KÚT-díjazottak

Társadalmi problémák megoldásában is segít a közösségi tanulás

Április 13-án adták át a Közösségi út a tanulásért díjakat a Tempus Közalapítvány konferenciáján. A tanulás jövője című rendezvényen számos elméleti és gyakorlati inspirációt kaphattak a résztvevők az egész életen át tartó tanulás ösztönzése érdekében.

Ismert tény, hogy tanulni az iskolapadon kívül és azon túl is lehet. Az önképzésnek ezt a formáját nevezik informális tanulásnak, ami nagyon hatékony módja lehet az ismeretszerzésnek. Európa számos országában felismerték már az ebben rejlő lehetőségeket, Magyarországon azonban van még mit tanulni ezen a téren. A tanulás jellemzően csoportos formában történik, de a közösségben rejlő erőt nem igazán tudjuk kihasználni. A Közösségi út a tanuláshoz – KÚT Program keretében ebben nyújtott segítséget a Tempus Közalapítvány. A programban résztvevők felismerték, hogy tanulni leginkább a közvetlen környezetükben, a saját közösségükben lehet.

Közösségi út a tanulásért díjat olyan egyéni kezdeményezések, önszerveződő csoportok képviselői kaptak, akik egy egyszerű ötletből kiindulva mások számára is használható tudás átadásán munkálkodnak, és fontos társadalmi ügyeket karoltak fel.

További információ: www.kutprogram.tka.hu

Horváth Zsuzsanna – Magzati kommunikációval a kiegyensúlyozottságért
A Perinatus Alapítvány szakemberei a magzati lét, a várandósság és a születés-szülés lélektani hatásait kutatják. Az alapítvány támogatja a születési trauma pszichológiai kutatását, új megelőző és gyógyító eljárások kidolgozását és bevezetését, továbbá a kutatások során megszerzett ismeretanyag oktatását, publikálását és társadalmi méretű felvilágosító terjesztését. Céljuk, hogy segítsenek a szülőknek hatékony kommunikációs csatornát találni a magzatuk, illetve gyermekük felé, s ezzel hozzájáruljanak ahhoz, hogy a babák jobb eséllyel induljanak el az életbe. A tanulástól az együttműködésig című projekt keretében szervezetfejlesztést, arculattervezést és az önkéntes hálózatuk megújítását állították szakmai céljaik szolgálatába. 

 

Tolnainé Szabó Beáta – Iskolában készül a reformkenyér az egészséges életért
A VM DASzK Csapó Dániel Szakképző Iskola projektjében a mezőgazdaság és az élelmiszeripar különböző területei működnek együtt. Céljuk, hogy a diákok hagyományos módszerekkel, kétkezi munkával tapasztalják meg a föld megművelésétől a pékáru elkészítéséig tartó folyamatokat – többek között a kézi malom és a szabadtéri kemence használatával. Ősi búzafajtát, a ma már alig használt alakor nevű gabonát vetettek, amelyből kiváló minőségű liszt és a reformtáplálkozás hívei számára is alkalmas pékáru készíthető. Az Értünk Kunság mezein ért kalászt lengettél című projekt az egészséges táplálkozás mellett a fenntartható fejlődést és az ökoló­giai gazdálkodást támogatja.

 

 
Rózsa Mónika – A „nehezen szerethető” gyerekek mosolyáért
Bajban lévő, bajt okozó, zárkózott vagy épp agresszív gyerekek és fiatalok problémáinak kezelését, beilleszkedésüket és sikeres felnőtté válásukat segíti a Pressley Ridge Magyarország Alapítvány projektje. A „nehezen szerethető” gyerekek és családjaik célzott viselkedés- és élményterápián vehetnek részt egyéni és csoportos formában. Nem csak hátrányos helyzetű családokról van szó, hanem például elitiskolai kollégiumba került gyerekek magatartászavarairól, amelyeket otthon nem tudnak kezelni. Az ERNYŐ – Terápiás központ a pozitív viselkedésváltozásért című projektben 25 családdal és további 36 fiatallal dolgoznak együtt, akik önismeretet tanulhatnak, valamint új viselkedésmintákat és problémakezelési módszereket ismerhetnek meg.