Közösségi kutatás

A közösségi (közjó-vezérelte) kutatás olyan tudományos munka, amelyet kutatóként egy, a kutatókon kívüli csoport tagjaival együtt és az ő javukra végzünk. Segíti a kritikai és reflektív gondolkodást, a megértést, és fejleszti a közösség alkalmazkodóképességét, azaz fennmaradásának valószínűségét. Kutatásnak akkor nevezhető, ha kutatók szakmai és kutatói tapasztalatára épít, és tudományos publikációhoz vezet.

Könnyebben érthető ez egy példán: a „kinyúló program” (outreach program) a Michigani Állami Egyetem definíciója szerint „olyan tudományos tevékenység, amely túlmutat a tanításon, kutatáson és szolgáltatáson. Magában foglalja a tudás létrehozását, átvitelét, alkalmazását és megőrzését külső hallgatóságok javára.”

A fenntarthatóság tanulásának lényegi jellemzője, hogy minél több ember legyen részese a helyileg releváns fenntarthatósági kérdések kutatásának. Most az iskola, a helyi közösség és a kutató szemszögéből vizsgálom a sokfelé ismert és művelt közösségi kutatásokat, azok előremutató és innovatív alkalmazását.

Az elmúlt negyedszázadban a közösség-vezérelte kutatás, vagy elkötelezett kutatás (az angol nyelvű fogalmak: community research, citizens’ science, engaged science) mint tudományos, tanulási és alkalmazkodási lehetőség a tudás létrehozása és a tudás alkalmazása közti választóvonal elhalványodásával alakult ki. A világ változásának gyorsulása és a fenntartható fejlődéshez kapcsolódó komplex problémák miatt minél gyorsabb, és minél jobban (objektívebben) megalapozott döntésekre van szükség. A gyorsuló döntéshozatal továbbra is igényli a kutatói attitűdöt.

Itthon a tudományos élet és a tudományos vélemény a leginkább megbízhatónak tartott információforrás. A nemzetközi tudományos közéletben számos kutató azonban azzal szembesül már másfél évtizede, a könnyen elérhető információk bőségessége miatt, hogy a tudományos vélemény és a tudományos világ egyre kevésbé fontos a társadalmak számára. A kutatók és a tudományos objektivitást elfogadók számára ijesztő trend példája az interneten a számos szabad elérésű „felmérés”, vagy a tudományos sztenderdek szerint nem igazolt állítások és módszerek beépülése a kisebb családi, sőt a nagyhatású gazdasági döntésekbe is. Régóta ismertek a lakossági, illetve laikus bevonással zajló kutatások, gondoljunk a személyes (laikus) adatrögzítéses orvosi kutatásokra, a családon belüli adatrögzítésekre (például fogyatékossággal kapcsolatos kutatásokban), vagy a felkészült pedagógusok és kutatók együttes részvételével zajló hatékonyságvizsgálatokra és akciókutatásokra.

A tudományos közélet számára természetszerűen adódik a lehetőség: a társadalmak, közösségek számára fontos kérdések révén még több laikust tudnak bevonni a kutatásokba, akik számára az objektivitás tudományos értelmezése így ismét természetessé válik.

A részvételi kutatások és a közösségi kutatások közötti különbség tisztázásához azt is meg kell állapítani, hogy a kutatók egyre ritkábban élnek „elefántcsonttoronyban”, és még az alapkutatással foglalkozó kutatóműhelyeknek is újra és újra közérthetően bizonyítaniuk kell létjogosultságukat.

A közösségi kutatásban és az akciókutatásban közös, hogy a kutatók kompetenciái és a kliensek/laikusok/közösség gyakorlati tapasztalatai, helyi tudásuk és tapasztalataik a kutatásnak a menetét is alakítják, és létrehozzák a kölcsönös megértést.

A közösség vezérelte kutatások ösztönzik az élmény alapú tanulást, változatos tanulási és szocializációs helyzetet teremtve minden fél részére. Erősítik a toleranciát és a természettudományos kompetenciákat, ösztönöznek az egész életen át tartó tanulásra. A kutatók haszna a jó közösségi kutatásokból valamely „rejtett tudás” kodifikálása, az idézettség növekedése, valamint a tudományos módszerek és fórumok elfogadottságának és ismertségének fennmaradása.

Mind kutatók, mind pedagógusok, illetve települési véleményformálók részéről nagyobb időráfordítással kell számolni közösségi kutatás tervezése esetén, mely „árat” azonban kompenzál a tudományosan igazolt eredmények hatásának tartóssága és az ún. „bizonyítékalapú” döntéselőkészítés.

GYAKORLAT

Lássuk a közösségi kutatások jó gyakorlatát! Fontos, hogy a kutatás a közösség problémájából induljon ki, oda-vissza is kapcsolódjon, azaz helyben releváns legyen. A közös tervezés nemcsak a bevonódást és a helyi, illetve tudományos megfelelőséget szolgálja, hanem legfontosabb eszköze a közös megértésnek: elveknek, eljárásoknak, viselkedésnek. A tudományos reflektálás és minőségbiztosítás, azaz a „review” folyamat minősége és a kritikus visszajelzők tudatossága azt szolgálja, hogy a közösségi kutatás valóban kutatás legyen. Ezen múlik, hogy tudományos igényű és hatású lesz-e végül a kutatás.

Az előző szempontok mindegyike megkívánja, hogy jó kapcsolat legyen a települési közösség, a résztvevő iskolák és a kutatók között. A kapcsolatnak a kutatástól és fázisaitól függő intenzitásúnak és formájúnak kell lennie. A kutatásban való részvételre képesítés, leggyakrabban a nem kutatók adatgyűjtésre képesítése megfogalmazható belépési feltételként. Az időjárás-, a faj- vagy élőhely-megfigyelő, iskolásokat és pedagógusokat is bevonó példákban a kutatásra képesítés az adatok objektivitása, tehát tudományos felhasználhatósága szempontjából fontos. A jó közösségi kutatáshoz fontos a tudományos eredmények közössé tétele és visszamutatása is.

Az elmúlt két évtized néhány terepi tanulási, természettudományos mérési és hálózati tanulási programjait össze lehet vetni az újabban megfogalmazott közösségi kutatási kiválósági kritériumokkal. Az előzetes adatok szerint a Mindennapi Madaraink Monitoring program, a MÉTA program természetesség mérője, és az öröm-bánat térképezés (egyben környezeti nevelési módszertani hungarikum) tűnik a legmegfelelőbbnek a korábbi hazai, iskolásokat is bevonó gyakorlatból. Néhány közismertebb terepi tanulási program (GLOBE, BISEL, Szén-dioxid nyomozók, Vadonleső, Otthon az erdőben stb.) esetében leggyakrabban a közös tervezéssel és az eredmények közössé tételével lehetne közelíteni a közösségi kutatáshoz.

A közösség számára jelentőssé teszi mind az objektivitást, mind az élethosszig tartó tanulást. Javítja a közösségek alkalmazkodóképességét, rezilienciáját. Köznevelési szempontból a közösségi kutatás nemcsak a tehetséggondozásban és a természettudományos oktatásban alkalmazható. Segíti a sokféle képességű diákok bevonódását, valós tanulási és közösségi helyzetben működik. Az összes kulcskompetencia fejlesztésével jár, szinte minden résztvevő számára. A pedagógusokat képessé teszi az alkalmazkodó tanulásszervezési módok használatára. Olyan tanulási helyzeteket teremt, amelyekben a tanulók érezhetik a megbecsülést, ahol saját erősségeik megnyilvánulhatnak, és ahol jó kapcsolat van az emberek között. Mindezek miatt csökkenti a korai iskolaelhagyást is. Az innovatív iskolák, köztük az ökoiskolák fontos katalizátorai lehetnek a kutatói attitűddel felvértezett, mégis helyi közösségek vezérelte vizsgálatoknak, ezzel is segítve a fenntarthatóság tanulásának egy évtizede megfogalmazott célját: megtanulni tanulni, megtanulni élni, együtt élni, együtt élni itt.

A Mindennapi Madaraink Monitoring és az Európai Madármegfigyelő Napok számít az iskolásokra is.  A megfelelő minőségbiztosítás mellett, sztenderd módszerekkel gyűjtött adatok Európa Biodiverzitás Adatbázisába kerülnek, így az Európai Környezeti Ügynökség (EEA) felhasználja azokat például a területalapú agrártámogatásokkal vagy a klímaalkalmazkodással kapcsolatban.  Hasonlóképpen működik a hazai Vadonleső program is, melyet egyéni munkában, de szakköri, témanapi vagy éves projektként is felhasználhatnak a pedagógusok már óvodás kortól.