden fortélyukat ellesni – különösen az élményszerű oktatás, a felnőttképzés és a tapasztalatok átadása területén.
A megszerzett ismereteket és tapasztalatokat különböző továbbképzések, konferenciák, műhelyfoglalkozások keretében osztom meg itthon és külföldön egyaránt. Összességében tehát úgy érzem, hogy eddigi tanulmányaim, szakmai érdeklődésem és tapasztalataim is mind-mind hozzásegítettek ahhoz, hogy jelenlegi, szaktanácsadói munkámat eredményesen végezhessem.

– A szaktanácsadó fő feladata a tanárok segítése, szakmai támogatása. Ön kapott-e valakitől hasonló segítséget tanári pályafutása során?

– Kiváló kollégám indított el a pályán: Szepesi Judit, az akkori Tanítóképző Főiskola gyakorlóiskolájának vezetőtanára volt a szakmai mentorom. Tizenöt évig dolgoztunk együtt, s rengeteg biztatást és bátorítást kaptam tőle. Igen támogató volt az iskolai környezet is, hiszen az igazgató szabad kezet adott a munkánkban. Nagy segítséget jelentett az a tényező is, hogy gyakorlóiskolai voltunkból adódóan olyan pedagógusok jöttek hozzánk szakmai konzultációra, akik számos jó megfigyeléssel, új módszertani szemponttal gazdagítottak minket. Különösen emlékezetes volt számomra Janet Enever és Caroline Laidlaw angol anyanyelvű szakemberek látogatása. Két-három éve voltam a pályán, s már csak ezért is igyekeztem kitenni magamért: változatos, kreatív tevékenységre, sokféle feladattípusra épített foglalkozást tartottam, s természetesen izgatottan vártam szakmai értékelésüket. Ezzel szemben Janet csak egyetlen kérdést tett fel nekem: „Próbáltál már mesekönyvekkel tanítani?” Majd elmentek, s én ottmaradtam a kétségeimmel: Jó volt az órám? Tetszett, amit látott? Egy idő múlva azonban kérdése nyomán elgondolkodva rájöttem, igaza van: a kisiskolások nyelvtanításának legjobb módja a természetes nyelvi közeg megteremtése, és ennek a mesekönyv az egyik leghatékonyabb eszköze. Később az is világossá vált számomra, milyen fontos szakmai útmutatást adott a tapasztaltabb kolléga – egyetlen, értékelést nem tartalmazó kérdésével. Elindított ugyanis egy újfajta gondolkodásmódot, szakmai érdeklődést bennem, amely hozzásegített ahhoz, hogy megtaláljam azt az utat, ami valóban az enyém. Ennek révén kezdtem mélyebben érdeklődni a nyelvtanítás módszertana iránt, s ez vezetett angliai mesterdiplomám megszerzéséhez is. Ez a történet szakértőként igen fontos mintát jelent számomra: hasonlóképpen szeretnék én is új utakat nyitni a kollégák előtt – akár egy-egy jókor feltett, pontosan megfogalmazott kérdéssel.

A nyelvtanárok szakmai fejlődésének támogatásába Ábrahám Erzsébet vezetett be, amikor a Fővárosi Pedagógiai Intézetbe kerültem szaktanácsadónak. Akkor indult a British Council országos projektje, amelyben szakmailag magasan képzett, tehetséges és a fejlődésre nyitott nyelvtanárokat képeztek trénerré anyanyelvi szakemberek. Legfiatalabb résztvevőként, itt dolgoztam éveken át John Rogers mellett, akitől rengeteg szakmai támogatást, kihívást jelentő lehetőségeket és egy újfajta látásmódot kaptam. Mellette váltam trénerré. Majd ugyanennek a projektnek egy későbbi fázisában Terence Bradley-vel dolgoztam együtt, de ekkor már az országos tanártovábbképző projekt irányítása, további trénerek képzése lett a feladatom. Tőle a tanári munka magas szintű reflektív elemzését és a tréneri kompetenciák tudatos fejlesztésének módját tanultam meg. Mivel ezek a lehetőségek nagyon korán elértek a pályámon alapvetően másképp, partneri viszonyra épülő, egyéni szükségletekre alapozott, fejlődésorientált szemléletmóddal közelítettem meg mindig is a tanárok szakmai fejlődésének támogatását. Jelenlegi munkámban is ezt kamatoztatom, ebből építkezem.

– Miért fontos a szaktanácsadás a pedagógusok számára?

– Azért, mert emberekkel foglalkoznak. S ebben az esetben is igaz a mondás, miszerint a gyémántot gyémánttal, az embert emberrel csiszolják. Ahogyan a tanár is támogatja a gyereket a tanulásban, úgy a tanárt is támogatja egy másik, tapasztaltabb kolléga a szakmai fejlődésében. Ez azonban önismereti utat, személyiségfejlesztést is jelent a tanárok számára. Ez a pálya nagyon szép, de egyáltalán nem könnyű. Sokszor eszembe jutnak pályakezdő éveim: a legkisebbek nyelvoktatása során megtapasztalhattam, milyen az, amikor szinte a semmiből indulnak el, a tanév végére pedig képesek lesznek megérteni egy rövid, angol nyelvű mesét, vagy részt venni egy mondóka eljátszásában. A tanítónak, tanárnak ez hatalmas élmény, de sok feladatot és nagy felelősséget is igényel tőle. A pálya szépsége és nehézsége – változékonyságában is rejlik: dinamikája folyamatos kihívást jelent. Külső és belső tényezők egyaránt befolyásolják, hiszen éppolyan fontos benne a tanári változás, mint a diákoké. Éppen ezért nagy kihívást, nehéz feladatot jelent – szükséges hozzá a szakmai támogatás. Kapaszkodót jelenthet a tanár számára, ha átérzi, hogy az a kolléga, aki részt vesz az óráján, érte van, rá figyel, az ő szakmai fejlődését segíti. Külső szemlélőként könnyebben meglátja azokat a pontokat, amelyekre a túlterhelt, rohanó mindennapokban már nem jut figyelme a tanárnak. Erre a nevelőtestületen belül nincs mindig lehetőség, hiszen mindenki a saját óráján van, a maga feladataira készül napközben.

Nemrég találkoztam egy kollégával, aki azért váltott munkahelyet, mert úgy érezte, nem kap szakmai ösztönzést a környezetétől, s emiatt az ő motivációja is jelentősen csökkent – s ezzel együtt a fáradtság, kiégés, leterheltség jeleit észlelte magán. Az új munkahelyén szerencséje volt: kapott szakmai támogatást és biztatást, újra megtalálta a motivációját. Mondhatjuk tehát, hogy jó döntést hozott. Ám nem törvényszerű, hogy mindenki ennyire pontosan értékelje a saját helyzetét, s nem biztos, hogy mindenki számára a munkahely-változtatás a legjobb megoldás. Ráadásul itt egy szerencsés helyzetről, pozitív változásról beszélhetünk. A szaktanácsadói rendszer célja az is, hogy ne csak véletlenszerűek legyenek az ilyen sikertörténetek – s az is, hogy adott esetben elkerülhetők legyenek a fenti, radikális változások.

– A szaktanácsadás mennyiben tudja segíteni a tanárt napi gyakorlatában?

– A jó tanár véleményem szerint odaadással végzi munkáját, nyitott, és felelősséget érez a diákjai iránt. Szakmailag felkészült, s mindig kész a fejlődésre – mivel úgy tekint a változásokra, mint az önfejlesztés lehetőségére, a szakmai előrelépés fontos állomására. Ennek következtében él is a változás adta lehetőségekkel – egyedül, vagy támogatással. Éppen ezért lehet és kell is támogatni a tanári fejlődés útját, s ebben tud segíteni a szaktanácsadás. Fontos megjegyezni, hogy míg korábban a szaktanácsadót egyfajta ellenőrként küldték az iskolába, s látogatásának célja főként a tanár munkájának értékelése, minősítése volt, addig a jelenlegi rendszerben célja és feladata gyökeresen más. Mint neve is mutatja, a szaktanácsadó legfontosabb feladata – mint ahogy a neve is mutatja – a tanácsadás –, tehát nem értékel, nem minősít, s nem célja, hogy jót vagy rosszat mondjon. Sokkal fontosabb, hogy elősegítse a pedagógus tudatos gondolkodásának kialakítását. A szaktanácsadás során alapvetően a nyolc pedagóguskompetencia fejlesztése a kívánalom – de adott helyzettől függ, hogy aktuálisan melyiket szükséges fejlesztenie a pedagógusnak. A tanácsadónak kísérői szerepe van ebben a folyamatban: egyenrangú viszonyban van a tanárral. Odafigyel rá, meghallgatja, hogyan vélekedik saját szakmai pályafutásáról, egy adott óráról, vagy éppen milyen probléma foglalkoztatja, hogy érzi magát a munkahelyén. A szaktanácsadóra tájékoztató szerep is hárul: tájékoztatja a tanárt arról, milyen támogatást, segítséget kaphat munkájában az iskolavezetéstől, munkatársaitól, munkaközösségétől – sőt, akár a tanítványaitól is.

Egyéni beszélgetés

Csoportos megbeszélés

Képzés, felkészítés

– Hogyan ébreszthető fel a változtatás igénye egy-egy látogatás során? Egyáltalán felébreszthető-e?

– Erre számos jó példával szolgálhatok magam is. Egy angol szakos fiatalember óráját látogattam meg, aki azt kérte, hogy a kooperatív munka szervezését, megvalósítását figyeljem az óráján. Ám ez a gyakorlatban alig valósult meg: párosával ültek ugyan a gyerekek, de lényegében nem csináltak együtt semmit, egyszerűen párhuzamos feladatmegoldást láttam. Az óra elemzése során ezt említettem meg tényszerűen. Majd kérdéseimmel és megfigyeléseimmel vezetve részleteiben elemeztük az órát és számos konkrét lehetőséget kerestünk a tanulók együttműködésének fejlesztésére. Láttam, hogy komolyan elgondolkodott a hallottakon. A megbeszélés végeztével történelemórára sietett, s megkérdeztem tőle, hogy ott is alkalmazni fogja-e a most megbeszélteket. Először meglepődött, mert úgy érezte, a történelem egy egészen más tantárgy. Ám egy hét múlva – amikor egy másik kollégájánál szaktanácsadását végeztem – már messziről integetett nekem a folyosón és örömmel számolt be arról, hogy kérdésem nyomán átszervezte a történelemórát is és hatékony csoportmunkát sikerült kialakítania. Ezt a szaktanácsadást azért is érzem különösen sikeresnek, mert úgy tapasztaltam, a kolléga megértette a változtatás szükségességét és alkalmazta is, másrészt a gondolkodásának tartalmi iránya is megváltozott: rájött, hogy nem tantárgyakat, hanem gyerekeket tanítunk.

Egészen más jellegű szakmai támogatást igényelt egy másik kolléga, aki a szakmai önkeresés fázisában volt, bizonytalan volt saját, a kisiskolás korosztálynak megfelelő, nyelvtanítási módszerének kialakításában. Neki egy zsák mesekönyvet vittem, amelyekből taníthatott. Amikor azt kérdezte tőlem, miként használja fel ezeket, csak annyit válaszoltam (mivel tudtam, hogy kisgyerekes anyuka): „Mesélj úgy, mint a saját gyerekednek!” Nem is kellett tovább magyaráznom, pontosan értette – és később sikeresen, magabiztosan alkalmazta ezt a módszertani ötletet. Egy harmadik, nagyon tehetséges kollégának az jelentett problémát, hogy úgy érezte, akkori helyzetében nem tud tovább fejlődni – őt abban támogattam, hogy az iskolavezetés bevonásával, egyfajta módszertani központ kialakításával tudását átadhassa más tanároknak – akár olyanoknak is, akik más iskolákban tanítanak. A felsoroltakon kívül a tanári fejlődés számos egyéb formában is történhet: megnyilvánulhat továbbképzések látogatásában, új diploma szerzésében, de az is elképzelhető, hogy a tanár bemegy egy nálánál tapasztaltabb kollégához, megvitatják a látottakat, és megpróbálja a számára megfelelő jó gyakorlatot alkalmazni. Vagy egyszerűen csak elgondolkodik a saját módszerein, s olyan kérdéseket tesz fel magának, amelyek előreviszik a tanári pályán. Az egyéni fejlődésre épülő szaktanácsadás során tehát mindenkihez másképp közelítünk: kinek-kinek azt nyújtjuk, amire neki adott helyzetben leginkább szüksége van. Az azonban már rajta múlik, hogy valóban megteszi-e a szükséges lépéseket, képzi-e önmagát, változtat-e…

A tanár felelőssége és lehetősége, hogy a hallottak alapján továbblépjen, új célokat fogalmazzon meg, jóllehet, a szaktanácsadónak támogatnia kell őt ebben.

– A szaktanácsadás tehát újfajta tanári látásmódra ösztönöz…

– Valóban, s a szaktanácsadó elősegíti ennek kialakítását is, hiszen minden tanár helyzete más-más megoldást kíván, minden kapcsolódó fejlődés új utak keresésére ösztönöz. Kiindulásként természetesen olyan támogatást kell nyújtanunk, amelyre neki leginkább szüksége van. Éppen ezért a pedagógusnak fel kell ismernie, hogy pontosan mire van szüksége. Szaktanácsadóként arra ösztönözzük, hogy ezt ő maga fedezze fel saját magának. A közös munka során arra kérjük a kollégákat, hogy egy szakmai önismereti elemzés eredményeként jelöljék meg azokat a területeket, amelyeket erősségüknek tartanak, s azokat is, amelyekben érzésük szerint fejlődésre, szakmai támogatásra szorulnak. Miután a tanár saját magának meghatározta, hogy melyik út járható számára, s mi vezet leginkább az általa kijelölt szakmai célhoz, végig kell gondolnia annak lépéseit. Fontos tudatosítania magában, miben érzi jól magát, miben magabiztos és sikeres a pályáján, s ezen a nyomon lehet elindulni, hiszen minden fejlesztés az erősségekre épül – a későbbiekben ehhez kapcsolódnak majd a fejlesztendő területek is. Ez a metódus nem ismeretlen a tanárok számára, hiszen ők ugyanezt teszik a diákjaikkal: megfigyelik és fejlesztik tanulóik személyiségét, képességeit és törekszenek arra, hogy minél több támogatást nyújtsanak nekik, minél jobban felkészítsék őket a valós életben való helytállásra. A szaktanácsadás lépései tehát nem jelentenek újdonságot a pedagógusok számára, ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy az önreflexív gondolkodás igen nehéz. És sokszor ideje sincs arra a tanárnak, hogy elgondolkodjon saját pályáján. Holott fontos lenne átgondolnia, hol tart a szakmájában, milyen a pályafutása, mennyire tájékozott és felkészült. Jó lenne, ha azt is tudatosítaná, vannak-e szakmai sikerei, jól érzi-e magát a munkahelyén, s vannak-e olyan területek, amelyek tekintetében fejlesztésre szorul. A szaktanácsadói támogatás a tanár igényeinek függvényében sokféle lehet – de alapvetően a tanáron múlik, neki kell véghezvinnie, a szaktanácsadó nem hajthatja végre helyette, sokkal inkább egyfajta tükröt tart elé, amelyben megtalálhatja az erősségeit, s ennek kapcsán konkrét szakmai célokat fogalmazhat meg. Az ide vezető utat pedig a szaktanácsadó együttműködésével a tanár számára is vállalható és betartható lépésekre bontják. Csak olyan eredmények születnek tehát egy-egy ilyen látogatást követően, ami a pedagógus részéről elfogadható és vállalható. Ebben kell, hogy támogassa az iskolavezetés is, hiszen a hétköznapokban a munkahelyi közösségre számíthat leginkább a pedagógus. Éppen ezért kulcsfontosságú az is, hogy maguk az intézmények, illetve intézményvezetők is felkészüljenek a számukra szintén újfajta szerepkörre.

– Az órán látottak vagy a megbeszélések alapján szűr le több tapasztalatot a szaktanácsadó?

– A szaktanácsadó egyfajta „pillanatfelvételt” lát a pedagógus pályájáról, munkájáról. Kihívást és egyben felelősséget is jelent ilyen rövid idő alatt tanácsot adni… Már csak ezért sem lehet a minősítés a szaktanácsadás célja, hiszen egy napra építve nem minősítünk egy szakmai életutat. A szaktanácsadás során megbeszéléssel indul a nap: ennek során a pedagógus szóban vagy írásban bemutatja szakmai hátterét. Erősségeire, fejlesztendő területeire már közösen koncentrálnak a szaktanácsadóval. A pedagógusnak lehetősége van óramegfigyelési szempontokat választani, tehát ő maga jelöli ki a szaktanácsadó számára a vizsgálódás fókuszát. Az előzetes megbeszélés, maga a tanóra és annak elemzése együttesen ad képet a pedagógusról. Fontos, hogy a szaktanácsadó igyekezzen minél több információt szerezni előzetesen a tanítási környezetről is. Így a nap végére hatékonyan támogathatja a pedagógust abban, hogy megfogalmazza a saját fejlődési célját. Így lesz a szaktanácsadás egyénre szabott, egyenrangú és fejlődésorientált. A szaktanácsadás tehát a pedagógus igényein alapul: a szaktanácsadó alapvetően nem vihet más szempontsort. Ez az eddigiektől megszokott, újfajta látásmódot – és elsősorban nyitottságot – igényel mind a tanártól, mind a szaktanácsadótól.

– Több szempontból is elmondta, miként segítik a szaktanácsadók a pedagógusok munkáját. De ki segít a segítőnek?

– A szaktanácsadók is pedagógusok, akik tudatosan élik meg saját szakmai fejlődésüket, s tudatosan támogatják más kollégák munkáját is. Éppen ezért a szaktanácsadók fejlesztése ugyanolyan fontos feladat, mint a tanároké. A TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 Pedagógusképzés támogatása című projekt keretében dolgozó szaktanácsadók a felkészülési időszakban természetesen elsajátították az eljárásrendet, amelynek jelenlegi formája sok látogatás során alakult ki. Ez a lépéssor voltaképpen egy vezérfonal, amit a szaktanácsadónak kell megtöltenie tartalommal az adott pedagógushoz, helyzethez alkalmazkodva. Nem könnyű a szaktanácsadói feladatkör, hiszen – amint az a fentiekből is kitűnik – nincs egyértelmű, „kőbe vésett” válasz arra vonatkozóan, hogy milyen támogatást nyújtson a pedagógusnak az egyes helyzetekben. Tény, hogy sokat kell gyakorolnia és ebben segítheti őt a többi szaktanácsadóval való kapcsolattartás, a szakmai tapasztalatok megosztása, megbeszélése. Változásra, fejlődésre neki is éppúgy szüksége van, mint a többi kollégának. Reményeink szerint a gyakorlati munkát segíti majd az a megjelenés alatt álló szaktanácsadási kézikönyv, amely tartalmazza az eljárásrendet, valamint azokat a dokumentumokat, háttéranyagokat, módszertani ajánlásokat, amelyek alapvető fontosságúak ebben a munkában. Abban bízunk, hogy a szaktanácsadók a gyakorlat során kiegészítik majd ezeket saját reflexióikkal is.

– Hogyan járulhat hozzá a szaktanácsadás sikeréhez a tanár?

– Tudnunk kell, hogy maga az intézmény és a pedagógus is kezdeményezheti a szaktanácsadói látogatást. Sőt, a rendszer akkor működne a legjobban, ha félelem nélkül, minél szélesebb körben kihasználnák ezt a lehetőséget, és a szaktanácsadót hívnák az iskolába, óvodába, kollégiumba. Ha ez megtörténne, hatékonyabb, dinamikusabb lehetne a közoktatás. Azok a pedagógusok, akiknek óráit látogatják a szaktanácsadók, nyitottságukkal és őszinteségükkel tudják munkánkat segíteni. Fontos, hogy merjenek szakmai támogatást kérni, bátran kérdezzenek. Természetes, hogy mindenkiben van némi izgalom, ha egy másik kolléga ül be az órájára, fontos azonban látniuk a pedagógusoknak, hogy mindez az ő szakmai fejlődésük érdekében történik. Ha ezt érzi a tanár, értékes szakmai párbeszédre, hasznos tapasztalatcserére nyílik lehetősége. Jó lenne, ha a szaktanácsadói látogatás egyre inkább természetessé, megszokottá, napi gyakorlattá válna. Összességében elmondható a folyamatról, hogy bizalomra épülő megbeszélésben teljesedik ki, amelynek sikere érdekében a pedagógus elsősorban a nyitottságát, őszinteségét és az oktatás minőségének javítására irányuló elhivatottságát tudja adni.