Különórák az óvodában

Ha megfelelő ingerek érik, van társasága, és megkapja a szükséges érzelmi biztonságot, a három és hat év közötti egészséges gyerek testi, lelki és szellemi fejlődése akkor is biztosítva van, ha nem teszünk érte direkt semmit, vagyis nem fejlesztjük, hanem hagyjuk fejlődni. A kicsik ugyanis főként utánzással tanulnak, a kortársaiktól, a nagyobb gyerekektől, a felnőttektől. Szinte rájuk ragad minden anélkül, hogy bárki is erőfeszítéseket tenne a fejlesztésük érdekében. Sőt, valójában ők késztetik fejlődésre a környezetüket, annyira érdekli őket szinte minden. Talán ezt a hihetetlen motiváltságot látva akarjuk a különórákkal még több ismerethez juttatni ezt a korosztályt. Sok szülő egyik első kérdése az óvodai beiratkozáskor: És milyen különórák lesznek? Az óvoda pedig a szülők igényeit figyelembe véve: szolgáltat.

A focitól az angolig

Torna, úszás, angol, néptánc, korcsolya, furulya, sakk. Bármi. De vajon hova ez a nagy sietség? Mára az egész életet behálózza ez a szemlélet, a félelem, hogy a gyermek lemarad valamiről. Már a várandós anyák is Mozartot hallgatnak, hogy fejlesszék a magzatukat, a rácsos ágyba tudományos alapokon készült, vizualitást fejlesztő ábrák kerülnek, három hónapos kortól lehet babaangolra járni, nincsenek határok. Sokan azt gondolják, hogy a tanulás ilyenkor még „fájdalommentes”, a gyerek észre sem veszi, hogy tanul, hiszen olyan ügyesen, játékosan tanítjuk, ráadásul nagyon érdeklődő: csak úgy magába szív mindent, mint a szivacs. Pedig – legyen bármennyire játékos is a fejlesztés – egy káros összetevő biztosan lesz benne: az elvárás. A foglalkozásvezető és a szülő elvárásai. Hiszen fejlesztési cél nélkül nincs fejlesztés: a szülő azért fizeti ki azt a talicska pénzt, hogy a gyereke fejlődjön. Vagyis megfeleljen az elvárásoknak. Ha nem felel meg, a szülő elégedetlen lesz. Ezt a gyerek akkor is megérzi, ha a szülő palástolja. A felnőttek elvárása nyomást gyakorol a kicsire, aki úgy érzi, teljesítenie kell. És itt a nagy baj. Ebben az életkorban ugyanis az utánzás mellett a próba szerencse tanulás által fejlődnek a gyerekek. Vagyis próbálkoznak, hibáznak, próbálkoznak, sikert érnek el, újra próbálkoznak, és lehet, hogy megint hibáznak. A szabad játék során biztonságos érzelmi környezetben ezt megtehetik. Elvárásokkal szembesülve, fejlesztő játék közben már ők maguk sem fogadják el, hogy hibázhatnak. Már számukra is fontos lesz a teljesítmény. Nem mernek csak úgy spontán jelen lenni, próbálkozni, így nem tanulhatnak a saját kárukon.

Mint a nagyok

Mit szeretne a szülő? Vajon örülne, ha a gyereke elmélyülne a játékában, ha nyugodt lenne, ha tudna egy dologra koncentrálni, ha élvezné, amit csinál? Hát persze, hiszen ilyen egy álomgyerek. De ha megnézzük, éppen ezt tesszük lehetetlenné a különórákkal. Nincs idő az elmélyülésre, nincs idő a figyelem fókuszálására, nincs nyugalom. Valójában a gyerekek élete ugyanolyan rohanás, mint a felnőtteké. Ami miatt a felnőttek folyton panaszkodnak. Hogy éli meg ezt egy gyerek? Nem tud elég időt tölteni egy-egy megkezdett folyamatban: egy játékszerrel, egy ovistárssal, egy alkotással. Újra és újra meg kell szakítania a megkezdett tevékenységet. Óráról órára új felnőttekhez és új elvárásokhoz kell alkalmazkodnia. Nem hasonlít ez egy elfoglalt felnőtt életére?

Aki csak aludni jár haza

Sok szülő késő délután is különórára hordja a gyerekét, akár hetente többször is. Sokféle oka lehet ennek. Van, aki fél, hogy a gyereke lemarad a többiektől. Az életet versenyhelyzetként fogják fel, azt hiszik, hogy a gyerek boldogabb (sikeresebb? gazdagabb?) lesz felnőttkorában, ha mindig a legjobb oktatási intézménybe járhat, és a lehető legtöbb készségét fejlesztik. Ennek ellentmond az a tény, hogy a kiemelkedően sikeres, tehetséges felnőttek sokszor nem azokból válnak, akik egyenletesen jól teljesítettek minden tantárgyból, hanem azokból, akik bizonyos területeken kiválók voltak, míg másban átlagos vagy átlag alatti volt a teljesítményük. Aki az iskolából nagy erőfeszítések árán visz haza mindenből jó jegyeket, abból általában jó hivatalnok lesz, vagy megbízható középvezető. Több vizsgálat is bizonyította, hogy az életben való beválás független az osztályzatoktól. Ahhoz, hogy valaki kiemelkedőt alkosson, nem azokra a képességekre van szükség, mint ahhoz, hogy valaki folyamatosan mindenből egyenletes teljesítményt nyújtson. Szinte biztos, hogy az, hogy harmincéves korunkban hol tartunk, független attól, hogy anya ovi után vitt-e minket sakkszakkörre vagy teniszre.

Az is lehet, hogy a szülő azért hordja különórákra a gyerekét, mert egyszerűen nem tud mit kezdeni vele. Sokan már csak a megszokott felszínes kapcsolatok fenntartására képesek, amelyeket a mindennapi mókuskerék még lehetővé tesz. Amikor elég lenne a puszta jelenlét, az együttlét, egy mese vagy egy jó beszélgetés, nem érzik magukat komfortosan. Ezért hát szerveznek valamilyen programot, ami kitölti az űrt, lehetőleg rendszeresen. Ahova és ahonnan lehet a gyereket vinni-hozni, az autóban pedig megkérdezni: Mi volt az oviban? Mi volt az edzésen?

A különórák térhódításának kedvez az a hiedelmünk is, hogy a világon a legjobb mindent szakemberekre bízni. Ha én tanítom meg síelni, úszni, sakkozni, az nem olyan jó. Meg időm sincs rá. És nem is értek hozzá eléggé. A szorongás amiatt, hogy nem tudom a lehető legtöbbet és legjobbat adni a gyerekemnek, komoly túlkapásokra veheti rá a szülőt. Például arra, hogy a gyerek szinte alig tölt valamennyi időt otthon, ahol pedig végre önmaga lehetne, ahol nem kell megfelelnie, ahol elengedhetné magát.

Amikor kell a különóra

Az átlagos, egészséges gyerekeket nem kell fejleszteni, szerencsére fejlődnek ők maguktól is. Ám vannak gyerekek, akiknek speciális szükségleteik miatt kifejezetten jó, ha fejlesztő foglalkozásokon vesznek részt, amelyek nem tévesztendők össze a különórákkal. Az óvodák többségében helyben elérhető logopédus, fejlesztő pedagógus, pszichológus, aki egyéni vagy kiscsoportos foglalkozáson segíti a gyerekeket előrejutni. Ezek a foglalkozások nem a szülői igényekre válaszolnak, hanem „járnak” a gyerekeknek. A logopédia és a gyógytorna kötelező annak, akiről a szűrővizsgálaton kiderül, hogy csak szakmai segítséggel tudja behozni a lemaradását. Ha ezek a gyerekek már óvodáskorban megfelelő fejlesztésben részesülnek, iskoláskorukra elkerülhetők a részképesség-zavarból, beilleszkedési zavarból, megkésett beszédfejlődésből adódó problémák. A gyermek hasonló problémáinak orvoslására természetesen az óvodai fejlesztésen kívül is igénybe vehetők különböző foglalkozások.

A gyerek örömére

Vannak olyan gyerekek is, akiknek nagyon nagy a mozgásigényük. Ha a csoportszobában nincs lehetőség szaladgálni, és az időjárási viszonyok miatt az udvarra sem tud rendszeresen kijárni a csoport, akkor ők hoppon maradnak. Velük jó ötlet ovi után kimenni a parkba, vagy játszani a kertben a kutyával, ha ez megoldható. Ha nem, akkor jó döntés az ovis torna vagy más olyan tornatermi elfoglaltság, ahol szabadon szaladgálhatnak, ugrálhatnak. A nagymozgást lehetővé tevő különóra esetükben főnyeremény lehet. És persze vannak született táncosok, zenészek, kézművesek, akik imádják és várják a foglalkozásokat, az ő esetükben nem a fejlesztés a cél, hanem a szeretett tevékenységben való elmélyülés lehetőségének biztosítása.

Olvasnivalók

• Vekerdy Tamás: Kisgyerekek. Óvodások… Budapest: Central Médiacsoport Zrt., 2016.
   
• Ranschburg Jenő: Kis gyerek… kis gond? Óvodáskor. Budapest: Saxum, 2010.
   
• Sipos Anita: Egyéni képességek fejlesztése az óvodai nevelésben. http://www.szombathelyiovodak.hu/files/5217_egyeni_kepessegek_fejlesztese_az_ovodaban.pdf
  (Letöltés ideje: 2018. 02. 01.)
   
• Carey, Tanith: Szülőszelídítés. Budapest: Park, 2016.